Politikai Ujdonságok, 1859 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1859-08-25 / 34. szám
rendszabályok fölötti megegyezés volt szükséges. E megegyezés előidézése, és a Császár tanácsosai által a legfelsőbb akarathoz képest követendő út megállapítása volt ama tanácskozások czélja, több fontos kérdés azok tárgya. Az utóbbiak közöl itt csak a következőket említjük:a financzhelyzet,a polgári és katonai igazgatás minden ágaiban a kiadások hatályos ellenőrség alá vetésének szüksége ; a törvényesen elismert nemkatholikus hitfelekezetek autonómiája s szabad vallásgyakorlatának biztosítása; az izraeliták állásának korszerű, de a helyi és tartományi viszonyok tekintetbevételévek szabályozása; a községtörvénynek minden osztálybeli bizalmi férfiak segélyével a tartományokban az egyes koronaországok saját állapotaihoz haladék nélküli alkalmazása; azon ügyletek lényeges részének,mellyeket most országfejedelmi hatóságok látnak el, ha lehet maguk az érdeklettekhez tartozó autonóm községekre átruházása, s ezen első és legsürgetőbb feladatok megoldása után a rendi képviseleteknek a különböző koronaországokban életbeléptetése. Több még az utolsó minisztérium által kidolgozott törvényjavaslatok állanak készen s átvizsgálat után legközelebb törvényerőt nyerendnek, mások előkészittetnek. „Komoly a helyzet, nagyok a nehézségek, melyek a sebek, mellyeket örökölt bajok, kedvezőtlen körülmények találkozása és egy szerencsétlen, habár dicső tettekben gazdag hadjárat a közhazán ütött. A föladat mindazáltal meg fog oldatni, ha Ausztria népei, mellyek a legközelebb múltban annyi áldozatot hoztak, most is bizalomteljesen seregeinek Császárjok körül, ha aggódó visszatartózkodás és nyakra főre sietés egyenlő mértékben kerültetni fognak.“ nem hivatik, sem pedig ha visszatérne, el nem fogadtatik : ennek folytán a nép irányában kényszerítő eszközökkel élni nem lehet.“ — A „Patrie“ tovább is megy s — ami igen hihetetlen — azt is állítja, hogy nem csak Francziaország, hanem Ausztria is illy értelemben nyilatkozott volna Anglia előtt. Ez utóbbi állítás még megerősítésre vár. Azonban, hogy az angol kormány tökéletesen egyetért a fentebbi franczia nézettel, azt világosan tanúsítja Palmerston lapjának, a „Morning Post“-nak egy újabb czikke. Kimondatik itt, hogy a jelen miniszterek minden középolaszországi idegen beavatkozás ellen nyilatkoztak s hogy az olasz népségek uralmukra számitnak; azt mondja, hogy minden fegyveres visszahelyezési kísérlet ollyan volna, mint volt XIV. Lajos franczia királyé, ki a Stuartokat az angol trónra akarta visszaállítani s épen ollyan fogadtatást jósol neki a lakosság részéről. — Hogy a francziák császára Villafrancában mást ígért, mint a mit most akar tenni, azt a „Morning Post“ sem igen tagadja; azonban azt hiszi, hogy a világ azért nem lesz kevésbé jó véleménynyel III. Napóleon felel, ha látja, hogy tévútról jó útra tért.“ — Majdnem egészen illy szellemben nyilatkozik a „Times,“ az angol közvélemény lapja is. Nem lehet ezeknélfogva nem gyanítani, hogy Francziaország Angliában határozott támogatásra találna, ha valóban elszánná magát, a Villafrancában vállalt kötelezettséget „tévút“-nak nyilatkoztatni. Egyébiránt Ricasolinak említett s alább olvasható megnyitó beszédéből az is kitűnik, hogy a toskánai kormány védszövetséget szándékozik kötni a többi közép-olasz államokkal azon czélból, hogy a fejedelmek visszahelyezésének szükség esetére fegyveres erővel is lehessen ellentállani. Ezen közép-olaszországi sereg fővezérévé Garibaldi van kinevezve, aki ez okból mint piemonti tábornok beadta lemondását. Közép-Olaszország sorsa. Mi sors vár a középolaszországi herczegségekre, mellyek fejedelmei országukat elhagyák? Vissza fognak-e ezek helyeztetni vagy a népek akaratának szellemében fog alakulni az uj kormányforma? — ezek most a napirenden levő kérdések közt a legfontosabbak s a hatalmasságoknak legtöbb gondot okozók. A zürichi konferenczia, mellynek feladatai közé tartoznék e kérdések megoldása is, még eddig alig tartott egy pár ülést, azt is eredmény nélkül, sőt máris hírek szárnyaltak, hogy ez oldalról sikerre kilátás sem lehet. A konferenczia magas tagjai sokáig a kölcsönös ismerkedésen túl nem mentek s legfölebb lakomákon s kirándulásokban adták jelét lételeknek Zürich városában, mellynek kiváncsi polgárai rósz néven veszik, hogy a tanácsterem falai közöl semmi nevezetes újsággal nem lephetik meg a rájok figyelő világot. Azalatt az olasz herczegségek népei maguk erejével iparkodnak önmagukon segíteni. — Toskána „nemzetgyűlése“ teljes egyhangúsággal elhatározá a fejedelem visszatérésének megakadályozását. Igen feltűnt különösen a toskánai belügyminiszter és az ideiglenes kormány fejének, Ricasolinak ez alkalommal tartott megnyitó beszéde s ebben azon állítás, hogy ő Napoleon császártól, mielőtt Olaszországot elhagyta volna, határozottan azon biztosítást nyerte, „hogy fegyveres beavatkozást nem óhajt s a lakosság kívánságai kellőleg tekintetbe fognak vétetni.“ Ricasoli tisztelt név Olaszországban s becsületes ember hírében áll, de máskülönben is alig volna képzelhető, hogy ő azon helyen és állásban olly határozottan merjen valamit állítani, ami nem a legszigorúbb igazságon alapul. E szerint az ő szavait úgy vehetni, mint a francziák császárának hivatalos nyilatkozatát. Maga Reiset gróf is, ki Napoleon parancsára utazta most be Olaszországot, állítólag illy szellemben nyilatkozott Florenczben, Modenában és Bolognában, midőn az általa tanácskozásra felhívott olasz tekintélyektől megtudá, hogy a nép a fejedelmek visszahelyezésétől idegenkedik. Párisban azonban mintha érezni kezdenék, hogy e tények némi ellentétben állanak azon ígéretekkel, mellyeket Napóleon császár Villafrancában tett. A félhivatalos „Patrie“ vállalta magára, e részben eloszlatni a zavart. E lap úgy nyilatkozik : „Napóleon igenis beleegyezett abba, hogy az olasz fejedelmek visszahivassanak, hanem ezen visszahívást úgy értette, ha az a fejedelmek saját alattvalóitól származik. Miután azonban a toskánai nemzetgyűlés ünnepélyesen kimondá, hogy a Lotharingiai dynasztia, mivel az országot olly válságos időben kormány nélkül hagyá, sem vissza A zürichi konferenczia nehéz helyzete. A külföldi lapok is gyér tudósításokat közölnek a konferenczia működéséről, azonban annyi tudomást mégis meríthetünk azokból, hogy a konferenczia feladatának megoldása nehéz munkába és sok időbe fog kerülni. A villafrancai békeelőzmények, mellyeket annak idejében e lapokban is közöltünk, ismeretesek ugyan, de most minden attól függ, miként értelmezik azokat az illető hatalmasságok képviselői. Ezek mindegyike határozott utasításokkal van ellátva, mellyek a tanácskozásoknál zsinórmértékéül szolgáljanak. Legtöbb nehézséget okoznak a szardiniai meghatalmazott utasításai, mellyek merőben ellenkeznek az ausztriai javaslatokkal; ezek között a franczia képviselő, Bourqueney báró, a középutat igyekszik eltalálni s a két fél között az egyetértést lehetővé tenni. Állítólag 4 pont körül forog a véleménykülönbség, mellyekkövetkezők : Ausztria és Szardinia ezentúli határvonalainak meghatározása; az olasz fejedelmek visszahelyezése országaikba; az ausztriai államadósság egy részének átvállalása Lombardia által s végre azon föltételek, mellyek alatt Ausztria a Velenczei tartománynyal az Olasz szövetség tagjává válhassék. Az első s utolsó pontot (a határvonalt és szövetségi tagságot illetőleg) az ausztriai és szardiniai álláspont kiegyenlítése nem látszik sok nehézséggel járónak. De a másik két pont megállapítása valószínűleg sok fejtörésbe fog még kerülni, ha igaz amit Szárdiniáról beszélnek, az t. i. hogy ezen állam vonakodik az ausztriai államadósság egy részét elvállalni azon okból, mivel Lombardiát a francziák császárának kezéből kapta. Parma, Modena és Toskána fejedelmeinek visszahelyezését is olly határozottan ellenző Szárdinia már a konferenczia második ülésében, hogy e tárgy további vitatását el kell halasztani. A szárdiniai képviselők visszavonultak, midőn Ausztria és Francziaország a fejedelmek visszahelyezésének szükségét pengetni kezdék. Ezen közös ülés után több részletes összejövetelt tartottak a képviselők, kik a szakadást azonnal bejelentették kormányaiknak. Piemont makacsul védi álláspontját s úgy hiszik most a diplomatiai világban, hogy csak Napóleon császár befolyása Viktor Emánuel királyra lesz képes ez utóbbinak kormányát engedékenyebb nézetekre bírni. Ez utóbbi azonban csak akkor sikerülhetne, ha a /ta/az2 minisztérium elbocsáttatnék s egy másik alakulna, melly a kívánt új álláspontot elfoglalni hajlandó lenne.