Politikai Ujdonságok, 1859 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1859-08-25 / 34. szám

rendszabályok fölötti megegyezés volt szükséges. E megegyezés előidézése, és a Császár tanácsosai által a legfelsőbb akarathoz ké­pest követendő út megállapítása volt ama tanácskozások czélja, több fontos kérdés azok tárgya. Az utóbbiak közöl itt csak a kö­vetkezőket említjük:a financzhelyzet,a polgári és katonai igazgatás minden ágaib­an a kiadások hatályos ellenőrség alá vetésének szük­sége ; a törvényesen elismert nemkatholikus hitfelekezetek autonó­miája s szabad vallásgyakorlatának biztosítása; az izraeliták állá­sának korszerű, de a helyi és tartományi viszonyok tekintetbevé­telévek­ szabályozása; a községtörvénynek minden osztálybeli bizalmi férfiak segélyével a tartományokban az egyes koronaor­szágok saját állapotaihoz haladék nélküli alkalmazása; azon ügy­letek lényeges részének,m­ellyeket most országfejedelmi hatóságok látnak el, ha lehet maguk az érdeklettekhez tartozó autonóm köz­ségekre átruházása, s ezen első és legsürgetőbb feladatok megol­dása után a rendi képviseleteknek a különböző koronaországokban életbeléptetése. Több még az utolsó minisztérium által kidolgozott törvényjavaslatok állanak készen s átvizsgálat után legközelebb törvényerőt nyerendnek, mások előkészittetnek. „Komoly a helyzet, nagyok a nehézségek, melyek a sebek, m­ellyeket örökölt bajok, kedvezőtlen körülmények találkozása és egy szerencsétlen, habár dicső tettekben gazdag hadjárat a közha­zán ütött. A föladat mindazáltal meg fog oldatni, ha Ausztria né­pei, mellyek a legközelebb múltban annyi áldozatot hoztak, most is bizalomteljesen seregeinek Császárjok körül, ha aggódó vissza­­tartózkodás és nyakra főre sietés egyenlő mértékben kerültetni fognak.“ nem hivatik, sem pedig ha visszatérne, el nem fogadtatik : ennek folytán a nép irányában kényszerítő eszközökkel élni nem lehet.“ — A „Patrie“ tovább is megy s — a­mi igen hihetetlen — azt is állítja, hogy nem csak Francziaország, hanem Ausztria is illy ér­telemben nyilatkozott volna Anglia előtt. Ez utóbbi állítás még megerősítésre vár. Azonban, hogy az angol kormány tökéletesen egyetért a fen­tebbi franczia nézettel, azt világosan tanúsítja Palmerston lapjá­nak, a „Morning Post“-nak egy újabb czikke. Kimondatik itt, hogy a jelen miniszterek minden középolaszországi idegen beavatkozás ellen nyilatkoztak s hogy az olasz népségek uralmukra számitnak; azt mondja, hogy minden fegyveres visszahelyezési kísérlet ollyan volna, mint volt XIV. Lajos franczia királyé, ki a Stuartokat az angol trónra akarta visszaállítani s épen ollyan fogadtatást jósol neki a lakosság részéről. — Hogy a francziák császára Villafran­cában mást ígért, mint a mit most akar tenni, azt a „Morning Post“ sem igen tagadja; azonban azt hiszi, hogy a világ azért nem lesz kevésbé jó véleménynyel III. Napóleon felel, ha látja, hogy tévútról jó útra tért.“ — Majdnem egészen illy szellemben nyilat­kozik a „Times,“ az angol közvélemény lapja is. Nem lehet ezeknélfogva nem gyanítani, hogy Francziaország Angliában határozott támogatásra találna, ha valóban elszánná ma­gát, a Villafrancában vállalt kötelezettséget „tévút“-nak nyilat­koztatni. Egyébiránt Ricasolinak említett s alább olvasható megnyitó beszédéből az is kitűnik, hogy a toskánai kormány védszövetséget szándékozik kötni a többi közép-olasz államokkal azon czélból, hogy a fejedelmek visszahelyezésének szükség esetére fegyveres erővel is lehessen ellentállani. Ezen közép-olaszországi sereg fővezérévé Ga­ribaldi van kinevezve, a­ki ez okból mint piemonti tábornok be­adta lemondását. Közép-Olaszország sorsa. Mi sors vár a középolaszországi herczegségekre, mellyek feje­delmei országukat elhagyák? Vissza fognak-e ezek helyeztetni vagy a népek akaratának szellemében fog alakulni az uj kormányfor­ma? — ezek most a napirenden levő kérdések közt a legfontosab­bak s a hatalmasságoknak legtöbb gondot okozók. A zürichi konferenczia, mellynek feladatai közé tartoznék e kérdések megoldása is, még eddig alig tartott egy pár ülést, azt is eredmény nélkül, sőt már­is hírek szárnyaltak, hogy ez oldalról sikerre kilátás sem lehet. A konferenczia magas tagjai sokáig a kölcsönös ismerkedésen túl nem mentek s legfölebb lakomákon s kirándulásokban adták jelét lételeknek Zürich városában, melly­nek kiváncsi polgárai rósz néven veszik, hogy a tanácsterem falai közöl semmi nevezetes újsággal nem lephetik meg a rájok figyelő világot. Azalatt az olasz herczegségek népei maguk erejével iparkod­nak önmagukon segíteni. — Toskána „nemzetgyűlése“ teljes egy­hangúsággal elhatározá a fejedelem visszatérésének megakadá­lyozását. Igen feltűnt különösen a toskánai belügyminiszter és az ideiglenes kormány fejének, Ricasoli­nak ez alkalommal tartott megnyitó beszéde s ebben azon állítás, hogy ő Napoleon császár­tól, mielőtt Olaszországot elhagyta volna, határozottan azon biz­tosítást nyerte, „hogy fegyveres beavatkozást nem óhajt s a lakos­ság kívánságai kellőleg tekintetbe fognak vétetni.“ Ricasoli tisztelt név Olaszországban s becsületes ember híré­ben áll, de más­különben is alig volna képzelhető, hogy ő azon helyen és állásban olly határozottan merjen valamit állítani, a­mi nem a legszigorúbb igazságon alapul. E szerint az ő szavait úgy vehetni, mint a francziák császárának hivatalos nyilatkozatát. Maga Reiset gróf is, ki Napoleon parancsára utazta most be Olaszorszá­got, állítólag illy szellemben nyilatkozott Florenczben, Modenában és Bolognában, midőn az általa tanácskozásra felhívott olasz te­kintélyektől megtudá, hogy a nép a fejedelmek visszahelyezésétől idegenkedik. Párisban azonban mintha érezni kezdenék, hogy e tények némi ellentétben állanak azon ígéretekkel, m­ellyeket Napóleon csá­szár Villafrancában tett. A félhivatalos „Patrie“ vállalta magára, e részben eloszlatni a zavart. E lap úgy nyilatkozik : „Napóleon igenis beleegyezett abba, hogy az olasz fejedelmek visszahivassa­nak, hanem ezen visszahívást úgy értette, ha az a fejedelmek saját alattvalóitól származik. Miután azonban a toskánai nemzetgyűlés ünnepélyesen kimondá, hogy a Lotharingiai dynasztia, mivel az országot olly válságos időben kormány nélkül hagyá, sem vissza A zürichi konferenczia nehéz helyzete. A külföldi lapok is gyér tudósításokat közölnek a konferenczia működéséről, azonban annyi tudomást mégis meríthetünk azokból, hogy a konferenczia feladatának megoldása nehéz munkába és sok időbe fog kerülni. A villafrancai békeelőzmények, m­ellyeket annak idejében e lapokban is közöltünk, ismeretesek ugyan, de most minden attól függ, miként értelmezik azokat az illető hatalmasságok képvise­lői. Ezek mindegyike határozott utasításokkal van ellátva, mellyek a tanácskozásoknál zsinórmértékéül szolgáljanak. Legtöbb ne­hézséget okoznak a szardiniai meghatalmazott utasításai, mellyek merőben ellenkeznek az ausztriai javaslatokkal; ezek között a franczia képviselő, Bourqueney báró, a középutat igyekszik elta­lálni s a két fél között az egyetértést lehetővé tenni. Állítólag 4 pont körül forog a véleménykülönbség, mellyek­­következők : Ausztria és Szardinia ezentúli határvonalainak meg­határozása; az olasz fejedelmek visszahelyezése országaikba; az ausztriai államadósság egy részének átvállalása Lombardia által s végre azon föltételek, mellyek alatt Ausztria a Velenczei tarto­mánynyal az Olasz szövetség tagjává válhassék. Az első s utolsó pontot (a határvonalt és szövetségi tagságot illetőleg) az ausztriai és szardiniai álláspont kiegyenlítése nem lát­szik sok nehézséggel járónak. De a másik két pont megállapítása valószínűleg sok fejtörésbe fog még kerülni, ha igaz a­mit Szárdi­­niáról beszélnek, az t. i. hogy ezen állam vonakodik az ausztriai államadósság egy részét elvállalni azon okból, mivel Lombardiát a francziák császárának kezéből kapta. Parma, Modena és Toskána fejedelmeinek visszahelyezését is olly határozottan ellenző Szár­dinia már a konferenczia második ülésében, hogy e tárgy további vitatását el kell­ halasztani. A szárdiniai képviselők visszavonul­tak, midőn Ausztria és Francziaország a fejedelmek visszahelyezé­sének szükségét pengetni kezdék. Ezen közös ülés után több részletes összejövetelt tartottak a képviselők, kik a szakadást azonnal bejelentették kormányaiknak. Piemont makacsul védi álláspontját s úgy hiszik most a diploma­­tiai világban, hogy csak Napóleon császár befolyása Viktor Emá­nuel királyra lesz képes ez utóbbinak kormányát engedékenyebb nézetekre bírni. Ez utóbbi azonban csak akkor sikerülhetne, ha a /ta/az2­­ minisztérium elbocsáttatnék s egy másik alakulna, melly a kívánt új álláspontot elfoglalni hajlandó lenne.

Next