Politikai Ujdonságok, 1877 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-03 / 1. szám

ELŐFINTÍST TÖKTETÉSEK: a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt: Egész évre 12 ft., félévre 6 ft. Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre 8 ft., félévre 4 ft. Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre 6 ft., félévre 3 ft. 1-fő szám. XXIII évfolyam. HIRDETÉSEK DÍJA: Egy hatszor hasábozott petit sor, vagy annak helye egyszeri igtatásnál 15 krajczár, többszöri igtatásnál 10 krajczir. Bélyegdij külön minden igtatás után 30 krajczir. Kiadó­ hivatalunk számára hirdetményeket elfogad Bécsben : Hannenatein és Vogler, Wallsied­gasse Nr. 10. Мооие R., Seilerstätte Nr. 2 és Oppellk A. Wollzeile Nr. 22. Előfizetési felhívás VASÁRNAPI ÚJSÁG és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK 1877. évi folyamára. (Ismeretterjesztő és politikai hetilap. — Az egyik számos eredeti képpel illusztrálva , a másik rendkívüli mellékletekkel bővítve.) Postai szétküldéssel vagy Budapesten házhoz hordva a Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok , együtt Egész évre............................. 12 ft. Félévre........................................... ... 6 „ Csupán a Vasárnapi Újság: Egész évre....................................................................8 ft. Félévre........................................................................4 ., Csupán a Politikai Újdonságok: Egész évre............................................. 6 ft. Félévre........................................................................3 . §/ЩГ~ Az előfizetések legczélszerű­bben postautal­vány által eszközölh­etők. A Vasárnapi Ujság és Politikai Újdonságok kiadó­hivatala (Budapest, egyetem-utcza 4. szám.) HETI SZEMLE. Meglátszik, hogy nem a népek, hanem a diplomaták csinálják mai napság a történe­tet, mert a­mikor a népek nem engedik magukat gépekként, igavonó házi jószágként fölhasználtatni, akkor bizonyos nagyfontos­­ságú események nem igen szoktak összetalál­kozni a kalendáriummal, így kapták a keleti népek —é­s illetőleg Európa maga is — a török alkotmányt, karácsonyi ajándékba; így kapjuk a két havi fegyverszünetet — újévi ajándékba. A diplo­mata urak valósággal már kis­gyermeknek — vagy talán cselédségnek ? — alighanem annak­ tekintik a világot, melynek kriszt­­kindliket, újévi csecsebecséket ajándékoz­­gatnak. Különben miért ne tennék, ha tehetik ? Ha a világnak tán a francziánál is háborgó­­sabb — táblabiróink nyelvén „turbulens“ — népe, a magyar is olyannyira megfoghatla­­nul elhagyja magát, hogy már több mint egy évtizede vakon követi majd ez, majd amaz irányú vezéreit, a­nélkül pedig, hogy azok politikájának sikere igazolná némileg a biza­lom föltétlenségét ? Némileg mondjuk, mert nincs és nem volt soha oly tökéletes halandó, a­kinek politikáját öntudatos és önérzetes népnek czélszerű vágy, illendő volna vakon követni. A példa nagyon ijesztő, de azért még­sem ijedünk meg tőle, mert az ijedtsé­get arra tartjuk föl magunknak, a­mitől nem kellene megijedni. A 67-diki korszakos év­­ után elharapózott nálunk borzasztó mérvben a korrupczió, kifelé — Ausztriával szemben — és itthon irtózatosan roszul gazdálkod­tunk, elszegényedtünk, s azon ponton állunk, s hogy azon Ausztria foszszon meg az alkot­mányosságtól s önállástól, melynek mi az alkotmányosságot megszereztük és melyet mi a 66-ki vereség fenyegető következményétől, a végenyészettől nagylelkű engedékenységgel és mérséklettel megmentettünk. Most meg külpolitikánk jár olyan mély­séges meredély szélén, hogy szédülünk, ha­­ annak sötétébe alá tekintünk. De mert mi hallgatunk, s mintha menthetlenül elveszet­teknek tartanók létünket, engedjük kormá­­nyoztatni magunkat az örvény felé. Ez valóban megmagyarázhatlan, szinte lélektanilag természetlennek tetsző jelenség, mert hiszen az egyes ember a végveszély perezében a szalmaszálhoz is szokott kap­kodni. Úgy látszik, a népekre nézve e sza­bály kivétel alá esik, vagy legalább minket illetőleg, mert mi meg a szalmaszálhoz se kapkodunk. Az aléltság olyan nagy fokú, hogy a hatalom, mely a köz­vélemény­nyel ellenkező irányt követ, már még érdemesnek sem tartja ez irányt buzgón, melegen ajánlani, jónak bizonyítgatni, egyszerűen a némaság megvetésével megy a maga útján, tudva, látva, hogy az a közvélemény mondogat, makog ugyan ellene valamit, de csak mint a­ki lidércz-nyomás alatt álmában beszél, a­nélkül, hogy mozdulni képes volna, nézetei érvényülését erőltetni. Nem hiába úszunk orosz áramban: tanul­juk, szokjuk már előre a föltétlen engedel­mességet, mely az orosz politikai vallás első és legfőbb hitágozata. Hanem hát van még mindig a gond­viselés, és mi, egyéb keleti vonásaink közt, megőriztük híven a gondviselés iránti ha­tártalan bizalmunkat. Meglehet, hogy ez majd most is megment bennünket, hiszen némi jelek mutatkoznak is arra, hogy ez nem épen lehetetlen. Ha tudniillik az orosz kolosszus, melytől való félelmünk, illetőleg politikusaink félelme a meredtségig gémberedett, a cselekvés pilla­natában nem mutatkozik olyan erősnek, mint a minőnek a hátrálás bölcseségének hirdetői képzelték. Csakugyan ez az orosz jeges rém azon mérvben látszik egyre gyöngébbnek, melyben hosszas fenyegetőzései megvalósításának pil­lanata közelít. Hiszen már egy év óta több­ször fölemelni látszik fenyegető öklét ütésre és mindannyiszor meg csak lebocsájta azt. Ez valóban már kezd igen gyanúsnak föltűnni. íme a törököt már egy év előtt nem is betegnek, hanem szinte halottnak kezdte hí­­resztelni nemcsak halálos ellene, a­ki örökére vágyik, de régi barátai is a halál eshetőségét kezdték számításba venni. A hadak történetében s­em fordult elő még, hogy egy támadó hatalom, miután éve­ken át készült elő a hódító műveletre, azon perczben, midőn végre a fenyegetett fél szembe fordul vele, hogy no hát isten neki — lássuk a medvét — üss ha tudsz! — akkor ez a támadó hatalom bizonyul készületlennek és képtelennek a h­arcz megkezdésére. Ki hitte volna ezelőtt egy évet! midőn a török a h­erczegovinai mozgalommal szem­ben oly lanyhán járt el, hogy ez tán csak a­­ megvetés tétlensége, vagy taktika, s midőn egy év múlva már az orosz tartalékkal föl­lépő jelentős szerb sereget is leverte, s mi­dőn az orosz már féléven át készül, fenyege­tőzik a török állam megsemmisítével, hogy ekkor egyszerre nem a beteg — a tetszha­lott török, hanem az orosz hetvenkedő óriás, a h­óditni — megszállani szándékozó óriás lesz az, a­melyik egyre visszahátrálni lesz kénytelen és egyre újabb, hónapokra terjedő fegyverszüneteket eszközöl ki maga számára, mert hát ő még mindig nincs készen, — mi több — kisül, hogy a rendetlenség, az erkölcsi­­ romlás, a sikkasztás, a korrupczió divó gonosz növénye nem is a mohamedánság földjén diszlik, legalább nem annyira, mert ellenke­zőleg, ott a h­atalmi lelkesedés ölt egyre na­gyobb mérveket,­­ hanem az orosz sereg az, melyről már a hadjárat megkezdése előtt olyan baljós hírek keringnek, mint a múlt franczia, osztrák hadjáratok alatt ez utóbbiak­ról csak a szenvedett vereségek után jöttek napvilágra ? És még a szerencse, a véletlen, a végzet, hadviselésekben oly fon­tos tényezők, még ezek is az orosz ellen fordulnak mindjárt a kezdeményezés napjaiban. Az orosz hadvezér nagy ünnepélyesen fölkötött kolomppal elin­dul a h­adsereghez, a táborba, és a legelső tény, melylyel a nagyszerű műveletet föl­avatja, nem is az, hogy, mint egy h­ajdan­­kori előde, a határra érve, hasra esik, de a

Next