Politikai Hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866-04-08 / 15. szám

rültethetnek ki, ha azon ügyekben, melyek az egész német nemzetet illetik, az egész nemzetnek alkotmányos befolyás adatott; ha épen ezért belátjuk, hogy azon összeköttetést, melyben az osztrák birodalomnak egy része Németországhoz áll, s mely a történelem, az államjog és a nemzetiség alapjain nyugszik, felbontanunk nem lehet; ha másrészről azt sem tagadhatja senki, hogy azon esetben, ha a német szövetség a német nemzet érdekében s kivánatai szerint reformáltatik, s az ausztriai birodalomnak egy része annak kiegészítő tagja marad, hazánk a szövetségbe nem léphet: nem világos-e, hogy a viszony, mely a birodalomnak a német szövetséghez tartozó része s hazánk között létezik, más, mint melyet a sanctió pragmatika felállított, nem lehet? S hogy azt, miről mi soha nem kétkedünk, mások előtt is kitüntető, hogy megmutatta, miként a dualismus, melyet mi a Magyarország s a birodalom között fennforgó kérdések megoldásának egyedül czélhoz vezető kiindulási pontjául jelöltünk ki, nemcsak a magyar nemzet jogérzetének, de az összbirodalom egész helyzetének s azon állásnak következése, melyet az Németországban elfoglal: ez az, miben mi az utolsó események fontosságát látjuk, s miért kétkedés nélkül kimondjuk , hogy azok a birodalom jövőjére üdvös befolyást fognak gyakorolni. Mert bármit mondjanak a birodalom ellenei a veszélyekről, melyek azt környezik, s bármily nagyoknak látszanak a nehézségek, melyek erejét jelenleg elzsibbasztják, mi csak egy komoly veszélyt látunk s egy nehézséget ismerünk, melyet legyőzni nem lehet, s ez az, hogy kik a birodalom kormányára befolyást gyakoroltak , annak való helyzetét félreismerve, oly feladást tűztek ki maguknak, mely épen mert a birodalom tényleges állásával ellenkezik, megoldhatatlan. *** A magyar országgyűlés szünetelése alatt, mely hir szerint f. hó 16-dikán fog véget érni, — ekkor tartatván az első nyilvános ülés — a bizottmányok legalább nem szüneteltek s igy legalább az ötvenkettes bizottmány múlt csütörtökön . A R C Z A. Anyegin Eugén. Regény versekben. Irta Puskin Sándor. Oroszból fordította Bérczy Károly. Kiadja a Kisfaludy Társaság. Nyomtatta Emich Gusztáv. Pest. 18 fi 6. 8rét. XXIV. és 2961. (Könyvilletmény a Kisfaludy Társaság pártolói számára.) A Kisfaludy Társaság tavaly a portugál irodalom remekét, Camoens Luziádáját, ez idén még az orosz nemzeti költészet korszakalkotó termékét, Puskin verses regényét, Anyegin Eugént nyújtotta pártolóinak, mind a kettőt igazi műfordításban. Ezenfelül, tavaly óta, ismét három kötetet adott ki magyar Shaksperejéből, mindegyikben két-két színmű. Oly művek mind, melyek nem egyes nemzeti irodalmak sajátjai, hanem a világirodaloméi, s melyeket ennélfogva minden életrevaló irodalomnak el kell sajátítania. E műfordításokon kívül a Kisfaludy-Társaság az utolsó két év alatt csupa eredeti műveket adott ki, tettleg cáfolva meg egyfelől azokat, kiket — alkalmasint azért, mert több gyönge munkát elutasított — az eredeti magyar irodalom elhanyagolásával szeretik vádolni, de másfelől azokat is, kik azt hányják szemére, hogy az idegen művek kiszemelésében nem elég válogatós. Tán inkább nagyon is válogatósnak mondhatnók, hogy 1864 óta az angolok, francziák és németek rengeteg regényirodalmában egyetlen egy munkát sem talált annyira ínyére valónak, hogy lefordíttatta volna, s regénynyel csak csupa eredetivel kedveskedett pártolóinak. S nem nagy válogatás-e, midőn egy-egy nemzet irodalmából a legfőbb művet keresi ki s azt honosítja meg köztünk: a portugálból a Luziádát, az oroszból Anyegint ? E két mű egyszersmind oly irodalmakból van kiszemelve, melyekből — eredetiből fordítva — tudtunkkal még egy mű sem jelent meg magyarul. Könyvészetünkben Greguss Gyula Camoense az első könyv, mely portugálból, Bérczy Károly Puskinja az első, mely oroszból fordítva jelent meg, s már csak ennélfogva is irodalmi esemény mindegyik. S hogyan üdvözölte journalistikánk ez eseményeket? — Anyeginról nem szólunk, az még fris, arról még tán lesz szó. De mit csináltak a Luziádával ? A Luziáda oly mű, melynek fordítása a mi irodalmunknál sokkal gazdagabb irodalmakban is esemény volna: nálunk egy pár újdondász megdicsérte, s egy nagy lap — mely pedig nagyon megharagszik, ha valaki azt mondja, hogy a sajtó nem teljesíti föladatát — egy nagy lap az indolentia cynikus leereszkedésével annyit kegyeskedett róla megjegyezni, hogy: „Megjelent és beküldetett szerkesztőségünkhöz: „A Luziáda,“ stb. S egy füst alatt még valami irodalmi csekélység „megjelenését s beküldését“ is jelentette. Ezenkívül egy rövid ismertetés az „Uj Korszak“-ban — s ezzel megvolt a magyar Luziáda méltatása. Óhajtjuk, hogy Anyegin szerencsésebb legyen s a kritika tüzetesebben foglalkozzék vele. Reméljük, szerencsésebb is lesz, mert nem tartozik a nagy epopéeák közé, melyeket csak dicsérni, de nem olvasni szokás. Anyégin — mint czime is jelenti — regény, versekben. A mai kor szülöttje, homlokán a fájdalmas meghasonlás bélyegével, mely az átmeneti korszakok gyermekeit megkülönbözteti — még ha oroszok is. Sőt, mint oroszokat kétszeresen, mert ott az átmenet is kettős : megvan egyfelől az általános áram, mely az összes európai társadalmat sodorja, reméljük, az óhajtott jobblét felé; s megvan másfelől a folyamlás külön nemzeti sodra, mely, közbekapva az olvasztó miveltség s elrekesztő barbárság ellenárjaitól, az önállás és szabadság révébe törekszik. Innen az elkeseredett küzdelem, egyúttal azonban csodás egybeolvadás is az uj kor eszméi meg az ősi hagyományok között; innen a lázas hánykolódás a nyugati fásultság meg a keleti betyárság végletei közt; innen az izgatott, lihegő hang, mely a legújabb orosz költészeten, különösen Puskin költészetén, végig rezdül; innen a humor az a fajtája, mely jobban ért a roszkedvű gúnyolódáshoz, mint a jóizű nevetéshez, igen sokat szenved, igen keveset örvend. Mint a gyöngy: fényes ,és drága, egyszersmind azonban halálos betegség terménye. Íme leírtuk Anyegin képét. De leírtuk egyúttal Puskin, se az orosz költészet, se az orosz társadalom képét, mert Anyegin mind a háromnak hü képe. S e hü kép hű másolatát találjuk Bérczy fordítmányában. Hű másolatnak merjük mondani, habár magunk oroszul nem tudunk s az orosz irodalmat csak német és franczia fordításokból ismerjük, hű másolatnak merjük mondani, mert rajta van a hűségnek az a félreismer 174 tartó első teljes ülését, melyen a tárgyalási sorrend megállapítására kiküldött ötös bizottmány javaslata elfogadtatott. A bizottmányi gyűlésről, úgy értesültünk, hogy az ott hozandó határozatok titokban tartandók , más országok parlamentjei módjára mindaddig a közönség elé nem bocsáttatnak, míg a ház asztalára le nem tétetnek. Nálunk, úgy látszik, a titoktartási fogadás nem volt komolyan értve, mert a „P. Corr.“ s utána más lapok a következő hét pontot közlik, mint az ötös bizottmányi munkálat formulázását: 1. Vajon a közös ügyekre vonatkozólag részletes törvényjavaslat készítendő, vagy előbb csupán az elvek állapítandók meg, s csak ezeknek kölcsönös elfogadtatása után (az országgyűlés s a korona által) következzék a részletes tárgyalás ? 2. A közös viszonyokból folyó közös ügyek általánosságban meghatározandók. 3. Ezek egyenként közelebbről körülírandók. 4. Ezen részletes kidolgozást megelőzőleg mily lépések szükségesek azon pontokra nézve, melyek a Lajtán-innen és Lajtán-túl közt kölcsönös megegyezéssel megállapítandók volnának. 5. Javaslat készítendő arra nézve, mily módon kelljen tárgyalni a közöseknek elismerendő ügyeket, s mikép történjék a kölcsönös érintkezés. 6. Vajon a közös ügyek érdekében netán szükséges törvénymódosítások már most fejtegettessenek, vagy pedig majd csak akkor, midőn a fentebbi elvek véglegesen el lesznek fogadva? 7. Miután a válaszfeliratban meg van ígérve, hogy az országgyűlés előadja azon okokat, melyeknél fogva az októberi diplomát s a febr. pátenst nem fogadhatja el, ezen okok most körülményesen volnának kifejtendők. Ugyanaznap délelőtt a tizenkettes bizottság is gyűlést tartott, azon bizottság t. i., mely a kiküldendő különféle bizottságok számát s működéskörét illetőleg véleményes javaslat készítésére van utasítva. Ezen ülésben — a fent idézett lap szerint — a javaslat véglegesen meg lön állapítva. A szóban levő javaslat értelmében hét külön bizottmány volna választandó. Az 1-ik az erdélyi viszonyok szabályozására, az 1848-ki VII. törvényczikk értelmében, készítene törvényjavaslatot; a 2-ik a nemzetiségi kérdésre vonatkozólag; a 3-ik a municipiumok szabályozását illetőleg bízatnék meg javaslat készítésével; a 4-ik a polgári büntetőtörvények codificatiójával; az 5-ik a közoktatási ügygyel; a 6-ik a nemzetgazdasági érdekekkel s a 7-ik a közintézetekkel (múzeum, nemzeti színház, Akadémia stb.) foglalkoznék. Ugyan e bizottság továbbá indítványozza, hogy a két első bizottság tagjai minden megszorítás nélkül általában a képviselők sorából, a többibe pedig főkép oly képviselők választassanak, kiknek az egyik vagy a másik bizottságba való beválasztatásuk szakképzettségüknél vagy különös tevékenységeknél fogva igen kívánatos. Hír szerint ez indítvány már a legközelebbi ülésben a ház asztalára fog letétetni, holott az ötvenkettes (illetőleg 67-es) bizottság csak akkor folytatja működését, ha az erdélyiek által ki lesz egészítve. A pestvárosi tanács kebelében már hosszabban folynak az értekezletek az iránt, vajon az 1861-diki városi képviselők részt vegye- nek-e a városi ügyek vezetésében, vagy sem. A nézetek nagyon szét-