Politikai Ujdonságok, 1868 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1868-10-14 / 42. szám
tunk. Egypár pontra nézve azonban nevezetes eltérések uralkodnak. Ilyen mindenekelőtt azon kérdés: várjon továbbra is megmaradjon-e Pesten az egy királyi tábla, mint felebbezési törvényszék, vagy hat ilyen állíttassák föl az ország különböző részeiben. Az igazságügyi miniszter, a törvénykezés javítása szempontjából, az utóbbit akarná, de a jogügyi bizottság s vele, úgy látszik, a képviselőház többsége azt tartja, hogy ezen új intézkedés az ország politikai irányával, de még a pörlekedő felek érdekeivel sem férhet egybe. A magyar ember szereti, ha Pest tovább is központja marad az igazságszolgáltatásnak, s a mostani vasutas világban sehova sem lehet könnyebben eljutni, mint épen Pestre. Télen, rész útban, például három nap kell, hogy Nagyváradról Aradra érkezzem, míg a vasúton mindkét városból fél nap alatt bó nélkül Pesten vagyok. Csak Erdélyre nézve marad meg a külön királyi tábla Maros-Vásárhelyit, de már a legfelsőbb és semmisítőszék bírósága rájuk nézve is a pesti hétszemélyes tábla leend. Valamint az eddig Bécsben létezett, azután Kolozsvárra leküldött, s végre ide Pestre átköltözött erdélyi legfelsőbb törvényszék már eddig is csak úgy működik, mint a magyar septemviratus kiegészítő osztálya. Hasonló vitás kérdés az egyházi bíróságok vagy úgynevezett szentszékek fenállása s illetőségi köre is. Ezekhez eddigelé a házassági (elválási) ügyek, hamis eskük, végrendeleti ügyek tartoztak. A két utóbbit minden párt el akarja vonni a szentszékektől s világi bíróságra bízza. De a házassági ügyekre nézve a többség és maga a miniszter is, a jogügyi bizottsággal ellentétben, ugy látszik még nem tartja elérkezettnek a legszabadelvűbb megoldás idejét. Valószínű tehát, hogy a házassági pörök miatt a szent székek még egy ideig fen fognak tartatni. Azonban úgy ezekre, mint a többi vitás pontokra nézve , olvasóink országgyűlési rendes tudósításainkból bővebb értesülést vehetnek. _____________ lekedési , pénzügyi és katonai ügyeit a közös magyar minisztériumok vezetésére bízta. Ennélfogva a leghűbb horvát nép nevében legalázatosabban kérjük Felségedet, méltóztassék Horvátország jogát Fiuméra az államjogi kiegyezés határai között, legkegyelmesebben megóvni és megvédni, és szent István koronája népeinek államjogi egyezségét az engesztelés, szeretet és meg nem szűnő egyetértés kapcsával körülvenni és megszilárdítani. Ő Felsége, a feliratot átvévén, a következő szavakkal válaszolt: Örömmel s különös megelégedéssel értesültem úgy a horvát- és szlavon-dalmát országgyűlés most átnyújtott feliratából, valamint magyar minisztériumomnak erre vonatkozó előterjesztéseiből is, hogy minden fennforgott közjogi kérdések és nehézségek a magyar és horvát országgyűlés által, mindkét rész megnyugtatásával kiegyenlíttettek, s ekként ama történeti kapocs, mely érintett országaim hű népeit saját érdekekben évszázadokon át egyesité, ismét helyreállítottnak tekinthető. Egyedül Fiuméra nézve még nem sikerült barátságos után megállapodásra jutni. Azon meggyőződéstől vezéreltetve, hogy fejedelmi feladataim egyike legszebbikét képezi ott, hol népeim érdekei egymástól elágaznak, királyi szavamat engesztelőleg s kibékitőleg mérlegbe vetni. Bizalommal tekintve továbbá azon előzékeny és őszinte indulatra, melyet mind a magyar, mind a horvát országgyűlés e nagy fontosságú közjogi kérdések megoldása körül egymás irányában tanúsított, biztosan számítok arra, hogy valamint a többi kérdés tekintetében, úgy Fiuméra nézve is sikerülni fog az annyira kívánatos megoldást barátságos úton létesíteni. E czélból magyar koronám tanácsosait azonnal jutasitni fogom, hogy minden részről az érdeklettekkel értekezvén, megfelelő javaslatokat terjeszszenek elém, melyek királyi előterjesztvények alakjában úgy a magyar, mint a horvát országgyűlésnek bemutattatván, minden érdekek lehető figyelembe vétele mellett a kölcsönös megegyezést lehetővé tegyék, hogy így a kiegyenlítés befejezett műve Általam jóváhagyva, mielőbb életbe léphessen. Királyi elhatározással csak azon nem várt esetben fognék döntőleg intézkedni, ha az összes érdeklettek megnyugtatására irányzott előterjesztéseim alapján az óhajtott és szükséges eredményt elérni nem sikerülne. Tudassák ezt megbízóikkal, és biztosítsák őket változatlan királyi vonzalmamról. A horvát országgyűlés küldöttsége. A horvát országgyűlés küldöttségét f. hó 9-kén fogadta ő Felsége. A küldöttség beszéde és ö Felsége válasza határozottan tüntetik föl a fiumei kérdés mostani állását. Itt következik mindkettő. Vakanovich Antal a küldöttség elnöke a horvát országgyűlés feliratát a következő beszéddel nyújta át ö Felségének: Császári és apostoli királyi Felség! Horvát-, Tótország és Dalmátia országgyűlése azon kitüntető küldetéssel bizott meg bennünket, hogy Felséged magas trónja zsámolyához e legalázatosb feliratot letegyük, mely a rendithetlen hűség s jobbágyi hódolat kifejezése mellett azon kiegyenlítést foglalja magában, mely által Horvát-, Tótország és Dalmátia egyrészről, és Magyarország másrészről, minden közöttük fenforgó államjogi nehézséget — Fiume hovatartozását kivéve — megszüntetvén, új közjogi egyezséget hoztak létre s állapítottak meg. A felirat azonban megcáfolhatlan érveket hoz fel arra nézve, hogy Fiume nemcsak földrajzi fekvése és nemzetisége, hanem jog szerint is Horvátország egyik kiegészítő részét képezi. E tekintetben hódolatteljesen hivatkozunk Felséged dicső ősének Mária Terézia császárné és királyné 1776 —1777-ik évi legfelsőbb elhatározásaira, valamint Szörénymegye 1778-iki diplomájára és dicső emlékű I. Ferencz császár 1808-iki legfelsőbb elhatározására. Ezen diplomatikai okmányok által Fiume a horvát királyságba közvetlen visszakeblezése ünnepélyesen kimondatott és elismertetett. Egyébiránt Horvátország a méltányos kiegyezésnek Fiume tárgyában is annyiban már előkészíté útját, amennyiben a Magyarországgal létrehozott megállapodásban tulajdon országának s következőleg Fiuménak is valamennyi kereskedelmi, köz 502 A spanyol forradalom diadala. (A fölkeltik győzelme.) „Távirati tudósítások által arról értesült a forradalmi bizottmány, hogy ma már egy talpalatnyi spanyol föld sincs a Bourbonok hatalmában,“ ezt jelenti a madridi hivatalos lap okt. 2-án. És Spanyolország legnagyobb része vérontás nélkül szabadult meg zsarnokaitól. Eddig elé egyetlen nagyobb ütközetről értekeztek tudósítások, arról, melyben Serrano tábornagy győzedelmeskedett a kir. csapatok vezére Novalides felett. A csata az alcolei hídnál szept. 28-án vivatott, délutáni 3 óra volt, midőn a guerillák első lövései megdördültek. Nemsokára ezután Novaliches tüzérsége golyókat röpített az alcolei hídra s a közelben fekvő házakra. A tüzelést nagy távolságból is lehetett hallani. Fél órai borzasztó harcz után a felkelők megszüntették a tüzelést, s Novaliches kir. tábornok és törzskara „Éljen a királynő“ kiáltással a hídra rohant, azt hívén, hogy már nem találnak többé ellentállásra. Egyszerre Serrano tábornagy csapatai, melyek rejtett állásban voltak, megkezdék a tüzelést, mely roppant pusztítást okozott. Novaliches megsebesült, s több főtisztje elesett; serege pedig a forradalmi hadak elöl elmenekülni volt kénytelen. (Részletes tudósítás a királyné elutazásáról.) A „Gironde“ levelezője a királynőnek San Sebastianból való elutazásáról ezeket írja: „Az indóház nem volt feldíszítve; egy vasúti igazgató sem volt már jelen. Csak egy század alabárdos volt felállítva. Legelőször Claret atya jött. A csoportokon keresztülhatolva, szokás szerint áldást akart osztani, de ez után senki sem vágyakodott. Majd megjelent Marfori, a kegyencz, s néhány hölgyhöz fordult, de mindnyájan viszszavonultak. Az óra tizet üt. A mozdonyt most az egyszer Francziaország felé irányozva, már fűtik, ekkor megszólalnak a dobok, egy tiszt parancsszava hallszik, a katonák tisztelegnek. Ő az! Pater Claret valóban megnyitja a kocsi ajtót és belép, a királynő véres szemekkel követi, melyek már mit sem láthattak; a király,Don Sebastian és neje egymásután lépnek a bünhődés lépcsőjére; őket követi az asturiai herczeg, ki mély gyászában fel látszik ismerni a helyzetet, de a három kis herczegnő ugrál és nevet az öröm miatt, hogy útra kelnek. A királynő orvosa Roncali marquis, s két más méltóság követik a királynőt. A királynő és a király egyenesen tartják magukat, de szemeik kérdőleg függnek a néma tömegen, mintha valami mozgalmat várnának, mely a királyi családot Spanyolországban visszatarthatná. Akkor bámulattal látják Marforit hirtelen szemtelenül a királyi kocsiba szállni: a közvélemény megvetésének ez utolsó ténye semmivé teszi a részvét érzetét is. A király elfordul. A királynő zavarodottan közeledik Claret páterhez, és ez megragadván kezét, így biztatja: „bátorság leányom, bátorság!“ (animo, hija mia, animo!) A pályafelügyelő megkapja a rendeletet s a mozdony mély hallgatás közt hurczolja el a trónvesztett királynő gyászvonatát dynastiájának két fő sírásójával: Marforival és Clarettal. E perezben utoljára zengi el a katonanépe a királyi indulót. (A királyné találkozása Napóleonnal és Eugéniával.) Biarritzból a spanyol királyi családdal való találkozás felől azt írják, hogy ez még kínosabb jön azáltal, hogy azon pillanatban, midőn a királynő a császár által üdvözöltetve, kiszállt, arra robogott a Párisból Spanyolországba menő gyorsvonat, s ebből gyalázó szavakat szórtak a királynő ellen. Ö kényekbe tört ki. Átölelte a császárnét, a császárnak megszokta kezét, s a császár és a császárné, a király és a királynő beléptek az elsőosztályú váróterembe, míg a mindkét országbeli méltóságok az ajtó előtt álltak, aggályosan vizsgálva a teremben levők arczvonásait. Az összejövetel húsz perczig tartott, s a búcsú rövid, hallgatag volt. A császár nyugodt volt, a császárné csak nehezen tarta vissza könyeit, a császári herczeg csodálkozó arczot mutatott; a királynő hasztalan kisérte meg a mosolygást, és az asturiai herczeg, kit a császár megcsókolt. E pillanatban a királynő, ki Ezpeleta tábornok mellett állt, felkiált: „A császárnét nem csókoltam meg!“ s ki akar szállni; de a császárné őt megelőzi, föllép a kocsira s igy szól: „Följövök a csók elfogadására!“ Oda nyújtja arczát a királynőnek s azonnal ismét leszáll, úgy hogy a királynő, ki másik arczát is meg akará csókolni, csak az üres levegőt éri. A császár fedetlen fővel állt ott, jobbján a császárné, könyben úszó szemekkel, mellette a csodálkozó császári herczeg, kit megindított a szemei előtt végbemenő színjáték. A királyi vagyonban a király és kísérete állnak. A királyi vagyon ajtaját bezárták s négy perez múlik el a legmélyebb csendben. A temetés nem szokott szomorúbb lenni, s valóban, ez temetése volt egy két évszázados monarchiának, mely a franczia császárság lábai előtt Biarritzban lehelé ki lelkét. Jelt adtak, s a Bourbonok gyászvonata elindult. (A trónkövetelők száma) A „Patrie“