Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1874-04-08 / 14. szám

158__________________________________________ kölcsönüzlet létesítésére, mely ne legyen hasonló a múlt őszszel megkötött uzsoraköl­­csönhöz. Hogy Ghyczy e nehéz feladatot megoldhassa, szüksége van összes kollegái hathatós támogatására. Minden miniszter­nek áthatva kell lennie azon szilárd elhatá­rozástól, hogy a közelebbi hónapokban min­den halasztható kiadástól tartózkodjanak. De nem elég augusztusig biztosítani a fizetésképességet, fönn kell azt tartani foly­tonosan. Augusztus havában pedig már ismét új teher fenyegeti a kincstárt. Meg­kezdődik ugyanis azon zálogkölcsön vissza­fizetése, mely a keleti vasút másod-sorozatú kötvényeire fölvétetett, s melyért az állam jót állott. Ghyczynek tehát igyekezni kell, hogy e kötvények, még mielőtt fizetésre ke­rülne a dolog, elárusittassanak. Ezek a nap nehézségei, melyek az új pénzügyminisz­ternek gondot okoznak. Pedig ezenkívül még nagyobb gondok is nehezednek rája. Biz­tosítani kell a jövőt, elő kell készíteni az 1875-diki költségvetést, erős kézzel keresz­tül kell vinni a lehetségeseknek mutatkozó megtakarításokat, gondoskodni kell a be­vételek fokozásáról is,­­ nem oly felületes módon, mint a kilenczes bizottság, hanem gyökeres rendszabályok segítségével, hogy az előirányzatba vett bevételek csakugyan be is folyjanak. A­mi a kilenczes, illetőleg huszonegyes bizottság működését illeti, erre nézve már ma egy hete előadtuk nézeteinket. Jeleztük ugyanis azon megtakarításokat, melyeket a bizottság ajánl. A megtakarítások azon része, mely nem az­által éretik el, hogy az állampénztárról a megyei házi pénztárakra háríttatik át bizonyos teher, aránylag cse­kélynek mondható. Pedig csakis ezek a va­lódi megtakarítások. A­mi a bevételek emelését illeti, a bi­zottság munkálata még tökéletlenebb. Az új kormány nincs azon helyzetben, hogy e munkálatot mint pénzügyi programmot működésének alapjául vegye. Számos bevé­teli ágnál nagyobb bevételeket helyez kilá­tásba a bizottság, a­nélkül, hogy határozot­tan kijelölné e bevételi emelkedések biztos eszközeit. Ily ingatag alapra nem építheti a kormány pénzügyi politikáját. Saját esz­méinek, saját programmjának kell lenni, hogy sikerrel működhessék, szóval, akár akár, akár nem, kénytelen lesz a maga lábán járni. A helyzet Németországban. A hatalma tetőpontján álló német biro­dalmat a húsvéti ünnepek nyomott hangu­latban találták. A férfiú, kinek legnagyobb része van Németország újjáteremtésében, s a­kinek keze oly szilárdan vezette eddig felé a kormány gyeplőit, Bismarck herczeg, aggályosan beteg, úgy hogy berlini beava­tott körökben már szóba jött az eshetőség, kit lehetne helyette a kormány vezetésével megbizni. Bismarck herczeg számára azon­ban nehezebb volna utódot találni, mint bármely más miniszterelnök helyébe. E rendkívüli férfiú politikájának titkos redő­­ibe kevés meghitt emberének volt csak alkalma belátni, s az ő lángelmüségét s minden akadálylyal könnyedén megküzdő erélyét távolról sem pótolhatná a jelenlegi porosz államférfiak közül valaki. Mélyen fekvő alapja van tehát azon aggodalomnak, melylyel az eddigi berlini kormánypolitika iránt lelkesülő német politikai körök a her­czeg beteg ágya felé tekintenek. Kedvezőtlenebb pillanatban nem érhette utól betegség a német birodalmi kanc­el­­lárt, mint jelenleg, midőn az egyház-po­litikai törvények keresztülvitele miatt az állam s egyház között kitört heves küzde­lemhez még egy beláthatlan kimenetelű parlamenti összeütközés is járult. A kormány s a birodalmi gyűlés több­sége között kitört viszály okát a kormány által előterjesztett katonai törvényjavaslat azon pontja képezi, mely a német hadsereg békelétszámát 401.000 főben kívánja meg­­állapíttatni. A német birodalmi gyűlés katonai bizottsága ezzel szemben a létszá­mot 384.000 emberre szállította alá, s nem akar tudni arról, hogy a kormány által követelt békelátszám állandólag állapítás -­sék m­eg a szervezési törvényben. Álláspont­jához egyenlő szívósan ragaszkodik úgy a kormány, mint a katonai bizottság, mely a parlamentben a nemzeti szabadelvű s a haladó párt támogatására is fog találni, holott e két pártra eddigelé a legtöbb kérdésben számíthatott a kormány. A törvényjavaslat egyébiránt csak a húsvéti szünidő letelte után fog a bizottságból a ház elé kerülni, s ha akkor sem sikerülne a kormánynak megnyerni maga számára a többséget, való­­színűleg föloszlatja a birodalmi gyűlést. A helyzet jellemzésére a következő rész­leteket igtatjuk ide: — A németországi lapokat mély lehan­­goltság hatja át, a­mi észrevehető még azon alkalmi czikkeken is, melyeket a birodalmi kanczellár április 1-én volt hatvanadik szü­letés­napjára írtak. Bismarck herczeg beteg­sége már eddig is hosszadalmas s egyátalán legcsekélyebb javulást sem mutat. Ehhez járul, hogy a katonai törvényjavaslat ügye minden félhivatalos színezgetés daczára is egy hajszálnyival sem javult, s engedmé­nyekről, egyezkedésről a kormány tudni sem akar. A parlamenti körök ennélfogva már el is vannak rá készülve, hogy az eset­ben, ha a katonai törvényjavaslat 1. §-át leszavazzák, a szövetségi tanács a birodalmi gyűlés föloszlatását fogja indítványozni. Szóval, a húsvéti ünnepek ez alkalommal nem hoznak tavaszi örömöt, a politikai lég­­súlymérő vihart mutat. Jellemzi a helyzetet az is, hogy a német birodalmi tanács elnöke, Forbenbeck, a nem­zeti liberális párt tagja, a császárhoz ren­deltetett, hogy neki a pártok állásáról fel­­világosítást adjon. Forbenbeck a kormány és a birodalmi gyűlés közt mint közvetítő már többször jó sikerrel működött, de a par­lamentáris formákhoz szigorúan ragasz­kodik, s ebbeli meggyőződését a császár előtt sem titkolta el. Sokan azonban még mindig remélik, hogy a német parlament figyelembe véve Moltke híres mondatát: „a­mit fél év alatt nyertünk, fél századik fegy­verrel kell megvédenünk, meg fogja sza­vazni a kívánt létszámot. — Bismarck herczeget betegsége alatt két képviselő Dietze és Luzias látogatták meg, kikről a herczeg a helyzetről érteke­zett. Egy a kormányhoz fölötte közel álló lap, a „Spen­ Zeitung,“ szerint Bismarck következőleg nyilatkozott volna ez alka­lommal: „Emeljük csak nyeregbe Németországot, lovagolni majd tud ő magától is.“ Félek, hogy e szavakat most vissza kell vonnom, mert a­mint látszik, az országgyűlés azt törekszik bizonyítani, hogy Németország nem tud lovagolni. A parla­ment félreismeri a helyzetet. Egyes elsőrendű tagok kötve érzik magukat némely korábbi nyi­latkozataik által, s így azt hiszik, nem szabad ten­niük azt, mit a helyzet a jelen pillanatban paran­­csolóan követel. Én máskép cselekedtem. Én mindig oda törekedtem, hogy újat tanuljak, s ha ez által azon helyzetbe jöttem, hogy valamely korábbi nézetemet kellett helyreigazítanom, azt rögtön megtettem s büszke vagyok arra, hogy így cselekedtem, mert én mindig saját személyem elé teszem a hazát. Az ellenkező eljárás előttem tel­jesen megfoghatlan. Én az ily helyzetet nem tűrhetem, nem áldozhatom föl európai híremet, s mihelyt ismét tollat foghatok, kérni fogom elbo­­csáttatásomat; mert ez állapotnak minél előbb végét kell szakítanunk s erre csak egy alternatíva van: az én visszalépésem, vagy az országgyűlés föl­oszlat­ása.“ E beszélgetés vonatkozólag a két képvi­selő egyike, Luzius a „Spen. Ztg.“-hoz kö­vetkező helyreigazító sorokat intézte: „Én Bismarck herczeget több mint három heti betegeskedése következtében minden várako­záson felül megváltozottnak és gyengének talál­tam, a­mint ez állandó heves fájdalmak és teljes étvágy­hiány és álmatlanság mellett nem is lehet máskép. Az előtt való napon két szolga segítsé­gével kimozdult az ágyból a karszékig, de azóta nem is hagyta el az ágyat. Az orvosok biztatják, hogy körülbelül június közepén utazásra képes lesz, s egyenesen fürdőbe fog menni; a közügyek vezetésének ismét átvételéről előbb szó sem lehet. Beszélgetés közben a herczeg élénk kifejezést adott kedvetlenségének az ügymenet fejlődése fölött s kifejezi abbeli szándékát is, hogy ily körülmények között nemsokára elbocsáttatását fogja kérni. Nem érzi magát már többé elég erős­nek arra, hogy hivatalos működésének és a biro­dalmi gyűlés változó, ingadozó többségének nehéz­ségeit legyőzze. Főleg a fölött panaszkodott, hogy a birodalomhoz föltétlenül hű több választó­kerü­let, képviselőinek magatartása folytán, a biroda­lom iránt ellenséges indulatu pártok hatalmába esett.“ POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. XX. ÉVFOLYAM. — 14. SZÁM. A bécsi német egylet és a magyar­országi szászok. Szász testvéreink nem győznek eléggé panaszkodni ama szörnyű zsarnokság miatt, melyet a magyar kormány­­ írt rájuk. A szász egyetem ismert eseményeit keserves jajgatások közt beszélik mindenfelé a német körlapokban, s fölhívják a miveit világ itélőszékét, hogy czitálja meg a barbár magyarokat. A­ki zokogással és sápitozással nem birja, gúny verseket ír Magyar­­országról, meg gr. Szapáry belügyminiszterről. De már ilyesmi előtt hogyan maradhatna tétlen a bécsi „német egylet,a melynek tagjai a nagy német eszme uszályhordozói. Nem is maradt tétlen most sem, részint hogy lármás életjelt adhasson magáról, részint hogy összeszidják ked­vükre a magyarokat, mert már ez úgy szokás. Összegyűltek tehát, szónokoltak sallangoso­­kat, lehordtak bennünket és dicsőítették az ő szász testvéreiket, mint a magyarság vértanúit. Volt ott elég sok osztrák képviselő, a­kik szintén kontráztak, és nem jutott eszükbe, hogy mikor nekik volt bajuk a csehekkel, akkor Magyarország egészen más magatartást tanúsított a birodalom ama másik fele iránt, melynek neve Ausztria, s mely bizon­yócskán szorongatva volt akkor prágai felében. No de lássuk azt a mérges és hóbortos nyi­latkozatot, mely e lamentáló gyűlés után a nyomda megörökítő festékének is átadatott, s most ter­jesztetik mindenfelé, mint appelláta az egész világhoz, a magyarok kegyetlen zsarnokságáról, s mint alapos értesítés, Magyarország sülyedt­­ségéről, így hangzik az: „A bécsi német egylet kinyilatkoztatja: A mennyiben a magyar belügyminiszter, Szapáry gróf, az erdélyi szász nemzeti egyetem föloszlatását elrendelte, mivel a szász nemzet királyi eskü s törvény által megerősitett jogait védelmezte s nyíltan tiltakozott az uj törvény­­hatóságok kikerekitésére vonatkozó tervek alap­ján a szász tartomány (!) municzipális egységének szétszaggatása, úgy­szintén a tartomány német tanintézetei fenntartására szükséges szász nemzeti vagyon tervezett konfiskácziója ellen, — a neve­zett miniszter egy ausztriai (!) német néptörzs szentesített jogait súlyosan megsértette. A német egylet mélyen sajnálja, hogy a magyar parlament a magyar kormánynak ezen az

Next