Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-03 / 1. szám

54360 ■ r 1-se szán^Tizenkettedik évfolyamj)^ /fr // Pest: január 3-án 1866. m r Előfizetési föltételek 1866-dik évre: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Fél évre 5 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. SBT Igtatási dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1866. január 1-től kezdve. Egy, négyszer halábozott petit sor ára, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál sokrs& háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altonában : Ssausenstein és Vogler. — M.Frankfurtban: Jaeger könyvkereskedése; Bécsben : Oppelik Alajos. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkr. Az 1806-diki nagy munka. 1860 óta egész sorát hallottuk az úgynevezett „kiegyezkedési terveknek“. De volt e csak egy is közírók, mely mind a két félt csak távolról is kielégítette volna? A mi Pesten kedves volt, az: Bécsben félrevezették, s ami a németnek tetszett, attól a magyar visszaborzadt. Az újabb kor története nem mutat fel egy második kérdést, melynek megoldása oly nehéz volna, mint azon viszály, mely az ősi intézményeihez ragaszkodó Magyarország s a „birodalmi egységre“ törekvő Ausztria között évek óta folyik. Az absolutizmus elhallgatta a vitákat, de miután az absolut kormányzási rendszer maga is lehetlenné vált s helyébe a nép akaratának törvénye lépett: kiderült, hogy a felek között a nézetkülönbség nagyobb mint valaha volt, mindenki körömszakadtig megmarad vett állása mellett s mindketten a dolgot egyaránt életkérdésnek tekintik, melynek eldőlésétől a jövő sorsa függ. Miben áll ezen alkotmányviszály? Íme nagy Németországból mintegy öt—hat millió német kiszakadt és szerencsés csaták, házasságok, kedvező diplomatiai összeköttetések folytán Bécs városában hatalmas középponti kormány alakult. Ez a néhány millió német olyan centralizált és egyöntetű birodalmat akarna szervezni, aminő a tömör nemzetiséggel bíró Anglia, Francziaország, Olaszország és Spanyolország, ahol ha léteznek is politikai pártok, de a főkérdésre nézve, hogy mit kell érteni Anglia, Francziaország, Olaszország és a többi alatt? mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel megegyeznek. Nem így van ez nálunk, ahol ezen szó „osztrák“ semmi nemzetiséget sem jelent, ahol olasz, német, szláv, magyar, román népek vegyülete alkotja a tömeget. E mellett maga az összealakulás is különböző utakon módokon ment végbe. Galicziát Lengyelország felosztásakor fegyverrel szerezték meg. Velenczét Ausztria és Francziaország között aláírt békekötés erejénél fogva foglalták el, anélkül, hogy a velenczeieket meghallgatták volna. Magyarország úgy jutott be ezen szövetkezésbe, hogy a felséges Ausztriai házat fogadta el uralkodóul, azon föltétel mellett, hogy az ország alkotmánya, szabadsága és önállósága föntartassék s Magyarország semmi más népnek alávetve ne legyen. Ezen világos szerződés ellenére tapasztalnunk kellett, hogy egész sora következett be a legszomorubb tényeknek. Mindenkinek fris emlékezetében áll, minő világot kellett átélnünk egész 1860-ig. Magyarországból „Kronland“ név alatt egyszerűen ausztriai tartományt csináltak, épen olyat, mint az Ob der Ens, vagy az Unter der Ens herczegség; a német nyelvet a kormányzás minden ágába erőszakos hatalomszóval bevitték, Bécset birodalmi fővárosnak nevezték ki, ahonnan minden tartományt korlátlan hatalommal igazgattak. Pest, Prága, Velencze, Milano mint vidéki városok nyomorú kisszerűségre kárhoztattak. 1860-ban látszólagos fordulat történt. Visszaállították Magyarország alkotmányát, de oly szűk korlátok között, hogy azon alkotmány-darabkáknak a szó teljes értelmében semmi de épen semmi becse sem volt, bebizonyította azt az 1861-ik év, amidőn az ország és nép képviselői, daczára, hogy egyhangúlag fejezték ki a második feliratban követeléseiket, mégis nem hogy meghallgatásban részesültek volna, hanem inkább az országgyűlés szétoszlattatván, hazánk ismét az ostromállapot igája alá vettetett. Következett a legvastagabb „fictiók“ kora. Azaz: Schmerling úr valami alkotmányformát gyártott, játszotta Bécsben a parlamentárosdit, melléje állottak Bach beamterjei, a tudatlan ruthenek, s a 10 forint napidíjra áhítozó, erdélyi román hivatalnokok, s csaptak lármát Európában, kiáltván, hogy Ausztria majdnem oly szabad és alkotmányos birodalom, mint akár maga Ó-Anglia. Ezalatt Velenczében teljes erővel működött a Bach-féle bureaukratia. Csehországra olyan választási törvényt oktrojáltak, mely azon ország közvéleményét ferdén tükrözi vissza. Erdélyben az ismert szebeni botrányt játszották le, Horvátországban nem tartottak országgyűlést, és Zichy Hermann gróf, nagyokat ivott azon remény fejében, hogy Magyarországot a „provisorium“ ostorával bekergeti a Reichsrathba. Mindezeknek ma már csak emlékét látjuk. De hátra van a roppant kérdés: mint intézzük el dolgainkat, ha már Ő Felsége kezdeményezése folytán a kérdés elintézése a népek köötti szabad kiegyezkedés utjá bocsáttatott ? addig azonban míg e kiegyezkedés létre nem jó, az absolut kormányzási modor folyamatban van,s a mi minket illet, a mostani s az 1860-as időszak előtt csak azt a különbséget látjuk, hogy sok fontos főhelyen derék és népszerű embereket látunk, a vidéken pedig a német beamterségeket, magyarországi születésű hivatalnokok foglalták el. De a „hivatalnokok“ még nem „tisztviselők“, ezen díszes elnevezés csak a törvénynek szabadon választott végrehajtóit illeti meg. Ami a többit illeti, a katonai újonczok kiállítása, az adó mennyiségének meghatározása és kivetése mindazon módon történik, amint 1860 előtt gyakorlatban volt. Az októberi diplomának eddig csak azt a következését láttuk, hogy ha Zichy gróf idejében az országra valami terhest, súlyost és kellemetlent kellett parancsolni, bizony ránk oktrojálták azt, ellenben ha valami korszerű javítás forgott szóban, akár az anyagi, akár a szellemi téren, akkor a nevezett kanczellár urat rettenetesen megszállotta a konstituczionális érzelem s azt mondta: sajnálom,de ilyesmit csak oktrojálás útján lehetne létrehozni, erre pedig az országgyűlés beleegyezése nélkül nem vagyok felhatalmazva! Ily viszonyok között méltán kérdhetjük: létezik-e oly lángeszű ember, aki ennyi bonyodalmat szétfejteni s újabb szilárd alapokat lerakni képes legyen? Azt mondják, Deák Ferencznek volna valami ilyesforma terve. Legújabban jan. 1-jén, a midőn a Pesten időző követek öt újévre felköszöntötték volna, ennyit mondott programmjából: Bizonyos, hogy áldozatokat kell hoznunk, de annyira nem mehetünk, hogy Magyarország függetlenségét és becsületét feladjuk. Bécsben a centralisták első és utolsó regulája : „birodalmi egység“ minden áron, vagyis, hogy Ausztria többé nem szerződésileg összeállott autonóm elemekből, hanem mint egységes birodalom, csupán alárendelt egyszerű tartományokból álljon. Ily elv mellett hazánk ősi különállásának utolsó támaszpontja leromlanék. Ellenben ha viszszatérünk a tisztán történelmi térre, azaz, úgy állítjuk fel hazánkat, amint apáinktól örökségben nyertük, akkor elébb szét kell hordanunk azon mesterségesen épült műnek minden kövét, mely leigáztatásunkra hordatott össze, s helyébe fundamentomostul újat snapelni, még pedig olyat, mely legalább ra