Politikai Ujdonságok, 1873 (19. évfolyam, 1-53. szám)
1873-03-26 / 13. szám
hogy a másik föladat, a csatamezőn szerzendő elégtétel, már könnyebb föladatnak tetszik. Ha szabad a nagy dolgokat kicsinyekhöz hasonlítni, az eseménynek, mely Páris és Berlin közt épen végbement, van némi rokonsága vagy hasonlatossága azzal, ami Bécs és Budapest közt történhetnék, illetőleg a minek történnie kellene, mert nemcsak a háborúknak, de a békének is megvannak a maga nagy próbakövei. A mely nép ez utóbbiakat nem tudja megállani, kétes, vájjon kire annyi lelkesedéssel, mely a háború áldozatait meg tudja hozni. Életünket és vérünket el tudtuk vinni a haza oltárára, de amint az idők járnak most már, ha a munkásság takarékosság erényeit is nem egyesítjük a vitézséggel, szóval pénzbeli áldozatra képesek nem vagyunk, akkor hiába volt a véráldozat, mert jelenleg Mars már tehetlen Plutusz szövetsége nélkül. Higyjük annálfogva, hogy megoldjuk a bankügyét becsülettel, s kiszabadítjuk magunkat Bécs lelketlen uzsorásainak körmei közül! A magyar kisegítő bankról. A bankkérdésre vonatkozó alkudozások alatt állandóan tapasztalta a pénzügyminiszter, hogy a bécsi „nemzeti bank“ nem akar eleget tenni annak a kötelezettségének, amivel az úgynevezett budai egyezség szerint Magyarország iránt tartozik. A pesti pénzpiacon a forgalom folyvást a fennakadás veszélyének van kitéve, s ezt a bécsiek, természetesen, mohó kárörömmel látják, s alig várták már, hogy mikor jön el a kedvező alkalom, mikor Magyarországon akkora forgalmi válságot csinálhatnak, hogy a bankkérdésben életre vagy halálra oda vetjük magunkat az ő lábaikhoz. A pénzügyminiszter, hogy e bajos állapotokon segítsen, egy magyar escompte-bank (leszámítoló bank) alapítására keresett módot. A bécsi bankegylet, az osztrák földhitelintézet és az angol-magyar bank vállalkoztak ennek alapítására, sőt szerződést is írtak alá, hogy bizonyos kiváltságok mellett 50 millió forinttal megalkotják a bankot, melynek joga lesz 50 forintos bankutalványokat kiadni, miket a kormány készpénzzel vált be s ezek a pénzforgalom fennakadását ellensúlyoznák. Az osztrák „nemzeti bank“, természetes, hogy minden követ megmozdított e terv ellen, mely már magában mintegy kisegítő magyar bankká lett volna, s az „osztrák nemzeti bankot“ minden bécsi lap támogatta. A terv alkalmasint még akkor kiderült, mikor a szerződések nem voltak végérvényesen megkötve az illető bankok és a magyar pénzügyminiszter között, mert mikor a bécsi hírlapsereg elkiáltotta magát, a bécsi bankegylet (Bankverein) és az osztrák földhitelintézet azonnal kijelentette a „Neue freie Presse“-ben, hogy a magyar kormánynyal folytatott alkudozásaik teljesen meghiúsultak. Hogy a bécsi lapok mily dühösek voltak a leszámítoló bank tervére, mutatja az, hogy a legnagyobb konditójú bécsi lap, a „Neue freie Presse“ azt kiáltotta, hogy aki a bécsi bankárok közül e vállalatban részt vesz, annak még saját bécsi papírjait sem engedi De Pretis osztrák pénzügyminiszter jegyeztetni a bécsi börzén, hagyján, hogy a magyar leszámítoló bank részvényeinek adná meg ezt a jogot. A dolog most már úgy áll, hogy a két nevezett bécsi pénzintézet visszalépett, s csak az a kérdés, hogy volt-e már egyezségük annyira a viszszalépés előtt, hogy szerződésszegésnek lehessen mondani vagy egyszerűen csak ajánlatoktól való elállásról van szó. Másik kérdés pedig az, hogy sikerül-e most már a pénzügyminiszternek a tervet más pénzintézetekkel valósítani ? — A lapok szerint Kerkapoly bízik, hogy terve így is sikerül, s már a napokban előterjeszti az ezen banknak adandó szabadalom törvényjavaslatát a képviselőházban, sőt hogy már ő Felsége is helyben hagyta volna e törvényjavaslatot. Miben áll a dolog, nem tudhatni — legalább egyelőre nem. A magyar napilapok mind hevesen szólnak a bécsi nemzeti bank s a bécsi pénzpiac nemtelen eljárása ellen, mely miatt utoljára is oda kényszerülünk, hogy bármily áldozatok árán is felállítjuk a külön magyar jegybankot. Pártjainkról. Pártjaink új alakulásának kérdése állandóan föntartja magát a napirenden. Egy-egy alkalom mindig csak akad, úgy az országyűlési viták s kivált a szavazásoknál, mint a hírlapi közleményekben, midőn újra és újra előkerül az a régi jámbor óhajtás, hogy az egyező elemeknek mégis is csak együtt kellene lenni. De a vegyrokonság folytán bekövetkező új egyesülés még távolról sem mutatkozik még folyvást legfölebb a vegybomlás stádiumában vagyunk. A pártoknak ez állapotára nézve jellemzők az itt következő közlemények, melyeket tájékoztatásul ismertetünk meg olvasóinkkal. A Deák-párt töredékeiről, ezek erejéről s egymáshoz való viszonyáról az aradi „Alföld“ közöl egy érdekes czikket. E Buda-Pestről kelt közlemény így szól: „Deák Ferencz gárdája aránylag csekély számból áll, köztük Csengeryvel és Horváth Mihálylyal. Deák Ferencz, vagyis Csengery pártjához legközelebb állanak a „liberálisok,“ Gorove István titkos vezérlete alatt. Ezen árnyalatban vannak a Deák-párt legjobb szónokai. Horváth Boldizsár, Horváth Lajos, Pólya, Bujanovics, Hodossy Imre, Gorove sem utolsó szónok. Ez az árnyalat áll 22 emberből. Legtávolabb állnak tőle a konzervatívok Senynyey báró vezérlete alatt. Ezek állnak 21 emberből, nem számítva azokat, kik most sehova sem tartoznak, de ha alkalom nyílik, készséggel csatlakoznak Sennyeyhez. A liberálisok és konzervativok közt áll a Lónyay-párt, legkevesebb 50 emberrel, mely liberális és konzervativ elemeket egyesítvén, leginkább hivatva van, hogy a liberálisok és konzervativekkel kompromisszumra lépjen. A Lónyay-pártnak csak annyiban van személyes politikai jellege, amennyiben erre az előzmények által provokáltatok. E párt az ellenzék előtt gyűlölet tárgya, mert csak e pártban nem remélhet az ellenzék eszközt és szövetségest. Nem akarjuk ez alkalommal a Lónyay-párt jelentőségét bírálni, czélunk csak a tények konstatírozása révén. Ezután jön a kormánypárt, mely áll a hivatalnokokból, a két Pulszkyból, s azon képviselőkből, akik minden körülmények közt a kormánynyal tartanak. Ezek száma fölmehet 50-re. Vannak még a miniszterek közül pártjaik Kerkapolynak, a lelépett Tóth Timosnak, s néhány embere Szlávynak Trefort a Deák gárdájához tartozik. A többi a levegőben úszik, s a véletlenségre támaszkodik. Meg kell említenünk még a reformpártot, mely most ugyan csak négy emberből áll, de — mint a nyáron csak czérnaszálként szivárgó hegyi patak, esőzések után nagyon megdagadhat. i Ott vannak azután a Szászok, kik a liezitandót képviselik, s érdekek után futnak. Egy erős kormány bizton számíthat reájuk, de egy gyönge kormány nem. Ezekkel titkos egyetértésben állanak a többi nemzetiségi képviselők. S ha megemlítjük még azoknak létezését, kik nem tartoznak egyik árnyalathoz sem, hanem mindenütt megfordulnak, megalkottuk a Deákpárt külképét, s leírtuk benső szétszakadását. íme ez a Deák-párt. Együttvéve elég nagy egy kormány föntartására, de egy árnyalat sem elég erős benne, hogy kormányozzon. Innen magyarázható meg, hogy miért szerepel ezen időkben a baloldal a parlamentben, s miért törekszik minden áron föntartani a Szlávykormányt. Mert a Szlávy-kormány alatt soha sem fognak egyesülni a Deák-párt szétvált elemei, s ezen tény — a divide et impera elvénél fogva csak a baloldal előnyére válik. Azon válságot megelőzőleg, milyet az adótörvényjavaslatok oly akut jelleggel idéztek elő a Deák-párt körében, a Szlávy-kormány és Tisza- Ghyczy közti fúzió hetek óta volt beszéd tárgya , de nem fog létesülni. Mert nem képes olyan majoritást teremteni, mely minden eshetőség közt megvédhetné a koaliczió kormányt. Mocsáry a balközép egy részével megmaradna oppozícziónak. Azonkívül az udvar előtt sem kedves e fúzió eszméje, s így nem egyéb az, mint halva született gyermek, mely már el van temetve.“ A baloldal belső mozgalmairól pedig múlt héten az „U. Lloyd“ emlékezett meg a következő közleményben: „A balközépi klubban a legközelebbi napokban párttanácskozás alá fog vétetni a balközép jövőbeni magatartásának kérdése. Nem első ilyféle tanácskozás lesz ez azok közt, melyek ez ideig a baloldali körben tartottak, s talán nem is az utolsó, de indító oka annyiban érdekesebb a többinél, mert Tisza Kálmánon fordul meg. Erre nézve azokból amiket hallottunk, a következőkkel szolgálhatunk. Tudvalevőleg a múlt hét valamelyik napján került a baloldali körben párttanácskozás alá a kormány személykereseti adótörvényjavaslata. Ghyczy Kálmán, ki magát a pénzügyi bizottságban adott szavazata által kötve érze, kijelenté, hogy meg fogja szavazni a törvényjavaslatot. Kifejté erre vonatkozó okait, melyeket Tisza főleg azon argumentum hozzáadásával támogatott, hogy a balközépnek nem szabad a Szlávy-kormány ellen ebben ellenséges pozíciót elfoglalni, nehhozy azon gyanúba jöjjön, vagy azon szemrehányásra okot adjon, hogy akár a konzervatívokkel, akár a Lónyay-párttal szűrte legyen össze a levet. A törvényjavaslat ellen azonban szót emelt Horn Ede azon modorban és azon érveléssel, melyet az országgyűlésen e tárgyban tartott beszédében a baloldalnak folytonos helyeslése kísért. Ez annál inkább fontos jelenség, mert Horn a klubban tartott beszéde végén Tisza Kálmánt is megtámadta. Horn szerint az oppozíciónak nem lehet feladata föntartani a kormányt, mert ez a pártprogrammal való eltérést jelentené. Ha a párt ezt akarja, akkor mi szükség van a váci utcában konferencziázni, holott erre a Deák-klubb helyisége is megtenné ugyanezen szolgálatot, mert némi apróságokban megtámadni a kormányt a Deák-klubban is szabad. — Tisza Kálmán láthatólag ingerülten válaszolt Hornnak. Kijelenté, hogy neki esze ágában sincs eltérni a programmtól. Ezen inszinuácziót legkevéssé várta Horntól, ki még a múlt évben is tagja volt a Horn — Horváth — Hoffmann-féle hármas összeesküvésnek. — Erre Horn azt felelte, hogy az ő támadása Tisza ellen mindenesetre személyes jellegű. Ő (Horn) 20 éven át küzdött lapokban, röpiatokban, könyvekben az oktalan gazdálkodás,adósságcsinálás, magas adó ellen s az adóképesség emelse mellett , sürgetve az igazságos adórendszert, egészséges pénzügyi kormányzást. Tisztán azért csatlakozott az országgyűlésen az ellenzékhez, mert reménye volt, hogy ott elveinek tényleg is érvényt szereket. De már hónapok óta tapasztalja, hogy e törekvése Tisza Kálmán politikája által akadályozva van. Támadása Tisza ellen tehát ily formán személyes természetű. Ily politika követéséért nem szükséges az oppozíczióhoz tartoznia, mi neki elég kellemetlenségébe s elég áldozatába kerül: ezen politika miatt bátran átléphetne a Deák-pártba. Ha a párt Tisza politikáját óhajtja követni, neki ez ellen nem lehetne ugyan ellenvetése, de ez esetben szükséges, hogy a párt programmja megváltoztassák. Sőt maga is a mellett van, hogy a párt magatartásának kérdése megvitattassék, mert a pártok épen most vannak azon helyzetben, melynek bekövetkezését ő, még mielőtt az országgyűlés tagja lett volna, megjelölt, s épen ezen okból javasló a közjogi ellenzésnek figyelmen kívül hagyását, így Horn. És miután a párt többsége határozottan Horn mellett nyilatkozott, s egyetlen egy ember sem akadt aki Tisza Kálmánt védelmezte volna, elhatároztatott, hogy a balközép a''törvényjavaslat ellen fog szavazni, ami Tisza Kálmánt arra kényszerítette, hogy a szavazásnál jelen ne legyen. De elhatároztatott, hogy a párt magatartásának kérdése legközelebb a pártkonferenczia tárgyát fogja képezni.“ E hírlapi czikk folytán , Horn nyilatkozatot tett közzé, melyben a neki tulajdonított állítások nagy részét hibás értesülésén alapulóknak mondja, de megerősíti azt, hogy „a baloldali kör elhatá