Politikai Ujdonságok, 1867 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1867-09-11 / 37. szám

ugyan, hogy egynémely könnyen hivő olvasó megtapsolna minket, ha kuruczos izmo­­dorban neki­rontanánk a magyarrá vált trafiknak, s kötnék az ebet a karóhoz, kiál­tozván, hogy el kell azt törölni, még­pedig rögtön! De soha sem volt szokásunk olcsó népszerűség után kapkodni azon áron, hogy olvasóinkat hitegessük, és hiábavaló remé­nyekkel kecsegtessük. Az efféle nem fér lel­­kiismeretünkhöz. Jelszavunk az „igazmon­dás,“ mindig és minden körülmény között. A deputácziók működése Bécsben.­ ­ (Korábbi tudósítások.) Azon javaslatra nézve, melyet a kormány a deputác­iók elé fog terjeszteni, Bécsből részletes­ tudósítás érkezett. E tudósítás szerint a kormány elő­­terjesztvényéből következő adatok derülné­nek ki. A jövő évre megállapított költségve­tésben a közös kiadások, nem számítva ide az államadóssági kamatokat, körülbelül száz milliót fognak tenni.­­ Az összegből Ma­gyarország 28 perc­entet vagy­is 28 milliót venne magára. Az államadósság kamataira és a tőke­törlesztésre összesen 150 millió kívántatik, de minthogy a kamatok egy ré­szét ezüstben kell fizetni, az agró is hozzá számítandó, mely körülbelül tíz milliót tesz, ennélfogva az államadóssági kiadás 160 millióra rúg, a­miből azonban 24 millió nem kamatfizetésre, hanem tőketörlesztésre jut, úgy hogy kamatra 136 millió kellene. Ezen összegből levonva a kamatszelvény­adót 6 millióval, marad 130 millió. Ezen sommában azonban benne van oly kölcsö­nök kamata is, melyek Magyarországot se­hogy sem érdeklik, s ez okból az imént em­lített 130 millióból még 30 millió számíttat­nék le oly kamat fejében, melyhez Magyar­­országnak még méltányossági szempontból sem lehet köze, így az államadóssági teher, mely köztünk szétosztandó lenne, száz milliót tesz s erre nézve azt kívánnák, hogy mi az összeg egy negyedrészét, azaz 25 milliót vegyünk át. Fizetnénk eszerint a jövő évre államadós­ságra 25, közös kiadásokra 28 milliót, körül­belül annyit, mint eddig fizettünk. Itt azon­ban a levelező egy körülményre figyelmeztet. Ha tudniillik az államadóssági teher, a le­­vonandók levonása után, még 130 milliót tesz, melyből mi 25 milliót veszünk át, csak nem hiszi senki, hogy a birodalom másik fele azt az egész 105 milliónyi maradékot fogná magára vállalni. Lesz tehát mindene­setre oly összeg, melyet csak új adósságcsi­­nálás útján lehet fedezni, és az innen eredő teher egy részében természetesen nekünk is kellene osztoznunk, hacsak nem lehet kivinni azt, hogy az egész deficit az államjegy-sajtó segélyével fedeztetik, — a­mennyiben ezt fedezésnek lehet nevezni. Az 53 millió tehát talán még 1—2 millióval növekedhetnék. — Ez az előleges terv, mely legalább az 1868. évre nézve annyira mennyire rendezné a függőben levő kérdéseket, miknek végle­ges megoldása természetesen még akkor is legfeljebb kevés hónapra volna elnapolva.­­ (Újabb tudósítások.) Szeptember 7-kén tartott ülést a magyar küldöttség, melyben a reichsváth-deputáczió válaszára adandó vi­szonválasz jött részletes tárgyalás alá. E vi­szonválaszról csak annyit tudnak a bécsi levelezők, hogy remek tollal c­áfolja meg a német deputáczió állításait, de semmi ellen­javaslatot nem tartalmaz. A kormány előterjesztvényről ismét kü­lönböző hírek keringenek. Az új „Presse“ nem hiszi, hogy a szóban levő provisoriu­­mot, ha az csakugyan bennfoglaltatnék az előterjesztvényben, elfogadnák Lajthán túl. Ugyan e lap mint figyelemre méltót említi fel, hogy a kormány-propositiók indítványo­zója nem Andrássy gróf volt, mikép azt egy némely lap irta és hogy a miniszterelnök ellene volna a provisoriumnak. A „P. L.“-nak pedig azt jelentik Bécsből, hogy a kormány javaslata az államadósságot illetőleg oda megy ki, miszerint az összes államadósságból hatszáz millió kizárólag a Lajthán túliak részére vonatik le (minthogy az államadóssá­gokban oly összegek is vannak, melyekhez Magyarországnak még méltányossági szem­pontból sem lehet köze); a többi felmaradt részre azonban Magyarország hozzájárulása nagyobb quotában állapíttatnék meg. E hi­­reknek, melyek annyiféleképen adatnak elő, kevés positiv alapot tulajdoníthatunk s azért örömmel jegyezzük fel, hogy több oldalról jött s valószínű tudósítások szerint folyó hó 20—25-ike közt mind a magyar országgyű­lés, mind a reichsráth összeül, midőn aztán e kétes híreknek is meg kell szűnni. A reichsráth összeülésével egyidejűleg a lajthántúli minisztériumot is meg akarják alakítani. Legalább a bécsi lapok újra nagy­ban foglalkoznak ez ügygyel. Az új „Presse“ szerint nem lehet ugyan erről még mint tényről beszélni, de ha értesülése nem csalja, Beust kanczellár épen most nyert felha­talmazást ö­kölségétől az új minisztérium megalakítására.­­ Miniszterelnökül legna­gyobb nyomatékkal Auersperg herczeget emlegetik, dr. Giskra belügy-, dr. Berger igazságügyminiszter lenne. Herbstről sem feledkeztek meg; őt a concordatum elleni hadjáratba küldik s igy helye az oktatási mi­nisztérium főpolczán lesz. A pénzügyminisz­terségre — minthogy Ausztriában ez a leg­­csiklandóbb állás jelenleg s erre legkevesebb a vállalkozó — még senki sincs kiszemelve. • — (Az utolsó postán érkezett hírek.) Da­rab idő óta majdnem minden nap új stádi­umban látjuk a deputátusok működését. Mikor Bécsben összeültek, legelőször is a quotát akarták megállapítani a rendes kö­zös kiadásokra nézve, s már-már közel vol­tak hozzá; a németek elhagyva a 33x/7 per­czent álláspontjukat, lassan-lassan jöttek le­felé; a magyarok szintén készek voltak már egy két lépést tenni előre s valahol 30 per­czent körül találtak volna oly számot, mely mellett mindkét fél megállapodhatott volna békésen. Rögtön közbejött, az államadósság kérdése, meghiúsított minden egyezkedést. Minthogy a deputátusok erre nem voltak elkészülve, várták, miszerint a minisztériu­mok együttesen javaslatot fognak e tárgy­ban készíteni. De a miniszterek közt semmi előleges értekezés vagy egyezkedés nem történt. A deputácziók az 1868-diki költ­ségvetést akarták ismerni, a költségve­tés azonban még távolról sem volt meg­állapítva. Hozzáfogtak tehát, készítették nyakrafőre, s midőn megcsinálták a budge­­tet, kitűnt, hogy körülbelül 50 millió lesz a deficit. Mikép oszszák ezt fel a magyarok és osztrákok között, erre nézve a két minisz­térium ismét nem bírt megegyezni. Becke azt kívánta, hogy a deficit negyedrészét vállalják el a magyarok, a mellett a közös kiadásokhoz s az államadósság kamatainak fedezéséhez járuljanak a majd megállapí­tandó quotával; a magyar miniszterek nem találták helyesnek a dolgok ily rendét. A múlt hét elején arról beszéltek, hogy a ki­egyezkedés lehetetlen, nem marad tehát egyéb hátra, mint a provisoriumok számát egy évvel ismét megszaporítani. Másnap az a hírt jött, hogy az államadósság kamatai­ból 30 millió különválasztatik, melyhez Ma­gyarországnak semmi köze, mert az ennek megfelelő tőke a magyar önvédelmi harcz elnyomására volt fordítva; a fenmaradt ka­matokhoz pedig Magyarország 22 perczent­tel járul. Harmad­nap végre arról értesül­tünk, hogy Magyarország mindent együ­ve véve 53 millióval járul az összes kiadásokhoz. Ez képezi most a bécsi lapok elégületlensé­­gének tárgyát. 53 milliót akar Magyaror­szág adni, szól az új „Presse“ , hogy a mi vállunkra 197 milliót rakjon, most, midőn Magyarországban oly bő aratás van, mint a minő emberemlékezet óta nem volt, most midőn a hatalom a mérsékelt párt kezében van. (A Mindenható nem azért áldotta meg bőséggel terményünket, hogy azzal a német pazarlás adósságait fizessük, hanem hogy saját égő sebeinkre szerezzünk orvosságot, s midőn ezt tesszük is, csupán oly sebeket gyógyítunk, miket az uj „Presse“ által egy­szer annyira magasztalt bécsi kormány ejtett rajtunk. Azon nincs mit csodálkoznia az uj „Pressernek, hogy a Deák-párt majoritás­ban lévén, még­sem akar nagyobb terheket róni az országra. Tisztán az ország javát és üdvét kívánva, nem vethet oly terhet a nemzetre, mely annak megrontására volna. Ha az új „Presse“ kívánságát akarná teljesí­teni, úgy csakhamar minoritás lenne.) — A magyar küldöttség minden változ­tatás nélkül elfogadta az albizottság által készített viszonválaszt a múlt szombaton nyújtották át Rauscher érseknek, a reichs­­rath-deputáczió elnökének. A német küldött­ség ugyanaz­nap ülést is tartott, melynek legnagyobb részét a magyar munkálat felol­vasása vette igénybe. A 14 írott ívre terjedő remek szerkezetű munka a német deputáczió válaszát pontról-pontra megc­áfolja, s mint bécsi lapok írják, nem az egyenes adókat akarja alapmértékül venni a quota megálla­pításánál, hanem az egyenes és közvetett adók bruttó bevételét. Egy másik bécsi lap szerint felszólítja e viszonválasz a német küldöttséget, hogy pozitív javaslattal álljon elő. A munkálat felolvasásánál Beust is je­len volt, s érdekes közleményeket tett volna ez alkalommal a deputátusoknak azon tár­gyalások felől, melyek a két minisztérium közt folynak. Felolvasás után a német de­putáczió az albizottságnak adta át a munká­latot, hogy arról mielőbb jelentést tegyen.­­ Bécsben félhivatalosan megszólalta­­tik a hír, mely szerint Becke báró lemondott volna. ____________ 438 Lapvélemények az európai helyzetről. A sz. pétervári orosz lap, a „St. Peters­­burgskija vied.“ egy furcsa czikket közöl, a­melyről a „Köln. Zig“ fölteszi, hogy Po­roszország ellenségei ki fogják zsákmányolni. „Be van bizonyítva — írja az orosz lap — hogy Poroszország az 1866-os háború előtt, vagy legalább ezen háború kimene­tele előtt, szemügyre vette azon eshetőséget, melynélfogva zászlaja a varsói fellegváron lobogna, s a porosz hatalom Lengyelország új felosztása következtében a Visztula egész bal partjára kiterjesztették. Bismark gróf komolyan szőtte és ápolta ezen terveket, s közölte azokat a képviselőház alelnökével Behrendtel. Lebbin, a poseni nagyherczegségi kormány egyik tagja, az országgyűlés tag­jaival folytatott beszélgetés közben egyszer ezt mondá: „Önök, uraim készen lehetnek, hogy mi­előbb-utóbb egész Lengyelországot Poroszországhoz csatoljuk a Visztuláig.“ S egy képviselő azon észrevételére, miként nem fognak oly sokáig élni, hogy az ily terv valósulását megláthassák, azt felelte Lebbin: „Úgy látszik, hogy ön mind magá­nak, mind nekem igen rövid életet jósol; a körülmények rég idő óta s nagyon jól elő vannak készítve; ezt önök elhihetik, uraim. A lengyel királyság fele germanizálva van, s a többi részét el lehet végezni nyolczszáz hivatalnokkal s három porosz ezreddel. . .

Next