Politikai Ujdonságok, 1874 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1874-10-14 / 41. szám

470 halt, mintha az orosz politika megváltoz­tatta volna terveinek sorrendjét, illetőleg mintha arra a gondolatra jött volna, hogy míg ő keletet fenyegeti, azalatt nyugati szomszédja egyszerre csak észrevétlenül megrohanhatja . . A­mi pedig a német császári kanc­ellár terveit illeti, épen ez idő szerint kezdtek sokat fecsegni a lapok a dán kérdésről, mely az orosz-német hatalmak közti világharcz szikrájává válhatna. Hiszen ha a spanyol trónjelöltség kérdése elég volt casus belli­nek Porosz- és Francziaország közt, Dánia sem lehet megvetendő lencz arra, hogy a két „hegyes fejű“ szomszéd összekapjon. S hogy egyik sem tartozik az örök béke jámbor áb­rándozóinak ligája közé, annak tanúbizony­ságát adják abban, hogy újabb időben ket­tőzött buzgalommal fegyverkeznek. Mindez merő egybevetés, de annyi való, hogy kisebb politikai ok, mint egy ilyetén terv titkának veszélyeztetése, alig látszik valószinünek az Arnim gróf ellen követett eljárás megmagyarázására. S ezek után, a világpolitika nagy ócze­­ánjától szegény itthonunk boldogtalan F­ertő­­jének, — hogy ne mondjuk fertőzetes — med­rébe térve, megemlékezhetünk ama tör­vényjavaslatok alakjába bujtatott jó szán­dékokról, melyekkel uj pénzügyérünk köz­­gazdasági zavarunk s nevezetesen slendrián adórendszerünk poklát kikövezni buzgól­­kodik. Mert annyit egyelőre s illetőleg mindösz­­sze megjegyezhetünk, hogy a jó szándék, a­mi különösen az adókezelésre vonatkozó részt illeti, eltagadhatlan. Ismeretes dolog, hogy mi, már mint ma­gyarok, úgy is mint egyesek, úgyis mint nemzet, virtuóz adósságcsinálók, de rosz adósságfizetők, s szintoly rosz, vagy tán még roszabb adófizetők voltunk eddig. Mert legalább az adósságot megfizetni egy kissé, féligmeddig, becsületben járó dolognak is tartottuk, azonban az adó alól kibújni oly dolog volt előttünk, mintha annak sem a hazafial, sem a polgári lelkiismerettel és becsülettel semmi köze nem volna. Nálunk az adófizető nemzet és az adószedő állam közt olyatén viszony állt fönn eddig, mint két ellenséges hatalom közt, mely egymás­sal háborút visel, s azon jelige szerint jár el: árts az ellenfélnek, a­hogy tudsz. Sőt még ennél is roszabb viszony, mert a pol­­gárosult hadviselő felek bizonyos népjogot tartanak szem előtt, míg mi egyátalán semmi eszközt, módot nem kíméltünk arra, hogy egymást rászedjük. Maga az állam is kény­telen volt oly fogásokhoz nyúlni, melyek az absolut igazság szempontjából nem volná­nak megengedhetők. E viszony csak úgy változhatik jóvá, ha mindkét fél lemond a hamisságról, vagy­is ha oly adórendszer hozatik be, mely az igazságot veszi alapul és az erkölcsi szempontból meg nem enged­hető eljárást mind a két félre nézve lehe­tetlenné teszi. Úgy tetszik, mintha Ghyczy adókezelési törvényjavaslatának ez volna alapgondo­lata, de hát egy nagy baja van, mint minden magyar törvénynek. Az, hogy azon ország számára van tervezve, mely írott törvé­nyekben­ gazdagabb, hej­ sok elöhaladtabb országnál, de a melynek népét az első emi­­nenczia polcta illet meg ama virtuozitás szellemdússágában, mely a törvények meg­kerülésének, igazán szólva, kijátszásának ügyességében tü­ndöklik. Ezért mondok fenebb az e törvényjavaslatokban nyilvánuló jó szándékra vonatkozólag is, hogy a régi nóta az már. Arnim gróf elfogatása. Arnim gróf elfogatása egész Európában szokatlan feltűnést keltett. Főleg Párisban , és Rómában, hol a gróf sokáig igen előkelő állást foglalt el, s hol számos jóbarátot is­­ szerzett magának, óriási volt a meglepetés, melyben az illető sürgöny aldiplomácziai vi­lágot részesíté. Maga az elfogatás számtalan hitre és kombináczióra adott alkalmat. Ber­linben azt beszélték, hogy Savigny, az ultra­­montán párt egyik vezetője s a Bismark által előkelő diplomácziai állásából elmoz­dított államférfia, ki Arnim gróffal sógor­sági viszonyban áll, most „Revolution von Oben“ czímmel röpiratot készül kiadni, s hogy a kormány által a gróftól visszaköve­telt levelek ezen munkában fognak napvi­lágot látni. Egy másik hir azt állítja, hogy a kormány valóságos összeesküvést szerve­zett Arnim ellen a végből, hogy őt bűnös fondorlatokba bonyolítsa. Ismét egy másik hir szerint a keresett levelekben Bismarck herczeg szokott goromba modorában nyi­latkozik Vilmos császárról, s most attól félt, hogy a gróf e leveleket ki fogja nyomatni. Ezekkel szemben a „Norddeutsche Alig. Zrg“ ismételve azt állítja, hogy nem levelekről, hanem hivatalos okmányokról van szó, me­lyek száma kezdetben százra ment, de a­melyek egy részét a gróf időközben visz­­szaadta. A félhivatalos lap ezen nyilatkozatából különben azt is sejthetni, hogy Arnim ellen nemcsak az okmánysikkasztás­ vádja, hanem még más vád is emeltetett A „Post“ szintén azt állítja, hogy a kérdéses okmányok a párisi nagykövetség levéltárából tévedtek el, hol azok rendes folyó­számmal is el van­nak látva. Némely hírek szerint Arnim szá­mos ismerősénél az ország különböző részein is tartottak házmotozást. A törvényszéki tárgyalás napja még nincs megállapítva. — Oki 7-bén fia és ügyvéde látogaták meg a foglyot, de csak egy törvényszéki biztos jelenlétében beszélhettek vele. A gróf folytonosan gyengélkedik és orvosi segélyre szorult; mindemellett a biróság a vád minő­sége miatt elvetette a szabadba bocsátásra vonatkozó kérvényt. A vizsgáló biró hosz­­szasan kihallgatta a grófot, ki a leghatáro­zottabban azt állitá, hogy a kérdéses okmá­nyokból eddig semmit sem hozott nyilvá­nosságra; önkénytesen nem adja ki az okmá­nyokat, hanem azonnal kiszolgáltatja, mi­helyt az illetékes törvényszék erre fogja ítélni. Araim gróf esetével foglalkoznak jelenleg Európa összes hírlapjai, s az erre vonatkozó tudósítások lényegét a követke­zőkben állíthatjuk össze. Amim gróf, ki Bismarck parancsára okt. 4-én Nassenheideban elfogatott s most a berlini börtön lakója, épen elfogatása napján ünnepelte születé­sének 50. évfordulóját. 1870. júl. 28-án, mikor Poroszország rendkívüli követe és teljhatalmú minisztere volt a pápai udvarnál, emeltetett grófi rangra. A frankfurti német-franczia békekötésnél, valamint a későbbi tárgyalásoknál igen jelenté­keny részt vett Arnim gróf s a német-franczia háború befejezte után Németország követének neveztetett ki Parisba, hol helyzete nehézségei­nek daczára igen megkedveltette magát s meg­nyerte a befolyásosabb franczia politikai körök bizalmát és rokonszenvét. A viszály közte és Bis­marck között ez év tavaszán tört ki, tulajdon­képen holmi diplomatiai leleplezések által, melyek következtében f. é. május havában le kellett kö­­­­szönnie s azóta a magán­életbe vonult vissza.­­ (Az elfogatás.) A „Magd. Ztg.“ ber­lini tudósítója Ármin elfogatását igy irja le: Vasárnap reggel 10 órakor a Berlinből kiküldött urak Nassenheideba értek, a gróf birto­kára. Midőn bejelentettek és bebocsáttattak, azt követelték a gróftól, adjon ki ötven (nem hét !) okmányt, melyek a külügyi hivatalban hiányoz­nak, és melyek a gróf birtokában vannak. A gróf egészen nyugodt maradt, a látogatás és a követe­lés látszólag nem lepték meg; azt mondá, hogy a követelt okmányok nincsenek nála. A két kül­ügyi hivatalnokot azért küldték el Pick biztossal és az államügyészszel, hogy határozottan jelöljék ki az okmányokat. Midőn ez megtörtént, a gróf azt jelentette volna ki, hogy ez okmányok rész­ben oly magánjellegű levelek, melyek most nin­csenek nála, és a melyeket ki sem adna, részben olyanok, melyek nincsenek is birtokában. A tör­vényszéki hivatalnok erre kijelenté, hogy házmo­tozást kell tartania. A gróf egészen nyugodt maradt; a házat a csendőrök körülállották, a közellevő távirdaállomás szigorú felügyelet alá helyeztetett, az összes helyiségekben tüzetes nyo­mozás eszközöltetett, mely eltartott reggeli 10 órától déli 1 óráig. A motozók mit sem találtak és beérték azzal, hogy lefoglalták a gróf másoló­­könyvét, melyben többi közt a császárhoz és Arnim jogtanácsosához intézett levelek voltak másolva. A gróf neje kíséretében este 6 óra után érkezett a Stettinből jövő vonattal Berlinbe; a hivatalnokok, kik tudtára adták elfogatását, szin­tén ezen vonaton jöttek. Délben megtiltatott az is, hogy szolgájával, ki eddig fogságában szol­gálta, továbbra is érintkezzék. A gróf családja orvosilag hitelesitett folyamodványt nyújtott be a törvényszékhez, hogy a fogoly, tekintettel egész­ségi állapotára, szabad lábra helyeztessék.­­ (A vád alapjául szolgáló törvény.) Bismarck és a bírói, meg rendőri hatóság elég óvatos volt az Araim gróf ellen foga­natosított rendszabályokat a törvényre fektetni. A vád alá helyezési és elfogatási parancs a német birodalmi büntetőtörvény 138. és 348. §§-ra van alapítva, melyek kö­vetkezőleg hangzanak: 133. §. A ki valam­­y okmányt, lajstromot, okiratot vagy más tárgyat, melyek a kitűzött helyenn hivatalos megőrzés végett vannak, vagy a melyek valamely hivataloknak vagy más egyén­nek hivatalosan átadattak, szándékosan megsem­misít, félretesz vagy megcsonkít, fogsággal bün­tethetik.­­ „Ha a tett nyereségvágyó szándékkal követtetett el, fogságbüntetés áll be, mely három hónapnál rövidebb nem lehet; egyszersmind a­­ polgári jogok elvesztése is kimondható.“ A 348. §. második kikezdése azt mondja, hogy fogságbüntetéssel, mely egy hónapnál rövi­debb nem lehet, sújtandó azon hivatalnok ,,a­ki egy hivatalosan reá bízott vagy olyan okmányt, melyhez hozzáférhet, szándékosan megsemmisít, félretesz, megcsonkít vagy meghamisít.“ A 133. §-ban említett „polgári jogok“ elvesz­­­­tése az illetőt aktiv és passiv választó, valamint más politikai jogaitól megfosztja; az elitélt egy­szermind elveszti közhivatalát, czimét, méltósá­gát, rendjeit s más kitüntetéseit.­­ (Lapvélemények.) Araim gróf elfo­gatása élénken foglalkoztatja az európai sajtót; s szükségesnek tartjuk átvenni néhány külföldi lap véleményét. A berlini „Bors. Cour.“ ezeket írja: „Az elfogatási rendszabály tagadhatlan, igen kellemetlen hatást gyakorol. Azon férfi, ki a csá­szár és Bismarck bizalmát oly mérvben bírta, hogy azon megbízást kapta, miszerint a szövetsé­ges kormányokat a béke alkudozásoknál képvi­selje, ki később követté neveztetett ki Franczia­­országba, mint közönséges gonosztevő elfogatik, s börtönbe záratik; az általa lakott termek, anyósá­nak termei is kimotoztatnak, és senki ennél többé s tekintettel az „okmánysikkasztással“ vádolt haj­dani hivatalnokra. Az egész ügy az önkény, önfe­­l­­űség és kiméletlenség hatásával bir. De ezúttal azon érzet, melylyel a gyengébb iránt viseltetünk, nem állhat meg a tények higgadt fölfogása mel­­lett. Arnim gróf, kinek jogosult, vagy jogosulat­lan dicsvágyát Bismarck hg eljárása vérig sértő, a birodalmi kanczellár által bizalmasan és priva­tim hozzá intézett levelek birtokában van; ő azo­kat német követi minőségében kapta és vonakodik­­ kiadni, állítólag azért, mert magánlevelek. Ezen ürügy gyermekes. Nem hiszszük, hogy a levelek­ben balletről, vagy sportról van szó, hanem igen­is hiszszük, hogy azokat a külügyi politika veze­tője intézte egyik legjelentékenyebb eszközéhez hivatalos ügyekben. E levelek nézetünk szerint hivatalos okmányok jellegét viselik magukon, s POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. XX. ÉVFOLYAM. — 4. SZÁM.

Next