Politikai Hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865-07-03 / 1. szám

12 — A nemzeti Színházban, a júliusi szünidő alatt, különösen gépe­­zeti javítások fognak történni. Több új sülyedőt készítenek, a világo­­sítást czélszerűbben rendezik s a szinfali változásokat tökéletesítik. A nézőhelyen, mint­ sajnálattal halljuk, nem történnek javítások. A zártszékekhez tehát még egy évig ismét nem lesz külön,bejárás. Zene. A nemzeti színházban jan. 27-én adták az Észak csillagát. Az előadás elég pontos, Kőszegi (czár) s Pauliné (Katalin) jelesen mű­ködtek volt. Csak a fuvola-solo miatt történt zavar, mely véletlen balesetnek tulajdonítandó. Ugyanis Turek, első fuvolás, ugyanaz nap, midőn a zenede nyilvános vizsgáján egyik tanítványát zongorával ki­sérni akarta, szélhűdés következtében rögtön meghalt. Junius 29-ére volt kitűzve Fra­ Diavolo s ezzel —­ beállván a szünidő — az operai előadások megszűntek. Erkel Ferencz már elutazott Gyulára s ott akarja bevégezni Dózsa Györgyöt. A Kugler könyv és műkereskedésében a napikban jelent meg Wachtel Auréltól: „Rondeau brillant“ zongorára. (Ara ?) Nemrég lát­tuk szerzőnek egy más művét is, melyről dicsérettel emlékezhetünk. Jelen műve szintén meggyőz arról, hogy a zenét alaposan tanulmá­nyozza, s hogy van benne eredetiség, mely méltó a tanulmányok fára­dalmaira. Ajánlandó volna azonban, hogy több gondot fordítana a dal­lamok sima folyékonyságára, mint szintén arra is, hogy zongorastílla könnyedséget nyerjen. Most vettük Rózsavölgyi s társa műkereskedé­­séből az „Afrikai hölgy rövid zongora kivonatát is Kovalcsik átirata szerint. (Ara?) Annyival érdekesebb ez újdonság, mert az említett opera még ez év folytán nálunk is előadásra kerül s addig a művészet barátai ez átiratból előleges fogalmat szerezhetnek. — A külföld zeneirodalmi újdonságai közt legérdekesebb Bach Sebestyén életirása Bitter C. //.-tól; megjelent Berlinben Schneider Ferdinandnál. Ára 6 forint. A tartalomdús életirás két kötetből áll s mindegyik meghaladja a 401­­ nyolc­adrét lapot. Bitter nem csak a fu­gák királya életirásával foglalkozik, hanem szakértőleg szól minden művéről, s külön sorozatukat is adja. E szerint van már Beethovennek, Mozartnak, Schubertnek szakértőleg dolgozott életirata, s csak egyre nem gondolnak a németek, arra, ki mint a symphonia s a hangszeres zene teremtője leginkább megérdemelné e fáradságot: Haydn Józsefre. a Schner úr Tristán személyesítője azzal jön jutalmazva Wag­ner melletti buzgólkodásáért, hogy a király kinevezte a müncheni énektanoda tanárává, fentartva neki, hogy évenként kétszer a színpa­don is működhessék. — Doppler „bandáját“ a berlini kir. színház is elfogadta elő­adásra. Már eddig tetszést aratott Bécsben, Prágában, Stuttgartban, Lembergben. — „Az Afrikai hölgy“ úgy látszik a continensen Páris után Prágában kerül legelőször színre. Berlin s Bécs csak novemberre ígé­rik előadhatását. Novemberre valószínűleg nálunk is színre jöhet. — Fétis, franczia zenészed író, s jelenleg a brüsseli konservató­­rium igazgatója, Napoleon által a becsületrend lovagjává neveztetett azon sok érdemeiért, melyeket az Afrikai hölgy színre hozatala körüli fáradozásaival szerzett. De ha Meyerbeer nem irta volna az Afrikai hölgyet? Úgy a jeles iró valószínűleg nem lenne a becsületrend lo­vagja, holott más munkáiért még inkább megérdemli. — A M. Képzőmüv. Társulat műcsarnokának falai, melyek a kisor­solás folytán már már ürülni kezdtek a múlt hét óta ismét megteltek, még pedig csupán két, de igen nagy mérvű művekkel. Az egyik Than Mór, a másik Wagner Sándor nagy kartonja a „Vigadó“-ba szánt fal­festményekhez. Amaz a lépcsőház közép­díszének van szánva, ez a csemegetár egyik falára lesz festve. Amannak tárgya a „Tündér Ilona“ regéjéből való,melynek végjelenetét, a két szerelmes boldog egyesülését tárgyalja, s költői felfogás és gazdag szerkezete által dicséri mesterét. Emez „Mátyás tornáját“ ábrázolja, a­mint a fejedelem a vaskos Holubár leterítése után pihegve-lihegve megáll ménjével a királyi páholy előtt a győztes koszorúját átvenni Beatrix kezéből. Wagner ezen műve is újra tanúskodik fényes készültségéről s könyed-elegáns előadási képességé­ről. Csakhogy a könnyed elegantia nála a komolyabb tulajdonok rová­sára kezd mindinkább csillogóbbá válni, kissé veszélyes iránynak in­dul, melytől óvni kellene a művészt. A nagyérdekű két mű úgy hisz­­szük számos látogatót fog vonzani a folyton előretörekvő társulat mű­csarnokába. tr — Tudva levő dolog, hogy Ő Felségének Pesten mulatása alatt a Magyar Képző­műv. Társulat műcsarnokát is szerencséltette látogatá­sával. Érdekesnek tartjuk utólag fölemlíteni, hogy ez alkalommal Sza­­lay arczképe, Székely Bertalan történelmi festészünk ezen igen sike­rült műve különösen magára vonta a Felsége figyelmét, s megtudván a társulat elnöke által, hogy kit ábrázol, úgy nyilatkozott, hogy lírni óhajtaná az érdekes férfiú képmását. Sajnos, hogy e pillanatban azon körülmény, hogy ez arczkép a M. Akadémia megbízásából készült s jelenleg annak tulajdonát képezi, komoly akadálynak látszott Ő Felsége kivonatát teljesíteni.­­ A magyar orvosok és természetvizsgálók 1. évi augusztus ha­vában Pozsonyban tartják XI-dik nagy­gyülésöket. A tagok beiratása külön bizottmány előtt történik augustus 25., 26 és 27-én Pozsony­ban, a primatialis palotában (belváros János tér 13. szám), hol minden tag az 5 frtnyi beiratási díj lefizetése mellett kap egy felvételi jegyet, mely által jogosítva van a köz- és szakgyűlésekben, a közünnepélyek­ben és kirándulásokban részt venni. A vasúton és gőzhajón féláron utazhatnak a résztvevő tagok, szükséges azonban, hogy igazolási jegy­­gyel el legyenek látva, melynek elérése végett aug. 20-ig a gyűlés pénztárnokához, Dr. Rózsay József főorvos úrhoz Pesten (országút 54. sz.) bérmentes levelekben, s a felvételi 5 frtnyi díj hozzá csatolásával forduljanak. Szállás végett egyenesen a nagygyűlés egyik titkára Kanka Károlyhoz kell fordulni szintén bérmentes levelekben. A Pest árvíz elleni megvédését tárgyalja egy most sajtó alatt lévő röpirat, melynek szerzője, Reitter Ferencz, főmérnök, nemcsak tekin­télynek van elismerve szakában, hanem számos terv, javaslat és munka átlag be is bizonyitá, hogy szivén hordja Buda-Pest és Magyarország felvirágzását. A szóban levő röpirat onnan indulva ki, hogy Buda-Pes­­tet most is csak úgy fenyegeti az árvíz, mint 1838-ban s hogy a vég­hez vitt védmunkálatok korán sem elégségesek Pest biztosítására, vol­­taképen három külön tervvel lép a közönség elé. Az első: a Duna-sza­­bályozás; a második: Egy Pesten építendő hajózható csatorna; a har­madik a csepeli sziget s a soroksári Duna balpartján elterülő ártér vé­delme. Mind a három terv együttes kivitele felelne meg a czélnak leg­inkább. Mégis a csatorna­tervet emeljük ki jelenleg azért, mert e terv valósítása egyik főtényező volna arra nézve, hogy Pest azzá legyen, mire hivatva van: nagyszerű kereskedelmi- és gyárvárossá, Magyar­­ország kereskedelmének s iparának központjává. A három tervezet ki­vitele tekintetében nemcsak mérnöki számítások alapjára van fektetve, hanem egyúttal alaposan, úgy­szólván, c­áfolhatatlanul ki van mutatva, az alap is, melyből mind a három tervezet költsége fedezhető , sőt az egész terv jövedelmező vállalalainak bizonyul be. Mi nagy fontosságú­nak tartjuk ez ügy valósítását nemcsak fővárosunkra, de közvetve ha­zánkra nézve is, s azért jövő számunkban még visszatérünk a röpirat bővebb ismertetésére. — Egy Észak-Amerikában élő hazánkfia szívességéből legközelebb egy könyv jutott kezünkbe, mely már két éve ugyan hogy megjelent, de mégis kedves újdonság. Kedves, mert jól esik, valahányszor a más­fél tized előtti viharban szétrobbantott honfi­társaink közül találkozunk olyannal, a­ki az idegenség, az új viszonyok nyűgző hatalma ellenére kiküzdi magát s munkásságával tisztes nevet s állást szerez magának új polgártársai között. A St.­Louis-ban megjelent könyv czíme „The Contest“ (a küzdelem) , mely az amerikai háború alkalmából s még annak java folytában készült, s a hadviselés mesterségét szabatosan, röviden, népszerűen tárgyalja, megelőzőleg föltüntetvén az amerikai küzdelem erkölcsi oldalát, e baj szülőokát s orvosságát és a háború várható eredményét. E könyv írója pedig St. Louisban megtelepedett honfitársunk Rombauer Róbert, ki maga is huzamosabb ideig mint ez­redes szolgált a győzelmes északi seregben, a­hol tehát újólag bő al­kalma nyílt hadi tapasztalásait gyarapíthatni. — Uj korszak. A Politikai Hetilappal egyszerre egy másik , en­­cyklopaedikus hetilap is indul meg, mely szintúgy, mint mi, hétfői lap lesz. Czime „Uj korszak“ , tulajdonosa Schwarcz Gyula , szerkesztője gr. Lázár Kálmán, főczélja közművelődésünk előmozdítása. E czélra, mint mutatványszámából látjuk, leginkább irányczikkekkel s tudomá­nyos intézetek működésének s az irodalom termékeinek ismertetésével törekszik. Óhatjuk, hogy czéljának minél tökéletesebben megfeleljen és a közmondással ellenkezőleg, sokat markolva, ne szorítson keveset. A folyóirat kiállítása díszes, és az Első magyar egyesületi könyvnyom­dának becsületére válik. Előfizetési ára évnegyedenkint 3 ft. GAZDASÁG, IPAR, KERESKEDÉS. Gazdasági szemle. Pest, jul. 2. A gabonapiaczok helyzete a lefolyt héten tetemesen megválto­zott. Az üzletet eddigelé jellemzett lanyhaság jobb, szilárdabb hangu­latnak engedett. Az üzérkedés, hosszabb idő óta szünetelvén, felocsú­dott tespedéséből s újabban némi mozgalmat tanúsít. Nagyrészt az éjszak-németországi és angol piaczok szolgáltatnak jó példát, melyet dél-német és svájczi piaczok is követni kénytelenek. Az üzleti élénkülés oka az Éjszak-Németországban és a Rajna vidékén nem igen kecsegtető aratási remény. Az e vidékeken hosz­szan tartott szárazság igen megkárosító a vetéseket, meg a takarmány­­növények fejlődését is ; s habár a németországi szűk termésről szóló, szomorú jóslatokat csak kötve hisszük,­­ annyi még­is bizonyos, hogy Németország terméshiányát fedezendő, nagy mennyiségű gabonát lesz kénytelen beszerezni, e fedezet nagy része pedig első­sorban hazánk­ból fog kerülni. Az európai gabonapiac­ok szilárdabb magatartását s az árak emelkedő hajlamát a Dél-Oroszországból s a Keleti-tenger vidékéről szállongó, szintén ki nem elégítő hírek fokozzák. Az ez országból ke­rülő hírek ugyan ritkán megbízhatók, mindamellett valamennyi oda mutat, hogy Oroszországnak mindössze gyönge középterítése, részben

Next