Politikai Ujdonságok, 1869 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1869-04-28 / 17. szám
kíván, akkor nincs többé előttünk akadály a haladás pályáján. A király hatalmas, a nemzet pedig szabad és önmagának ura akar lenni. Az alkotmány s a parlamentáris rendszer megszilárdítása képezi azon ezredévek óta keresett titkot, mint lehet e két ellenkezőnek látszó érdeket alku útján nemcsak kiegyenlíteni, hanem egyszersmind oly útra is terelni, hogy az egyik félnek épen az legyen a leghasznosabb, ami másiknak nemhogy kárt okozna, de sőt egyenesen javára szolgál! Ily helyzetben a magyar ember politikájának iránya már ki van rajzolva előttünk. És örömmel tudósítjuk olvasóinkat, hogy bármely izgalmak között ment is végbe a választás, s bárminő aranyhegyeket ígért is egyik vagy másik jelöltünk azért, hogy minden áron utat nyithasson magának a képviselőházba: azért a roppant többség, mely a Deákpárt s az ellenzék legbölcsebb férfiainak egyesüléséből képződik, a legközelebbi ülésszakban a következő elvet tűzte ki követendő zsinórmértékül. A kormány és Deák Ferencz pártja, mely magában is már a többséget képviseli, úgy fog nyilatkozni, hogy az 1867-ben létrejött kiegyezkedésben teljesen megnyugszik. A balközép, melynek élén Tisza és Ghyczy Kálmán vezérkednek, eléadandják kívánságaikat a kiegyezkedés hiányainak pótlására nézve, de ha a fő szavazásoknál kisebbségben maradnak is, azért a létező törvényt tiszteletben tartandják, s készséggel fognak a kormánynyal szavazni minden szabadelvű reformkérdésekben, s különösen oly alkalmakkor, amidőn a Deákpártnak azon árnyalata, mely az ókonzervatívok maradványaiból csatlakozott hozzá, a szabadelvűség iránt rég táplált ellenszenvnél fogva, indíttatva érezné magát, visszahúzódni sötét odúiba, azon hiábavaló számítással, hogy nálok nélkül a kormány kisebbségben maradhat. Nem így lesz ez, uraim ! a szabadelvűség nem egyes embernek egyedárusági czikke, hanem az egész haza közös érdeke, s ilyenkor mindenki, aki a haladás zászlója alatt küzd, tartozzék különben a közjogi kérdésekben a jobb vagy balpárthoz, egyesített erővel fog részt venni azon munkában, melynek sikerétől Magyarország létének vagy nem létének kérdése függ- A József-szobor leleplezése. Az országgyűlés megnyitása, az ünnepélyességek, melyek azzal járnak, a pártok alakulásának jellemzetes mozzanatai bőven elég tárgyat adtak a lefolyt héten a közügyekre irányult figyelemnek. Ezekhez járult még egy országos esemény, rég várt ünnepély, a József-szobor leleplezése Ez ünnepély nemcsak formaságai által keltette föl az érdekeltséget, de valóságos politikai eseménynek tekinthető, ha számba veszszük az ünnepelt nádor félszázados szereplését, a nemzet kegyeletes érzületét irányában, és a szobor felállításának viszontagságait. Anélkül, hogy mindazoknak fejtegetésébe bocsátkoznánk, egyszerűen megjelöljük azon tényt, hogy József nádornak, a határozottan magyar hazafi érzelmű főherczegnek, szobra leleplezése ünnepén az uralkodó család feje és legfőbb tagjai együtt ünnepeltek a magyar nemzettel. Elmélkedésre és örömre bő tárgy rejlik ebben. E sorok különben az ünnepély leírására vannak szánva. A József tér el volt zárva vasárnap délelőtt a közlekedéstől. A rá tekintő épületek díszesen voltak ékítve, nem különben maga a tér is számtalan nemzeti lobogóval, a megyék és főbb városok czímereivel, virággal, zöldséggel. A díszőrségül kirendelt katonaság már jóval tíz óra előtt cordont húzott az ünnepély tere körül, hova ezután már csak a polgári bizottság által kiosztott jegyek mellett lehetett bejutni. A jegyek is két helyre szóltak, a vörösök a sétány-utczákra, a fehérek a tér belsejére engedtek szabad menetek. A szobor talapzata nemzeti szinti girlandokkal, maga a szobor fehér vászon lepellel volt bevonva, előtte mintegy öt lépésnyire álló vörös mennyezet alatt a rögtönzött kápolna, ettől aztán tíz-tizenkét lépésnyi távolban a fejedelmi pár és a főherczegek részére készített emelvényes és mennyzetes vörös sátor. A kiváncsi közönség magától érthetőleg igen korán eltömte a külső részek minden zugát — de magán a sétányon még az ünnepély alatt is igen kényelmesen lehetett mozogni. A képviselő és főrendiház tagjai, az akadémia és Kisfaludy-társaság, a testvérvárosok díszküldöttségei, magas polgári és katonai tisztviselők, csillogó díszruhába öltözött mágnások stb. tizenegy óra körül már elfoglalták helyeiket a sátor mindkét oldalán, melynek közvetlen szegélyét a miniszterek képezték. Pontban tizenkét órakor érkezett meg díszhintókon a fejedelmi pár, Lajos Viktor és Albrecht József főherczegek kíséretében. A sétány bejárásánál a polgári bizottmány fogadta őket és a sátorig vezető szőnyeg két szélén fehér ruhába öltözött s kezeikben virágbokrétákat tartó leánykák képeztek sorfalat. Volt ugyan a sátorban két karos szék elhelyezve, ő Felségeik azonban a sátor legfölső lépcsőzetén mindvégig állva maradtak. A fejedelem huszár tábornoki egyenruhát, a fejedelem asszony galambszín selyem ruhát és fekete magyar kalapot viselt. Mögöttük a főherczegek foglaltak helyet szintén huszártábornoki egyenruhákban. Balról a minisztérium tagjai, jobbról a fejedelemnő főudvarmesternője álltak. Az ünnepély megkezdéséül három leányka lépett a felségek elé egy gyönyörű bokrétát nyújtva a fejedelemnőnek. Ezután Gamperl Alajos Pestváros főpolgármestere intézett a fölségekhez beszédet, melynek a szobor történetére vonatkozó részét ide igtatjuk: „Pestváros polgárai 1847. évi jan. hó 21-én egyesületet alakítottak, mely czéljául tűzte ki: a félszázados nádornak önkénytes ajánlatokkal gyűjtendő pénzerővel az összes lakosság nevében, valamint a tárgy fenségének, úgy a város méltóságának is megfelelő, és ennélfogva a legjelesebb művészi kezek által készítendő érczemléket emelni. A kitűzött kegyeletes czél azonnal minden oldalról lelkesen felkaroltatott, az adakozások tömegesen folytak be annyira, hogy az egylet rövid idő alatt tetemes összeggel rendelkezett, és mindjárt működésének kezdetén Schwanthaler hírneves müncheni szobrászszal az emlék elkészítése végett érintkezésbe lépett, ki a mű kivitelére készséggel ajánlkozott. Az 1848. évi események és azoknak következményei azonban a József-emlékegyesület tevékenységét is megszüntették, és 1853-ik évig a szobor ügyével sem a hatóság kebelében, sem egyesületi után tüzetesebben nem foglalkoztak. 1853. évben a városi községtanács karolta fel ez ügyet azáltal, hogy tervek és költségvetések bemutatására és megfelelő javaslattételre egy bizottmányt küldött ki, de a bizottmány az ügy állásának kijelentésén kívül egyéb eredményt nem volt képes előidézni, és így e kegyeletes tárgy ismét függőben maradt 1857-dik évig, a midőn ő fensége Albrecht cs. kir. főherczeg ur intézkedése folytán a tárgyalások Pest városa hatóságánál újra megindultak. A szobor, mely úgy a művészi kivitel, mint a hasonlatosság tekintetében remekül sikerült, Halbig János müncheni szobrász mesteri kezének műve, és jelen alakjában ő csász. és apóst, királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk kivánságára, és jelentékeny adománya mellett 1859. év végén elkészülvén , Pestre szállíttatott, akkor a leleprés ideje 1860-ik évi május hó 1-jére tűzetett ki, felmerült akadályok miatt azonban az ünnepély bizonytalan időre, ő csász. és apostoli királyi Felségének e részben bekövetkező újabb legfelsőbb elhatározásáig elhalasztatott.“ A beszéd végeztével a herczegprimás a győri és szathmári püspökök segédlete mellett rövid egyházi szertartást végezett a hevenyészet kápolnában, mire a szertartásmester a szobor leleplezéséhez fogott. Megjegyzendő, hogy a lepelnek a zsinór megrántásánál egy pillanat alatt le kellett volna hullania — de a vászon e helyett leszakadt s a szó 194 bor tiz-tizenkét perczig még mindig leleplezetlenül, hozzáférhetlenül merészkedett a magasba. Végül nagy zavar közt csakugyan megtörtént a lepel letépése, amit a Deliért ágyúi üdvözöltek. Felségeik megkerülték a szobrot és kocsira ültek azonnal. Ezzel az ünnepélynek vége volt. József nádorral. A magyar nemzet történetében fél századig volt vezértényező e férfiú, kinek emlékét a hála most díszes szoborban is megörökítette, és kinek hazafias törekvéseiről annyi emlék szól közéletünkben. A „ Josephinum“ e jótékony intézet, hol szegény árvák lelnek menhelyet és képezést, az ő nevét viselve, folytonos jótékonyságának emlékét hirdeti a nemzedékek előtt; a József-műegyetem a tudományok iránti pártfogolását; a Dunán túli „Józsefcsatorna“ az anyagi jólét emelésére irányzott gondoskodását. Pest fölemelésében gr. Szécheny István mellet József nádornak van legtöbb érdeme. Mi volt e város 1796-ban, midőn ő a hazába jött? Egy dísztelen kis város apró házakkal, 25.000 lakossal, kövezetlen utczákkal, intézetek, tudomány és művészet nélkül. S mivé lett, midőn az ötven év múlva elhagyá! Megszépiteni: volt az ő főtörekvése. Szépitő-bizottságot alakított, melynek elnöke maga jön, s melynek irományait még utazás közben is maga után kildeté. Egymás után — nagy fáradsággal — emelteté az intézeteket, átadva ózdijaiknak. Csak egyet nem tudott még ő sem kivívni: azt, hogy a fölépített Ludoviceumot átadhassa katonai rendeltetésének. A múzeumra ő szavaztatott meg fél millió forintot; az akadémiának első alapítói közé tartozott; a városligetet ő alkottatá; a Margit-szigetet rendezte; a jótékony nőegylet pártfogása alatt létesült; pártfogója volt a Kisfaludy-társaságnak, természettudományi társulatnak, gazdasági egyletnek, kisdedóvodákat terjesztő egyesületnek. Politikailag is küzdelemteljes időket élt át. A nemzet mellett állott annak önvédelmi küzdelmeiben; 1825 után intézte haladását. A franczia háborúk alatt ő hárita el lehető nagy csapásokat, átalában enyhítette a Bécsből származó keserűségeket, bár magának is sok jutott azokból. Mikor a törvényhozás nyelvévé a magyar lett, ő is sietett engedelmeskedni a törvénynek, habár addig nem beszélte és csak értette a magyar nyelvet. Nagy csapásokban vigasztalóként állott a nemzet élén: 1810-ben, midőn Buda leégett, 1838- ban, midőn Pestet az árvíz pusztítá el. Fia volt ő ama királynak, II. Leopoldnak, kinek magas gondolkozását mi sem tanúsíthatja fényesebben, mint az, hogy toscanai nagyherczeg korában a felségsértésért való halálbüntetést eltörlé, mondván: vagy jó a felség, s akkor a ki sérti, tébolydába való, vagy pedig rész, s akkor okot ad arra, hogy sértessék. József Antal János, fia, (a mi későbbi nádorunk) Flórenczben született, az Arno mellett, hol korán magába szívta a szépérzéket s a tudományok iránti szeretetet. Ez volt mindvégig fővonása, s ezért polgári férfiú volna ő és csupán szükségben a katona. Csak 18 éves volt, midőn Sándor főherczeg nádornak Laxenburgban a tűzijáték fölgyuladása miatt történt halála után, testvére I. Ferencz királyi helytartónak nevezte ki Magyarországban 1795-ben. Budán, hol nagy ünnepélyekkel fogadták, hamar megszerették az ifjú helytartót, ki eleintén inkább tanult, mint kormányzott. Megtanulta különösen a magyar törvényeket, úgy hogy később méltán tartották az ország egyik legnagyobb jogtudójának. Alkotmányos érzületét tapasztalván, 1796. nov. 12-kén az ország rendei — Batthyányi József p. bibornok és prímás indítványára — közakarattal kiálták ki nádornak. Első nejét, Pál orosz czár leányát, Alexandra Paulova nagyherczegnőt, kit 1800 febr. 1-sején magyar díszruhában hozott Budára, egy év múlva a nehéz szülés miatt elveszté. 1815-ben lépett csak második házasságra Hermina anhalt-bernburgschaumburgi herczegnővel, kit két év múlva ismét elvesztett, midőn az két ikerrel (Hermin főherczegnővel és István főherczeggel) ajándékoza meg. És Hermina leányát is, kinek nevét a városligeti kápolna viseli, a legszebb virágzó korban veszte el. Harmadik neje később Mária Dorottya würtembergi herczegnő lett, kitől fia, József főherczeg s két leánya született, s kivel élte végperezéig a legboldogabbul élt. Föl volt ő ruházva minden családi erénynyel, egyszerű jósággal, szívnemességgel. A külfény nem volt eleme, s aki virágait ápolni látta az alcsúti kertben, vagy