Politika, 1948 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1948-02-28 / 9. szám
8 POLITIKA * 1948 FEBRUÁR 28 DISPUTA A FILM MELLÉBESZÉL!... Sok szó esik újabban az amerikai film helyének kijelöléséről, arról, hogy az amerikai filmet a maga esztétikai és társadalmat irányító helyére állítsuk. E problémákat maguknak az amerikai filmeknek a témaköre adja. Egyre sürgetőbb, hogy ezt a problémakört a kor követelményeinek szemszögéből vizsgáljuk. A haladó szellem egészséges türelmetlensége nyílt követelményként állítja fel a film számára, hogy igazságot, valóságot, emberi életformákból levonható tiszta tanulságot mutasson meg, — az egyén és a társadalom szempontjából hasznavehető érvénnyel. A kritikának ez az állásfogalása annál jelentősebb, mert ahhoz, hogy művészi igazságokat közvetítsünk a legszélesebb tömegekhez, semmi sem alkalmas jobban, mint éppen a film. Filmet viszont Amerika termel a legnagyobb bőségben. Az amerikai film nem teljesíti eléggé művészi, „filmi“ hivatását. Ezek a filmek zsúfoltságig telve vannak az önmagukért való ötletek, szerkesztési megoldások, filmszerű, váratlan fordulatok, a mozgalmasság, cselekményesség elemeivel és gazdagságával. Róluk szólván szinte úgy látszik, hogy a film technikája már alig fejlődhet. De a mondanivalóval annál nagyobb baj van! A film bírálóinak, esztétikusoknak és kritikusoknak a film technikáját szemmel tartva, elsősorban a mondanivalót kell mérlegre tenniök. Még nem jó film az, amely filmszerű megoldásában egyszerűen csak önmagáért felel, mert ettől még lehet „műtermi“, üvegházi kitenyésztettség! A filmeszttika ma már azt keresi, hogy a filmnek mondanivalójával emberi köze legyen napjainkhoz. A filmszemléidre való nevelés mintha teljesen hiányzott volna nálunk. Pedig ez a közösségre és a nyilvánosságba tartozna. Furcsa pat adotton: éppen a filmet, amelynek jelentősége és hatása eminensen közügy, nálunk nem vették komolyan. Érdemlegesen alig is beszéltek róla. Külföldön, de legfőképpen a franciáknál, írók és művészek szóltak hozzá a film probémáihoz és váltak ezekben irányítókká. Nálunk az írók, kritikusok, művészek idevágó szava nem váltott ki közérdeklődést. Nem hallatszott azeszszire. Ha tárgyilagosak akarunk lenni, mégsem hagyhatjuk figyelmen, kívül azt a jobb emberségre nevelő igyekvést, amit a háború előtti leillésből néhány amerikai film felmutatott. Akkor mindenesetre nagy visszhangot kellett a mondanivalójuk, bár a társadalmi szerkezet megváltoztatásának követelményére határozottan és világosan nem mutattak rá. Mit hirdettek ezek a filmek? Például a híres Mr. Deeds kitűnő eszközökkel utal arra az egyéni emberi rabszolgaságra mind a két amerikai társadalmi osztályban, — a munkásokéban és a tőkésekében —, amely a mohó biznisz-felfogás következménye (szomorúan jellemző az amerikai film-biznisszvilágra, hogy a film főszereplője azóta nagyon messzire távolodott attól a felfogástól, amelynek akkor még parádés alakítója volt). Mélyebben fogta meg a problémát a Nagyváros, amely egyszerű emberek egyszerű életét mutatta meg, emberien harcos küzdelmüket a nagyvárosban a mindennapi kenyérért, amelynek minden vékony karéját a hatalmasok furfangjai és bűnös üzelmei ellenére kell megszerezniök. Az elnyomottak igazságát azonban itt a vágyálom csodaeleme segítette győzelemre, nem a reális utalás. A Becsületből elégtelen egyetlen becsületes és jószándékú fiatalember naív és lelkes küzdelmét mutatta be a gigantikus trösztök és nagyvállalatok maffiái ellen. Messzire kimagaslott valamennyi közül nemes felfogásával, tiszta emberségével és mélyen művészi jellemzésű alakjaival az Érik a gyümölcs, amely éppen a háború éveiben a tiszta közösségi életnek a vágyát realizálta példamutatóan. Az utóbbi években aztán alig kaptunk a tengerentúlról néhány olyan filmet, amely a társadalmi igazságok ábrázolásában ezt a legalább is megkezdett vonalat folytatta volna. Nem mondhatjuk, hogy az amerikai film nem figyel fel a kor követelményeire; óvatos utalással akárhányszor, érinti a problémákat. De nyugodtan állíthatjuk, hogy tudatosan kitér előlük: melléjük beszél. Nemcsak hogy kevés, amit a mai kor erőviszonyainak küzdelméből ábrázol, de hiányzik belőle, főképpen az is, hogy az új kor emberének ideált mulasson, humánus, heroikus példaképet adjon. A Mrs. Miniver egy kifelé lezárt, önmagával törődő családot ábrázolt, amely a diákfiú személyében távolról ismerkedik ugyan a közösségi felelősségtudattal, de a család a közösségvállalásban a nemzeti önérzetnél és a háborúban való helytállásnál nem jut tovább. Láthattunk irodalmi nemességű filmeket, amelyek kidolgozott jellemzéssel és szuggesztív képhatással adták át komoly szándékukat, érdekes kísérletüket, a lélekben vagy a háború feszült légkörében lezajló kalandjukat (Megtalált érek, Ezt látják a csillagok, Mme Curie stb.), anélkül, hogy mondanivalójuknak távolabbra ható sugárzása tett volna. A korhoz legközelebb kapcsolódó műfaja az amerikai tininek az úgynevezett „ellenállási“ filmek s itt kibővíti a műfajt a háborús bűnösök leleplezéséig és nyomozásáig. Egyik legsikerültebbje ennek Az óra körbe jár, amely azonban befejezésénél a grand-guignolba torzul. Ezen a ponton már érintkezik a romantikus-, kalandor- és gengszter-filmekkel, amelyeket oly bőségesen produkál Amerika, hogy hozzánk eljutott termésének több mint hatvan százalékát teszik ki s amelyeket megemlítenünk egyáltalán nem érdemes. Egyébként az ellenálló filmek őse valóban amerikai film volt, Chaplin közel tíz évvel ezelőtt készült Diktátora. De Chaplint külön kell emeljük az amerikai filmvilágtól, amikor ezalatt Hollywood szellemét értjük. Chaplin mindegyik filmjében önmagát reprezentálja és önmaga humánumát s nem a film biznissz-világát. Egyes filmek gondosan felépített cselekményül drámában vagy vígjátékban egészen nagy művészeket hoztak elénk. Természetesen csak a nálunk bemutatott amerikai filmekről szólhatunk amelyek, érzésünk szerint mégsem lehetnek maradéktalan reprezentánsai az új termésnek. A baj ott kezdődik, amikor a mondanivalóhoz nyúl hozzá az amerikai film: nem tud mit kezdeni vele. Pedig elsősorban erről van szó: a film mondanivalójáról. Bármilyen fejlett és gazdag legyen is technikai eredményeiben egy-egy film, sohasem érheti el művészi rangját, ha nem tud egyetemes érvényű emberi mondanivalójával visszhangot kelteni bennünk. Soós László Mennyi fizetést kapnak az államosított banktisztviselők? A magyar pénzintézetek ismertek voltak arról, hogy 45 igazgatójuknak több fizetést adtak, mint összes többi alkalmazottaiknak együttvéve. Így volt ez minden nagybanknál, de ezt a fölöttébb antiszociális szokást átvették a középintézetek, majd a kisebbek is, amelyeknek rezsikiadásaiból ugyancsak tekintélyes minden észszerű megosztást és méltányosságot megcsúfoló arányban vették ki részüket az igazgatók. Arról, hogy a bankvezérek és az ügyvezetőség tagjai bankjaik révén más, a nyilvánossággal soha el nem számolt jövedelmeket is élveztek, most nem beszélünk. A személyzeti fizetések megosztásában mutatkozó aránytalanság azonban egymagában is rossz szolgálatot tett a bankoknak, állandóan szította azt a bankelenes hangulatot, amely miatt éppen a kiváltságos helyzetben lévő bankvezetők panaszkodtak a legtöbbet. Azoktól a bankoktól, amelyek sokszáz tisztviselőjük munkáját kevesebbre értékelték egy-egy igazgatójukénál, nem várt, de nem is várhatott belátást és méltányosságot a közönség, amelynek ebből a szempontból a különböző bankok közt alig lehetett választása, így volt ez a háborút megelőzött évti-Kollektív szerződésen kívül .... Kollektív szerződéses tisztviselők . Hivatalsegédek ................................... Egyéb alkalmazottak ......................... Megállapítható, hogy az államosított bankok alkalmazottainak létszáma eléri a 4791-et, az egy hónapra eső illetmények összege 4.305.253 forint, úgyhogy egy-egy alkalmazottra átlag 899 forint jut. Ehhez képest a kollektíven kívüliek, tehát az igazgatók, cégvezetők, főkönyvelők nem egészen 2000 forintos átlagfizetése redekben, majd a háborús években is, míg a felszabadulás után kialakult helyzetről most első ízben állnak rendelkezésre megbízható adatok. A Gazdasági Főtanács az államosítás alkalmából öszszegyűjtötte a vezető pénzintézetek személyzeti státusára vonatkozó adatokat s ezeket rövidesen nyilvánosságra fogja hozni. Az összeállításból, amelybe alkalmunk volt betekinteni, az derül ki, hogy a kollektív szerződések rendszere és a demokratikus átalakulás egyéb velejárói általában jótékony hatást gyakoroltak a banktisztviselők fizetésének kialakulására és a személyzeti rezsi százalékos megoszlására is. A kiáltó aránytalanságok jórészt eltűntek vagy legalábbis azon az úton vannak, hogy teljesen eltűnjenek a bankok státusából, amiben az államosítás mellett kétségkívül részük van a bankvilágban is aktív üzemi bizottságoknak, valamint annak a demokratikus közhangulatnak is, amely az alkalmazottak tömegeinek kisemmizését lehetetlenné tette. Alább ismertetjük a GF által az államosított bankok státusáról rendelkezésre bocsátott adatokat, amelyek a mostani helyzetet a következőkben tüntetik fel: a felelősség mellett, amellyel ma is tartoznak, nem mondható túlzottnak. Ami a kollektív szerződésen kívüli tisztviselők arányát illeti, a helyzet minden egyes államosított banknál változik. Az Angol-Magyar Bank 395 alkalmazottja közül 100 a kollektív szerződésen kívüliek száma, a Belvárosi 110 alkalmazottja Alkalmazottak Havi fizetés Átlagos létszáma forintban havi fizetés . 815 1.583.789.— 1.943.— . 2685 2,086.189— 777.— . 987 490.770— 497— 304 144.535.— 475— -----------------------------------------------U^ I I c&zierűfeie» I Budapest Székesfái/ácas Hadet a 1/áMatatátuít É IV. BÁRÁNY ISTVÁN U. 5 * T. 189-306, 389-138 POLITIKA Politikai hetilap Szerkeszti: PAÁL FERENC Kiadásért felel: KATONA JENŐ Szerkesztéség és kiadóhivatal Budapest VI. Eötvös útra 12. Telefon: 420 -692. Posta lakaték pénztári csekkszámla: 1889. Szerkesztőségi órák hétfőn és csütörtökön d. u. 2—4-ig. Kéziratokat nem érzünk meg. Előfizetési árak: 1 hóra 8.—. 'A évre 24.—. I évre 26 — Jog:személyek és vállalatok részére egy évre 210 — EL Független nyomda. Budapest, VI., Eötvös u. 12. Felelős: Lengyel Lajos igazgató. közül 31, a Dunavölgyinél 157-ből 19, a Hitelbankban 1817 közül 278, a Leszámítoló Bankban 516 közül 100, a Pesti Hazainál 598 közül 87, végül a Kereskedelmi Bank 1200 alkalmazottja közül 200 nem esik a kollektív szerződés hatálya alá. Az arányszámok tehát igen széles skálában mozognak és az adatok tanúsága szerint éppen a vezető pénzintézetek voltak azok, amelyek a kollektív szerződésen kívül álló tisztviselőik arányszámát igyekeztek leszorítani. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy végre észszerű korlátokat szabtak a tantemeknek és a többi, a rendes illetményekben el nem számolt juttatásoknak, úgy megállapíthatjuk, hogy az az antiszociális, országszerte, sőt a határokon túl is rossz vért szült bankigazgatói tenyészet, amely nem utolsósorban vezetett a bankok államosítására, máris végetért. Ha vannak még a bankok státusában kiigazításraszoruló aránytalanságok, úgy ez a művelet most már aligha fog sokáig váratni magára. (kb) Zenei jegyzetek a Varázsfuvola felújításáról Két boldog embert köszöntünk a Varázsfuvola felújítása alkalmából. Az egyik Tóth Aladár, aki mint ifjú zene-esztéta pallérozott erudiciójú s végsőkig következetes evangélistája volt a tiszta Mozartkultusznak. „Életutunk felén is túl, most kezében a hangszer s a gépezet, amelyen régi álmát és meggyőződését valóra válthatja. Lehetséges-e szebb elégtétel művészember számára? Keveseknek adatott meg hasonló. Az állhatatosan ostromlott eszményt végre karjai közt tartja, becézheti, ruházhatja, a szerelmében megnemesedett érett férfi minden gyöngéd találékonyságával elhalmozhatja. Rajongásainknak ugyan az élet határt szab s nem mindig lehetünk oly pazarok és gáncstalan gavallérok mint álmainkban, de az eszmény és a valóság közli szép, férfias megalkuvás is életünk csillagos pillanatai közt fénylik . . . A másik boldog ember Oláh Gusztáv, aki épp egy eredményekben gazdag művészpálya negyedszázados fordulóján kapta kezébe a nagy művet, a legszebb jutalmat, azt a tiszta képződményt, amelyen fantáziája magasra szárnyalhat s benne világos szintézisben foglalhatja össze művészetének legnemesebb elemeit. Nincs ma európaszerte operai tervező és rendező, aki pontosabban és hajlékonyabban működő képzelettel színpadra tudná valósítani a Varázsfuvolát. A „beavatottak boldogságát“ nem élvezők bizonyára reá sem eszmélnek, mi mindent, halmozott fel művében. A barokk színház, napjait hozta vissza közénk, de Mozart angélikus szellemének szárnyán. A bécsi népszínházat idézte fel túlvilágából, gépezeteivel, csínjával-bínjával a „Zauberstück“-ök hajdanvaló idejét, de nem úgy, ahogy egykor Schikaneder vállalkozói ügyessége és durvább képzelete szolgálta, hanem Mozart asztrális közvetítésével a mi számunkra, mai emberek számára. Soha még ily piától tisztaságban nem ragyogott Mozart jelképes szabadkőmíves Egyiptoma mint Oláh színpadán. S mi mindent volna még jó ünnepelni e remeklésben, Hia e röpke jegyzetek határt nem szabnának gyönyörűségünknek! Épp úgy határt szabnak, mint a magyar Mozarrt-kultusz diákosan lobogóhajú pontifexének az adott emberanyag korlátai az eszményi megvalósítás útján ... Kiliti Pál