Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1877-01-03 / 1. szám
ELŐFINTÍST TÖKTETÉSEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. 1-fő szám. XXIII évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczir. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczir. Kiadó hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hannenatein és Vogler, Wallsiedgasse Nr. 10. Мооие R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppellk A. Wollzeile Nr. 22. Előfizetési felhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK 1877. évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Az egyik számos eredeti képpel illusztrálva , a másik rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Postai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok , együtt Egész évre............................. 12 ft. Félévre........................................... ... 6 „ Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre....................................................................8 ft. Félévre........................................................................4 ., Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre............................................. 6 ft. Félévre........................................................................3 . §/ЩГ~ Az előfizetések legczélszerűbben postautalvány által eszközölhetők. A Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságok kiadóhivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. szám.) HETI SZEMLE. Meglátszik, hogy nem a népek, hanem a diplomaták csinálják mai napság a történetet, mert amikor a népek nem engedik magukat gépekként, igavonó házi jószágként fölhasználtatni, akkor bizonyos nagyfontosságú események nem igen szoktak összetalálkozni a kalendáriummal, így kapták a keleti népek —és illetőleg Európa maga is — a török alkotmányt, karácsonyi ajándékba; így kapjuk a két havi fegyverszünetet — újévi ajándékba. A diplomata urak valósággal már kisgyermeknek — vagy talán cselédségnek ? — alighanem annak tekintik a világot, melynek krisztkindliket, újévi csecsebecséket ajándékozgatnak. Különben miért ne tennék, ha tehetik ? Ha a világnak tán a francziánál is háborgósabb — táblabiróink nyelvén „turbulens“ — népe, a magyar is olyannyira megfoghatlanul elhagyja magát, hogy már több mint egy évtizede vakon követi majd ez, majd amaz irányú vezéreit, anélkül pedig, hogy azok politikájának sikere igazolná némileg a bizalom föltétlenségét ? Némileg mondjuk, mert nincs és nem volt soha oly tökéletes halandó, akinek politikáját öntudatos és önérzetes népnek czélszerű vágy, illendő volna vakon követni. A példa nagyon ijesztő, de azért mégsem ijedünk meg tőle, mert az ijedtséget arra tartjuk föl magunknak, amitől nem kellene megijedni. A 67-diki korszakos év után elharapózott nálunk borzasztó mérvben a korrupczió, kifelé — Ausztriával szemben — és itthon irtózatosan roszul gazdálkodtunk, elszegényedtünk, s azon ponton állunk, s hogy azon Ausztria foszszon meg az alkotmányosságtól s önállástól, melynek mi az alkotmányosságot megszereztük és melyet mi a 66-ki vereség fenyegető következményétől, a végenyészettől nagylelkű engedékenységgel és mérséklettel megmentettünk. Most meg külpolitikánk jár olyan mélységes meredély szélén, hogy szédülünk, ha annak sötétébe alá tekintünk. De mert mi hallgatunk, s mintha menthetlenül elveszetteknek tartanók létünket, engedjük kormányoztatni magunkat az örvény felé. Ez valóban megmagyarázhatlan, szinte lélektanilag természetlennek tetsző jelenség, mert hiszen az egyes ember a végveszély perezében a szalmaszálhoz is szokott kapkodni. Úgy látszik, a népekre nézve e szabály kivétel alá esik, vagy legalább minket illetőleg, mert mi meg a szalmaszálhoz se kapkodunk. Az aléltság olyan nagy fokú, hogy a hatalom, mely a közvéleménynyel ellenkező irányt követ, már még érdemesnek sem tartja ez irányt buzgón, melegen ajánlani, jónak bizonyítgatni, egyszerűen a némaság megvetésével megy a maga útján, tudva, látva, hogy az a közvélemény mondogat, makog ugyan ellene valamit, de csak mint aki lidércz-nyomás alatt álmában beszél, anélkül, hogy mozdulni képes volna, nézetei érvényülését erőltetni. Nem hiába úszunk orosz áramban: tanuljuk, szokjuk már előre a föltétlen engedelmességet, mely az orosz politikai vallás első és legfőbb hitágozata. Hanem hát van még mindig a gondviselés, és mi, egyéb keleti vonásaink közt, megőriztük híven a gondviselés iránti határtalan bizalmunkat. Meglehet, hogy ez majd most is megment bennünket, hiszen némi jelek mutatkoznak is arra, hogy ez nem épen lehetetlen. Ha tudniillik az orosz kolosszus, melytől való félelmünk, illetőleg politikusaink félelme a meredtségig gémberedett, a cselekvés pillanatában nem mutatkozik olyan erősnek, mint a minőnek a hátrálás bölcseségének hirdetői képzelték. Csakugyan ez az orosz jeges rém azon mérvben látszik egyre gyöngébbnek, melyben hosszas fenyegetőzései megvalósításának pillanata közelít. Hiszen már egy év óta többször fölemelni látszik fenyegető öklét ütésre és mindannyiszor meg csak lebocsájta azt. Ez valóban már kezd igen gyanúsnak föltűnni. íme a törököt már egy év előtt nem is betegnek, hanem szinte halottnak kezdte híresztelni nemcsak halálos ellene, aki örökére vágyik, de régi barátai is a halál eshetőségét kezdték számításba venni. A hadak történetében sem fordult elő még, hogy egy támadó hatalom, miután éveken át készült elő a hódító műveletre, azon perczben, midőn végre a fenyegetett fél szembe fordul vele, hogy no hát isten neki — lássuk a medvét — üss ha tudsz! — akkor ez a támadó hatalom bizonyul készületlennek és képtelennek a harcz megkezdésére. Ki hitte volna ezelőtt egy évet! midőn a török a herczegovinai mozgalommal szemben oly lanyhán járt el, hogy ez tán csak a megvetés tétlensége, vagy taktika, s midőn egy év múlva már az orosz tartalékkal föllépő jelentős szerb sereget is leverte, s midőn az orosz már féléven át készül, fenyegetőzik a török állam megsemmisítével, hogy ekkor egyszerre nem a beteg — a tetszhalott török, hanem az orosz hetvenkedő óriás, a hóditni — megszállani szándékozó óriás lesz az, amelyik egyre visszahátrálni lesz kénytelen és egyre újabb, hónapokra terjedő fegyverszüneteket eszközöl ki maga számára, mert hát ő még mindig nincs készen, — mi több — kisül, hogy a rendetlenség, az erkölcsi romlás, a sikkasztás, a korrupczió divó gonosz növénye nem is a mohamedánság földjén diszlik, legalább nem annyira, mert ellenkezőleg, ott a hatalmi lelkesedés ölt egyre nagyobb mérveket, hanem az orosz sereg az, melyről már a hadjárat megkezdése előtt olyan baljós hírek keringnek, mint a múlt franczia, osztrák hadjáratok alatt ez utóbbiakról csak a szenvedett vereségek után jöttek napvilágra ? És még a szerencse, a véletlen, a végzet, hadviselésekben oly fontos tényezők, még ezek is az orosz ellen fordulnak mindjárt a kezdeményezés napjaiban. Az orosz hadvezér nagy ünnepélyesen fölkötött kolomppal elindul a hadsereghez, a táborba, és a legelső tény, melylyel a nagyszerű műveletet fölavatja, nem is az, hogy, mint egy hajdankori előde, a határra érve, hasra esik, de a