Politikai Ujdonságok, 1870 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1870-01-05 / 1. szám

V Előfizetési feltételek: a Vasárnapi Ut­as- és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 frt. — Fél évre 5 frt. féMT" Csupán Vasárn­api Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. gUgjg** Hirdetési dijak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál l6 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben, tippelik Alajos. Wollzeile Nr. 22. és Hausenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 21. — Bélyeg­dij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Az ígéret szép szó, ha megadják igen jó. » A mostani árvíz, a múlt évi szűk termés és kedvezőtlen kiviteli kereskedés elkedvet­­leníté a magyar embert. Hogy tehát jobbat reméljünk az új­ évre, úgy hírlik, hogy a kormány egész sor kellemes ígérettel készül az országot meglepni. Andrássy Gyula gróf és Lónyai pénz­ügyminiszter Bécsbe utaztak. Az egyik a ki­­rálylyal tanácskozik bizonyos nagy fontos­ságú törvényjavaslatok fölött; a másik hasz­nos beruházásokra fordítható pénzt keres. Mondják, hogy a miniszterelnök elérke­zettnek látja azon időt, melyben a határőr­ségi vidékeket polgári kormányzat alá kellene újra szervezni, mert a dalmácziai felkelés gya­nús tüneményei eléggé bebizonyíták, hogy e kérdéssel nem szabad tréfálni, vagy komo­lyan hozzá kell látni a megoldáshoz, vagy abba­hagyni, mert a félmunka csak nyílt veszedelemre vezet. Eddig a határőrség a legvakbuzgóbb reakc­iónak meleg fészke s termékeny ta­nyája volt. Magyarország ellenségei mindig itt kerestek erőt nemzetünk szabadsági tö­rekvései ellen. Időközben azonban a felfegy­verzett határőrök a bécsi urak fejére nőttek, s most délszláv értelemben a maguk képzelt javára vesznek ellenséges állást úgy Ausz­tria, mint Magyarország ellen. Igen világos tehát, hogy ha e népet az örökös katonai szolgaság járma alól felszabadítani akarjuk, gyorsan és ügyesen kell a dologhoz fogni, s megelőzni azon részakaratú vezéreket, kik aljas önérdekből az ottani népet ámítják. Egyik azt suttogja nekik, kényszeríteni fog­nak benneteket a kath. vallásra, a másik ijesztgeti: ha polgári kormányzás alá estek, elveszik tőletek azon földet, melyet most a katonai szolgálat fejében apáról fiúra örö­költetek. Pedig csak a tiszt uraknak nem tetszik a reform, mert nem örömest válnak meg eddigi kényuri hatalmuktól. A kapitány ott parancsnoka volt a legénységnek, s úgy­szólván szolgabirája, majdnem földesura a földművelő népségnek. Az ezredes korlátlan hatalommal parancsnokoskodott fölöttük, ki­­vülök más urat vagy hatáskörrel biró jó barátot a nép nem ismert. Nem lehetlen tehát, hogy a határőrségi jelen szervezet rögtöni megszüntetésével, a tanulatlan nép nem értvén mi történik vele, csapatostól tá­ t­­­madnak fel az izgatók, s a mit Dalmácziában kicsinyben megkezdtek, azt az ország dél részein nagyban folytathatnák. Felteszszük és elváltjuk Andrássy gróftól , hogy ha e kérdésben a király beleegyezését megnyerte, egyszersmind kívárni fogja, hogy a végrehajtásnál a magyar kormány tanácsai legyenek irányadók. Mert másként megtör­ténhetnék, hogy visszanyervén az ország, s papíron, jogát e tartományok iránt, élj­ő állapotban kapnánk kezünkbe e területet, hogy nem sok köszönet volna benne. Ki tudnák csinálni a bécsi urak, hogy megbá­­natnák velünk azon órát, melyben a határ­őrséget polgári kormányzattal láttuk el, s­­ átalában tán csakis azért adták e vidéket­­ ide, hogy örökre, vagy legalább hosszú időre­­ elmenjen kedvünk az ily birtoklástól. A­mi Lónyai munkásságát illeti ez ü­gy-­i ben, az különös nehézséggel nem jár. A közös hadügyminiszter a határőrség elesté­­­­vel azon vidék jövedelmét elvesztvén, ha nem is nagyon, de valamicskét mégis meg­változik azon arány, mely Ausztria és Ma­gyarország között a közös hadiköltségek mikénti fedezésére számítási alapul szolgált. Azonban ne beszéljünk a medve bőréről, mielőtt a maczkót lelőttük, ha pedig szeren­csésen befejezhetjük az ügy politikai teen­dőit, pénzügyit a legegyszerűbb összeadási és kivonási regulával elintézhetjük. Ez az egyik ígéret, melylyel minisztere­ink 1870-re biztatgatnak bennünket. Hasonló sü­rgetős elintézésre vár az úgy­nevezett „közös aktívák*­ végleges felosztása. Olvasóink észrevehették, hogy a mult s a jelen évi költségvetésben , a jövedelmek között mintegy két milliónyi összeg szerepel e czím­ alatt. A kiegyezkedés előtt, minden felesleges, vagy netán rögtön pénzzé nem tehető érték az osztrák állampénztárba ván­dorolt. Állítják, hogy közel 36 millióra menő ily vagyon létezik még ott, legtöbbnyire államadóssági kötelezvényekben. A­mit ezek­ből eladni lehetett, az ismert „hányad”” arányában a két pénzügyminiszter rendel­kezése alá bocsátották. Most arról van szó, hogy ezen „közös aktívák“ arányosan meg­osztatván, a kezelés az illető pénzügyminisz­terekre bizassék, s mindenik vagy gazdálkod­jék vele, vagy adjon túl rajta, mint az ország érdekében leghasznosabbnak fog mutatkozni. — A közös aktívák felosztása volna tehát a második ígéret, mely ez évben­­ teljesedésbe mehetne. A harmadik a „bank­­kérdés“ volna, melyről több ízben születtünk, s hírlapírói kötelességünknél fogva azonban mindannyiszor figyelmeztettük olvasóinkat,­­ hogy nem hallgatva azon lármázókra, kik e dolgot nem értik, várják be a képviselőház­­s­­ól kiküldött bizottmány munkálatainak eredményét, s akkor ha a szakértők vélemé­­­­nyét is meghallgattuk, ítéljünk az ügy állá­­s­­áról igazságosan és higgadt meggondo­­­­lással. Folytassuk­ az ígéretek elősorolását. Egy ízben már tüzetesen fejtegettük, mily bo­­szantó igazságtalanság az, hogy az osztrák gőzhajótársaság, mely 150 kerekes és 52­­ csavargőzössel ellepi Dunánkat, kamatbizto­­­­sítás czime alatt segélyezést húz az államtól, azért mert kezdetben kizárólagos kiváltságot­­ nyert a Dunán hajóival ü­zlekedni, de a párisi­­ béke értelmében e folyam szabaddá nyilvá­­­­níttatván, a vén óriást őrizni kellett az alig élősködő fiatal vállalatok versenyétől. Sze­rencsénkre ama nagy társulat több millió forinttal adós az államnak, mert segélyt kezdetben, a rosz időkben, csak mint előleget nyert, azon feltétellel, hogy ha az üzlet 8 és fél százaléknál többet jövedelmezne, ezen előleg a fölöslegből az államnak visszatérí­­tessék. Tudva van, mennyivel tartozik a társaság az államnak, s a két pénzügymi­niszter hajlandónak mutatkozik ezen köve­telésből egy jó csomó pénzt elengedni, azon feltétellel, hogy a társaság jövőre, akár jó, akár rész esztendőt ér, végkép lemondjon az államtól igényelt segélyezésről. Az osztoz­kodás kérdése itt már bonyolódottabbnak mutatkozik, mert míg a társaság túlnyomó részben osztrák tőkepénzesekből áll, addig a hajók a még nagyobb részben magyar Duna habjait hasítják, sőt az egész vállalat csak Bécsig bír fontossággal, azon fölül pedig rendesen világos veszteséggel működik. Még egy ötödik ígéret is mutatkozik. A Dunát Pest alatt és fölött, sőt Budán az egész partot szabályozni szükséges. Az országnak nincs hozzá méltó parlament­ háza, nincs alkalmatos egyetemi épülete. A mostani lánc­­­híd már régóta nem elég Budapestnek, s néha félórát kell várni, míg a sok összetorlódott kocsik áthatolhatnak rajta. A híd vám is pogányul borkos lévén, eljött ideje ezen hidat a részvényes társaságtól megvásárolni, s ezzel megszüntetni a társaság azon jogát, hogy Pesttől le és fel egy-egy mérföldnyi

Next