Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-01-01 / 1. szám
Hölfizetési feltételek: a Vasárnapi Újság ésPolitikai Újdonságok együtt: Egész évre 10 ft. — Félévre 5 ft. SÍT Csupán Vasárnapi Újság: Egész évre 6 ft. Fél évre 3 ft. — Csupán Politikai Újdonságok: Egész évre 5 ft. — Fél évre 2 ft. 50 kr. USSF Hirdetési díjak: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságokat illetőleg. Egy négyszer halálozott petit sor, vagy annak helye, egyszeri igtatásnál 10 krajczárba, háromszori vagy többszöri igtatásnál csak 7 krajczárba számittatik. — Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben , tippelik Alajos. Wollzeile Nr. 22. és Hansenstein és Vogler, Wollzeile Nr. 9. — Bélyegdij, külön minden igtatás után 30 krajczár. Heti szemle. Világrészünk politikusainak e hétre Grammont herczeg, nekünk pedig a főváros egyesítése és — a mi a jövő hetekre vagy tán hónapokra kihúzódni ígérkezik, a — Deákpárt végelgyöngülési, vagy legjobb esetben hypochondricus állapota adtak tárgyakat a gondolkozásra, részint egy kis szórakozásra vagy boszankodásra, a mi az elsőt illeti, s buslakodásra vagy örvendezésre az utolsót illetőleg, már a mint kinekkinek pártállása hozza magával. __ Grammont herczeg«föllépését illetőleg az első benyomás ugyan a meghökkenés volt, mert hát bármily valószínűtlennek tetszett is állitása első tekintetre is azok előtt, kik az osztrák-magyar külügyi politika e mozamára vonatkozó adatokat a vöröskönyvből ismerik, mindamellett az is lehetlennek tetszett, hogy egy oly magas születésű és állású, mi több, kitűnő gentlemanség hírében álló férfiú egy oly vakmerő koholmánynyal kockáztassa jó viszonyát Európa legmagasb köreivel,melyre csak úgy fog hullani a „szemtelen hazugság“ kifejezés még a félhivatalos közlönyök olyapi sugallatokból táplálkozó odúiból is, mint a jégeső a száraz zsindelytetőre. Anynyira hihetlennek tetszett ezen föltevés is, hogy az ember, kivált egy kissé ellenzéki s demokrata gondolkozással, szinte hajlandó volt azt gondolni, hogy hátha bizony mégis az igen nyúlós és ruganyos természetű osztrák diplomatia is követett el valami nem igen férfias dolgot, és tán úgy suttyomban csakugyan biztatgatta a franczia külügyért osztrák segélylyel, melylyel aztán, midőn a dolog nagyon komolyra fordult, megbánva, jónak látta elhallgatni__Hanem hát e kétely nem sokáig tartott, mert a meghazudtolás az illető osztrák-magyar államférfiak hivatalai és közlönyei részéről oly határozott és megérdemelten kíméletlen, és illető helyen, tudniillik Berlinben is, oly föltétlenül adnak hitelt e meghazudtolásnak, miszerint semmi okunk sem lehet habozni az iránt, miszerint az egykori franczia külügyér állítását egy bár kétségbeesésből származó, de azért mégis igen dicstelen fogásnak tartsuk és szánakozzunk, részint boszankodjunk a fölött, hogy egy franczia nevezetesség ily vétségre vetemedik, mely csak arra alkalmas, hogy a szerencsétlen nemzet ellenei fegyverül használják,melylyel a franczia lovagiasság hitelén ütött csorbákat egygyel szaporítsák. És e méltatlankodás annál jogosultabb, minél gyűlöletesebb a czél, melynek előmozdítására e koholmány eszközül volt szolgálandó. E czél ugyanis nem egyéb, mint a franczia nemzetben azon meggyőződést ébreszteni, hogy lám, a franczia nemzet átkos elszigeteltségének és ebből származó öt milliárdos szerencsétlenségének oka nem egyéb, mint a szeptember 4-ki köztársaság, mert a franczia császárság biztos volt az osztrák-magyar fegyveres segélyben, amint- hogy az meg is volt ígérve, de hát !az osztrák császár és magyar királynak nem lehet- kedve maga alatt vágni a fát a franczia köztársaság védelmével a német monarchia ellenében. A fogás azonban nem sikerült, legalább Európa közvéleménye előtt nem, mert a világsajtó nyilatkozatai félreérthetlenül tanúsítják, hogy az exkülügyér állításának nem ad egy csöpp hitelt sem. De szomorú az egészben annak tudata, hogy a franczia erkölcsök ennyire sülyedtek, miszerint, a felebbiből is látszik, találkozik még mindig egy jelentős erejű párt, mely a sedani gyalázat emberének ügyét védni és a nemzet ügyével összekapcsolni nem tartja lealázónak. A magyar főváros egyesítésének ténye egy örvendetes párt képez törvényhozásunk hagyományos beszédáradozásai terméketlen sivatagának közepette. Íme egy roppant hasznú, kiszámíthatlan horderejű határozat, melynek eszméje már ezelőtt harminc évvel megszületett, melyet egyetlen egy párt sem ellenzett sem azelőtt, sem ma, és mégis csak újabb alkotmányosságunk hatodik évében lehet valósággá! És miért nem előbb, már legalább egy fél évtizeddel? Hát csak azért,amiért sok más szintén igen sürgős és horderes húsz-harmincz törvény majd csak évtized múlva fog meghozatni, mikor majd talán helyrepótolhatlanul késő lesz, mert hiszen mindenben elmaradottságunk és csekély számunk mellett még akkor is csak legnagyobb erőfeszítésbe kerül nemzeti létünk biztosítása, ha mindent elkövetünk kellő időben és lehető gyorsasággal, amit elkövetnünk emberi erély és eszély megengedne ... A fővárosi törvény a legszebb újévi ajándék a nemzetnek, melynek minden párt, minden réteg örül, de üdvös hatásán túl még azon intő tanulság értékét is foglalja magában, hogy a parlamentarizmus nehézkességét ne fokozzuk a tanácskozás kárhozatosan meddő hosszadalmassága és üres végtelensége által, mert ezen önfeledkezés káros lehet oly nemzetre, mely úgyszólván, a feladatok, a korszerű javítások teljesítésének legnagyobb részére nézve még hátralékban áll, melynek évtizedek, századok mulasztásait kell pótolnia, egy szó mint száz, a haszontalan, jobbatlan személyes érdekek körül forgó feleseléssel ne késleltessük legalább oly üdvös eszmék megvalósulását, melyek évtizedek óta megérettek, és csak azt várják, miszerint ölünket tartsuk alája, hogy belé hulljanak, s ne fonnyadjanak el ágaikon, vagy a puszta földön idegen, pákász férgek áldozataivá ne legyenek. Tömérdek drága idő lett elpazarolva magának a pártalakulásnak visszássága felöli vitával. Végre a pártokban átalános bontakozás mutatkozik, és pedig a deákpárti többség jégkérge is repedezni kezd valahára. Jobb és baloldal felé húzó elemei sorakoznak, s kérdés, melyik csoport lesz a nagyobb, hogy elnyelje a kisebbet, illetőleg hogy uszályként magával vigye. Deákpárti közlönyök már elégikus hangulattal merengnek a kártyák összekeverése és újbóli kiosztásuk lehetősége és ideje fölött, de még határozott jóslatokba nem bocsátkoznak a fölött, hogy ki lesz a legközelebbi „éljen ?“ Az egyik, melynek finom idegei minden változást jó eleve szoktak megérezni, ezelőtt pár hóval egy konzervatív sodor felé húzott, ma meg már egy ellenzéki kormány lehetősége fölött tépelődik. Fölteszszük azonban képviselőinktől mind a két párton, hogy annyi minden, személyes és közügyi érdekű harcz után nem fognak meggyőződéseik ellen és a közjó kárára sorakozni. A legjobb, amit e helyzetben kívánhatunk, az, vajha a keveredés, bontakozás és újjáalakulás fejleménye ne tartson soká, hogy mielőbb a reformok gyors létesítésének hasznos munkájához fogjunk, mert az idő nemcsak az angoloknak, hanem nekünk is drága, mert míg azoknak csak millióiknak, nekünk nem kevesebb mint tételünk kérdése forog koczkán, és ez, legalább nekünk, végre is becsesb az angolok millióinál is !