Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1874-10-14 / 41. szám
470 halt, mintha az orosz politika megváltoztatta volna terveinek sorrendjét, illetőleg mintha arra a gondolatra jött volna, hogy míg ő keletet fenyegeti, azalatt nyugati szomszédja egyszerre csak észrevétlenül megrohanhatja . . Ami pedig a német császári kancellár terveit illeti, épen ez idő szerint kezdtek sokat fecsegni a lapok a dán kérdésről, mely az orosz-német hatalmak közti világharcz szikrájává válhatna. Hiszen ha a spanyol trónjelöltség kérdése elég volt casus bellinek Porosz- és Francziaország közt, Dánia sem lehet megvetendő lencz arra, hogy a két „hegyes fejű“ szomszéd összekapjon. S hogy egyik sem tartozik az örök béke jámbor ábrándozóinak ligája közé, annak tanúbizonyságát adják abban, hogy újabb időben kettőzött buzgalommal fegyverkeznek. Mindez merő egybevetés, de annyi való, hogy kisebb politikai ok, mint egy ilyetén terv titkának veszélyeztetése, alig látszik valószinünek az Arnim gróf ellen követett eljárás megmagyarázására. S ezek után, a világpolitika nagy óczeánjától szegény itthonunk boldogtalan Fertőjének, — hogy ne mondjuk fertőzetes — medrébe térve, megemlékezhetünk ama törvényjavaslatok alakjába bujtatott jó szándékokról, melyekkel uj pénzügyérünk közgazdasági zavarunk s nevezetesen slendrián adórendszerünk poklát kikövezni buzgólkodik. Mert annyit egyelőre s illetőleg mindöszsze megjegyezhetünk, hogy a jó szándék, ami különösen az adókezelésre vonatkozó részt illeti, eltagadhatlan. Ismeretes dolog, hogy mi, már mint magyarok, úgy is mint egyesek, úgyis mint nemzet, virtuóz adósságcsinálók, de rosz adósságfizetők, s szintoly rosz, vagy tán még roszabb adófizetők voltunk eddig. Mert legalább az adósságot megfizetni egy kissé, féligmeddig, becsületben járó dolognak is tartottuk, azonban az adó alól kibújni oly dolog volt előttünk, mintha annak sem a hazafial, sem a polgári lelkiismerettel és becsülettel semmi köze nem volna. Nálunk az adófizető nemzet és az adószedő állam közt olyatén viszony állt fönn eddig, mint két ellenséges hatalom közt, mely egymással háborút visel, s azon jelige szerint jár el: árts az ellenfélnek, ahogy tudsz. Sőt még ennél is roszabb viszony, mert a polgárosult hadviselő felek bizonyos népjogot tartanak szem előtt, míg mi egyátalán semmi eszközt, módot nem kíméltünk arra, hogy egymást rászedjük. Maga az állam is kénytelen volt oly fogásokhoz nyúlni, melyek az absolut igazság szempontjából nem volnának megengedhetők. E viszony csak úgy változhatik jóvá, ha mindkét fél lemond a hamisságról, vagyis ha oly adórendszer hozatik be, mely az igazságot veszi alapul és az erkölcsi szempontból meg nem engedhető eljárást mind a két félre nézve lehetetlenné teszi. Úgy tetszik, mintha Ghyczy adókezelési törvényjavaslatának ez volna alapgondolata, de hát egy nagy baja van, mint minden magyar törvénynek. Az, hogy azon ország számára van tervezve, mely írott törvényekben gazdagabb, hej sok elöhaladtabb országnál, de a melynek népét az első eminenczia polcta illet meg ama virtuozitás szellemdússágában, mely a törvények megkerülésének, igazán szólva, kijátszásának ügyességében tündöklik. Ezért mondok fenebb az e törvényjavaslatokban nyilvánuló jó szándékra vonatkozólag is, hogy a régi nóta az már. Arnim gróf elfogatása. Arnim gróf elfogatása egész Európában szokatlan feltűnést keltett. Főleg Párisban , és Rómában, hol a gróf sokáig igen előkelő állást foglalt el, s hol számos jóbarátot is szerzett magának, óriási volt a meglepetés, melyben az illető sürgöny aldiplomácziai világot részesíté. Maga az elfogatás számtalan hitre és kombináczióra adott alkalmat. Berlinben azt beszélték, hogy Savigny, az ultramontán párt egyik vezetője s a Bismark által előkelő diplomácziai állásából elmozdított államférfia, ki Arnim gróffal sógorsági viszonyban áll, most „Revolution von Oben“ czímmel röpiratot készül kiadni, s hogy a kormány által a gróftól visszakövetelt levelek ezen munkában fognak napvilágot látni. Egy másik hir azt állítja, hogy a kormány valóságos összeesküvést szervezett Arnim ellen a végből, hogy őt bűnös fondorlatokba bonyolítsa. Ismét egy másik hir szerint a keresett levelekben Bismarck herczeg szokott goromba modorában nyilatkozik Vilmos császárról, s most attól félt, hogy a gróf e leveleket ki fogja nyomatni. Ezekkel szemben a „Norddeutsche Alig. Zrg“ ismételve azt állítja, hogy nem levelekről, hanem hivatalos okmányokról van szó, melyek száma kezdetben százra ment, de amelyek egy részét a gróf időközben viszszaadta. A félhivatalos lap ezen nyilatkozatából különben azt is sejthetni, hogy Arnim ellen nemcsak az okmánysikkasztás vádja, hanem még más vád is emeltetett A „Post“ szintén azt állítja, hogy a kérdéses okmányok a párisi nagykövetség levéltárából tévedtek el, hol azok rendes folyószámmal is el vannak látva. Némely hírek szerint Arnim számos ismerősénél az ország különböző részein is tartottak házmotozást. A törvényszéki tárgyalás napja még nincs megállapítva. — Oki 7-bén fia és ügyvéde látogaták meg a foglyot, de csak egy törvényszéki biztos jelenlétében beszélhettek vele. A gróf folytonosan gyengélkedik és orvosi segélyre szorult; mindemellett a biróság a vád minősége miatt elvetette a szabadba bocsátásra vonatkozó kérvényt. A vizsgáló biró hoszszasan kihallgatta a grófot, ki a leghatározottabban azt állitá, hogy a kérdéses okmányokból eddig semmit sem hozott nyilvánosságra; önkénytesen nem adja ki az okmányokat, hanem azonnal kiszolgáltatja, mihelyt az illetékes törvényszék erre fogja ítélni. Araim gróf esetével foglalkoznak jelenleg Európa összes hírlapjai, s az erre vonatkozó tudósítások lényegét a következőkben állíthatjuk össze. Amim gróf, ki Bismarck parancsára okt. 4-én Nassenheideban elfogatott s most a berlini börtön lakója, épen elfogatása napján ünnepelte születésének 50. évfordulóját. 1870. júl. 28-án, mikor Poroszország rendkívüli követe és teljhatalmú minisztere volt a pápai udvarnál, emeltetett grófi rangra. A frankfurti német-franczia békekötésnél, valamint a későbbi tárgyalásoknál igen jelentékeny részt vett Arnim gróf s a német-franczia háború befejezte után Németország követének neveztetett ki Parisba, hol helyzete nehézségeinek daczára igen megkedveltette magát s megnyerte a befolyásosabb franczia politikai körök bizalmát és rokonszenvét. A viszály közte és Bismarck között ez év tavaszán tört ki, tulajdonképen holmi diplomatiai leleplezések által, melyek következtében f. é. május havában le kellett köszönnie s azóta a magánéletbe vonult vissza. (Az elfogatás.) A „Magd. Ztg.“ berlini tudósítója Ármin elfogatását igy irja le: Vasárnap reggel 10 órakor a Berlinből kiküldött urak Nassenheideba értek, a gróf birtokára. Midőn bejelentettek és bebocsáttattak, azt követelték a gróftól, adjon ki ötven (nem hét !) okmányt, melyek a külügyi hivatalban hiányoznak, és melyek a gróf birtokában vannak. A gróf egészen nyugodt maradt, a látogatás és a követelés látszólag nem lepték meg; azt mondá, hogy a követelt okmányok nincsenek nála. A két külügyi hivatalnokot azért küldték el Pick biztossal és az államügyészszel, hogy határozottan jelöljék ki az okmányokat. Midőn ez megtörtént, a gróf azt jelentette volna ki, hogy ez okmányok részben oly magánjellegű levelek, melyek most nincsenek nála, és a melyeket ki sem adna, részben olyanok, melyek nincsenek is birtokában. A törvényszéki hivatalnok erre kijelenté, hogy házmotozást kell tartania. A gróf egészen nyugodt maradt; a házat a csendőrök körülállották, a közellevő távirdaállomás szigorú felügyelet alá helyeztetett, az összes helyiségekben tüzetes nyomozás eszközöltetett, mely eltartott reggeli 10 órától déli 1 óráig. A motozók mit sem találtak és beérték azzal, hogy lefoglalták a gróf másolókönyvét, melyben többi közt a császárhoz és Arnim jogtanácsosához intézett levelek voltak másolva. A gróf neje kíséretében este 6 óra után érkezett a Stettinből jövő vonattal Berlinbe; a hivatalnokok, kik tudtára adták elfogatását, szintén ezen vonaton jöttek. Délben megtiltatott az is, hogy szolgájával, ki eddig fogságában szolgálta, továbbra is érintkezzék. A gróf családja orvosilag hitelesitett folyamodványt nyújtott be a törvényszékhez, hogy a fogoly, tekintettel egészségi állapotára, szabad lábra helyeztessék. (A vád alapjául szolgáló törvény.) Bismarck és a bírói, meg rendőri hatóság elég óvatos volt az Araim gróf ellen foganatosított rendszabályokat a törvényre fektetni. A vád alá helyezési és elfogatási parancs a német birodalmi büntetőtörvény 138. és 348. §§-ra van alapítva, melyek következőleg hangzanak: 133. §. A ki valamy okmányt, lajstromot, okiratot vagy más tárgyat, melyek a kitűzött helyenn hivatalos megőrzés végett vannak, vagy a melyek valamely hivataloknak vagy más egyénnek hivatalosan átadattak, szándékosan megsemmisít, félretesz vagy megcsonkít, fogsággal büntethetik. „Ha a tett nyereségvágyó szándékkal követtetett el, fogságbüntetés áll be, mely három hónapnál rövidebb nem lehet; egyszersmind a polgári jogok elvesztése is kimondható.“ A 348. §. második kikezdése azt mondja, hogy fogságbüntetéssel, mely egy hónapnál rövidebb nem lehet, sújtandó azon hivatalnok ,,aki egy hivatalosan reá bízott vagy olyan okmányt, melyhez hozzáférhet, szándékosan megsemmisít, félretesz, megcsonkít vagy meghamisít.“ A 133. §-ban említett „polgári jogok“ elvesztése az illetőt aktiv és passiv választó, valamint más politikai jogaitól megfosztja; az elitélt egyszermind elveszti közhivatalát, czimét, méltóságát, rendjeit s más kitüntetéseit. (Lapvélemények.) Araim gróf elfogatása élénken foglalkoztatja az európai sajtót; s szükségesnek tartjuk átvenni néhány külföldi lap véleményét. A berlini „Bors. Cour.“ ezeket írja: „Az elfogatási rendszabály tagadhatlan, igen kellemetlen hatást gyakorol. Azon férfi, ki a császár és Bismarck bizalmát oly mérvben bírta, hogy azon megbízást kapta, miszerint a szövetséges kormányokat a béke alkudozásoknál képviselje, ki később követté neveztetett ki Francziaországba, mint közönséges gonosztevő elfogatik, s börtönbe záratik; az általa lakott termek, anyósának termei is kimotoztatnak, és senki ennél többé s tekintettel az „okmánysikkasztással“ vádolt hajdani hivatalnokra. Az egész ügy az önkény, önfelűség és kiméletlenség hatásával bir. De ezúttal azon érzet, melylyel a gyengébb iránt viseltetünk, nem állhat meg a tények higgadt fölfogása mellett. Arnim gróf, kinek jogosult, vagy jogosulatlan dicsvágyát Bismarck hg eljárása vérig sértő, a birodalmi kanczellár által bizalmasan és privatim hozzá intézett levelek birtokában van; ő azokat német követi minőségében kapta és vonakodik kiadni, állítólag azért, mert magánlevelek. Ezen ürügy gyermekes. Nem hiszszük, hogy a levelekben balletről, vagy sportról van szó, hanem igenis hiszszük, hogy azokat a külügyi politika vezetője intézte egyik legjelentékenyebb eszközéhez hivatalos ügyekben. E levelek nézetünk szerint hivatalos okmányok jellegét viselik magukon, s POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. XX. ÉVFOLYAM. — 4. SZÁM.