Politika, 1948 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1948-03-27 / 13. szám

fi Fiatalságunk elszállt, mint szélbe­kapott ének, vagy álomban látott cso­dálatos madár. Elmúlt s vissza sem jön már, semmi föl nem igézheti s most a Philával mintha újra egy végső darabja tört volna le. Nem ül ott már többé lázas ifjúsá­gunk bálványa, Watermörder gallérjá­val, régi francia krónikákból ismerős arckifejezésével, hangosan vagy hall­gatagon. Hej, de sokan játszották kö­zülünk utána minden pózát, minden gesztusát, ha már gondolatait, értéke­sebb felét igazán érteni nem tudták. Hányan röpültek föl kis ökörszemként reá, hogy mindent fitymálva, magukat nagyobbnak láthassák. S hányan jöt­tek ide hozzá, mint a vidéki magányá­ban botanizáló Rousseauhoz a fiatal Robespierre, hogy véleményeit, ön­magával és az egész világgal tusázó szavát meghallgassák, mert mégis, ugye, igaz, öreg Phila, volt idő, ami­kor ő jelentette egyedül a szélesebb, szabadabb gondolatáramlást szá­munkra. Itt már szinte mindig re­mény nélkül, lávázó szavaival is ma­­gába roskadva, Szabó Dezső ... Talán minden elmúlik, csak egy­ igazi emberi gesztus, egy jótett emléke soha. Szerettem volna még egyszer lát­ni azt a helyet, ahol egy öregebb bará­tom nyomozom legsötétebb éveiben öt pengőt csúsztatott zsebembe, anélkül, hogy észrevettem volna. Kinek adhatom vissza? ő már rég kint porlad a temetőben. Most már a jótett színhelyét sem idézhetem való­ságos testi szemeim elé. Hasztalan keresném régi irodalmi viták, élmények, lelkesedések, fiatal­kori baráti találkozások, embersűrűs kávéházban is féltve őrzött magányos szigetünk helyét. Sunt lacrimae rerum. Vannak a dolgoknak könnyei. Be­zárult az öreg Phila... POLITIKA * 1948 MÁRCIUS 27 SZELLEMI ÉLEET FRANCIA KÖNYV TISZA ISTVÁNRÓL A Sorbonne egy magyar származású hallgatója doktori értekezésének tárgyául Tisza István háborús szereplésének tör­ténetét választotta. (Ledislas Lányi: Le Comte Etienne Tisza et La Guerre de 19­1—1919. Paris, 1916. 178. oldal.) Örvendetes ez a tény, mert Tisza István szerepéről az első világháborúban meg­emlékeznek ugyan az egyes francia írók is — így elsősorban Poincare — de tud­­tunkkal és a szerző sem említ ilyen, egyébként eléggé terjedelmes bibliográ­fiájában — önálló francia nyelvű mű még nem foglalkozott a Tisza István háborús szereplése körül mutatkozó kér­désekkel. Ma már, amikor a Tisza halála óta eltelt emberöltő minden vonatkozás­ban szétporlasztotta Tiszát és a Tisza ma­gyar glóbusát, meg van a kellő történelmi távlat is ahhoz, hogy róla és szerepléséről az igazságosság igényével jelentkező ítéle­tet lehesen mondani. Lányi munkája doktori értekezés, könyve hasznos és értékes, mert sok új anyagot, új szintézist tár elsősorban kül­földi olvasói elé. Lányi nyilván csak a párisi könyvtárak anyagának felhaszná­lásával írta meg munkáját, ez a magyará­zata annak, hogy a magyar irodalmat kevésbé ismeri, pedig tőle joggal vár­hatja a nem magyar olvasó a közelmúlt­ban Tiszáról vallott magyar álláspontnak nemcsak az ismertetését, de bírálatát is. Lányi csak röviden foglalkozik könyvé­ben Tisza ifjúságának első parlamenti szereplésével, az obstrukció letörésére irányuló törekvéseivel, első, 1903 őszétől 1905 tavaszáig terjedő miniszterelnökségé­vel, majd később a Wekerle-féle koalí­ciós kormány idején tanúsított magatar­tásával. Khuen slédervári kormányra­­jutása alkalmából, 1910 tavaszán, a Nem­zeti Munkapárt megalakulásakor lép ki Tisza ismét a politikai küzdőtérre. Két évvel később az ellenzék letörése idején, az „erős kéz“ elnyomó politikájának érvé-­ nyesítése végett vállalja el Tisza a kép­viselőház elnökségét, hogy egy évvel ké­sőbb a Balkán-háború lezajlása után és a világháború baljóslatú előjelei között a miniszterelnöki széket foglalja el egy év­tized alatt már másodízben, az elsőnél kétségtelenül súlyosabb körülmények kö­zött. Tisza második miniszterelnöksége négy évig 1913 júniusától 1917 júniusáig tartott és ezen idő alatt Tisza nemcsak a magyar belpolitikai élet legfőbb irányí­tója, de egészsége, politikai nézetei, rá­nyomják bélyegüket a Habsburg-politika külpolitikájára is. Nem lényegtelen éppen ebből a szempontból, hogy a háború ki­menetelére oly fontos események idején, az olasz és román hadüzenet és az ezeket megelőző hosszas tárgyalások alkalmával Tisza helytartója, a politikailag színtelen­ bürokrata Burián István ült Metternich egykori székében. Lányi munkájának gerincét témájának kitűzéséhez képest a fenti korszakkal fog­lalkozó három fejezet alkotja. Ezek eleje Tisza szerepét vizsgálja a Szerbiához inté­zett ultimátum elküldése körül, majd a szerb kérdésnek világháborúvá történt végzetes felduzzadásánál. Ezután az idő­rendű egymásutánnak is megfelelően az olasz, majd a román hadüzenet körülmé­nyeivel, illetőleg Tisza ezeknél mutatkozó szerepével és befolyásával foglalkozik. Ezek könyvének legterjedelmesebb és leg­részletesebben kidolgozott fejezetei: sok anyagot halmoz fel forrásai nyomán, de igen sok esetben forrásait nem dolgozza fel kritikai vizsgálata alapján, nem fog­lalja előadását egy logikusan felépített szintézisbe, hanem hosszabb, rövidebb idézetekben közli azokat és legtöbbször csak szűkszavú megjegyzésekkel magya­rázza, értékeli őket. Értéke ezeknek a fe­jezeteknek is elsősorban abban van, hogy sokféle forrásanyagot találni itt együtt, amely alkalmas lehet a problémák iránti érdeklődés felkeltésére és új módszeresebb vizsgálódások elindítására. Tisza balkáni és lengyel politikájával, az első béke­kísérletekkel az író még részletesebben foglalkozik, ellenben Tisza szereplését a lemondásától haláláig terjedő ötnegyed év alatt már csak vázlatosan tárgyalja. Tör­ténelmi szempontból ez teljesen indoko­latlan, hiszen Tisza lemondása után is vezére volt a legnagyobb pártnak, a Nem­zeti Munkapártnak, megmaradt tehát az akkori magyar politika egyik legfonto­sabb tényezőjének. Lányi könyve, hiányai dacára is, hasznos szolgálatot tesz Magyar­­ország történetének külföldön való ismer­tetéséhez. * Lányi könyvértek elolvasása után is új­ból felmerül a kérdés, amely egy ember­öltő óta foglalkoztatja Tisza híveit és ellenfeleit, hódolóit és kritikusait anélkül, hogy eddig a kérdésre teljesen határozott feleletet kapott volna a magyar közvéle­mény. Ez a kérdés: háborús bűnös volt-e Tisza István? Kétségtelen, hogy a két világháború között az akkori magyar hivatalos felfogás és propaganda azért tiltakozott Tisza István háborús bűnös­ségének elfogadása ellen, mert azt a néze­tet vallotta, hogy Tisza felelősségének el­ismerése egyértelmű lenne az egész ma­gyar nép háborús bűnösségének elismeré­sével. Ez a hibás előfeltevésből kiinduló parsprototó-szemlélet sírja már a múlté. Tisza, István nem egyesítette, nem fejezte ki a magyar nép egyetemének vágyait, törekvéseit és érzéseit. Tisza háborús felelőssége nem abban áll, mintha egyedül ő erőszakolta volna ki a háború megindítását először Szerbia ellen, majd később, konfliktusok köny­­nyelmű felidézésével az olasz és a román hadüzenetet is. Ezen háborúra vezető politikában Tisza nem visel nagyobb felelősséget, mint a Habsburg-monarchia többi politikai és katonai vezetői. A há­borúért Berlinben vállalták legfőképpen a felelősséget és Vilmos császár háborús elképzeléseihez inkább bizonyos bécsi politikai és katonai tényezőknél, elsősor­ban Conrádnál és a vezérkarnál talált megértést, támogatást és segítséget, mint Budapesten. Tisza félt a háborútól, mert győzelem esetén Berlin és valamelyest Bécs erősödnének meg politikai és gazdasági tekintetben; vesztes háború pedig Magyar­­országnak elsősorban a feudális jellegű magyar társadalomnak okozhat a legtöbb veszteséget. Ezt Tisza ösztönösen érezte és ez meglátszik magatartásán is az 1914. jú­liusi válság idején. Tiszát ellenben mégsem lehet felmen­teni a háborúért való felelősség alól. Tisza vezére volt annak a magyar politikának, amely merev közjogi tanok hirdetésébe menekül Magyarország és a Habsburg­­monarchia égető társadalmi, gazdasági és politikai kérdéseinek megoldása elől. Nem látta át, hogy a nemzetiségi kérdés meg­oldása messze túlnőtt már akár a ma­gyar, akár az osztrák belpolitika keretein s az már a nemzetközi politika egyik fájó pontjává lett. A magyar belpolitikai kér­déseket Tisza egy 100 év előtti alispán módjára igyekezett nem megoldani, csak orvosolni és irataiból kitűnően, nagyon csodálkozott azon, mikor ez a tipikusan tüneti kezelése nagy jelentőségű kérdések­nek tartós eredményekhez nem vezetett. Tiszából hiányzott a teremtő fantázia, külpolitikai téren nem látott túl a német szövetség keretein és lehetőségein, az európai nagypolitika e realitásainak ma­kacs nem ismerésével a magyar nép jövő­jét, a magyar feudálisok és a porosz jun­kerek szövetségével vélte biztosítani. Nem tett semmit az ország magyar és nem­­magyar népei gazdasági és társadalmi fel­emelése érdekében, a liberalizmus formai kiéléséval akart a szociális és gazdasági kérdések megoldása elől kitérni. Ezzel a magatartásával segítette elő a háború ki­törését, valamint annak Magyarországra nézve gyászos kimenetelét, az ország szét­bomlását. Ezért terheli Tisza Istvánt fele­lősség az első világháborúért és annak következményeiért. Oszlári Miklós Demokratikus kultúrpolitikánk egy éve Március 18-án volt egy esztendeje, hogy Ortutay Gyula átvette a vallás- és köz­­oktatásügyi minisztérium vezetését. Ez az évforduló néhány hét eltéréssel egybe­esett a kultusztárca költségvetési vitájá­val, melynek során egymásután kerültek színre az elmúlt év fontos kultúrpolitikai eredményei. A népi demokrácia szelleme működik az Ortutay Gyula vezetése alá került közoktatásban, s ennek a szellem­nek az ösztönzései hatalmas lendülettel vitték előre a demokratikus magyar köz­oktatás ügyét. Az elmúlt év határozott és eredményes kultúrpolitikai irányvonalá­nak köszönhető, hogy a magyar köz­oktatás a költségvetés számoszlopaiban is elfoglalta azt a helyet, amely jelentő­ségénél fogva megilleti. A kultusztárca költségvetése a múlt évi 258 millióval szemben a folyó évben 459 millióra emel­kedett, ami egymagában is beszédes bizo­nyítéka a magyar demokrácia bizalmá­nak és elismerésének. Az az egyéves munka, amelyet a kultuszminisztérium a magyar munkás- és paraszttömegek kul­turális igényeinek a kielégítése érdekében folytatott, éppen itt, az új költségvetés lapjain aratta a legnagyobb elismerést. Az elmúlt év alatt megizmosodott és kiterebélyesedett az új magyar közoktatás két sarkalatos intézménye, az általános iskola és a dolgozók iskolái, elszaporod­tak és benépesültek a népi kollégiumok. Ortutay Gyula nevéhez fűződik a pedagó­gus státus megteremtése, az új demokrati­kus tankönyvek megjelentetése és a kul­turális kapcsolatok felvétele a demokrati­kus szomszédnépekkel. Kezdetben sok kritika érte az 1946-ben bevezetett általános iskolai rendszert. Azóta az általános iskola bebizonyította életrevalóságát és ma már az egész mag­­gyar közoktatás szilárd alapja. Amíg az 1946/47. tanévben 4416 általános iskola működött 762.742 tanulóval, addig az új tanévben az iskolák száma 4847-re, a tanulóké pedig 907.102-re emelkedett. A múlt évi 11 körzeti általános iskolai tanulóotthonnal szemben jelenleg 46 mű­ködik. Helyreállítottak 920 iskolai épüle­tet. A tönkrement belső berendezés pót­lására 507 általános iskola 2.172.000 forin­tot kapott. Januárban 4000 típus­pad gyártása indult meg, 56 kastélyt tanuló­otthonokká alakítottak át. A népiskolai tanítóságnak az általános iskola által megkövetelt színvonalra való emelése ér­dekében a kultuszminisztérium Debrecen­ben, Budapesten, Keszthelyen szakosító tanfolyamokat szervezett, melyeken több­ezer tanító vett részt. Kiemelkedő alkotás a hetven személy befogadására alkalmas dédesi tanítóüdülő, a Bükkhegység egyik legszebb völgyében. A tankönyvkiadás állami kézbe való vétele már az első évben meghozta a maga gyümölcsét, ötven új demokratikus szellemben szer­kesztett tankönyv került forgalomba, kö­zel 2 és fél millió példányban, a régi tan­könyvárakhoz képest oly olcsón, hogy ez­zel a demokratikus magyar kultúra ko­moly lépést tett az ingyenes tankönyv ideáljának, a megvalósítása felé. A közép­fokú oktatás négy új állami gimnázium­mal gazdagodott, és pedig Mátészalkán, Hajdúszoboszlón, Battonyán és Tamá­siban. Ehhez járul még három újonnan engedélyezett katolikus gimnázium Szent­endrén, Veszprémben és Nagykanizsán. Az 1947/48. év első félévében­­ 176 városi és 46 parasztdolgozó gimnáziumi osztály működött. A négy tudományegyetemen és a mű­egyetemen Ortutay Gyula 57 tanszéket töltött be, illetve szerveztetett meg. Helyreállttatta a Pázmány Péter Tudo­mányegyetem öt orvoskari épü­­letét, felállította a III. sebészeti klinikát, az idegsebészeti és agydaganatkutató intéze­tet, a dietetikai intézetet, a bölcsészet­tudományi karon a Lengyel Intézetet, a szegedi tudományegyetemen pedig meg­indíttatta a klinikai épületek helyreállí­tási munkálatait. Megreformáltatta a bábaképzést, az orvos- és vegyészképzést, felállíttatta a nevelőképző főiskolát és az állami műszaki főiskolát. Külön kell szólni az 1 millió forint költséggel létesí­tett TBC népklinikáról, mely egyike Európa legmodernebb ilyen nemű­ intéze­teinek. Mind szélesebb körű tevékenységet fejtenek ki az egyetemi esti tagozatok is, mint a dolgozók iskoláival párhuzamos felsőoktatási szervek. Egyházpolitikai vonatkozásban a leg­nagyobb figyelmet az 1948 : XXXIII. tc. érdemli meg, mely megszüntette az úgy­nevezett bevett és elismert felekezetek közötti különbségeket és teljes egyen­jogúságot biztosított valamennyi feleke­zeti számára. Míg egyrészt a kultuszkor­mány törvénnyel biztosította a külön­böző felekezetek jogegyenlőségét, más­részt olyan intézkedéseket léptetett életbe, amelyek sokat lendítettek a lelkészek szociális helyzetén, így a lelkészekre és az állam által díjazott hitoktatókra is ki­terjesztette a pedagógus státus előnyeit. A szabadművelődés keretében a múlt évben 200 analfabéta tanfolyam, 1800 közművelődési tanfolyam és 192 külön­féle fokú szabadiskola működött. A szemléltető oktatás népszerűsítése érdeké­ben a minisztérium 25 hangosfilmvetítő gépet és 160 kisfilm-diapozitív gépet osz­tott szét a szabadművelődési szervek kö­zött. Művészeti vonatkozásban kiemelendő a színművészeti és az iparművészeti akadé­mia főiskolákká való szervezése, állami zenekonzervatórium létesítése Szegeden, a debreceni és pécsi színházak államosí­tása, az operai staggione megindítása és a Kossuth-díj alapításáról szóló törvény­cikk becikkelyeztetése. Ortutay Gyula miniszterségének egy esztendeje alatt Magyarország kilépett ab­­ból a nyomasztó kulturális elszigetelt­ségből, amelybe a múlt rendszer balkezes és fölényeskedő kultúrpolitikája taszí­totta. Ma már a magyar-jugoszláv, a magyar-román, a magyar-lengyel és a mgyar-bulgár kulturális egyezmények megkötése után, nyugodtan elmondhat­juk, hogy a Duna völgyében végre helyre­állt a rég áhított kulturális béke és Ma­­gyaroszágot termékeny művelődési kap­csolatok fűzik a szomszéd nemzetekhez. A baráti szomszéd népekkel való kultu­rális kapcsolatok felvétele mellett a kul­tuszminisztérium fenntartotta és ápolta a Szovjetúnióval és a nyugati nemzetek haladó szellemi erőivel létesített kapcso­latokat is. A kultuszminisztérium meg­hívásából számos külföldi író, tudós és művész szerepelt Magyarországon és szá­mos magyar szellemi kiválóság utazott kül­földre, hogy a magyar kultúra értékeit közvetítse. A kultuszminisztérium készítette elő a szovjet írók és művészek magyarországi látogatását, szervezte meg a szovjet és magyar tudományos intézetek együtt­működését, továbbá a szovjet és magyar könyvcserét. A kultuszminisztérium elő­készítette a francia Martin­ Chauffier, Aragon, Triolet, Altmann, Raymond, Bac- Ies, Pierre Emmanuel, Victor Tapié, az angol Turton, Enksile, Nixon, Living­stone, Stugess, Shackleton, Patterson, S. Kelley, Seymour és Stephen Spender ma­gyarországi látogatását. Az elmúlt évben állították helyre a Magyarországi Francia Intézetet, szervezték újjá a genfi magyar tájékoztató könyvtárt, az ugyancsak genfi Societas Bartokiana-t, a nizzai szabad­­egyetem Petőfi tanszékét és indították meg a krakkói­ Sorbonne-i, aberdeeni és cambridgei egyetemek magyar lektorátu­sainak a megszervezését. A magyar népi demokrácia bizalmát tükrözik a hároméves terv kulturális vo­natkozású adatai is. Az első tervévben a kultusztárca részére 58.830 000 forint hi­telkeretet állapítottak meg, mely összeg­ből 40.360.000 forintot építkezésekre, 18.470.000 forintot pedig felszerelésekre fordít a minisztérium.

Next