Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1860-04-12 / 15. szám
Fenyegetve van-e Németország e pillanatban? A hírlapokban még mindig újabb háborús világ lehetőségégéről beszélnek. Olvasóink tapasztalhatók, hogy majd a nápolyi katonaság Rómába vonulásáról, majd ugyan a királyság fővárosának valószínűleg bekövetkezhető felzendüléséről kellett írnunk. Máskor a franczia hadak Rómából kivonulását neveztük azon válságos pereznek, melyben a hikrcz kürtje ismét felriadhat. És ha a savoyai ügy békés megoldását akárki is előre megjósolható, sokan úgy vélekedének, hogy Napóleon császárt az olasz havasok alján nyeri siker könnyen azon kísértetbe hozhatja, hogy családja hagyományait követve, a Rajna-vidékén is szerencsét próbáljon. Szóval, mindenfelől vész mutatkozott ugyan, de azért az ágyuk még egy oldalon sem dördültek meg. A múlt hét folytán két külön helyen történt felkelési kísérletről érkeztek tudósítások. Spanyolországban Don Carlos örököse, Montemolin gróf, a Baleári szigetek kormányzóját Ortega tábornokot rábltá, hogy ez, hűségére bízott csapataival Tortosában kiszállva, a száműzött királyi herczeget VI. Károly név alatt Spanyolország királyává kikiáltsa A terv nem sikerült, mert amint a megvesztegetett tisztek a katonákat az alkotmányos királynő ellen akarnák fellázítani, a legénység hű maradt zászlójához, s a bujtogatóknak meg kellett futamodni. Ortega tábornok fogságba esett, vele három más ismeretlen egyén is, kikről a tudósítások csak annyit mondanak, hogy valószínűleg igen magas rangú személyeknek kell lenniök. A második felkelési kísérlet Szicília fővárosában Palermóban történt, ahol a nápolyi király csapatait fegyveres tömegek támadák meg, de visszavezetvén, a sziget belsejében kérésének menedéket. E két eseményről, e pillanatban, részletes tudósításaink még nincsenek. Messinában hasonló felkelés történt, mely még nem győzetett le. — Ezek előrebocsátása után áttérünk kitűzött tárgyunkra, melyéről az elmúlt hét folytán a lapok legtöbbet írtak, s ez azon kérdés : Van-e Németország e pillanatban fenyegetve? E kérdésre maguk a németek így felelnek. Ha farkas kullog az akol körül, akkor a pásztor egy pillanatra sem kételkedhetik, minő szándéka lehet a hivatlan vendégnek ? Épen igy van a dolog a francziákkal is, mert ha Párisban Németország ügyeivel kezdenek foglalkozni, akkor bizonyosan lehet tudni, hogy a Rajna vidékének visszafoglalása került napirendre. Legközelebb az angol lapok írták, hogy „Thouvenel báró Németország ügyében az illető udvarokhoz igen békés szellemű s egészen megnyugtató modorban szerkesztett diplomatikai jegyzéket szándékozott küldeni, azonban abba hagyá a dolgot, mert félt, hogy azon perezben, melyben a franczia külügyminisztérium irodáiból békét ígérgető levelek indíttatnának útra, az európai kormányok e körülményt biztos jelnek vennék arra nézve, hogy elérkezett az idő, melyben nyakra főre harczra kell készülniük.“ Azonban az angol lapok csalatkozának hiedelmükben, mert az előre hirdetett s minden szóban csak békét lehelő diplomatikai jegyzék csakugyan létrejött, azon különbséggel, hogy Thouvenel úr e levelét ugyan egyelőre csak a londoni franczia követhez, Persigny grófhoz intéző, de másrészről arról is gondoskodott, hogy iratának tartalma a németek tudomására juthasson. Így történt,hogy egy vidéki német lap, a „Darmst. Ztg.“ azon helyzetbe jött, hogy az itt szóban forgó diplomatikai okiratot szóról szóra közölhette. E jegyzékben a franczia külügyminiszter azon német kormányok aggodalmait akarja eloszlatni,melyek Savoya bekeblezése folytán netán azt hivék, hogy most a sor a rajnai határokra kerülhet. Thouvenel úr e levelében így okoskodik. ,,Semmi hasonlatosság sincs Savoya és a Rajna vidéke között. Francziaország saját biztonsága tekintéből kénytelen volt Savoyát követelni, mert tőszomszédja, Piemont, hirtelen nagyon megerősödött. Viktor Emánuel király országa a múlt évben alig birt 5 millió népességgel, s ezen szám a jelen évben 12 millióra emelkedett. E körülmény óvatosságra inti Francziaországot, s csakis e szempontból kell megítélni Savoya bekeblezését. Ami a Rajna vidékét illeti, e tájon Francziaország biztonságát semmi sem fenyegeti, különösen 1830 óta, a midőn Belgium Hollandtól külön válván, az uj királyság, a hatalmak közös egyezése folytán, minden esetben, semleges területnek nyilváníttatott. E semleges föld Francziaország északi határait egész hosszában tökéletesen védelmezi.“ 226 Ezen okoskodás a németeket, nemhogy megnyugtatta volna, de még annál bizalmatlanabbakká tette. Egy tekintetet vesznek a térképre s mondák : ,,Belgium korántsem fedezi Francziaország északi határait egész hosszában, mert ime épen azon határ mentében fekszenek Bajorországnak Rajnán túli birtokai, melyek I. Napóleon alatt Francziaországhoz kapcsolva, a departement Donnersberg nevet viselék Aztán igen veszedelmes az, ha Francziaország mint jogot követeli, hogy mindenfelől erős és biztos határokkal bírjon. Hát Poroszország, mely két egymástól elválasztott nagyobb területből állván, a balti tegert kivéve, minden oldalról ki van téve bármely szomszédja megtámadásának?“ A franczia külügyminiszter, aki ezen ellenvetést előre láthatta, nem mulasztá el az arra való feleletet. Azért is értesül adá a német kormányoknak, hogy Francziaország ezen oldalról mindaddig nem fogja határait fenyegetve látni, míg Némeországban a területi viszonyok nem változnak. De ha például Poroszországnak sikerülne az annyiszor emlegetett német egységet, a fejedelmek belegyezése, vagy más eszközök által létrehozni, akkor már Francziaország is kényszerítve volna, az így megerősödött szomszéd ellenében saját határinak kiterjesztéséről gondoskodni. Ennyiből áll a franczia külügyminiszter békét lehelő diplomatikai jegyzékének valódi értelme. Most már országvilág tudhatja, hogy Napóleon császár egyátalában nem ellenezné, ha Németország fejedelmei közül valamelyik elvállalná azon szerepet, melyet Viktor Emánuel király Olaszországban visel. Csakhogy ezen esetben előre ki van mondva, hogy az óhajtott német egységnek bére, a rajnai tartományok átengedésének kell lenni. Állítják, hogy az úgynevezett gothai párt valóban hajlandó volna ezen áldozatra, de már a porosz minisztérium, mely különben folyvást a nevezett párttal kaczérkodik, nem oly könnyedén határozná el magát oly lépésre. A porosz király 1848-ban határozottan visszautasíta a német parlamenttől felajánlott császári koronát. A Regens-herczegről pedig mindenütt azt olvassuk, hogy e fejedelmi férfiú soha sem tudná lelkiismeretével megegyeztetni, hogy házának érdekében a többi német fejedelemek jogai megcsonkíttassanak. E részben tehát nem fenyegeti veszedelem nagy Németországot a következések miatt. Azonban a porosz minisztérium más kisebb s látszólag másodrendű kérdésekben már több vállalkozó szellemet szokott tanúsítani. Ennek bebizonyítására három példát lehet felhozni. 1) Poroszország 1850-ben több kisebb német kormánynyal katonai egyezségeket kötött; a porosz csapatok t. i. bevonultak azon tartományok területébe, a helybeliek pedig porosz városokban foglaltak állomást. Ezen egyezményektől Poroszország az olmüczi diplomatikai csatavesztés alkalmával elállani kényszerült. 2) 1859-ben az olasz háború alkalmával, amidőn a porosz hadsereg mozgósíttatott, a berlini kormány nem elégedett meg Ausztria azon ajánlatával, hogy a Regens-herczeg neveztessék ki a szövetségi hadsereg fővezérének, hanem követelé, hogy a háború alatt Poroszország a Német szövetség katonai és politikai ügyeit, a szövetségi gyűléstől is függetlenül vezethesse. 3) Legújabban a Hesseni választófejedelemségi alkotmány kérdésének tárgyalásakor a porosz követ a szavazáskor kisebbségben maradván, nyíltan kijelenté, hogy Poroszországot e kérdésben a szövetségi gyűlés határozata nem fogja korlátozni! Ily jelek tünedezvén fél, nem csoda, hogy a midőn Párisban keresve keresék azon kormányt, mely Németországban Piemont szerepét vállalá magára, a franczia külügyminiszternek élesen látó szemei a Spree folyam tájékán kalandozának. A Rubicon. A Rubicon azon alig két három mérföldnyi hosszú jelentéktelen patak, mely a rómaiak idejében a tulajdonképi Itáliát, az ország felső részétől, mely akkor Galliának neveztetett, elválasztotta. E patak Ariminum (a mai Rimini) városa felett szakad a tengerbe, s a római republikánusok oly fontosságot tulajdonítanak e határvonalnak, hogy soha sem engedék meg, miszerint valamely hadvezér, még az ellenségen vett győzelem után is, seregeit e patakon át Latium földje felé vezethesse. A szenátus az engedetlen hadvezért azonnal a haza ellenségének nyilatkoztatta volna. Maga Julius Caesar, amidőn Krisztus születése előtt mintegy 50 évvel a Padus