Politika, 1948 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1948-10-09 / 41. szám
993 II. évf. 41. szám, 1948 október 9. Áras 2 forint Szerkesztőbizottság: BOGNÁR JÓZSEF, KATONA JENŐ, OLTVÁNYI IMRE, ORTUTAY GYULA Amerika haladó pártja Ahogy közeledik a választás időpontja, az Egyesült Államok két „hagyományos“ pártjának körében egyre növekvő nyugtalanság és aggodalom támad. Ennek a nyugtalanságnak igen komoly okai vannak. Az Egyesült Államokban új, önálló és tömegeket képviselő politikai párt lépett a porondra. Ez már magában véve is súlyos csapást jelentett a kétpártos rendszerre, amely a monopoltőke kezében, az Egyesült Államok munkásosztálya politikai tevékenységének elfojtása mellett, a korlátlan uralom eszköze volt. Az amerikai kommunista párt nemrég befejeződött kongresszusán Forster, az amerikai kommunisták vezetője, kijelentette, hogy „a Haladó-párt létrejötte annak az évszázados harcnak az eredménye, amelyet az Egyesült Államok haladó erői egy nagy néppárt létrehozásáért folytattak“. A nagytőke két „hagyományos“ pártja, a demokrata és a republikánus párt, okosan megjátszva a másodrendű politikai kérdésekben az egymás elleni harcot, az ország politikai életének széleskörű ellenőrzésével és a haladó elemek között előadódó nézeteltéréseknek a voksekig való kihasználásával igyekeztek fenntartani uralmukat és megbénítani a demokratikus ellenzék tevékenységét. Amikor az egyik párt a hatalmon volt, a másik az „ellenzéki párt“ helyzetében igyekezett befolyása alá vonni az összes elégedetlenkedő elemeket, ily módon megbénította azt a törekvésüket, hogy független, haladó tömegpártot alakítsanak. Hosszú évtizedeken keresztül majdnem megszakítás nélkül a republikánus párt állt az Egyesült Államok kormányrúdjánál. Kétségtelen, hogy ez bizonyos neheztelést váltott ki az ország haladó elemei (a politikai munkásszervezetek, a baloldali szakszervezetek) és a demokrata párt soraiban. A baloldali elemek befolyása volt a demokrata párt liberalizációjának elsőrendű oka, különösen Franklin Roosevelt elnöksége alatt. Roosevelt halála után azonban a demokrata párt liberalizmusának minden ismertetőjelét elvesztette. A republikánus párttal együtt belépett abba a reakciós tömbbe, amely az Egyesült Államok munkásságának jogai elleni együttes támadásokat és az amerikai monopóliumok érdekeit szolgáló együttes kalandokat propagálta. Ez a körülmény reakciós és népellenes irányzatot adott a kormányzatnak, amelyet közismert nevén „kétpártos politikának“ neveztek. E politika a demokrata Truman kormánya és a republikánus kongresszus cselekvési egységét jelentette, amelyben az alaphangot az Egyesült Államok államapparátusában mindenütt megerősödött militarista szellem adta. „E kétpártos politika — amint Wallace mondotta — óriási árulás volt a demokrata párt részéről azokkal a kötelezettségekkel szemben, amelyeket a párt az elmúlt elnökválasztásokon vállalt magára a nép előtt.“ A demokrata párt közvetlen Roosevelt halála után elárulta a roosevelti program elveit s ez a körülmény komoly válságba zúdította a pártot, amelyből végülis kiszakadt a haladó demokraták egy csoportja Wallace vezetésével. E csoport vetette meg az új párt létrehozásáért indított népi mozgalom alapját. Az alakítandó párt kezdeti szervezeti magjának létrehozásában különösen fontos szerepet játszott az „Amerika haladó polgárai“ nevű politikai tömegszervezet, amelyet Wallace szervezett 1946 decemberében, s amely az amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeiből a demokratikusan gondolkodó elemek százezreinek rokonszenvét nyerte meg. Az új mozgalom sikerét igen nagy mértékben elősegítette kezdeményezőjének, Henry Wallace-nak a népszerűsége, akiben az amerikai nép reménye öltött testet, hogy visszatér a belpolitika irányvonala a roosevelti elvekhez és hogy megszűnik a „kétpártos“ külpolitika, amely a nemzetközi együttműködés megbontására irányul s amely az új háború veszélyét rejti magában. Az ország választások előtti belpolitikai helyzetének sajátosságai folytán az új pártért vívott harc, Henry Wallacenak az új párt elnökjelöltjeként való indításáért vívott harc alakját öltötte. A Wallace jelöltségét támogató mozgalom a reakció minden erőfeszítése ellenére is mind gyorsabban foglalta el az újabb pozíciókat. Wallacenak az ország legkülönbözőbb részein tartott számos beszéde hatalmas néptömegeket mozgatott meg. Az „Amerika haladó polgárai“ szervezet röviddel megalakulása után már az ország mind a 48 államában rendelkezett fiókszervezetekkel. Mindenütt „Harci bizottságok“ alakultak Wallacenak az Egyesült Államok elnökévé való választásáért. Wallace jelölése mellett foglalt állást az Egyesül Államok egész sor nagyobb szakszervezete, így a villamosipari munkások, a tengerészek, a mezőgazdasági gépgyárak munkásainak szakszervezete és több más szervezet. Egész sor államban (Newyork, Illinois stb.) a mozgalomhoz csatlakoztak a helyi politikai szervezetek, így a munkásszervezetek és haladó pártok, a különböző nemzeti szervezetek, stb. Wallace mellé állnak az amerikai értelmiség legkiválóbb képviselői. A sajtóban és a hatalmas arányú népgyűléseken szolidaritást vállalnak Wallaceval a farmerek, a szabadfoglalkozásúak és az üzletemberek képviselői. Az új pártért indított mozgalom igen nagy népszerűségre tett szert az Egyesült Államok néger lakossága között. Az új párt jelszava, amelyet az első kongreszszuson kiáltott ki s amely igen népszerűvé vált a nép előtt, így hangzott: „Wallace, vagy a háború“. Az új mozgalommal szemben foglal állást a két „hagyományos“ párt, amelyek korlátlan pénzforrásokkal rendelkeznek s amelyek ellenőrzésük alatt tartják valamennyi állam politikai gépezetét. Hadjáratot indítottak az új párt ellen az újsághíreilyok, a legfelsőbb szakszervezeti bürokrácia, amely elsősorban érdekelt Truman-Vandenberg-Dullen reakciós és terjeszkedő politikájának sikerében. Az egységes reakciós front nem kímélve erőit, arra törekszik, hogy tönkretegye, vagy legalábbis, amenynyire csak lehet, meggyengítse az új párt egyre növekvő népszerűségét. A haladó párt ellen a rágalmazó vádak egész özönét zúdítják, Wallacet és a mozgalom többi vezetőjét minden lehetséges módon sértegetik a monopolizált sajtó hasábjain. E párt tagjainak állandó üldöztetésben, erőszakoskodásban, testi bántalmazásban van részük. Működésbe léptek az összes „alkotmányos módszerek“ annak megakadályozására, hogy az új párt választási listát állíthasson ki az egyes államokban. A kommunista párt tizenkét vezetőjének „kémkedés“ címén való letartóztatása és a bíróságnak való átadása kétségtelenül nemcsak azt a célt szolgálja, hogy előkészítse a talajt a kommunista párt betiltására az Egyesült Államokban, hanem, hogy népszerűtlenné tegye a kommunisták támogatását élvező új haladószellemű pártot. A július végén Philadelphiában tartott alakuló kongresszusra az új párt már kialakult politikai tömegszervezetként jött fel. A kongresszuson az Egyesült Államok valamennyi államából és kerületéből mintegy 3240 kiküldött és helyettes kiküldött vett részt. A kongresszus elfogadta a hivatalos Haladópárt elnevezést és kihirdette politikai programját. A párt programja éles bírálatnak veti alá a két régi párt népellenes „kétpártos“ irányvonalát. A programnyilatkozat megállapítja, hogy míg az amerikai nép a békére törekszik, addig a régi pártok a Szovjetunióval való együttműködés aláásásával, az Egyesült Nemzetek Szervezetének semmibevevésével, a Marshall-tervnek a náci Németország visszaállítására és az európai népek leigázására való felhasználásával a háborút készítik elő. A program azzal vádolja Trumant és kormányát, hogy támogaja Kína, Görögország, Törökország fasiszta kormányát, védelmébe veszi a háborús uszítókat és a háborús bűnösöket a náci Németországból és az imperialista Japánból. A Haladó-párt programja leleplezi a Truman-kormány és a republikánus Kongresszus közötti összeesküvést, amely az Egyesült Államok népe ellen irányul s egyedül a Wallstreet privilegizált mágnászsúcsát kívánja szolgálni. A Haladó-párt e népellenes összeesküvést abban látja, hogy az Egyesült Államok kormánya a nagyiparosok, bankárok és militaristák tömbjévé vált, továbbá a fegyverkezés hajszolásában, békeidőben katonakötelezettségről szóló törvény bevezetésében, abban, hogy nem akarják megszüntetni a faji megkülönböztetést, hogy olyan törvényeket hoznak, amelyek a gyakorlatban megfosztják az Egyesült Államok népét polgári jogaitól, hogy a kormány és a Kongresszus nem képesek és nem hajlandók megkönnyíteni az amerikai nép széles tömegeinek életfeltételeit. A Haladó-párt programja ígéretet tesz arra nézve, hogy megváltoztatja a kormány politikai irányvonalát, mégpedig a nép érdekeinek megfelelően.A Haladó-párt saját konstruktív cselekvési programot tűz ki, amely előírja a megalázó Marshall-terv helyett az Egyesült Nemzetek Szervezetében egy segélyalap létrehozását az európai országok számára, az atomfegyver törvényen kívül helyezését, az Egyesült Államok nemzetközi kapcsolatainak helyreállítását, mégpedig elsősorban a Szovjetúnióval, főként a Németországgal és Japánnal kötendő békeszerződéseket, valamint a szilárd és tartós béke biztosítását illetően. A Haladó-párt feladatul tűzi maga elé az amerikai nép széles tömeges jogainak érvényesítését, a négerek faji megkülönböztetésének megszüntetését, a nemzetgazdaság legfőbb ágainak (a bankoknak, a vasutaknak, a kereskedelmi hajórajnak, a vitlangiparnak) az állam vezetése alá való rendelését, a szakszervezetellenes Taft—Hartley-törvény felszámolását, a farmerek helyzetének megjavítására, a közoktatásügy és az egészségvédelem rendszerének tökéletesítésére szolgáló széleskörű programok végrehajtását, valamint sok más intézkedést. Az új párt reakciós ellenségeinek, így Truman kormányklikkjének is be kell látnia, hogy a Haladó, párt programja a választók hatalmas tömegeinek várakozását kielégíti. Ez azt jelenti, hogy a választási harc a két vezető párt közötti demagógikus „párharc“ jellegét teljesen elveszti. A demokrata párt sok választás előtti manővere világosan kifejezésre juttatja a párt azon szándékát, hogy eltérítse a választókat a Haladó-párttól és annak programjától, amely konstruktív döntést biztosítana a béke és a demokrácia valamennyi kérdése számára. Ezt a célt volt hivatva szolgálni az Egyesült Államok Kongresszusának Truman által összehívott rendkívüli ülésszaka. Az ülésen egyetlen fontosabb döntést sem hoztak, sőt az üléstől egyáltalán nem is vártak döntéseket. Egyedül Truman-nek volt szüksége erre, aki az ülést néhány elkésett és hazug nyilatkozatra használta fel, amelyekben kijelentette, hogy végül (másfél hónappal a választások előtt!) hajlandó hozzáfogni az amerikai dolgozók helyzetének megjavításához, hajlandó visszaállítani az amerikai nép négy éve állandóan sárba tiport jogait. Ugyanilyen értékesnek tulajdonítható az a sietős és képmutató „visszaszívás“, amellyel Truman a Runci-bizottság kihívó tevékenységét beszüntette. Az Egyesült Államok Haladó-pártja, a demokrácia ellenségeinek minden próbálkozása ellenére is bizton folytatja a sikeresen megkezdett ügyet. Az új párt híveinek száma jelentős és egyre nő. A Haladó-párt az amerikai liberális sajtóban is kiharcolt már magának néhány pozíciót. Wallace az Egyesült Államokban igen népszerű liberális folyóiratban, a „New Republic“-ben ír cikkeket. A „Star“ című nagy newyorki újság szintén támogatja Wallace álláspontját. York városában nemrég indult meg a „Nation Gasette“ című hetilap, amely teljesen Wallace mellett áll. Ugyanilyen álláspontra helyezkedik az Egyesült Államok egész haladószellemű sajtója. Az új párt mindazon szükséges előfeltételeknek birtokában van, amelyek lehetővé teszik, hogy az ország haladó erői tömörülésének középpontjává váljék abban a küzdelemben, amelyet az utóbbiak az országot a háború és a fasizmus útjára sodró monopóliumok,kétpártos politikája“ ellen folytatnak. Az első sikerek azt mutatták, hogy az új párton keresztül végre a haladó Amerika is hangot adhat az amerikai nép akaratának.