Politika, 1948 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1948-02-28 / 9. szám

8 POLITIKA * 1948 FEBRUÁR 28 DISPUTA A FILM MELLÉBESZÉL!... Sok szó esik újabban az amerikai film helyének kijelöléséről,­­ arról, hogy az amerikai filmet a maga esztétikai és társadalmat irányító helyére állítsuk. E problémákat maguknak az amerikai fil­meknek a témaköre adja. Egyre sürge­tőbb, hogy ezt a problémakört a kor kö­vetelményeinek szemszögéből vizsgáljuk. A haladó szellem egészséges türelmet­lensége nyílt követelményként állítja fel a film számára, hogy igazságot, valósá­got, emberi életformákból levonható tiszta tanulságot mutasson meg, — az egyén és a társadalom szempontjából hasznavehető érvénnyel. A kritikának ez az állásfogalása annál jelentősebb, mert ahhoz, hogy mű­vészi igazságokat közve­títsünk a legszélesebb tömegekhez, semmi sem alkalmas jobban, mint éppen a film. Filmet viszont Amerika termel a legnagyobb bőségben. Az amerikai film nem teljesíti eléggé művészi, „filmi“ hivatását. Ezek a filmek zsúfoltságig telve vannak az önmagukért való ötletek, szerkesztési megoldások, filmszerű, váratlan fordulatok, a moz­galmasság, cselekményesség elemeivel és gazdagságával. Róluk szólván szinte úgy látszik, hogy a film technikája már alig fejlődhet. De a mondanivalóval annál nagyobb baj van! A film bírálóinak, esztétikusoknak és kritikusoknak a film technikáját szem­­m­el tartva, elsősorban a mondanivalót kell mérlegre tenniök. Még nem jó film az, amely filmszerű megoldásában egy­szerűen csak önmagáért felel, mert ettől még lehet „műtermi“, üvegházi kitenyész­­tettség! A filmeszttika ma már azt keresi, hogy a filmnek mondanivalójával emberi köze legyen napjainkhoz. A filmszemléidre való nevelés mintha teljesen hiányzott volna nálunk. Pedig ez a közösségre és a nyilvánosságb­a tar­tozna. Furcsa pat adotton: éppen a fil­met, amelynek jelentősége és hatása eminensen közügy, nálunk nem vették komolyan. Érdemlegesen alig is beszél­tek róla. Külföldön, de legfőképpen a franciáknál, írók és művészek szóltak hozzá a film probémáihoz és váltak ezek­ben irányítókká. Nálunk az írók, kritiku­sok, művészek idevágó szava nem váltott ki közérdeklődést. Nem hallatszott azesz­­szire. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, még­sem hagyhatjuk figyelmen, kívül azt a jobb emberségre nevelő igyekvést, amit a háború előtti lei­­llésből néhány ameri­kai film felmutatott. Akkor mindenesetre nagy visszhangot kellett a mondanivaló­juk, bár a társadalmi szerkezet megvál­toztatásának követelményére határozottan és világosan nem mutattak rá. Mit hir­dettek ezek a filmek? Például a híres Mr. Deeds kitűnő eszközökkel utal arra az egyéni­ emberi rabszolgaságra mind a két amerikai társadalmi osztályban, — a munkásokéban és a tőkésekében —, amely a mohó bizni­sz-felfogás követ­kezménye (szomorúan jellemző az ame­­rikai film-biznisszvilágra, hogy a film főszereplője azóta nagyon messzire távo­lodott attól a felfogástól, amelynek ak­kor még parádés alakítója volt). Mélyeb­ben fogta meg a problémát a Nagy­város, amely egyszerű emberek egyszerű életét mutatta meg, emberien harcos küz­delmüket a nagyvárosban a mindennapi kenyérért, amelynek minden vékony ka­réját a hatalmasok furfangjai és bűnös üzelmei ellenére kell megszerezniök. Az elnyomottak igazságát azonban itt a vágy­álom csoda­eleme segítette győzelemre, nem a reális utalás. A Becsületből elég­telen egyetlen becsületes és jószándékú fiatalember naív és lelkes küzdelmét mu­tatta be a gigantikus trösztök és nagy­vállalatok maffiái ellen. Messzire ki­magaslott valamennyi közül nemes fel­fogásával, tiszta emberségével és mélyen művészi jellemzésű­ alakjaival az Érik a gyümölcs, amely éppen a háború évei­ben a tiszta közösségi életnek a vágyát realizálta példamutatóan. Az utóbbi években aztán alig kaptunk a tengerentúlról néhány olyan filmet, amely a társadalmi igazságok ábrázolá­sában ezt a legalább is megkezdett vona­lat folytatta volna. Nem mondhatjuk, hogy az amerikai film nem figyel fel a kor követelményeire; óvatos utaláss­al akárhányszor, érinti a problémákat. De nyugodtan állíthatjuk, hogy tudatosan ki­tér előlük: melléjük beszél. Nemcsak hogy kevés, amit a mai kor erőviszonyainak küzdelméből ábrázol, de hiányzik belőle, főképpen az is, hogy az új kor emberé­nek ideált mulasson, humánus, heroikus példaképet adjon. A Mrs. Miniver egy ki­felé lezárt, önmagával törődő családot ábrázolt, amely a diákfiú személyében távolról ismerkedik ugyan a közösségi felelősségtudattal, de a család a közösség­vállalásban a nemzeti önérzetnél és a há­borúban való helytállásnál nem jut to­vább. Láthattunk irodalmi nemességű filmeket, amelyek kidolgozott jellemzés­sel és szuggesztív képhatással adták át komoly szándékukat, érdekes kísérletü­ket, a lélekben vagy a háború feszült lég­körében lezajló kalandjukat (Megtalált érek, Ezt látják a csillagok, Mme Curie stb.), anélkül, hogy mondanivalójuknak távolabbra ható sugárzása tett volna. A korhoz legközelebb kapcsolódó műfaja az amerikai tininek az úgynevezett „el­lenállási“ filmek s itt kibővíti a műfajt a háborús bűnösök leleplezéséig és nyo­mozásáig. Egyik legsikerültebbje ennek Az óra körbe jár, amely azonban befeje­zésénél a grand-guignolba torzul. Ezen a ponton már érintkezik a romantikus-, kalandor- és gengszter-filmekkel, ame­lyeket oly bőségesen produkál Amerika, h­ogy hozzánk eljutott termésének több mint hatvan százalékát teszik ki s ame­lyeket megemlítenünk egyáltalán nem érdemes. Egyébként az ellenálló­ filmek őse való­ban amerikai film volt, Chaplin közel tíz évvel ezelőtt készült Diktátor­a. De Chap­lint külön kell emeljük az amerikai film­világtól, amikor ezalatt Hollywood szel­lemét értjük. Chaplin mindegyik filmjé­ben önmagát reprezentálja és önmaga humánumát s nem a film biznissz-világát. Egyes filmek gondosan felépített cse­lekményül drámában vagy vígjátékban egészen nagy művészeket hoztak elénk. Természetesen csak a nálunk bemutatott amerikai filmekről szólhatunk amelyek, érzésünk szerint mégsem lehetnek mara­déktalan reprezentánsai az új termésnek. A baj ott kezdődik, amikor a mondani­valóhoz nyúl hozzá az amerikai film: nem tud mit kezdeni vele. Pedig elsősorban erről van szó: a film mondanivalójáról. Bármilyen fejlett és gazdag legyen is technikai eredményei­ben egy-egy film, sohasem érheti el mű­vészi rangját, ha nem tud egyetemes érvényű emberi mondanivalójával vissz­hangot kelteni bennünk. Soós László Mennyi fizetést kapnak az államosított banktisztviselők? A magyar pénzintézetek ismertek vol­tak arról, hogy 4­5 igazgatójuknak több fizetést adtak, mint összes többi alkal­mazottaiknak együttvéve. Így volt ez minden nagybanknál, de ezt a fölöttébb antiszociális szokást átvették a közép­intézetek, majd a kisebbek is, amelyek­nek rezsi­kiadásaiból ugyancsak tekinté­lyes minden észszerű megosztást és mél­tányosságot megcsúfoló arányban vették ki részüket az igazgatók. Arról, hogy a bankvezérek és az ügy­vezetőség tagjai bankjaik révén más, a nyilvánossággal soha el nem számolt jö­vedelmeket is élveztek, most nem beszé­lünk. A személyzeti fizetések megosztá­sában mutatkozó aránytalanság azonban egymagában is rossz szolgálatot tett a bankoknak, állandóan szította azt a bankelenes hangulatot, amely miatt ép­pen a kiváltságos helyzetben lévő bank­vezetők panaszkodtak a legtöbbet. Azok­tól a bankoktól, amelyek sokszáz tiszt­viselőjük munkáját kevesebbre értékelték egy-egy igazgatójukénál, nem várt, de nem is várhatott belátást és méltányossá­got a közönség, amelynek ebből a szem­pontból a különböző bankok közt alig lehetett választása, így volt ez a háborút megelőzött évti-Kollektív szerződésen kívül .... Kollektív szerződéses tisztviselők .­­ Hivatalsegédek ................................... Egyéb alkalmazottak ......................... Megállapítható, hogy az államosított ban­kok alkalmazottainak létszáma eléri a 4791-et, az egy hónapra eső illetmények összege 4.305.253 forint, úgyhogy egy-egy alkalmazottra átlag 899 forint jut. Eh­hez képest a kollektíven kívüliek, tehát az igazgatók, cégvezetők, főkönyvelők nem egészen 2000 forintos átlagfizetése redekben, majd a háborús években is, míg a felszabadulás után kialakult hely­zetről most első ízben állnak rendelke­zésre megbízható adatok. A Gazdasági Főtanács az államosítás alkalmából ösz­­szegyűjtötte a vezető pénzintézetek sze­mélyzeti státusára vonatkozó adatokat s ezeket rövidesen nyilvánosságra fogja hozni. Az összeállításból, amelybe alkal­munk volt betekinteni, az derül ki, hogy a kollektív szerződések rendszere és a demokratikus átalakulás egyéb velejárói általában jótékony hatást gyakoroltak a banktisztviselők fizetésének kialakulására és a személyzeti rezsi százalékos megosz­lására is. A kiáltó aránytalanságok jó­részt eltűntek vagy legalábbis azon az úton vannak, hogy teljesen eltűnjenek a bankok státusából, amiben az államosí­tás mellett kétségkívül részük van a bankvilágban is aktív üzemi bizottságok­nak, valamint annak a demokratikus közhangulatnak is, amely az alkalmazot­tak tömegeinek kisemmizését lehetetlenné tette. Alább ismertetjük a GF által az álla­mosított bankok státusáról rendelkezésre bocsátott adatokat, amelyek a mostani helyzetet a következőkben tüntetik fel: a felelősség mellett, amellyel ma is tar­toznak, nem mondható túlzottnak. Ami a kollektív szerződésen kívüli tisztviselők arányát illeti, a helyzet min­den egyes államosított banknál változik. Az Angol-Magyar Bank 395 alkalmazottja közül 100 a kollektív szerződésen kívü­liek száma, a Belvárosi 110 alkalmazottja Alkalmazottak Havi fizetés Átlagos létsz­áma forintban h­avi fizetés . 815 1.583.789.— 1.943.— . 2685 2,086.189— 777.— . 987 490.770— 497— 304 144.535.— 475— -----------------------------------------------U­^ I I c&zierűfeie» I Budapest Székesfái/ácas Hadet a 1/áMatatátuít É IV. BÁRÁNY ISTVÁN­ U. 5 * T. 189-306, 389-138 POLITIKA Politikai hetilap Szerkeszti: PAÁL FERENC Kiadásért felel: KATONA JENŐ Szerkesztéség és kiadóhivatal Budapest VI. Eötvös útra 12. Telefon: 420 -692. Post­a la­ka­t­ék pénzt­ári csekkszámla: 1889. Szerkesztőségi órák hétfőn és csütör­tökön d. u. 2—4-ig. Kéziratokat nem érzünk meg. Előfizetési árak: 1 hóra 8.—. 'A évre 24.—. I évre 26 — Jog:­személyek és vállalatok részére egy évre 210 — EL Független nyomda. Budapest, VI., Eötvös­ u. 12. Felelős: Lengyel Lajos igazgató. közül 31, a Dunavölgyinél 157-ből 19, a Hitelbankban 1817 közül 278, a Leszá­­mítoló Bankban 516 közül 100, a Pesti Hazainál 598 közül 87, végül a Keres­kedelmi Bank 1200 alkalmazottja közül 200 nem esik a kollektív szerződés ha­tálya alá. Az arányszámok tehát igen széles skálában mozognak és az adatok tanúsága szerint éppen a vezető pénzin­tézetek voltak azok, amelyek a kollektív szerződésen kívül álló tisztviselőik arány­­számát igyekeztek leszorítani. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy végre észszerű korlátokat szabtak a tant­emeknek és a többi, a rendes illet­ményekben el nem számolt juttatások­nak, úgy megállapíthatjuk, hogy az az antiszociális, országszerte, sőt a határo­kon túl is rossz vért szült bankigazgatói tenyészet, amely nem utolsósorban veze­tett a bankok államosítására, máris vé­getért. Ha vannak még a bankok státu­sában kiigazításra­­szoruló aránytalansá­gok, úgy ez a művelet most már aligha fog sokáig váratni magára. (kb) Zenei jegyzetek a Varázsfuvola felújításáról Két boldog embert köszöntünk a Va­rázsfuvola felújítása alkalmából. Az egyik Tóth Aladár, aki mint ifjú zene-esztéta pallérozott erudiciójú s végsőkig követ­kezetes evangélistája volt a tiszta Mozart­­kultusznak. „Életutunk felén­­ is túl, most kezében a hangszer s a gépezet, amelyen régi álmát és meggyőződését valóra vált­hatja. Lehetséges-e szebb elégtétel mű­vészember számára? Keveseknek adatott meg hasonló. Az állhatatosan ostromlott eszményt végre karjai közt tartja, becéz­heti, ruházhatja, a szerelmében megneme­­sedett érett férfi minden gyöngéd találé­konyságával elhalmozhatja. Rajongása­inknak ugyan az élet határt szab s nem mindig lehetünk oly pazarok és gáncsta­­lan gavallérok mint álmainkban, de az eszmény és a valóság közli szép, férfias megalkuvás is életünk csillagos pillana­tai közt fénylik . . . A másik boldog ember Oláh Gusztáv, aki épp egy eredményekben gazdag mű­vészpálya negyedszázados fordulóján kapta kezébe a nagy művet, a legszebb jutalmat, azt a tiszta képződményt, ame­lyen fantáziája magasra szárnyalhat s benne világos szintézisben foglalhatja össze művészetének legnemesebb elemeit. Nincs ma eu­rópaszerte operai tervező és rendező, aki pontosabban és hajléko­nyabban működő képzelettel színpadra tudná valósítani a Varázsfuvolát. A „be­avatottak boldogságát“ nem élvezők bi­zonyára reá sem eszmélnek, mi mindent, halmozott fel művében. A barokk­ színház, napjait hozta vissza közénk, de Mozart angélikus szellemének szárnyán. A bécsi népszínházat idézte fel túlvilágából, gé­pezeteivel, csínjával-bín­jával a „Zauber­­stück“-ök hajdanvaló idejét, de nem úgy, ahogy egykor Schikaneder vállalkozói ügyessége és durvább képzelete szolgálta, hanem Mozart asztrális közvetítésével a mi számunkra, mai emberek számára. Soha még ily piától tisztaságban nem ragyogott Mozart jelképes szabadkőmíves Egyiptoma mint Oláh színpadán. S mi mindent volna még jó ünnepelni e re­meklésben, Hia e röpke jegyzetek határt nem szabnának gyönyörűségünknek! Épp úgy határt szabnak, mint a magyar Mo­­zarrt-kultusz diákosan lobogóhajú ponti­­fexének az adott emberanyag korlátai az eszményi megvalósítás útján ... Kiliti Pál

Next