Politikai Ujdonságok, 1866 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1866-12-12 / 50. szám
. (Kivándorlók.) Három kassai kereskedő, kik nemrég kivándoroltak Amerikába néhány nap előtt onnan ismét visszatértek hazájokba. Hamar meggyőződtek róla, hogy az uj világ sem tejjel, mézzel folyó Kánaán. ** (Kézrekerült gonosztevők.) Érmihályfalváról írják: „Az 1860-ik évben három mihályfalvi, azok között egy szabadságos katona, két pencsalaki oroszt kevés pénzüktől kifosztva, halálra vert és kínzott. E három gyilkos a megye székhelyére Váradra bekisértetvén, több évi rabságra ítéltettek. Ezek közül az egyik szabadságos katona Butkai György néhány héttel ezelőtt, egy Tótiba való Madas nevű fegyencz-társával a fogházból megszökve, Mihályfalván termettek, hol egy szőlőskert kerülőjétől lőfegyvert és puskaport erőszakkal requirálván, a bánházi erdőben ütötték fel tanyájukat s innen terjesztették el a vidéket ijedelem és rettegéssel. Elfogatásukra a persekutorok és csendőrök mindent elkövettek, de több hétig sikertelenül. Végre az itt állomásozó csendőröknek a m.hó 29 én sikerült mindkettőt alvás közben egy istállóban meglepni, kik is minden ellenállás nélkül megadták magukat. A városban épen hetivásár lévén, dekisértetésükkor töméntelen nép tódult bámulásukra s 24 órai szoros őrizet után Debreczenbe kisértettek.“ — (A debreczeni főiskolai ifjúság) „önképző társulata nov. 28-án alakult meg. Ez egylet első alapitója Csokonai Vitéz Mihály volt; majd későbben politikai zavargások miatt megszűnt egyszer s csak 1832-ben alakult meg ismét; nem sokkal ezután újra föloszlott, de az 1857-dik év óta folytonosan működik. Az egyletnek jelenleg három osztálya van: szavalati, tudományos irányú és szépirodalmi. A szavalati osztály gyűlésének tárgyai: költemények, prózai művekből kiválasztott egyes részek, egyházi beszédek szavalása; a tudományos gyűlésnek tárgyai: a tudományok bármely ágához tartozó értekezések; szabály szerint mindenik tagnak legalább egy idegen nyelvet kell tanulmányozni. A szépirodalmi ülés tárgyai: költemények, novellák, bírálatok, széptani értekezések, stb. Van továbbá az egyletnek két írva megjelenő „Heti Közlöny“-e, egyik szépirodalmi, másik történeti. **(A vízaknaiak) a nagyszebeni német újságban követüket Moldován Jánost felhívják, okát adni, miért nem jelent meg mindeddig az országgyűlésen, holott a községi pénztárból az útiköltséget is felvette már. — (Huszár Károly),ki a pest-losonczi vasúttársasághoz kir. biztosnak volt kinevezve, a főtárnokmesterhez intézett iratában ez állomástól való felmentetését kérelmezte, miután — úgymond — eme hivatal betöltése nem szakférfiúra nézve legyőzhetetlen nehézségekkel jár. Hogy e miatt a munkálatok folytatásában fennakadás ne történjék, a társulat igazgató tanácsa in plénum intézi el a folyó ügyeket. A uj kir. biztos már ki van jelölve. (Halálozás.) Frank Márton, sopronyi jeles ügyvéd, midőn közelebb a gr. Széchenyi család nagy perében fölvilágositásokat adni járt, és hivatása közepette, szélhüdéstől élve, egyszerre meghalt. Ez vasárnap délután 5 órakor történt egy grófi család bálvány-utczai lakásában, többek jelenlétében. A váratlan hirtelenséggel elhunyt férfiú a Széchenyi-család, győri püspök és többek ügyvéde volt. Pesti börze, deczember 6-án. Gabonaárak a pesti piaczon. (Ausztriai mérők.— Uj pénzben.) Pest, decz. 6-ikán . Búza, bánsági 86—87 fontos 6 ft. 45—6 ft. 65 kr., tiszamelléki 88—89 font. 6 ft. 45— 6 ft. 70 kr., fehérmegyei 85—86 font. 6 ft. 80—6 ft. 50 kr., bácskai 85—86 font. 6 ft. 80—7 ft. 00 kr. — Rozs 78—80 font. 4 ft. 75—4 ft. 90 kr. — Árpa, sörnek való 70—72 font 3 ft. 70—3 ft. 80 kr., takarmánynak 68—70 font. 0 ft. 000 ft. 00 kr. — Zab 46—48 font. 1 ft. 90—1 ft. 95 kr. — Kukoricza 80—82 fontos 4 ft. 15 - 4 ft. 20 kr — Köles 2 ft. 75—3 ft. — kr. Bab 6 ft. 25—6 ft. 50 kr. — Repcze 6 ft. 25—6 ft. 38 kr. Lotteria-huzások deczember 5-én _______Bécs: 34 73 85 39 24._________ Dunavizállás: December 3. 5' 6" O'" 0 f. 6 5' 3" O'" 0 f. 9 4' 7" 0"" 0 f. Bécsi liftrze 6°/6es metalliques. . ............... 6%-os nemzeti kölcsön ..... 6% alsó-ausztr. urb. k.............. 5% magyar és gall..................... 6% erdélyi és gall. 1839-diki sorsj. kötelezv. . . . 1864 1860 „ „ .... 1864 „ „ .... Hitelintézet (Creditlose) 100 fts. Dunagőzhajóz. 100 ftos .... Comprentpapirok.................. Budai kölcsön 40 ftot...... Herczeg Eszterházy 40 ftos . . „ Salm. 40 „ . . „ Pálffy 40 „ . . „ Clary 40 „ . . Gr., St. Genois 40 „ . . Hg. Windischgrätz 20 „ . . Gróf Waldstein 20 „ . . Gróf Keglevich 20 „ . . Rudolf-sorsjegyek 10 „ . . Osztr. nemz. bank 10 éves 5% „ „ kisors. ezüst 5% Deczember 4. 5. 6. 7-8. 57,50 66,30 67,70 66,60 57,75 66,20 57,75 66,50 57,50 66,60— 83,50 83,50 83,60 83,50 83,50— 72 71,70 70,75 71 70,60— 66,50 66,25 65,75 65,2. 65— 137 133 134 134 135,50— 75 75 76 75 75,60— 80,50 80,20 80 80,70 80,70— 72,30 72,20 71,70 72,90 73,60— 129,25 129,25 129 129 129 81,50 81,50 81,50 81,50 81,50— — — — — — — 23 23 23 23 23 — — — ,-— — 28 28,60 28,50 23,50 28,50— 22 22 22 22 22— 24 24 24 24 24— 23,50 23,50 23,50 23,50 23,50— 16 16 16 16 16— 19 19,50 19,60 19 50 19,50— 12 12 12 12 12— 12 12 12 12 12— 105 105 105 105 105— 94,50 94,75 94,50 94,50 94,76— Bécsi börze Osztr. nemz. kisors. oszt. ért. 5°/o Galicz. hit. int. „ „ 4°/1» Magyar földhitelintéz. 5*/*% „ „v 10 év. jöv. jegy. 6°/» Északi vasut-részv..................... Államvasut 600 frank............ Erzsébet nyug. pálya............... Tiszai pálya.............................. Bankrészvények ..................... Hitelintézet-részvények . . . . Escompte-bank „ . . . . Lloyd „ . . . . Dunagőzhajózás „ . . . . Pesti lánczhíd........................... 5°/o Északi vasp. elsőbb kötv. . 6% Dunagőzhaj. „ . . Augsburg............ Frankfurt 3 hó m. f. Hamburg 2 hó m. f. London.............. . Páris..................... Cs. kir. arany . . . Ezüst..................... [Deczember 3. 4. 5. 6. 7. 8. 90,10 90,20 90 94 90,20 74 74 74,25 74 74— 83,10 83,40 84,25 83,75 84,75— — — — — — — 1530 1526 1527 1532 1532 210,70 205,30 203,90 205,30 205,70__ 131,50 131,50 130,75 130,75 131,95— 147 147 147 147 147'--710 710 709 709 712_ 151 151,10 150,90 151,70 151,709 _ 614 614 608 614 614 178 178 178 178 178_ 490 468 466 467 469_ 338 338 338 338 338■--93 93 93 93 93 93 93 93 93 93 108,25 107,80 108,25 108,50 108,40 108,40 108 108,30 108,40 108,55— 96,25 96 96,20 96,25 96,50— 128,70 128,50 128,50 128,80 129— 51,25 51,10 51,20 51,20 51,35— 6,11 27,50 6,10 27,25 6,10 27,50 6,10 27,50 6,12 27,75 Az adott-vett értékek megnevezése. Befizetett összeg Múlt évi Zár árfolyam Az adott-vett értékek megnevezése. Befizetett összeg Múlt évi eredmény Zár árfolyam eredmény Pénz Áru Pénz Áru 1. Részvények darab Pestbudai lánczhíd 525 26.25 341 345 számla. „ alagút 105 5.72 73.Kereskedelmi bank . 500 57.30 800 805 Magyar bszt. társaság 315 12.— 635 642 Iparbank .... 200 13.-211 212 Pannónia viszonbizt.-t 200— — 220 Pesti takarékpénztár 63 100.— 1125— Pesti bizt intézet 800 10.—— 290 Budai „— 32.-470 475 Szeszfinomitó gyár . 500— 880 890 Ó-budai „ 40 3.50 70 76 Losonczi vasút— —1 --.--60.— Pesti hengermalom 500 120.-1260 1270 Mátrai Bánya- egylet 50— — 25 Pannónia gőzmalom 1000 190.— 1825 1850 Balatonéhoz hajózás 200— — — Első budai gőzmalom 450 115.-795 880 Szegedi gőzmalom . 1000— — — Budai gyárudvar . 400 40.-613 615 Záloglevelek. Keresk. kamra-épület 210 22.340— 50»0/«-os magy zálogl.— — 84.50 84.76 Pesti közúti lóvasut 200— 220 222 ő°/«-os magy jövedéki.— — -- .---•- I G ifi Üzleti és gazdasági tuósítások. Pest, decz. 9. Gabonaüzletünkben a múlt hét eleján kedvező hangulat s meglehetős kereslet volt tapasztalható, s a búza ára 5 —10 krral emelkedett, később a hangulat csendesebb, a tulajdonosok visszatartóbbak s a kínálat korlátoltabb lett. A forgalom összesen 80—90,000 mérőt tett. Egyéb gabonaneműekre nézve a hangulat állandón kedvező maradt. — I Rozsból mintegy 20,000 mérő adatott el, szilárd árakon, a 78—80 fontos 4 ft. 90 kr.— 5 ftjával. — Az árpa ára tetemesen emelkedett, eladatott mintegy 16,000 mézre, az elsőrendű 4 ft. 25 — 35 krjával, közép minőségű 3 ft. 95 — 4 ft. 10 krjával, etetésre való 3 ft. 50— 70 krjával. — Zabra nézve üzérkedés mutatkozott, 70,000 mérőnyi forgalom mellett ára nehány krral emelkedett; a 45—46 fontos készáru 1 ft. 93 kr. —2 ftjával, decz.—februárban szállítandó 2 ft. 5 krjával fizettetett. — Kukoricza üzérkedésre szintén nagyon kerestetett, de a tulajdonosok igen magas követeléseket tettek, minélfogva forgalma nem ment többre mintegy 25.000 mérőnél, mely 5 — 10 krral emelkedett árakon, u. m. a készáru 4 ft. 10 —15 krjával, tavaszkor szállítandó 4 ft. 30 — 35 krjával adatott el. — Hüvelyesekre nézve csendes és változatlan volt az üzlet; eladódott mintegy 400 mérő babus 6 ft. 25 — 75 krjával, a 6 ftjával, továbbá mintegy 1200 mérő köles és kása, az előbbi 3 ft. 20—30 krjával, az utóbbi 4 ft. 50—5 ft. 25 krjával, és mintegy 200 mérő lencse 6—8 ft 50 krjával a szem nagysága szerint. — A gyapjuüzletben igen kedvező hangulat tartotta fenn magát; az árak következők: középfinom egynyiretü 132—140 ft„ finom fésűs gyapjú 125 —133 ft., fehér hegységi nyári 110—120 ft„ tiszai jobbféle 104 ft., finom fehér hegységi kétnyiretü téli 112 ft. — Repczére nézve csendes maradt a hangulat, a forgalom mintegy 6000 mérőnyi volt, alig fenntartott árak mellett, 6 ft. 25—6 ft. 60 kr. — Repczeolaj eladatott mintegy 300 mázsa nyers 26 ft. 25—26 ft. 50 krjával és mintegy 600 mázsa finomított 28—29 ftjával. — A szeszüzletben az árak fenntartották magukat; eladatott mintegy 2000 akó készáru, a régi modorú 65 ^ — 66 krjával fokonkint hordó nélkül, az uj modorú 65%— 66 krjával hordóstól; továbbá 1200 akó januármájusban szállítandó uj modorú 63 krjával fokonkint hordóstól. — Disznózsír itteni városi termelvényből 600 mázsa adatott el 35 ft. 50 — 35 ft. 75 krjával hordóstól. Később szállitandót örömest vesznek az üzérek; eladatott mintegy 1500 mázsa van.—márcziusban szállítandó 35 ftjával, s mintegy 500 mázsa vidéki termelvény, mely január— márcziusban szállítandó, 34 ftjával hordóstól. — Szalonnából, magyarországi uj termelvényből, mintegy 300 mázsa került a piaczra, mely 28— 29 ft. 25 krjával adatott el. Ezenkívül eladatott még mintegy 200 mázsa decz.—januárban szállítandó 28 ft. 50 krjával. — Faggyú eladatott mintegy 150 mázsa korongos 31 ft. 50—32 ft. 50 kr., és 100 mázsa mázsa nyers tokákban 30 ft. 50— 30 ft. 75 krjával. — Hermagból eladatott mintegy 500 mázsa magyarországi luczernamag, rostálatlan 28—29 ft. 50 krjával, rostált 31 — 32 ftjával, sziriai 36 ft. 50 kr. — Gubics eladatott mintegy 3500 köböl, magyarországi elsőrendű 11 —11 ft. 50 kr., szerbiai elsőrendű 10 ft. 25—10 ft. 75 krjával. — Lisztre nézve kedvező maradt az üzlet; mintegy 25,000 mázsányi elszállítás és 10,000 mázsányi fogyasztás mellett az árak újólag emelkedtek : sz. 14 ft. 80—15 ft. 50 kr., 1. sz. 14 ft. 40 —14 ft. 80 kr., 2. sz. 14 ft. 20-14 ft. 50 kr., 3. sz. 13 ft. 60 kr. —14 ft., 4. sz. 13—18 ft. 30 kr., 5. sz. 11 ft. 80 kr. —12 ft., 6. sz. 10 ft. 20—10 ft. 50 kr., malompor 6 ft. 80—7 ft. 20 kr., korpa 2 ft. 40— 3 ft. 20 kr. 64. Lapunk mai számához van mellékelve a fieckenast Gusztáv kiadásában megjelent legújabb magyar könyvek jegyzéke, és a Divatvilág czimű szépirodalmi és divatközlöny 1867-ik évre szóló előfizetési felhívása. Felelős szerkesztő : Pákh Albert (lakása : magyar utcza 1. szám alatt).