Politikai Ujdonságok, 1876 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1876-01-05 / 1. szám
Budapest, januárius 5-én 1876 ajándéka "" " 1Mft. ELŐFIZETETT POSTÉTELEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. (Csapán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. 1-fő szám. XXII. évfolyam. HIRDETÉSEK DIJA : Egy hatszor hasábozott petit sor. Kiadóhivatalunk számára hirdetményeket elfogad vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczár. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczár. Bércben: Haanenetdu és Vogler, Wallfischgasse Nr. 10, Moose R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppelik A. Wollzeile Nr. 22. Előfizetési fölhívás a VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK 1876. évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Az egyik számos eredeti képpel illusztrálva; a másik a „Magyar Gazda“ czimű gazdasági lappal s rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Előfizetési feltételek: poétai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Tjság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre.............................................................................12 ft. Félévre ...............................................................................6 . Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre...............................................................................8 ft. Félévre....................................................................................4 » Csupán a Politikai Újdonságok : Egész évre...............................................................................6 ft. Félévre................................................................. 3 » BtF“ Az előfizetések legczészerűbben postautalvány által eszközölhetők. A Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok kiadóhivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. szám.) Heti szemle. Mint a jó szinigazgató — azaz hogy nemcsak a jó, hanem még a rész, vagy szerencsétlen színigazgató is — igyekszik az új évet valamely kifogástalanabb, hatásos darabbal kezdeni, akként, úgy látszik, mintha országunk sorsának jelen intézői is valami nevezetesebb, ha lehet szerencsés ténynyel akarnák a ránk virradt — vajha boldog! — új évet fölavatni. Már legalább a Lajtán inneni és túli, de főleg túli, vagy túlsó féli — szerintök ,,cisu — lapok hangjából ítélve, átalánosságon a várakozás, vagy legalább a föltevés, hogy e héten valami „akar“ történni. Mégpedig meglehetősen fontos, még akkor is, ha a szomszéd túlsó-féli lapok rendesen túlzó állításainak csak felét veszszük is be valónak. Herman és Thusnelda utódainak is megvan az a világszerte ismeretes sajátságuk, hogy atalán kissé vastagabban szeretik magukat kifejezni, amit ők ugyan csak kedélyességnek neveznek, de ami a franczia „.pallérozottság“ és a magyar természetben rejlő „emberség“ előtt azonban — valódi nevén — gorombaságnak tűnik föl. Ebbéli sajátságuk nyilatkozása pedig főleg akkor emelkedik magas virtuozitássá, a mikor egy kissé meg vannak ijedve. Ijedtségük pedig akkor legnagyobb, mikor a veszedelem legkényesebb oldalukat, anyagi érdekeiket fenyegeti. Mélyebb vizsgálat nélkül azt gondolhatnók, hogy ahol a bőr vastagabb, ott az idegek is erősebbek. Holott pedig — már akár kivételkép, akár a természet rendes törvényeképp ez náluk megfordítva van. Ők a veszedelem minden fajával szemben sokkal érzékenyebbek, izgatottabbak, mint mi, kik e tekintetben olykor veszélyes túlságba, az oly sokat hánytorgatott szenvte- lenség, a bajokat kicsinylő gondtalanság, elővigyázatlanság hibájába esünk. Annak, ami épen jelenleg is, talán e héten történni akar, fontosságát, jelentőségét szinte megkétszerezik. Miután az osztrák pénzügyér hónapokon át válasz nélkül hagyta a magyar pénzügyér előterjesztéseit a bank- és vámügyekre nézve, jelenleg úgy fordult a dolog, hogy az osztrák kormány legkiválóbb tagjai, maga az elnök is, Budapestre jöttek, úgy látszik azért, mintha most meg már őket kezdené nyugta-lanítani a magyar kormányférfiak nyugalma és hallgatagsága, melylyel az ő általuk kezdeményezett „magas“ nyugalmat viszonozták mind e mai napig. Valami fordulatnak kell beállani, arra mutat maga a körülmény, hogy válasz helyett ők maguk jönnek hozzánk, sorra mutat az osztrák sajtó izgalmas vészkiáltása, mely némileg a jajveszékeléshez hasonlít. Nem kevesebbről beszélnek, mint magának a 67-es kiegyezésnek koczkán forgásáról, alkotmány válságról, mégpedig nem is belső vagyis tisztán „cis“ vagy „trans,“ hanem azon alkotmány válságáról, mely a két birodalom képviselete és a korona között köttetett ezelőtt nyolcz évvel. Azt mondják, hogy ime ez a pillanat az, melyben ezen közjogi alap szilárdsága és életrevalósága a legerősebb próbára lesz téve. Auersperg, De Pretis, Chlumetzky Budapestre jőnek értekezni a bank- és a vámügyben, és ez alkudozásokat oly mélyrehatón fontosaknak állítják, hogy szerintök e napokban fog eldőlni, váljon a kiegyezés maga is nem válik-e leglényegesebb pontjaiban kérdésessé. Egyátalán olyan hangon beszélnek, olyan nagy szavakkal dobálóznak, mint a kiegyezést megelőző években. Valami különben lehet is a dologban. Annyi tudniillik, hogy miután azon alku, mely most a kiegyezés anyagi oldalát illetőleg megindul és valószínűleg jobbra vagy balra eldől, mélyen érinti magát az alapszerződést, és ez alkalommal szóba jöhetett, várjon e közjogi alap nem igényel-e valami gyökeresebb módosítást, tudniillik azok kívánsága szerint, akik e módosítást „visszafelé“ az „egységes észbirodalom“ eszméjét megközelítőleg szeretnék végrehajtani. Talán ez alkalomra idézték föl a reakciónak szellemét a ,,Vérvirkolás“-t képviselő államférfi személyében ijesztő vázás és puhitási szándékból, holott a puhitás már még a jelenleginél is gonoszabb körülmények közt csúf kudarcot vallott. Jellemző azonban, és ránk nézve nem épen kedvezőtlen értelemben, hogy a fenyegető eshetőségek közt most már nem csupán a megboldogult reakció, a beolvasztó egységes észbirodalom, hanem a másik, ellentétes szélsőség, a „személyes unió“ is szerepel, mégpedig szinte valószínűbb alakban, mint amaz, és osztrák szomszédaink boszúságát csak növelheti, hogy e mumustól mi épen nem nagyon tudunk megijedni, noha, őszintén megvallva, most már mi mutatunk sokkal kevesebb hajlandóságot, mint ezelőtt néhány évvel, mikor minket épen e hajlammal ők vádoltak. Kétségkívül igen fontosak lesznek vagy lehetnek a határozatok, melyek e napokban és Buda várában hozandók. Ami azoknak kimenetelét, illetőleg reánk nézve sikeres voltát illeti, e részben némi jó előjelnek veszszük az osztrák sajtónak a közelmúlthoz aránylag kissé siránkozó, legalább is aggodalmas hangját, melyből mintha a féltett „rebach“ veszteségének elősejtelme rína ki. Sok függ természetesen alkudozó államférfiaink erélyétől, szakértelmességétől és átalán diplomata képességeik imponáló mérvétől. E tekintetben föltevéseink ugyan épen nem igen vérmesek, de ezentúl némi reménynyel tölt el bennünket, hogy először is belső helyzetünk Ausztriával, másodszor a külvilággal szemben némi előnyöket nyújt számunkra, melyeknek még az osztrák kormányférfiak némi felsőbbsége mellett is részünkre kellene a diadalt eldönteni.