Politikai Ujdonságok, 1860 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1860-06-14 / 24. szám
kebtezése ellen tiltakozni akart, de később még ezt is abbahagyta. Bizonyos az, hogy ha Lanza tábornok, e tiltakozás ellenére lövetni kezdi Palermót, az angolok beavatkoznak, s a nápolyi hadihajókat elfogják, vagy épen forgácscsá lövöldözik. Ily körülmények között a minden oldalról fenyegetett nápolyi fővezér megint hajóra ültető Letizia tábornokot, s Nápolyba indít tatá, megírván, hogy többé nem Palermo, vagy épen Sziczilia birtokáról van szó, hanem csak azon fordul meg a koczka, meg lehet-e még menteni a királyság számára a legyőzött hadsereg romjait? Azalatt pedig, hogy Letizia tábornok Nápolyban járt, Garibaldi sem tékozta el az időt használatlanul. Ideiglenes kormányt alakított, és 8 ezred gyalogság számára ujonczozást rendelt. Az alakulandó ezredeknek 53—60-ik számot adott, miután Szardikia e pillanatban 52 gyalogezreddel rendelkezhetik. Ekkor történt, hogy a fölkelés vezére, a nápolyi kormány minden öncsalódását megsemmisítendő, kimilatkoztató, hogy „e pillanatban ” egy nagy művet akar végrehajtani, melyet élete feladatává tett : t. i. Olaszország egységét Viktor Eráimét alkotmányos uralma alatt. E mű még csak most kezdetett meg, s jelenben még csak a bekövetkező nagy ütközeteknek előestéje tűnt fel.“ (Az utolsó postával érkezett hírek.) Elvégre hivatalos forrásokból értesülhetünk a palermói kapituláczió pontjainak tartalmáról. A „Moniteur“ jelenti, hogy a nápolyi hadaknak jún. 11-ig végkép el kellett hagyni Palermót és erődeit, a sereg a tengeren át részint Gaetába, részint Castellamare kikötőbe tartozik menni. (A nevezett helyek a nápolyi királyság északi részében a fővárostól nem meszsze fekszenek.) Ugyane forrásból értesülünk, hogy e pillanatban Szicíliában már csak a keleti part mentében Messina, Sirakuza és Agosta városaiban létezik még nápolyi katonaság. A Palermo mellett fekvő szintén Castellamare nevű erősség, a kapituláczió pontjai szerint, addig míg a nápolyi hadak el nem vonultak, Mundy angol admirál tengerész csapatai által lett volna megszállandó, azonban félreértések kikerülése végett e pont végrehajtatlanul maradt, hihetőleg azon okból, nehogy a hatalmak Angliát gyanúba vegyék, mintha az angolok (mint Gibraltárban) itt is állandó tanyát szándékoznának verni. A touloni franczia hajóhad második osztálya Szicíliába indult. Az „Utile“ nevű gőzös, mely fegyvert és lőszert vitt Garibaldi számára, szerencsésen visszaérkezett Genuába. Lafarina, a Turulban alakult nápolyi forradalmi bizottmány elnöke, Szicíliába utazott. Palermóban az ideiglenes kormány hivatalos lapjának első számai megjelentek, s azokban Viktor Emánuel Olaszország királyának czímeztetik. Garibaldi a „Hanibal“ nevű angol gőzösön piemonti tábornoki egyenruhát viselt. Lanza tábornok, leveleiben a fölkelők fővezérét excellenciás úrnak nevezi, míg a nápolyi hivatalos lapokban őt még folyvást csak tengeri rablónak czimezgetik. Napoleon császár s a porosz herczeg-régens találkozása. Nem egyhamar fogyunk ki a legfontosabb események magvát magukban hordozó tények sorozatából. A keleti kérdés ugyan egy pillanatra, míg tudniillik a szultán által kinevezett s múlt számunkban bővebben leírt bizottmány munkálódásait be nem végzette, elszunyadott, vagy inkább legördült a függöny a sokat ígérő első felvonás után, de figyelmünket ezalatt is más, sokkal közelebbi viszonyok veszik igénybe. És ez a német kérdés. Létezik-e német kérdés? mondják sokan s erre rendesen a francziák szoktak megfelelni, akik e tárgyról így vélekednek : „azon perezben, melyben a Németszövetség fejedelmei között akad olyan uralkodó, aki felvállalná azon szerepet, melyet másutt Viktor Emánuel király visel, Németország sorsa el van döntve. A Rajna balpartja Francziaországnak jut, a német fejedelem pedig aki nemzetét egy zászló alá kívánta gyűjteni, vehet magának kárpótlásul annyit, amennyit tetszik, mert elég nagy darab föld Németország a Rajnától kezdve jó mélyen befelé keletre, jut abból s marad is azoknak, akik felhasználni tudják e körülményeket.“ Ezen okoskodás azonban mind e perczig nélkülözi a szilárd alapot, mert a német Viktor Emánuel még nem született a világra, vagy legalább nyíltan nem mutatkozik. Hogy azonban Poroszországban ily pártbeliek nem hiányzanak, átalában tudva van, de hozzá kell tennünk hogy akik a porosz herczeg-régenst személyesen ismerik, egyhangúlag állítják, hogy e fejedelmi férfi a szerződések iránt sokkal lelkiismeretesebb tisztelettel viseltetik, mintsem a Rajna balpartjáról lemondva, Németország fejedelmeinek elűzésével szándékoznék birodalma határait kiterjeszteni. Ezt előre bocsátva, halljunk oly hírt, mely a bécsi lapok szerint Németország több helyén nem igen kellemes meglepetést okozott. Baden-Baden városa szép vidékkel bir, igen mulatságos és vidám fürdőhely, hanem eddigelé leginkább híres nyilvános kártyabankjáról volt ismertetés, hol annyi gondatlan ember tette magát és családját tönkre. Hitelt érdemlő hírek szerint el van határozva, hogy amidőn Napóleon császár e napok folytán Badenbe jövend, a porosz herczegrégens is oda szándékozik menni látogatásra. A tudósítás hozzáteszi, hogy ugyanezen időben még több más német kisebb uralkodó is jelen óhajt lenni. Tehát ismét fejedelmi találkozás, ami napjainkban csaknem annyit tesz, mint új szövetségek keletkezése. A hét folytán a külföldi lapokban már több ízben olvastuk e meglepő hírt; a többi között a hamburgi ismeretes gotha-párti közlöny egész bizonyossággal írta, hogy Francziaország s Poroszország uralkodói a felnevezett fürdőhelyen találkozni fognak, míg végre, a távirda teljes, hitelt, érdemlő források után erősíti meg a korábbi közleményeket. Bizonyosak lehetünk benne, hogy az európai sajtó e találkozásról legalább is annyi czikket fog közrebocsátani, mint néhány év előtt a stutgardi híres összejövetelről, mely méltán tekinthető az olaszországi háborút megelőző diplomatiai cselszövények kezdetének. Európa rendes viszonyai között a fejedelmek találkozásai különös politikai fontossággal nem szoktak bírni. E pillanatban azonban egyik kormány úgy, mint a másik, a leggyanakodóbb szemmel tekinti szomszédjának minden mozdulatát. Vannak, akik fantáziájuknak szabad gyeplőt engedve, előre találgatják, mi lehet annak következése, ha a mindig támadó politikát követő francziák császára a porosz uralkodóház tényleges fejével személyesen akar értekezni. Mások azt vitatják, hogy szó sem lehet itt oly tanácskozások keletkeztéről, melyek Németország kisebb fejedelmeinek jogait fenyegethetnék, főkép ha a tudósítás szerint e találkozásban még más német uralkodók is jelen fognak lenni. A gyanakodó természetűeket azonban még e körülmény sem képes kielégíteni, mert azt mondják, hátha Badenben a meghívott fejedelmek kárpótlási kérdése is vita alá kerül? Például az egyiknek a Moldvát és Oláhországot, a másiknak Szerbiát, vagy a török birodalom más tartományát akarnák odaígérni. Mindez csak képzelgés lehet, de annyi tagadhatlak, hogy azon kormányok, melyek ezen összejövetel alkalmával képviselve nem lesznek, egy okkal többel fognak bírni arra nézve, hogy vigyázatosak legyenek. Napóleon császár uralkodása óta egymást érik az ily feltűnő s előre nagy fontosságú eseményneknek rajzolt összejövetelek. Már azon időben is, amidőn e rendkívüli férfi Európa többi fejedelmei előtt majdnem közös ellenszenvet gerjesztett,sikerült neki a büszke Anglia királynéját Párisban saját palotájában elfogadhatni. Később Viktória királynő Cherbourg tengeri erősség felavatási ünnepélyeire is átjött a csatorna túlsó oldaláról, bár tudta, hogy e látogatásával népének büszkeségét a legérzékenyebben sérti meg. A stuttgardi találkozást, amidőn Napóleon császár II. Sándor orosz ezárral kötött személyes barátságot, úgy értelmezék a politikusok, mint kezdetét egy új korszaknak. Az eredmény nem is hagya szégyenben az imigyen okoskodókat, mert ezután közvetlen tanúi lehetünk a viszonyok új alakulásának. Oroszország megvált szigorúan konzervatív rendszerétől, eltávolodott eddig vaskövetkezetességgel vitatott elveitől, sőt politikájában már nemcsak önérdekét, hanem még koszovágyi szenvedélyének kielégítését is számításába kezdé venni. Így történt, hogy e hatalom semleges tudott maradni, nem csak akkor a midőn régi szövetségese Ausztria, az 1815-ki szerződések daczára, minden erejét igénybe vevő háborúba elegyedett, de sőt azután is, a midőn kitűnt, hogy a villafrankai béke kétértelmű magyarázata által a birodalom tőszomszédságában