Politikai Ujdonságok, 1857 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1857-08-26 / 34. szám
ságot, hogy becsületes ember szavaiban, még pedig ollyan szavaiban, mellyeket ujságlapilag a világ előtt mint tényeket hozott fel, meghazudtolni merészeljen? — Általa megczáfolni akart czikkem, múlt junius hó 27-én épen akkor jelent meg a Hegyalján, midőn Mádon gróf Andrásy György ő excellentiája elnöklete alatt, a Hegyalján alakulni akaró szőlőmivelési és borkereskedési társaság együtt ült, alkalmilag azon czikkem, több mint 3 400 jelen volt félő tokaji bortermesztő társaim előtt felolvastatott; jelen voltam magam is, és dicsekedve mondhatom, hogy az abban kifejtett nézeteim, a jelen voltak nagy többségének véleményével találkozott,s mint azóta vett magántudósításokból tudjuk, országszerte érdemlett figyelemre s méltánylatra talált. Szerk.) s nem emelt S. K. módjára senki ellenem szót, hogy beiz a hegyaljai pinczék régi borokkal tömve volnának. Sőt az alakulni akaró hegyaljai borkereskedő társaságnak is egyik főindító oka az, hogy egyes szőlőbirtokosok nem lévén képesek boraikat több évig eltartani, a Hegyalja régi borokból kifogy, s ezen a bajon egyesült erővel társaságilag kellene segiteni. — Hogy S. K. ur nem hegyaljai ember, s nem a Hegyalján fekvő Zsadány falujából való, azt ir modorából láthatom, mert illy nevetséges dolgokat hegyaljai avatott eszü ember nem állíthat. *) Azt mondja a S. K. nevű ember, csak úgy neki rúgtatva széles jó kedvében : „M. L. a Hegyalját nem ismeri, mert csak Tarczalon magában, gróf Starsinsky ur pinczéjében 40 átalag régi essenczia hever, közte 50 éves is a régi aszuborokat meg se emlitve.“ — Risum teneatis! — Sőt még azt is merem állítani, hogy Sárai Károly soha világ életében essencziát se látott, nem hogy ivott volna, különben illy badar beszédeket nem írhatna.—Monte Christonak magának, ha hallotta valaha hírét Sárai Károly úr,pedig ez a Monte Christo vékával mérte a brilliantokat, mázsával az aranyat ezüstöt, s pipájára rendesen 1000 pfros bankóval gyújtott; — ha nem igaz feleljen róla Francziaország egyik első regényírója) mondom, Monte Christonak magának sem volt soha heverőben 40 átalag 30 — 50 éves tokaji essencziája. 1856-ban senkinek sem volt saját termésű egy átalaggal, tudtommal. 1855-ben mindössze hat átalag volt az egész Hegyalján, egy az én tulajdonom. 1841-ki még volt két átalag, Tolcsván b. Luzsénszki Amáliáé, Boroszlóban Gürt kereskedő vette meg 1000 pftért. Szintén az utolsó 1830-kit, mi még a Hegyalján volt, ő adta el Pestre Koppély urnak 450 pftért. Az utolsó 1811-kit b. Bruck törökországi követünk részére, szintén egy átalaggal, ő adta el ezt) Bizony pedig, édes barátom, alighanem odavaló közetek. A megjelent felszólaláson kivül még egy hosszabb czikket is küldött be, melly annyit tanúsítani látszik legalább is, hogy a Hegyalja viszonyairól gondolkodott. Hogy adatai hitelesek-e? azt jelen czáfolatod után állítani nem merem. E kérdés eldöntése fogja elhatározni, mi tevők legyünk a beküldött vázolattal. Szerk. Múlt heti vásár. Szarvasmarha 16., 17. és 19-kén nem volt jelentékeny számmal, összesen csak 3718 darab kelt el, úgymint : 323 darab ökör, párja 130—195 pft. 2735 ,, tehén „ 76—130 ,, 28 „ fejőstehén dbja 40—110 „ 7 „ bivaly párja 160--„ 685 „ juh „ 12 ft. 15-12 ft. 30 kr. Baromfivásár 18-án és 21-én igen jól meg volt rakva; elkelt: 14,389 darab csirke, párja — ft. 16 kr.-------pft. 36 kr. 2664 „ récze, „ — „ 36 „---------„ 50 „ 621 „ liba, „ 2 „ „ 3 „ „ 739 „ pulyka, „ 1 „ 24 „ — 2 „ 30 „ 190,000 darab tyúktojás, 26—28-at 24 pirért. — 193 mázsa sajt 14—15 pftjával. Halvásár 21-kén gyéren volt ellátva; összesen 115 mázsa kelt el, és pedig nem eleven, úgymint : 40 m. ponty 12—16 ft., 23 m. harcsa 14—16 ft., 7 m. csuka 12—14 ft., 17 m. kárász 6—8 ft., 2 m. kecsege 24—30 ft., és 32 m. eleven harcsa 18—24 ft. Jelenlegi gabona-ár. Ausztriai mérők. — (Pengő pénzben). Pest, aug. 25-én : Búza 3 ft. 28—2 ft. 24 kr.— Kétszeres 1 ft. 52—1 ft. 48 kr. — Rozs 1 ft. 48—1 ft. 44 kr. — Árpa 1 ft. 48—1 ft. 44 kr. — Zab 1 ft. 12—1 ft. 8 kr. — Kukoricza 2 ft. 24—2 ft. 16 kr. előtt négy évvel 600 pftért. Mi hegyaljaiak, a köztünk létező essencziát átalagok geneologiáját épen úgy tudjuk és ismerjük, mint a nagy világban a nevezetesebb gyémántokét. — A S. K. ur által említett tisztelt grófnak pedig Tarczalon, kit szerencsés vagyok többször látogathatni, most történetesen azon egypár száz butelláján kívül, mit régi essencziáiból asztala számára tartogat, se régi aszubora, se essencziája egy korty eladó sincs, s egypár évtized óta nem is volt. Úgy elbámult a tisztelt gróf ezen valótlan beszédén Sárai urnak, mint elbámult a minap b. Gajzler Ujhelyben, azon ujsági kácsán, hogy ő egy hordó essencziát 1000 darab aranyért adott el. S ehez aztán mégis csak vakmerőség kell, tisztelt grófi nevekre és tényekre hivatkozni, hogy alaptalan állításait támogatni lássék valaki. De hogy S. K. ur fogadatlan prókátorsága jutalmát még jobban kiérdemelhesse, még tovább megy ellenem irt czikkében, u. m.: „De többet mondok, Tolcsván M. L. ur saját lakhelyén is, akad olly pincze, mellyben 1823- tól fogva még majd minden borok meg vannak“ — igy szól S. K. ur. — Nincs Tolcsván olly pincze, mellyet én jobban ne ismerjek, mint Sárai ur saját magáét odahaza. A legnagyobb nálunk Tolcsván, de az egész Hegyalján is, a bortermesztő és borkereskedő Rosenwald Filepé. 500—600 hordó aszúbor van ott ma is, de 1855-nél nincs régibb. A Szirmayak pinczéje asztali szükségletekön kivül régi boroktól üres. A b. Luzsénszki Amália pinczéjében van 3 hordó 1846-ki, 1 hordó 1839-iki, 2 hordó 1845-iki, de essenczia csak egypár száz butellával. Horváth Simon kir. tanácsosnál van valami jelentéktelenség asztala számára, a mi volt régi 1841-iki hordó, az két évvel ezelőtt megromlott. Stepán Ferencz, Nagy Ignácz pinczéi csak uj borral telvék. — Megmondom én S. K. urnak azt is, hol van legtöbb. Ujhelyben Dókus László ő méltósága pinczéjében, de kell is hogy legyen, mert különben az említett négy lovas előfogatnak se lenne mit vinni. Ismerem én az egész 11 hegyaljai város minden pinczéjét, s amit írtam, azt nem az ujjamból szoptam. S azért vagy higgyen, vagy fogadjon, erszényéhez vagy erszényemhez mérve, néhány száz ezüst forintba, csekélységbe nem érdemes. Ha pedig se el nem hiszi, se a fogadást el ne fogadja S. K. úr, hiában válaszol akármit, én rá nem felelek, hanem egy hozzá méltó régi hires költőnek H.-M.-Vásárhelyi Cserei Bérét Farkas Andrásnak tanítom meg, egy tanulságos versére: „Mihez pedig nem tudsz, ahoz szólni nagy kár. ---------------------------- Mezősy László. *) Valóban úgy áll a dolog, hogy további vitatkozás czélhoz nem vezet. Tényekről van szó, miket az egyik fél álüt, a másik tagad. „Hinni vagy fogadni!“ Nézetünk szerint is e két eset áll elő. Reméljük, a két fél találkozni fog s az eredményről annak idejében tudósítani fogja a közönséget, mit ezennel kérünk. Szerk. Lotteria-húzások augusztus 18-án : Bécs 22 74 1 75 55. — Prága 25 45 54 66 42. — Grácz 54 88 55 5 40. Temesvár 71 76 3 26 59. Vasút menetek. Indulás: Bécs—Pest : 6 óra 30 perc, reggel, 7 órakor este. Bécs—Győr—Ó-Szőny : 8 órak. reggel, 4 óra 15 p. délután. Új-Szőny—Győr—Bécs : 3 óra 45 p.reggel, 3 óra délután. Pest—Bécs: 9 óra 5 p. reggel, 9 óra 30 p. este. Pest—Szolnok—Szeged : 4 óra 30 p. reggel, 4 óra 14 p. d. u. Szolnok—Czegléd—Pest: 3 óra 9 p. reggel, 4 óra 24 p. d. u. Szeged—Pest : 11 óra 18 p. délelőtt, 2 órakor délután. Du tl a göz Fölfelé : Bécs—Lincz : naponkint 7 ór. reggel. Pest—Bécs : naponkint 10 ór. délelőtt. Zimony—Pest: hétfőn, szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton, 4 ór. reggel. Orsova—Pest : szerdán és szombat reggel. Galacz—Pest: szombaton. Lefelé : Lincz—Bécs : naponkint 7 ór. reggel. Bécs—Pest : naponkint 6 ór. reggel. Pest—Zimony : szerdán, csütörtökön szombaton, hétfőn és vasárnap 7 ór. reggel. Pest—Orsova : szerdán, és szombaton 7 ór. reggel. Pest—Galacz : szerdán 7 ór. reggel. Zimony—Orvosa : vasárnap és csütörtökön délután. Zimony a török dunai tartományokban Galaczig : csütörtökön délután. Orvosa—Giurgevo és Galacz : szombaton. A Tiszán — Szolnok—Tokaj—V.Namény hétfőn a pesti vonat megérkezése után. Szolnok—Tokaj — Sárospatak : pénteken a pesti vonat megérkezése után. Érkezés: Bécs—Pest : 3 óra 14 perc délután, 3 óra 40 p. reggel. Bécs—Győr—Uj-Szőny : 1 óra 13 p. éjjel, 8 óra 54 p. este. Uj-Szőny—Győr—Bécs : 8 óra 37 p. reggel, 8 óra 80 p. este. Pest—Bécs : 5 óra 56 p. este, 6 óra 1 p.regg. Pest—Szeged : 10 óra 30 p. reggel, 12 óra 37 p. éjjel. Pest—Szolnok : 8 óra 9 perc, reggel, 8 óra 55 p. este. Szeged—Szolnok—Pest : 8 óra 1 p. reggel, 8 óra 7 p. este. hajózás. Gyorshajózás: Pest—Konstantinápoly: hétfőn 9 ór. reggel. Pest—Odessa : hétfőn 9 ór. reggel. Zimony—Galacz—Konstantinápoly—Odessa: kedden. Orvosa—Galacz—Konstantinápoly—Odessa: kedden vagy szerdán. Giurgevo — Galacz — Konstantinápoly — Odessa : szerdán vagy csütörtökön. Konstantinápoly—Galacz—Pest : szerdán. Odessa—Galacz—Pest : szerdán. Galacz—Pest : szombaton. Megérkezés Pestre. Bécsből : naponkint este. Zimonyból : hétfőn, kedden, csütörtök, péntek és szombaton este. Orsováról: hétfőn és csütörtökön estvefelé. A török dunatartományokból : kedd délután. Galaczból gyorsutazás, szerdán vagy csütörtökön. Száván : Tokaj-Szolnok : kedden és pénteken délután 2 órakor. Tokaj-Namény : kedden, a szolnoki gőzös megérkezése után. Bécsi börze Augusztus 18. 19. 20. 21. 22. 24. Státuskötelezvény 5%................. 82V16 82 V)— 82% 82% 82% 1834-ki kölcsön sorshúzással . . . 337 338— 333 334 334 1839-ki „ 112% 141— 141V3 142 142 1854-ki „ „ ... 109% 108%— 108Vs 109% 109% Tiszai vasutrészvény.................... 100 %6 100/16— 100*/16 iooyI6 100%6 Nyugati „ .................... 100V.6 100%6— iooyI6 100V.6 100 vbe Keleti ,. .................... 191% 191%— 190 189 188 Északi „ .................... 86% 86%— 86% 86% 86% Sopronyi „ .................... 95 96— 95 95 95 Államvasut. ..................................... 275% 275%— 272% 269% 264% Hitelintézet..................................... 234% 234%— 223 221 219 Nemzeti kölcsön.............................. 84% 84%— 84% 81% 84% Bankrészvény darabja................. 999 999— 992 990 989 Földteherment. kötelezvények . . 81 80%— 80% 81 81 Északi vaspálya oszt....................... 187% 187%— 186% 185% 184% Dunagőzhajózási részvény .... 556 556— 553 550 549 Augsburg........................................ 105 105— 105% 105% 105 Hamburg 100 licotallerért .... 77 77— 77 77% 77 London 1 font sterlingért .... 10-11 10-11— 10-11% 10-11% 10-10 Paris 800 frankért........................ 121% 121%— 121% 121% 121% Cs. kir. arany................................. 77/s 7%— 7% 7% 7% Ezüst..................................................5 5 — 5% 5%5 Duna vízállás : augusztus 21.5' 6''0'''0f. 22. 6' 2'' 0"'0f. 24.7' 10"0"'0f. Felelős szerkesztő : Pákh Albert.