Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1874-04-08 / 14. szám
158__________________________________________ kölcsönüzlet létesítésére, mely ne legyen hasonló a múlt őszszel megkötött uzsorakölcsönhöz. Hogy Ghyczy e nehéz feladatot megoldhassa, szüksége van összes kollegái hathatós támogatására. Minden miniszternek áthatva kell lennie azon szilárd elhatározástól, hogy a közelebbi hónapokban minden halasztható kiadástól tartózkodjanak. De nem elég augusztusig biztosítani a fizetésképességet, fönn kell azt tartani folytonosan. Augusztus havában pedig már ismét új teher fenyegeti a kincstárt. Megkezdődik ugyanis azon zálogkölcsön visszafizetése, mely a keleti vasút másod-sorozatú kötvényeire fölvétetett, s melyért az állam jót állott. Ghyczynek tehát igyekezni kell, hogy e kötvények, még mielőtt fizetésre kerülne a dolog, elárusittassanak. Ezek a nap nehézségei, melyek az új pénzügyminiszternek gondot okoznak. Pedig ezenkívül még nagyobb gondok is nehezednek rája. Biztosítani kell a jövőt, elő kell készíteni az 1875-diki költségvetést, erős kézzel keresztül kell vinni a lehetségeseknek mutatkozó megtakarításokat, gondoskodni kell a bevételek fokozásáról is, nem oly felületes módon, mint a kilenczes bizottság, hanem gyökeres rendszabályok segítségével, hogy az előirányzatba vett bevételek csakugyan be is folyjanak. Ami a kilenczes, illetőleg huszonegyes bizottság működését illeti, erre nézve már ma egy hete előadtuk nézeteinket. Jeleztük ugyanis azon megtakarításokat, melyeket a bizottság ajánl. A megtakarítások azon része, mely nem azáltal éretik el, hogy az állampénztárról a megyei házi pénztárakra háríttatik át bizonyos teher, aránylag csekélynek mondható. Pedig csakis ezek a valódi megtakarítások. Ami a bevételek emelését illeti, a bizottság munkálata még tökéletlenebb. Az új kormány nincs azon helyzetben, hogy e munkálatot mint pénzügyi programmot működésének alapjául vegye. Számos bevételi ágnál nagyobb bevételeket helyez kilátásba a bizottság, anélkül, hogy határozottan kijelölné e bevételi emelkedések biztos eszközeit. Ily ingatag alapra nem építheti a kormány pénzügyi politikáját. Saját eszméinek, saját programmjának kell lenni, hogy sikerrel működhessék, szóval, akár akár, akár nem, kénytelen lesz a maga lábán járni. A helyzet Németországban. A hatalma tetőpontján álló német birodalmat a húsvéti ünnepek nyomott hangulatban találták. A férfiú, kinek legnagyobb része van Németország újjáteremtésében, s akinek keze oly szilárdan vezette eddig felé a kormány gyeplőit, Bismarck herczeg, aggályosan beteg, úgy hogy berlini beavatott körökben már szóba jött az eshetőség, kit lehetne helyette a kormány vezetésével megbizni. Bismarck herczeg számára azonban nehezebb volna utódot találni, mint bármely más miniszterelnök helyébe. E rendkívüli férfiú politikájának titkos redőibe kevés meghitt emberének volt csak alkalma belátni, s az ő lángelmüségét s minden akadálylyal könnyedén megküzdő erélyét távolról sem pótolhatná a jelenlegi porosz államférfiak közül valaki. Mélyen fekvő alapja van tehát azon aggodalomnak, melylyel az eddigi berlini kormánypolitika iránt lelkesülő német politikai körök a herczeg beteg ágya felé tekintenek. Kedvezőtlenebb pillanatban nem érhette utól betegség a német birodalmi kancellárt, mint jelenleg, midőn az egyház-politikai törvények keresztülvitele miatt az állam s egyház között kitört heves küzdelemhez még egy beláthatlan kimenetelű parlamenti összeütközés is járult. A kormány s a birodalmi gyűlés többsége között kitört viszály okát a kormány által előterjesztett katonai törvényjavaslat azon pontja képezi, mely a német hadsereg békelétszámát 401.000 főben kívánja megállapíttatni. A német birodalmi gyűlés katonai bizottsága ezzel szemben a létszámot 384.000 emberre szállította alá, s nem akar tudni arról, hogy a kormány által követelt békelátszám állandólag állapítás -sék meg a szervezési törvényben. Álláspontjához egyenlő szívósan ragaszkodik úgy a kormány, mint a katonai bizottság, mely a parlamentben a nemzeti szabadelvű s a haladó párt támogatására is fog találni, holott e két pártra eddigelé a legtöbb kérdésben számíthatott a kormány. A törvényjavaslat egyébiránt csak a húsvéti szünidő letelte után fog a bizottságból a ház elé kerülni, s ha akkor sem sikerülne a kormánynak megnyerni maga számára a többséget, valószínűleg föloszlatja a birodalmi gyűlést. A helyzet jellemzésére a következő részleteket igtatjuk ide: — A németországi lapokat mély lehangoltság hatja át, ami észrevehető még azon alkalmi czikkeken is, melyeket a birodalmi kanczellár április 1-én volt hatvanadik születésnapjára írtak. Bismarck herczeg betegsége már eddig is hosszadalmas s egyátalán legcsekélyebb javulást sem mutat. Ehhez járul, hogy a katonai törvényjavaslat ügye minden félhivatalos színezgetés daczára is egy hajszálnyival sem javult, s engedményekről, egyezkedésről a kormány tudni sem akar. A parlamenti körök ennélfogva már el is vannak rá készülve, hogy az esetben, ha a katonai törvényjavaslat 1. §-át leszavazzák, a szövetségi tanács a birodalmi gyűlés föloszlatását fogja indítványozni. Szóval, a húsvéti ünnepek ez alkalommal nem hoznak tavaszi örömöt, a politikai légsúlymérő vihart mutat. Jellemzi a helyzetet az is, hogy a német birodalmi tanács elnöke, Forbenbeck, a nemzeti liberális párt tagja, a császárhoz rendeltetett, hogy neki a pártok állásáról felvilágosítást adjon. Forbenbeck a kormány és a birodalmi gyűlés közt mint közvetítő már többször jó sikerrel működött, de a parlamentáris formákhoz szigorúan ragaszkodik, s ebbeli meggyőződését a császár előtt sem titkolta el. Sokan azonban még mindig remélik, hogy a német parlament figyelembe véve Moltke híres mondatát: „amit fél év alatt nyertünk, fél századik fegyverrel kell megvédenünk, meg fogja szavazni a kívánt létszámot. — Bismarck herczeget betegsége alatt két képviselő Dietze és Luzias látogatták meg, kikről a herczeg a helyzetről értekezett. Egy a kormányhoz fölötte közel álló lap, a „Spen Zeitung,“ szerint Bismarck következőleg nyilatkozott volna ez alkalommal: „Emeljük csak nyeregbe Németországot, lovagolni majd tud ő magától is.“ Félek, hogy e szavakat most vissza kell vonnom, mert amint látszik, az országgyűlés azt törekszik bizonyítani, hogy Németország nem tud lovagolni. A parlament félreismeri a helyzetet. Egyes elsőrendű tagok kötve érzik magukat némely korábbi nyilatkozataik által, s így azt hiszik, nem szabad tenniük azt, mit a helyzet a jelen pillanatban parancsolóan követel. Én máskép cselekedtem. Én mindig oda törekedtem, hogy újat tanuljak, s ha ez által azon helyzetbe jöttem, hogy valamely korábbi nézetemet kellett helyreigazítanom, azt rögtön megtettem s büszke vagyok arra, hogy így cselekedtem, mert én mindig saját személyem elé teszem a hazát. Az ellenkező eljárás előttem teljesen megfoghatlan. Én az ily helyzetet nem tűrhetem, nem áldozhatom föl európai híremet, s mihelyt ismét tollat foghatok, kérni fogom elbocsáttatásomat; mert ez állapotnak minél előbb végét kell szakítanunk s erre csak egy alternatíva van: az én visszalépésem, vagy az országgyűlés föloszlatása.“ E beszélgetés vonatkozólag a két képviselő egyike, Luzius a „Spen. Ztg.“-hoz következő helyreigazító sorokat intézte: „Én Bismarck herczeget több mint három heti betegeskedése következtében minden várakozáson felül megváltozottnak és gyengének találtam, amint ez állandó heves fájdalmak és teljes étvágyhiány és álmatlanság mellett nem is lehet máskép. Az előtt való napon két szolga segítségével kimozdult az ágyból a karszékig, de azóta nem is hagyta el az ágyat. Az orvosok biztatják, hogy körülbelül június közepén utazásra képes lesz, s egyenesen fürdőbe fog menni; a közügyek vezetésének ismét átvételéről előbb szó sem lehet. Beszélgetés közben a herczeg élénk kifejezést adott kedvetlenségének az ügymenet fejlődése fölött s kifejezi abbeli szándékát is, hogy ily körülmények között nemsokára elbocsáttatását fogja kérni. Nem érzi magát már többé elég erősnek arra, hogy hivatalos működésének és a birodalmi gyűlés változó, ingadozó többségének nehézségeit legyőzze. Főleg a fölött panaszkodott, hogy a birodalomhoz föltétlenül hű több választókerület, képviselőinek magatartása folytán, a birodalom iránt ellenséges indulatu pártok hatalmába esett.“ POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. XX. ÉVFOLYAM. — 14. SZÁM. A bécsi német egylet és a magyarországi szászok. Szász testvéreink nem győznek eléggé panaszkodni ama szörnyű zsarnokság miatt, melyet a magyar kormány írt rájuk. A szász egyetem ismert eseményeit keserves jajgatások közt beszélik mindenfelé a német körlapokban, s fölhívják a miveit világ itélőszékét, hogy czitálja meg a barbár magyarokat. Aki zokogással és sápitozással nem birja, gúny verseket ír Magyarországról, meg gr. Szapáry belügyminiszterről. De már ilyesmi előtt hogyan maradhatna tétlen a bécsi „német egylet,a melynek tagjai a nagy német eszme uszályhordozói. Nem is maradt tétlen most sem, részint hogy lármás életjelt adhasson magáról, részint hogy összeszidják kedvükre a magyarokat, mert már ez úgy szokás. Összegyűltek tehát, szónokoltak sallangosokat, lehordtak bennünket és dicsőítették az ő szász testvéreiket, mint a magyarság vértanúit. Volt ott elég sok osztrák képviselő, akik szintén kontráztak, és nem jutott eszükbe, hogy mikor nekik volt bajuk a csehekkel, akkor Magyarország egészen más magatartást tanúsított a birodalom ama másik fele iránt, melynek neve Ausztria, s mely bizonyócskán szorongatva volt akkor prágai felében. No de lássuk azt a mérges és hóbortos nyilatkozatot, mely e lamentáló gyűlés után a nyomda megörökítő festékének is átadatott, s most terjesztetik mindenfelé, mint appelláta az egész világhoz, a magyarok kegyetlen zsarnokságáról, s mint alapos értesítés, Magyarország sülyedtségéről, így hangzik az: „A bécsi német egylet kinyilatkoztatja: A mennyiben a magyar belügyminiszter, Szapáry gróf, az erdélyi szász nemzeti egyetem föloszlatását elrendelte, mivel a szász nemzet királyi eskü s törvény által megerősitett jogait védelmezte s nyíltan tiltakozott az uj törvényhatóságok kikerekitésére vonatkozó tervek alapján a szász tartomány (!) municzipális egységének szétszaggatása, úgyszintén a tartomány német tanintézetei fenntartására szükséges szász nemzeti vagyon tervezett konfiskácziója ellen, — a nevezett miniszter egy ausztriai (!) német néptörzs szentesített jogait súlyosan megsértette. A német egylet mélyen sajnálja, hogy a magyar parlament a magyar kormánynak ezen az