Politikai Ujdonságok, 1861 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1861-11-21 / 47. szám

748 él, minden a község határában találtató marha becsültessék meg, hogy a bocsárt a kormány megtéríthesse, s a felbecslés után azonnal minden marha hulljon el bárd alatt, s temettessék el szőröstül bőröstül, s a község elzáro­­lása bizonyos időhatárig szigorúan tartassák fenn. Hitem az, hogy ilyen rendszabályok alkalmazásával a marhavésznek ha elejét venni nem is, de tovább terjedését meg gátolni inkább lehetne, mint fennálló rendőri szabályainkkal. E kórrész hazája nem Magyarország, hanem Kelet, úgy hozzák be hozzánk,ragadós és mivel ragadós, azért terjed. S ha terjedését áldozattal meggátolhatjuk, miért ne áldozzunk fel 4—500 darabot, mikor százezerek megmentése forog fenn. Lehet, hogy a kormánytól e tekintetben gyökeres intézkedést hiába reménylünk. Hiába várunk oly intézkedéseket, mik a földművesosztályra előmenetelt, és hasznot hoznának, ha szintén a kormánynak kára nem forog is fenn; ámbár a­mi a nemzetnek javára szolgálna, meg nem foghatom, mi­ként láthatná abban a kormány önnön kárát a­vagy gyengülését. Mégis mikor a földművesosztály java forog kérdésben, azt látjuk, hogy a kormány kezeit hideg zsibbadtság állja el, s a nemzet legártatlanabb akarata is hajó­törést szenved. Takarékmagtáraink nincsenek, s ha éhszükség idején ez üdvös eszme tárgyalás alá vétetik is, a­mint egy májusi hetes eső beköszönt, a papiroson megkezdett, de még meg sem született tervek azonnal vissza­vándorolnak a levéltárak poros ad­ói közé. A földhitelbank, mely Galicziá­­ban már régóta fennáll, annyi évi vajúdás után sem tud számunkra megszü­letni stb. stb. De ha a kormánytól áldozatos intézkedéseket várnunk nem lehet, a mostani körülmények közt­ várjon elérkezettnek látod-e te is édes barátom az időt, hogy egy átalános marha­biztosítási terv eszméjét ne csak megpen­dítsük, hanem arról komolyan is beszélgessünk, s iparkodjunk a magunk érdekében magunk megtenni azt, a­mit másoktól hiába várunk, hogy éret­tünk és a mi kedvünkért megtegyék. Egy olyan marha­biztosítási terv, mely csak esetleges károkra szorít­kozik, a járványos ragály ellen pedig, hogy saját fennállását koc­kára ne tegye, nem biztosít, halva született gyermek. Rajtunk csak olyan segíthet, a­mi mindenféle veszedelemtől biztosít. Egy ily átalános biztosításnál — ha ugyan e czélra társaság alakulna — a felsőbb hatósági engedély azonban maga nem elég. Ide még törvény is kell, mely a marhatulajdonosnak köte­lességévé tegye a biztosítást. Nemzetem lelkesedésében nem kételkedtem soha, tanúi voltunk sokan nemes buzgalmának, minden a haza és nemzet érdekében keletkezett üdvös és magasztos eszme iránt. De a­hol a hosszú kitartás adhatja csak meg az igazi sikert, ott a puszta lelkesedést számba nem vehetjük. Hazánkban a marhák rendes létszáma meghaladja a négy milliót, egy pár krajczárnyi biztosítási díj évenként elháríthatná a nemzetről azon csa­pást, mely a jelenleg uralkodó marhavészben fenyegeti, s jövendőre hasonló veszedelmet keletkezésekor rögtön elfojtani, összevetett vállakkal tán jobban sikerülne, mint az eddig fennálló rendszabályok mellett. A mi szavunk édes barátom! csak kiáltó szó a pusztában, mely el­hangzik, a nélkül, hogy meghallanák, a kiknek meg kell hallaniok. Te állá­sodnál fogva, közelebb esel azokhoz, a kiktől várni lehet. Ha elérkezettnek látod az időt, szólj és tégy, mit kebled sugall, a nemzet javára, s vegyed szavamat, hogy a mi tőlem kitelik, rám is minden időben számot tarthat­tok. *) — Gondol Dániel­­országból, 7% Morvaországból, 7% Alsó-Ausztriából, 4% Sziléziából, 4% Galicziából való volt, a Monarchián kívülről 4% került. A fennebbi számokból könnyű következtetni arra, hány gazdasági ta­­nonc­ra számíthatna egy magyar szabású tekintélyes gazdasági intézet, mert igen hihető, hogy azon számos magyar ifjú, kik ez idő szerint külföldi föld­­műves-iskolákban, s gazdasági akadémiákban tanulnak, szívesebben tanulnák édes­anyai nyelvükön a m.gazdaság gazdag tudományát, de olyanok is öregbítnék az intézeti tanulók számát, kik ez idő szerint a német nyelv nem bírása miatt a német előadású gazdaképezdéket nem járhatják. Alig csalódom tehát, ha azt állítom, hogy életrevaló magyar nyelvű gazdasági intézetet állítván, ennek száz ifjú tanuló polgára lesz. A magyar­óvári gazdasági intézetnek tanári kara következő : Igazgató és tanár dr. Pabst, szabad lakással, három lótartással, s az utóbbi évszakban 4590 ft. évi fizetéssel. Dr. Masch, dr. Moser, Haberlandt, Hecke, dr. Reitlechner, Lukup, Jummerspach és Köhler tanárok, mintegy 8000 ft. éves fizetéssel, megje­gyezvén, hogy az igazgató és tanári kar közel 14.000 ftnyi éves fizetésében a tanpénzbeli osztalék is benfoglaltatik, melyből az igazgatónak 10%, négy tanárnak pedig egyenkint 5% jár, két tanár s az intézeti kertész jutalmak­ban, s a kertész a botanikus kert bruttó jövedelmének 20% részesülnek, az építészetet a herczegi uradalom építésze tanítja éves 315 ft. díjért. Hivatalos útiköltségekre a költségvetésben 525 ft. van felvéve. A tanári fizetések kétségen kívül igen szerények, ezt csak mellesleg érintjük meg. A könyvtár 1300 kötettel bír, a mintagyűjteményben van 200 gazda­sági gép-kismás, a physikai, chemiai és technológiai tárlat 10,000 ftba ke­rült, az épületért az évi haszonbér 2100 ft., s ennek felkészítésére s karban tartására ekkorig 30,000 ft. költetett. Van az intézetnek 2­2­9,358/,600 hold saját és 6 5858/1 600 hold bérföldje, amazt vette 30,486 frtért, tehát 132 ftért holdját, s ekkorig épületekbe fek­tetett mintegy 16,000 ftot. Állati munkaereje 8 ló és 12 ökör, — haszon­állatainak száma 55 darab, lavanthali és magyar szarvasmarha. A gazdaság kezelése körül van alkalmazva egy intéző tiszt szabad lakással és közel 1000 ft. évi fizetéssel, egy segéd 315 ft. évi járulékkal, és összesen 12 majoros, béres, kocsis és kerülő. Nem azért említettük fel ezen adatokat, mintha a magyar-óvári gazda­képző-intézet eljárását és berendezését példányszerűnek találnék, hanem azért, hogy tájékozzuk magunkat egy benn a hazában már­­létező ily intézet szervezése folytán a teendőkre. Akarhatunk-e magyar szabású oly intézetet, mely az óvári mögött áll­jon? Bizonyára nem, különben törekvésünknek nincs értelme, s nem lesz óhajtott eredménye; akarnunk kell tehát állítni olyat, mely a mezőgazdasági művészet és tudomány igényeinek teljesen megfeleljen, következőleg az óvárin is túl kell tennünk, ez azonban tetemes költséggel jár, tetemesebbel, sem mint mennyit néhány megye terheltetés nélkül megbír, és még sem te­temesebb egy nemzet áldozatkész fiaira nézve. Állítsunk tehát hova előbb, a fenforgó körülmények közt is, haladék nélkül gazdaképző-intézetet, de olyat, melyben köszönet legyen. (M. G.) A magyar-óvári gazdaképző­ intézet. Most lévén folyamatban egy magyar szabású gazdaképző intézetnek felállítása, tehát tervezése is, azt hiszem, nem teszek épen felesleges mun­kát, ha a magyar-óvári gazdaképezdének rövid leírását közlöm. Azt, hogy a magyar-óvári gazdasági­ intézet 1818-ban keletkezett, 1848-ig fennállott, s miután mintegy 1000 tanonczot képezett, 1848-ban megszűnt, mindnyájan tudjuk, valamint azt is, hogy ezen intézetnek fennál­lásához Magyarország jogot tart, mindezt elmondottuk lapunkban is részle­tesebben, s igy evvel ezúttal annál kevésbbé foglalkozunk, minthogy felsőbb helyen ez ügy úgy is tárgyalás alatt van. Áttérünk tehát az 1850-ik évre, mikor a birodalmi földmivelési mi­nisztérium azon évi november 6-án Magyar-Óváron a gazdasági intézetet újból megnyittatta. A tanonczok száma ekként állott a téli a nyári félévben 185%-ben volt . . . 42 58 185%-ben ·· • * . 94 89 1852 5.-ban . 113 95 185%-ben 1‡ . 110 90 185%-ban . 123 119 185%-ben 55 . 154 135 185%-ban 55 . 135 121 185%-ben 55 • • . 163 140 185%­-ban 55 . 142 131 186%-ben 55 . 136 118 Az utóbbi években a tanonczok 54%, Magyarországból: 17% Cseh­ Vidéki közlemények. Kővágó-Eörs (Zala), november. 13-án. (­Figyelmeztetésül némely orvosoknak.) T. szerkesztő úr méltányosságára hivatkozva, bátorkodik egy igénytelen személy széles e hazában elterjedt lapjának világitó fáklyáját és védpajzsát igénybe venni a végre, hogy árasztaná el világossággal a szántszándékkal tévútra vezetetteket s támogatná becsületét a konokul megtámadottaknak. S ezt annál buzgóbban kell felkarolnia minden jóér­­zelmü honfinak, minél sajnosabb azon tapasztalat, hogy nemcsak a roszul értesült külföldön, hanem saját hazánkban is felfelmerülnek olyan zsoldosai a sötétségnek, kik népünk becsületén rágódnak s jobbjaink érdemein húzódnak. „Hányszor támadt fel fiad,­­ Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvodre?“ S épen a nép vezetői, fáklyavivői között legszükségesebb az egyetér­tés, a testvéri összműködés áldása — sajnos tehát, ha vidékünk ez irányban szomorú kivételt képez, név szerint a testi javak őreit, az orvosokat illetőleg. Környékünk meglehetős kiterjedésű lévén, csak két három helységekben lakik orvos s ez sem fér meg egymással. Zizilusi munka volna e kietlen vi­szony indokait kilelni s elhárítani akarni­­— egy tényről akarok itt csak emlékezni, mely utóbbi időben történvén, még most is elkeseredéssel tölti el a jobbérzelmü kedélyeket. T............­ sebész, Kővágó-Bőrsre hivatván egy beteghez, kit helybeli K.............................orvos gyógyított, nyíltan kije­lentette, hogy imigy amúgy rontotta meg az eddigi orvoslás a betegnek belrészét — szóval a durvaságnak oly modorával tört ki dologhoz nem értő laikusok előtt orvoskollegája ellen, hogy a toll is tiltakozik azt leirni, vala­mint a józan ész tiltakoznék azt elhinni. Ne vesse senki e sorok írójának szemére, hogy ez nem lapba való közlemény —­épen szegény népünknek van igen is szüksége igaz prófétákra, hű tanítókra, kik nógassák mindig s mindenben, megkülönböztetni az igazat a hamistól, a testvért az ellentől, a becsületest az ellenkezőtől. Őrizkedjünk tehát az elhamarkodott ítélettől, a hamis próféták mézes szavaitól s igyekezzünk mindenképen elfogulatlanul, indokoltan ítélni mások és magunk fölött. *) Erre a Magyar Gazda szerkesztője következő é­szrevételt tesz: „Főfontosságu ügyet tárgyal ál barátom, a nemzeti vagyon legjelentékenyebb részének megőrzését, — én néhányadmagammal résen állok, hogy a mint helyén és idején látom, az állatbiztosí­tási kész tervvel fellépjünk, a mostani időt azonban nem látom alkalmatosnak a végre, hogy egy országos intézet életbehívását sikerrel megkísértsük.“

Next