Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1866-11-21 / 47. szám
Pest, november 21-én 1866. Előfizetési föltételek 1866-dik évre : a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. -- Fél évre 6 ft. Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok : Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. Igtatási dijak, a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg, 1866. január 1-től kezdve. Egy, négyszer halábozott petit sor ára, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krba. Háromszor vagy többszöri igtatásnál csak 7 krba számittatik. — Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad, Hamburg és Altosában: Hausenstein és Vogler. — M.Frankfurtban Jaeger könyvkereskedése: mécsben: Oppelik Alajos. — Bélyeg-dij, külön minden igtatás után 30 ujkr. Az országgyülés újra megnyitására érkezett kir. leirat. A ki figyelemmel átolvassa az alább, maga helyén közlendő kir. leiratot, azonnal észreveszi, hogy a hirek, melyek e leirat tartalmáról előre elterjedve voltak, körülbelül megvalósultak. A leirat a legtávolabbról sem elégiti ki a törvény teljesítését váró hazafiakat, mind a mellett az alkudozások fonalát sem vágja ketté, s ha mindkét felöl kölcsönös engedékenység fog uralkodni, nem vesztettük el reménységünket arra nézve, hogy végre valahára megérjünk egy országgyűlést, melynek eredménye lett. Az érkezett leiratban fel fog tűnni, hogy abban bizonyos esetre a felelős magyar minisztérium kinevezése megígértetik. Homályos szavakkal ez már korábban is megtörtént, de ma már teljes világossággal értesülünk, hogy ha a közös ügyek tárgyában bár csak elvileg is létrejö az egyetértés, a magyar minisztérium rögtön kineveztetik. Eddig az volt mondva, hogy előbb az országnak módosítani kell az 1848-diki törvényeket, sőt még az úgynevezett „közös ügyek“ dolgát is tisztába kell hozni s csak azután történhetik a minisztérium kinevezése. És ez igen bölcsen van igy, mert különben az alkudozásoknak ismét azonnal véget kellett volna vetni. Ki tenné föl ugyanis az alkotmányos gyakorlatban nevelt magyar nemzetről azon szörnyű hibát, hogy neki álljon egy létező törvény szétmorzsolásának s módosításokat terjeszszen fel akkor, a midőn a kormány az eredeti törvénynek erejét merőben tagadja! Ily eljárás a nemzet méltóságával egybe nem férhetett volna. úgy látszik tehát, hogy ezúttal a kormány meg lesz elégedve, ha csak az országos bizottmányok munkálatából is láthatja, hogy az alap a kiegyezkedésre meg van nyerve, azért mondja a leirat, hogy a többi, vagyis a közös ügyek tárgyalási módjának kivitele és valósítása, valamint az 1848-diki törvények módosítása már a felelős minisztérium vezetése mellett fog megtörténni, a rendek és képviselők hálának hozzájárulásával. Van azonban a legújabb kir. leiratnak egy pontja, mely ha a kormány mai nézeténél megmaradna, az egész kiegyezkedési kísérlet meghiúsulását vonhatja magával. Hazánk jogait ismerő olvasóink ugyanis tudják, hogy Magyarország még az 1848 előtti időkben is szentül megőrzötte azon jogot, hogy maga az ország határozza meg : ad-e katonai újonczokat és minő számban ? Tudva van, hogy e jog az alkotmányos élet és gyakorlat alapföltételét képezi. Hajdanában is, ahányszor apáink megengedték a katonai ujonczozást, mindig világosan kimondták az e tárgyra vonatkozó törvényczikkben, hogy a katonát csak azon egy esetre adják, mégpedig minden onnan vonható következtetés nélkül a jövőre nézve. Ez annyit tett, hogy az ország akkor, amidőn az újonczozást megengedte, meg volt győződve arról, hogy a kormánynak katonára van szüksége. És azért adott is , de soha sem feledte el kikötni, hogy azért, hogy ekkor és ekkor adott ujonczokat, ne következzék abból, hogy máskor is, ahányszor erre felkéretni fog, hasonlólag adni tartozzék, hanem úgy most mint jövőben föntartja azon jogot, hogy adjon ujonczokat, ha tetszik, s tagadja meg, ha úgy látja jónak. A királyi leirat most azt követeli, hogy a katonai újonczok adását ne külön Magyarország országgyűlése szavazza meg, hanem hogy e dolog vagy közösen a német szláv tartományok delegátiójával intéztessék el, vagy pedig, az is lehet a leirat értelme, hogy innentől mondja ki Magyarország, hogy örök időre ennyi és ennyi ezer újonctot ajánl meg évenként, amit aztán a kormány újabb törvénycikk keletkezése nélkül minden évben zászló alá hívhat és besorozhat. Olvasóink velünk együtt felteszik országgyűlési képviselőinkről, hogy ily roppant fontosságú alkotmányos jogot nem áldozhatnak fel. Mert nemcsak arról van szó, hogy az ország saját fiainak sorsáról önmaga rendelkezzék, s ne engedje, hogy ezrével és ezrével vigyék az embereket az eke mellől s az iparüzet műhelyéből katonai pályára, akár van kedve az illetőknek akár nincs, hanem e mellett tudni kell, hogy a katonaujonczok megszavazásának joga azon egyedüli eszköz, mely által az ország egyenes befolyást gyakorolhat a kormány külföldi politikájára. Más szóval: ha jussa van Magyarországnak katonát adni, vagy nem adni, akkor a kormány csak oly háborút folytathat, melyet az ország is helyesel, és nincs módjában oly kalandos háborúkat kezdeni, melyek Magyarország érdekével öszhangzásban nincsenek, s amelyek például csak némely hatalmas urak nagyravágyó szenvedélyeinek hízelegnének. Az ország tehát ezen őseitől öröklött legszentebb jogot és örökséget ki nem bocsáthatja kezéből. Mert mihelyt ezt megtette, daczára a többi jognak, miknek újra birtokába juthatott, ezen egynek elvesztése által tettleg beolvadtunk Ausztriába, s a lényeget illetőleg ezen ősi szabad nemzet nem lesz más, mint most bármely kisebb vagy nagyobb osztrák tartomány. Reméljük, hogy e legkényesebb pontban nem az lesz a kormány utolsó szava, melyet a legutóbbi kir. leirat szövegéből hallottunk, s ha a kormány látni fogja, mennyire érti és érzi az ország, mily roppant áldozat követeltetik tőle, fölébred benne az igazság érzelme s nem fog többé oly követelést tenni, a mit az országnak becsülete és jövendőbeli szabadsága meg nem enged, jól tudván, hogy míg egy magyar ember él, addig ugyan gyáván meg nem adhatja magát. Országgyűlési tudósítások. A felsőház ülése nov. 19-én. Az ülés 3/4 12 órakor nyittatott meg. A főrendek igen mérsékelt számmal jelentek meg. (Alig lehettek 80-an az elnökkel együtt.) Elnök Sennyei főtárnokmester , amaga az ülést a következő beszéddel nyitotta meg: „Azon idő óta, melyben üdvösen megindult országgyűlési tanácskozásainkat a fegyverek zöreje félbeszakasztotta, oly események sorát engedé a gondviselés világunk tett terén legördülni, melyeknek súlya erős nyomással nehezedett a békés egyensúlyt gondosan kereső államéletünk viszonyaira. E megszakadt működésünknek újbóli, hazánk boldog jövőjének reményével párhuzamos folytatása körül — öszpontosul felséges urunk királyunk óhaja, a nemzet buzgó várakozása. Nem lehet magunk előtt titkolnunk, nehezbült feladatunk; de ép ez által magasztosabbá is vált megoldása, mely annyi hazafius bingóságnak, annyi tapasztalásdús bölcseségnek s edzett tetterőnek, mint a mennyit itt méltóságtok fényes körében üdvözlök, a haza és király iránt teljesített kötelesség érzetének nemes jutalmát ígéri; a melyben nekem, ki csak méltóságtok ereje által lehetek, csak méltóságtok bölcs tanácsa által istápolva lehetek eszköz magas eréiünk elérésére, parányi erőmhöz képest megosztozhatni, szerencsém szintúgy, mint éltem pályájának büszkesége leend. (Éljen.) Engedjék meg méltóságos főrendek , hogy a jelen ülésnek megnyitása alkalmával