Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1881-06-29 / 26. szám
856 Különben én véleményvitába nem ereszkedem, csak tényt akartam konstatálni, s a tény az, hogy Jókai nem mondott igazat, s tudta, hogy nem mond igazat, midőn azt fogta reám, hogy a kérdéses konföderaczionális «progettó» szerint a magyar a maga országgyűlésével hol Belgrádba, hol Zágrábba, hol Bukarestbe volt volna kénytelen vándorolni. Ez nem igaz! És a gúnyos gyanúsítást, melyet Jókai úr e szándékos nem igaz mondása implikál, Illyefalván a székely hallgatóság «derültséggel», «hangos tetszésnyilvánításokkal» fogadta! így írja «A Hon». Ha a székelységnek (melytől dicső múltjánál fogva — megvallom — én mást vártam volna) a nagyhirű regényírónak, kinek ezen minőségben én is a legőszintébb nagyrabecsüléssel adózom, bámulatos politikai aberráczióit tetszik hangos tetszésnyilvánításokkal fogadni, ahhoz semmi közöm. Változnak az idők és emberek, ízlés dolga. De hogy mikor az a híres regényíró egy a nyilvánosság előtt álló tényt meghamisít s nem igazat mond, a nagyszámú székely hallgatóság közt egyetlenegy ember sem akadt, aki annyit mondjon: «Már megkövetem úri személyét; de ez nem úgy van.» — hanem a hamis fapénzt mindannyian pengő érez gyanánt hangos tetszés nyilvánításokkal fogadják s még nevetnek is fölötte : ez, megvallom, váratlan volt előttem. Én a székely nép értelmisége felől más véleménynyel voltam. Nem zárhatom be levelemet a nélkül, hogy meg ne jegyezzem, miként azon politika után, melyet a két Lajthánia közös ügyes kormánya a keleti kérdésben elkövetett, mely végeredményben aligha fog máshova vezetni, mint oda, hogy «Magyarország lesz a máglya, melyen az osztrák sas elégettetik», a dunai konföderáczió, melyben a dunavölgyi nemzetek s köztük a magyar nemzet teljes állami függetlenségük s nemzeti szabadságuk biztosítását találhatták volna, már többé nem lehetséges. Megtörtént dolgot meg nem történtté Isten sem tehet. Már én valóban nem értem, minő viszketegség vitte reá Jókai urat, hogy ezt a konföderáczionális «progettó»-t a választási vitába hajánál fogva belerántsa, ha csak az a vágy nem, hogy az «értelmes» székely közönségtől az én rovásomra kaczajt acquiráljon. Kortes fogás akart-e lenni, mely arra volt számítva, hogy vele a függetlenségi pártnak ártson? De hiszen a függetlenségi pártnak azzal a borára-derűre előrántott «progettó»-val egyáltalában semmi köze; először azért, mert a függetlenségi párt több jeles tagjai nyilvánosan még az országgyűlésen is kijelentették, hogy a dunai konföderáczió eszméjében velem nem értenek egyet, másodszor azért, mert a függetlenségi párt az uralkodóház iránti hűség és a personális unió alapján áll, én pedig az osztrák császárt magyar királynak sem personális unióval, sem semmi más kigondolható alapon — nem akarom. Hát mi joggal merítgeti Jókai úr az én vedrem vizét a függetlenségi párt nyakába? hisz az az én szavaimért, tetteimért s tervemért nem felelős. Hanem miután Jókai úrnak tetszett amúgy a vízben lyukat fúró módon azt a dunaszövetségi «progettó»-t előrántani, kijelentem, miként ez engem azon határozatra bírt, miszerint, ha Isten bubánat sújtotta erőmnek annyira kedvezni talál, hogy Irataim harmadik kötetét összeállíthatom, szándékom van annak a «progettó»-nak történelmét ott előadni. Abból majd meg fogja tudni a magyar olvasó közönség, hogy: A váratlanul nyilvánosságra jutott (dunaszövetségi) javaslat nem volt egyéb, mint, egy privát használatra proponált értekezési bázis, melyet nem én fogalmaztam, de melyhez s csakis mint ilyenhez megegyezésemet adtam, mert okom volt hinni, hogy annak folytán az Európának nem kevésbbé, mint az érdeklett nemzetek szabadságának érdekében fekvő eszme, melyet akkorig a vakszenvedély taglalat nélkül hagyott, az illetők között higgadt értekezletre kerülhet.-----------------Csak ennyi volt és nem több annak értelme, még csak nem is kidolgozott terv az, hanem csak privát használatra szánt konstatálása annak, hogy én és politikai barátaim készek voltunk a hazánkban s hazánk szomszédjában felizgatott nemzetiségi viszályok kiegyenlítésére, egyszersmind az osztrák birodalom lehető fölbomlása miatt, némely ó-szerű diplomácziai körökben egy európai súlyegyen iránt táplált, vagy színlelt aggodalmak elosztására mindent megtenni, a mit saját hazánk iránt kötelességeink megengednek. E sorok az «Allianza» idézett junius 1-ei számából vannak kivéve s magam iránti tartozásomnak véltem Jókai úr handabandája folytán ennyit a dolog történelméből már most előlegezni. Különben levelem lényege az, hogy Jókai úr nem mondott igazat, midőn azt fogta reám, hogy én a magyart a maga országgyűlésével Belgrádba, Zágrábba, Bukarestbe akartam volna vándoroltatok Mondott hasonlóan több nem igazat is. Ezekről majd máskor.»* Jókai azonnal válaszolt Kossuth fentebbi levelére a hírlapjában közzétett nyilatkozatával. «Mindig fájdalmas rám nézve — írja Jókai — valahányszor Kossuth ellen vitatkoznom kell. Én azonban, ha az «apám» és az «anyám» között volna viszály, mindig az anyámnak fognám pártját. — Anyám, a haza. Szeretem Kossuthot, de jobban szeretem Magyarországot. Kossuth azt mondja, hogy én «tudva nem mondtam igazat» , midőn azt állítottam, hogy az aldunai konföderáczionális progettó szerint az «országgyűlés vándorolt volna Belgrádba, Bukarestbe, Zágrábba.» — Szerinte ez nem igaz! Mert az országgyűlés megmaradt volna Budapestnek, csak a szövetségi gyűlés, melynek föladata lett volna a hadi kontingens mennyiségét szabni meg, vándorolt volna városról városra; s ez Kossuth szerint ugyanaz a hatáskör, ami a mostani delegáczióké. Hát csupán csak egy kis fogalomkülönbség van közöttünk. Kossuth szerint az újon ezi 11 ezék megszabási joga nélkül is országgyűlés az országgyűlés (Reichstag) — én szerintem e nélkül az csak tartománygyűlés (Landtag), amilyen van most Csehországnak, Tirolnak stb. Ez a joga megvan a jelenlegi magyar országgyűlésnek, ez a jog át volt ruházva a progettóban a szövetségi gyűlésre. Ezt a jogot nem adta át a dualisztikus alkotmány a delegáczióknak, azok csak a költségekről szólhatnak, a delegácziók tehát nem azonosak a tervezet szövetségi gyűlésével. Én tehát a magam felfogása szerint tudva igazat mondtam. — Országgyűlés-e az, melytől el van véve a hadi kontingens (ujonczilletmény) megszabásának joga? — Ez a thézis! «De amit én nem mondtam el Illyefalván, s amit most Kossuth e levelében felidéz a progettóból, hogy nemcsak a szövetségi gyűlés lett volna ambulatorius, hanem maga a szövetséges végrehajtó hatalom is ambulatorius, azaz sor szerint egy-egy évben Magyarországon székelt volna, hisz ez sokkal súlyosabb annál, amit elmondtam. Hogy a konföderáczió elnöke vagy királya csak minden negyedik évben jött volna ide Magyarországra, három évig pedig összes centrális hatalomkörével majd Zágrábban, majd Bukarestben, majd Belgrádban települt volna le s onnan regnált volna felettünk, nagy Magyarország felett. Holott most a magyar király évenkint több hónapot tölt el Magyarországon, s minden alkalommal lejön hozzánk, midőn mint Magyarország királyának itt uralkodói teendője van; az államhatalom azonban állandóul Budapesten van. — Nem akarom ezt a különbséget illusztrálni. Fájdalmat okoznék vele Kossuthnak, ha egész részletességében feltárnám előtte a két kép közötti különbséget, amelyek közül az egyiket az ő leghívebb hívei sem fogadnák el cserébe, s ez nem szándékom. «Én tűröm a súlyos kifejezéseket, amiket ismételve elmond reám. Neki minden szabad, neki egyedül a kerek világon. Ebből láthatja, hogy milyen «pária» ő Magyarországon.» POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 26. SZÁM. 1881. XXVII. ÉVFOLYAM. A KÉPVISELŐ VÁLASZTÁSOK. A választások ötödik napján körülbelől ugyanazt az arányt tüntetik föl a pártállások, mint az országgyűlés vége felé, mikor tudvalevőleg a kormánypárt megfogyatkozott. Az eddig ismeretes névsort nehéz pontosan összeállítani pártok szerint. Sok függ attól, hogyaz úgynevezett pártonkívüliek vagy nemzetiségiek (például a szászok) hová számítandók. Az ellenzéki árnyalatok közt is van néhány, kikkel szemben nem egészen világos, hogy mennyiben hajlanak jobb vagy bal felé. Ha a június 28-án megjelent pártlapok számotgatásait tekintjük, igen különböző kimutatást találunk. A kormánypárti «Hon» a kormánypárt addig megválasztott képviselőit 173-ra teszi, a mérsékelt ellenzékieket 47-re, a függetlenségi pártot 60-ra, a párton kívülieket 6-ra, a nemzetiségieket 7-re teszi; vagyis a kormány részére 53 többséget jegyez föl 293 képviselő közül. A «Pesti Napló» 255 képviselőt így oszt föl: kormánypárti 142, mérsékelt ellenzéki 61, függetlenségi 50, pártonkívüli 1, nemzetiségi is csak 1; e szerint a kormánypárt többsége 29. A függetlenségi párt lapjai ugyanakkor 66 képviselőt számítanak a függetlenségi párt részére, s a négy első napi választásokban a párt tiszta nyereségét huszonkét kerületre teszik. A kerületekben sok változás történt, minden árnyalat kölcsönösen vesztett és nyert. Az ellenzékkel szemközt a kormánypárt eddig több kerületet elvesztett, melyek csorbáját még nem köszörülte ki. A fővárosi választások igen kedveztek a kormánypártnak. Jelöltjeit, a Józsefváros kivételével mindenütt megválasztották. Csak a belvárosban és a Terézváros egyik kerületében (ahol nem állított föl jelöltet) s a Józsefvárosban választottak mérsékelt ellenzékieket, a többi hat kerület választottjai kormánypártiak. A függetlenségei párt elvesztette a Ferenczvárost, ahol Thaly Kálmán helyébe K. Kemény Gábor minisztert választották meg. A mérsékelt ellenzék leginkább a felvidéken és Dunántúl bontotta ki zászlóját, váltakozó szerencsével. A függetlenségi párt néhány érzékeny veszteséget okozott az egyesült ellenzéknek, nevezetesen Aradon, Miskolczon. A függetlenségi párt átalában a nagyobb városokban vívott ki jelentékeny győzelmeket, melyekkel fővárosi vereségét helyrehozta. Kolozsvár mindkét kerületében, Maros- Vásárhely és Miskolcz egyik kerületében, továbbá Pécs, Győr, Arad városban a függetlenségi párt nyert többséget. Szeged egyik kerületét azonban elveszíti. Hátra van még Debreczen három kerületével, melyeket a múlt választásoknál hódított el. Tisza miniszterelnök három kerületben lépett föl, s épen saját birtokán, az ugrai kerületben nem választották meg. Megválasztotta Nagy-Várad és Sepsi-Szent-György. Szende Béla miniszter is két helyt van megválasztva: Szegeden és Lugoson. Ordódy miniszter szintén két kerület mandátumát viseli, a csongrádit és udvardit. Kétszer választották még meg eddig: Ugron Gábor függetlenségit Kolozsvárit és Székely-Udvarhelyen, s Turgonyi Lajos függetlenségit a tolnamegyei pinczehelyi és zalamegyei baksai kerületekben. Három kerületben nem volt eredménye a választásoknak. A biharmegyei margitai kerületben erőszakosan megakadályozták az eredmény kihirdetését. A veszprém megyei enyingi kerületben és a csanádmegyei nagylakiban pedig a jelöltek nem kapták meg az abszolút többséget, tehát új szavazás lesz. Az e hó 28-án reggelig érkezett választásokról alább közöljük a kimutatást, megyék és városok szerint. A jun. 28-ika estéjéig érkezettek «Legújabb» rovatunkban emlittetnek. A választások július 3-án végződnek. A fővárosiján. A főváros június 24-én választott. Most a választások nem tüntették föl azt a nagy elevenséget, mint a korábbi években. A közvélemény nem érdeklődött — mondjuk ki nyíltan — nem lelkesült oly mértékben, mint a korábbi választásoknál, mikor egy-egy jelölt mellett az összes főváros mintegy állást foglalt. A legtöbb érdekeltség a józsefvárosi, de főkép a ferenczvárosi választás iránt nyilvánult. A józsefvárosi választás iránt azért, hogy két ellenféllel szemközt Szilágyi Dezső (kinek nagy pártját mindenki ismerte) megnyeri-e az abszolút többséget. A Ferenczváros pedig az utolsó pillanatig kétséges volt, mind a két párt nagy erőfeszítéssel működött, a függetlenségi párt azonban elveszti e fővárosi kerületét.