Politikai Ujdonságok, 1875 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1875-06-30 / 26. szám

280 POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 26. SZÁM, 1875. JUNIUS 30. A lapunk mai számához mellékelt „N­e­m­­zeti Hirlap“ hétfő esti számában a roppant sze­rencsétlenség részletesen van leírva, itt csak újabb s ott nem említett részletek közlésére szorít­kozunk.* Hétfőn délután is ezer meg ezernyi közönség ment át Budára, megtekinteni a szerencsétlenség színhelyét. A propellereken oly nagy a tolongás, hogy rendőröknek kellett közbelépniük, nehogy a hidakon szerencsétlenség történjék. A legtöbben azon tájék felé tartottak, hol a vész legnagyobb volt, nevezetesen a ráczfürdőhöz és a Böck-féle házhoz. Ez utóbbi azon ház, mely a ráczfürdőtől jövő csatorna torkolata fölött beszakadt; ide gyűlt a legtöbb kiváncsi; de délben gyanús recse­gések hallatszottak a ház meglevő részeiben s attól lehet tartani, hogy ezek is bedőlnek ; a ház környékét azonnal elzárták. A ráczfürdő tája szintén el van zárva, az épületet megtámasztották. A szomszéd házak pin­­czéiből gőzszivattyúkkal szivattyúzzák ki a vizet. A körüllevő utczák még most is tele vannak görgeteggel, törmelékkel, sárral. Az iszapot ko­csin katonák hordják a Dunába. * Egyik legiszonyúbb jelenete a katasztrófának a következő : Egy mérnök, nejével és gyermekével a vacsoránál ült, mikor a vész kitört. Háza alatt az ördögárok vonul el. Egyszerre lábai alatt megnyílik a föld, az üregből hatalmas vízsugár lövell fel, a nő eltűnik az örvényben, a gyermek a zugba hanyatlik. Az atya kővé dermedten nézve a jelenetet, mire eszére tér, a gyermek holtan hevert a kuczkóban, nejét a hullámok a Dunába hordták. A zugliget felé vezető útón minden pillanat­ban a legszívszaggatóbb jelenetek fordultak elő; a szakadó esőben atya, anya és két leányuk bo­lyongnak, máshol férj és nő jönnek egy kocsin, intik őket, hogy ne menjenek tovább, ők bíznak jó lovaikban, de alig haladnak száz lépésre, a kocsi elsüppedt és mindkettőt elragadja az ár. T­r e f­o­r­­ miniszter két leányát a nevelő­nővel a „Szép Ilona“ körül érte a förgeteg. Egy dombon vonultak egy fa alá, s vízben esőben éjféli 3 óráig vonultak meg ott, véletlenül került desz­kadarabokat tartva maguk fölött. Csak hajnalkor érkezett segély.* A polgárok az emberszeretet legmagaszto­­sabb példáit adták: mindenki mentett, a­hol te­hette ; a fő­ utczában egy szegény asszony a vész kitörésétől fogva hajnalig csípőig vízben állott, úgy tartotta karjain egy nála lakó színész kis­fiát; hogy hány embert mentettek meg a legnagyobb önfeláldozással, arról sok részletet beszélnek a városban; a névtelen emberbarátok nagyszáma megérdemli, hogy az elismerés legmelegebb sza­vaival emlékezzünk meg működésükről, melyet dicsvágy, feltűnési viszketeg nélkül kifejtettek. Csak egy esetet említünk a sok száz közül. H­e­g­ye­i Béla, a budai „Propeller“ fogadó tulaj­donosa vasárnap reggel így szólt a nála lakó ven­dégekhez : „Urak! Ne haragudjanak, legyenek szívesek Pestre átmenni, mert szobáimat a víz által okozott szerencsétleneknek adom át.“ Ugyan­csak Hegyei úr mindjárt megkezdte a gyűjtést a szerencsétlenek részére.* Borzasztók a következő részletek is: a zug­ligeti utón egy fiatal nő hajtott saját fogatában a város felé. Emberek, kik a város felől menekültek, óva intették, hogy térjen vissza, vagy meneküljön emelkedettebb helyre. De az anya gyermekéhez sietett és elszántan kiáltott kocsijára : Tovább ! Előre­! Vasárnap reggel kocsiját az utón össze­törve, őt magát iszapba fulladva találták.­­ Döglött lovai az árokban voltak. A kocsisról mit sem tudtak. A Svábhegyen is óriási erővel dúlt a jég­vihar. Jókai Mór, ki hat óra után, tehát kevés­sel a fergeteg kitörése előtt indult el Pestről svábhegyi nyaralójára, leírta viszontagságait, melyből kitűnik, hogy útközben nagy veszélyben forgott már. A svábhegyi vasút alsó indóházában halálijedelmet álltak ki a be­szorult vendégek. A hegyi ár egyszerre ellepte az „ecce homo“-mezőt és zúgva dűlt neki az indóháznak. A többnyire nőkből álló közönség az asztalokra menekült föl. Asszonyok, gyermekek jajgatva, ájuldozva kapasz­kodtak egymásba, a mint a viz betörte az ajtókat és ablakokat, s igy tódult be a szobákba. S az asztalokat fölemelte a viz, s úgy lengette, mint a tutajokat. Végre tiz óra felé, mikor a rohamár megszűnt, mely bölcsőket, bútorokat, szálfákat, szekereket ragadt magával, a felszabadult társa­­ság gyalog kényszerült térdig érő iszapban az indóházat elhagyni. „Vasárnap délelőtt — írja Jókai — lejöttem a Svábhegyről, és tudósíthatok az ottani rombo­lásról. A termények elveszését nem is említem, de a talaj elpusztulása s az utak megrongálása irtóztató. Az ár feldúlta az utakat mindenütt. Az eddig is veszélyes meredélyeken úgy leszaggatta a falakat, hogy most egyes kocsik is csak életve­széllyel hatolhatnak rajtuk végig, csatornákat ásott, mikbe egész házak elférnének, a servita kunyhó előtti gránit kövezetét fölszaggatta, elébb a kis svábhegyre vezető hidnál neki szegült az átelleni szőllő falának, azt áttörte s azt a gyö­nyörűen mivelt szőllőt úgy tele hordta mázsányi kövekkel, hogy az most olyan, mint egy nagy sirkert; ugyan ez a hegyi ár a déli vaspálya udvarán is eltemette a sínvonalakat, most ássák ki a föld alól. Egy másik zuhatag az uj kórház kerítés falát törte keresztül, s annak a romjaival átúszta az átelleni utczát s a Karácsonyi-palota előtt tört ki, a harmadik hegyzuhatag az ördög árok vizeit emelte az utczán fölül, az alagút előtti tért öt láb magasan elárasztva. A Dräsche téglavetőben s a Ganz gyárban az óriási gépeket kimozditá az ár helyeiből s meggörbítette.“ * A Dunaparton összeomlott Csekeő-féle ház előtt egész öböl támadt, és ennek torkolatánál egy dereglye horgonyoz, hogy kifogja az ördög­árokból kiszabaduló holmikat és holtakat. Ott állt már a vészteljes időben is. Összeomlott a főúton a Mauksch-féle emele­tes ház, szintén az ördögárok fölött. Tulajdonosa egy rendkívül szorgalmas magyar kereskedő. Ő megmenekült, de odaveszett három segédje. Neje szerencsére nem volt otthon. Lezuhant a forrongó i­p­árba a W­ertheim-szekrény is, melyben készpénzét, értékpapírjait, kereskedelmi papírjait tartotta. Egy élet fáradalmasan szerzett javai pusztultak el egyetlen pillanatban. A­mint a víz a boltba kez­dett tolulni, a portékát az emeletre hordták. Egyszer recsegést hall Mauksch úr, mire azt kiáltotta: „Meneküljünk“! Ő maga felfutott a padlásra, onnan pedig a szomszédházra, és szeren­csésen megmenekült. A három segédnek nem volt ideje. Ezek elvesztek és a szakácsné is. Velük együtt elveszett három lakó. A veszedelmet az ördög-árok mentén állító­lag a szabályozási munkák hibás felosztása okozta. A régi keskeny medrű boltozáshoz, mely fölött már szilárd házak emelkedtek, építettek egy tágas medret. Természetes, hogy a víz, mely e tágas mederben elrohant, nem fért meg a régi, szűk mederben, s azt fölvetette házastul. Az Attila-utczában néhol csaknem a szoba boltozatáig ért az iszapos viz. Egyikben hárman vesztek oda. Egy kis korcsmáros egész családját halva találták, abban a szobában, hová menekülni akartak. Némelyek úgy tartották meg életüket, hogy az ablakok keresztfájába fogaztak, s órákig függtek e kínos helyzetben. A Temesváry-féle színtársulat több tagjának oda veszett mindene, nevezetesen Siposnénak és Dezsőnek. Dezső kis­fia is csak véletlen által me­nekült meg. Németh tenoristának beteg neje egy pamlagon, áléiva élte át a borzalmakat, mialatt körülre a hullámok csapdostak. Az ördög-árka mentében levő határból a lakókat kiköltöztették. Az eddig összeomlott há­zakon kívül még sok roskadozik. * A mentésben sokan tüntették ki magukat, életveszélylyel iparkodva segíteni a vizár által szorongatott embertársaik megmentésén, így P­a­c­z­e 11 Román cs. k. katonai számtiszt, P­ej­a­­k­o­v­i­c­s budai polgár több emberéletet mentett meg az Attila-utczában csolnak segélyével. Nagy bátorságot fejtett ki Babics koronaőrségi had­nagy, ki legénységével első jelent meg a vész színhelyén. A tűzoltók rendkívüli önfeláldozás­sal dolgoztak; vizben, iszapban, fergetegben áthajtattak Budára a Drasche-féle téglagyárhoz, mely kigyult, onnét vissza a kerepesi­ utra, hol a tót templommal szemben egy két emeletes házba csapott a mennykő. Innen ismét a budai rácz­­városba, hol az összeomló házakból menték ki a lakosokat. Nem egy tűzoltó sérüléseket szen­vedett. A fővárosi hatóság magatartása sok panasz tárgyát képezte. Főleg a rendőrséget hibáztatták, mely csak vasárnap reggel felé jelent meg a hely­színen. Annál több dicséretet érdemel a katonaság, mely buzgón segített a mentési munkálatokban. A, sajnos csak 250 emberből álló, utász-zászlóalj egész éjjel dolgozott az ördög­árok mentén levő házak kiürítése s a be­szorult lakók megmentésén. A budai károsultak részére már megindultak az adakozások. A nyomor rendkívül nagy, s a felebaráti könyörület minden fillére enyhíteni fog azon szerencsétlen családokon, melyek elvesztet­ték mindenüket, s egy-két rémes óra alatt koldu­sokká tették. A legtöbb budapesti napilap meleg hangon irt fölhívásokat tesz közzé a közönséghez, fölhíva jótékonyságát a szerencsétlenek segélye­zésére. Az első 48 óra alatt is már jelentékeny eredményeket mutat föl a közadakozás, s hiszszük, hogy e fölhívások az ország minden részében jótékony adakozásokra fogják birni polgártársain­kat. E czélra mi is örömest elfogadunk adakozá­sokat, s azokat, társlapunk a „Vasárnapi Újság“ közelebbi számában már külön rovatot nyitva e czélra, lapunk utján nyilvánosan fogjuk nyugtázni. Balesetet, elemi csapásét. — Roppant viharok és zivatarok a vidéken. A lefolyt hétre sokáig fognak emlékezni az emberek az ország nagy részében. Június 19­ és 21-dike között óriási orkán nyargalta be Magyarország egy tetemes részét, mindenütt roppantul pusztítva. A kár nagyságát még csak megközelítőleg is nehéz meghatározni, de sok helyről jelentik, hogy az rendkívül nagy. Kassán jun. 20-án éjjel olyan zivatar volt, milyenre idős emberek sem emlékez­nek. A szélvész megrongálta a híres székesegy­házat, lesodorta az apró tornyocskákat s elvitte a cseréptető nagy részét. A jezsuiták temploma egyik tornyának födelét szintén leszakította a vihar, az apáczák templomának tornyáról pedig lesodorta a vaskeresztet. Fák és vetések sokat szenvedtek a környéken. — Hétfőn este Debre­­czenben volt óriási vihar. — A Kárpátok aljában, a Tárcza vidékén, jun. 18­ és 19-dike közti éjjel olyan iszonyú szélvész dühöngött, mi­lyenre még a legöregebb emberek sem emléksze­nek. Két teljes óráig dörgött az ég és folytonosan villámok közt annyira dühöngött a szélvész, hogy Sebes-Kellemesen több házról a fedeleket mesz­­szire ledobta, a közellevő Kellemes községben pedig egy még elég jó állapotban volt nagy csűrt a szó­ szoros értelmében darabokra zúzott. Az égiháboru kíséretében jégeső is volt, de miután esővel volt, keverve, nem okozott tetemes kárt. — Hétfőn, jun. 21-én Krassó megyét látogatta meg roppant erejű zivatar. Lugosról írják, hogy ott hétfő este borzasztó zivatar volt, miköz­ben galambtojás nagyságú süni jég hullott. — Szilhán Lúgostól félórányira a villám egy házat elhamvasztott s két ember is bennégett. — A bél­­megyeri pusztán és Csaba és Gyula környékén jégeső volt, mely tetemes károkat okozott.­­ Az árvíz Francziaországban is roppant káro­kat okozott, a Garonne és az Adour csaptak ki medrükből. Toulouseban az árvíz elragadott min­den hidat; számos ház összedőlt, a romok alól már vagy száz holttestet ástak ki, de az áldozatok száma még nincs tudva, eddigi hírek szerint messze túlhaladja a százat. Tarbes, Alby és Montauban taján szintén sok ember esett áldo­zatul. Az ügy már a nemzetgyűlésben is szóba került s a kormány 100,000 franknyi hitelt kért a károsultak segélyezésére. Mac-Mahon is Tou­­louseba utazott, meglátogatta a szerencsétlenség színhelyét, s buzdította a katonaságot, mely a romok alól a hullákat keresi. — Megégett család. Budán Makai Vilmos, a budai népbank hivatalszolgája, tűzjátékszerek ké­szítésével is foglalkozott; csütörtökön éjjel szobá­jában 200 db röppentyű, 200 darabnál több apró tüzijátékszer és sok lőpor — ismeretlen okból, meggyuladt s felrobbanva az egész szobát lángba bob­ta. Makai, neje és két gyermeke oly súlyos égési sebeket szenvedtek, hogy az egész családot kórházba kellett szállíttatni. A tűzoltók meggá­tolták a tűz tovább terjedését. — Pár nappal azelőtt a budai Lónyay-házban égett meg egy szép fiatal leány. Gyűszű Vilma, az ott lakó ke­reskedő húsz éves nővére a bolt mellett levő főző­gépen borszesz mellett főzte az ebédet. Egy üveg­ből ép szeszt akart újra tölteni a edénybe, midőn az üveg tartalma lángot kapott, szétrobbant .

Next