Politikai Ujdonságok, 1881 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1881-06-29 / 26. szám

856 Különben én véleményvitába nem ereszke­dem, csak tényt akartam konstatálni, s a tény az, hogy Jókai nem mondott igazat, s tudta, hogy nem mond igazat, midőn azt fogta reám, hogy a kérdéses konföderaczionális «progettó» szerint a magyar a maga országgyűlésével hol Belgrádba, hol Zágrábba, hol Bukarestbe volt volna kényte­len vándorolni. Ez nem igaz! És a gúnyos gyanúsítást, melyet Jókai úr e szándékos nem igaz mondása implikál, Illyefalván a székely hallgatóság «derültséggel», «hangos tet­szésnyilvánításokkal» fogadta! így írja «A Hon». Ha a székelységnek (melytől dicső múltjánál fogva — megvallom — én mást vártam volna) a nagyhirű­ regényírónak, kinek ezen minőségben én is a legőszintébb nagyrabecsüléssel adózom, bámu­latos politikai aberráczióit tetszik hangos tetszés­nyilvánításokkal fogadni, ahhoz semmi közöm. Változnak az idők és emberek, ízlés dolga. De hogy mikor az a híres regényíró egy a nyilvánosság előtt álló tényt meghamisít s nem igazat mond, a nagyszámú székely hallgatóság közt egyetlenegy ember sem akadt, a­ki annyit mondjon: «Már megkövetem úri személyét; de ez nem úgy van.» — hanem a hamis fapénzt mindannyian pengő érez gyanánt hangos tetszés nyilvánításokkal fo­gadják s még nevetnek is fölötte : ez, megvallom, váratlan volt előttem. Én a székely nép értelmi­sége felől más véleménynyel voltam. Nem zárhatom be levelemet a nélkül, hogy meg ne jegyezzem, miként azon politika után, melyet a két Lajthánia közös ügyes kormánya a keleti kér­désben elkövetett, mely végeredményben aligha fog máshova vezetni, mint oda, hogy «Magyaror­szág lesz a máglya, melyen az osztrák sas eléget­­tetik», a dunai konföderáczió, melyben a duna­­völgyi nemzetek s köztük a magyar nemzet teljes állami függetlenségük s nemzeti szabadságuk biz­tosítását találhatták volna, már többé nem lehet­séges. Megtörtént dolgot meg nem történtté Isten sem tehet. Már én valóban nem értem, minő viszketegség vitte reá Jókai urat, hogy ezt a konföderáczionális «progettó»-t a választási vitába hajánál fogva belerántsa, ha csak az a vágy nem, hogy az «értel­mes» székely közönségtől az én rovásomra kaczajt acquiráljon. Kortes fogás akart-e lenni, mely arra volt számítva, hogy vele a függetlenségi pártnak árt­son? De hiszen a függetlenségi pártnak azzal a borára-derűre előrántott «progettó»-val egyálta­lában semmi köze; először azért, mert a független­ségi párt több jeles tagjai nyilvánosan még az or­szággyűlésen is kijelentették, hogy a dunai kon­föderáczió eszméjében velem nem értenek egyet, másodszor azért, mert a függetlenségi párt az ural­kodóház iránti hűség és a personális unió alapján áll, én pedig az osztrák császárt magyar királynak sem personális unióval, sem semmi más kigondol­ható alapon — nem akarom. Hát mi joggal merít­­geti Jókai úr az én vedrem vizét a függetlenségi párt nyakába? hisz az az én szavaimért, tetteimért s tervemért nem felelős. Hanem miután Jókai úrnak tetszett amúgy a vízben lyukat fúró módon azt a dunaszövetségi «progettó»-t előrántani, kijelentem, miként ez engem azon határozatra bírt, miszerint, ha Isten bubánat sújtotta erőmnek annyira kedvezni talál, hogy Irataim harmadik kötetét összeállíthatom, szándékom van annak a «progettó»-nak történel­mét ott előadni. Abból majd meg fogja tudni a magyar olvasó közönség, hogy: A váratlanul nyilvánosságra jutott (duna­­szövetségi) javaslat nem volt egyéb, mint, egy privát használatra proponált érte­kezési bázis, melyet nem én fogal­maztam, de melyhez s csakis mint ilyen­hez megegyezésemet adtam, mert okom volt hinni, hogy annak folytán az Európának nem kevésbbé, mint az érdeklett nemzetek szabadságá­nak érdekében fekvő eszme, melyet akkorig a vak­­szenvedély taglalat nélkül hagyott, az illetők kö­zött higgadt értekezletre kerülhet.-----------------­Csak ennyi volt és nem több annak értelme, még csak nem is kidolgozott terv az, hanem csak pri­vát használatra szánt konstatálása annak, hogy én és politikai barátaim készek voltunk a hazánkban s hazánk szomszédjában felizgatott nemzetiségi viszályok kiegyenlítésére, egyszersmind az osz­trák birodalom lehető fölbomlása miatt, némely ó-szerű diplomácziai körökben egy európai súly­­egyen iránt táplált, vagy színlelt aggodalmak el­osztására mindent megtenni, a mit saját hazánk iránt kötelességeink megengednek. E sorok az «Allianza» idézett junius 1-ei szá­mából vannak kivéve s magam iránti tartozásom­nak véltem Jókai úr handabandája folytán ennyit a dolog történelméből már most előlegezni. Különben levelem lényege az, hogy Jókai úr nem mondott igazat, midőn azt fogta reám, hogy én a magyart a maga országgyűlésével Belgrádba, Zágrábba, Bukarestbe akartam volna vándorol­tatok Mondott hasonlóan több nem igazat is. Ezek­ről majd máskor.»* Jókai azonnal válaszolt Kossuth fentebbi leve­lére a hírlapjában közzétett nyilatkozatával. «Mindig fájdalmas rám nézve — írja Jókai — valahányszor Kossuth ellen vitatkoznom kell. Én azonban, ha az «apám» és az «anyám» között volna viszály, mindig az anyámnak fognám párt­ját. — Anyám, a haza. Szeretem Kossuthot, de jobban szeretem Magyarországot. Kossuth azt mondja, hogy én «tudva nem mondtam igazat» , midőn azt állítottam, hogy az aldunai konföderáczionális progettó szerint az «országgyűlés vándorolt volna Belgrádba, Buka­restbe, Zágrábba.» — Szerinte ez nem igaz! Mert az országgyűlés megmaradt volna Budapestnek, csak a szövetségi gyűlés, melynek föladata lett volna a hadi kontingens mennyiségét szabni meg, vándorolt volna városról városra; s ez Kossuth szerint ugyanaz a hatáskör, a­mi a mostani delegáczióké. Hát csupán csak egy kis fogalomkülönbség van közöttünk. Kossuth szerint az ú­j­o­n e­z­i 11 e­­zék megszabási joga nélkül is ország­gyűlés az országgyűlés (Reichstag) — én szerintem e nélkül az csak tartománygyűlés (Land­tag), a­milyen van most Csehországnak, Tirolnak stb. Ez a joga meg­van a jelenlegi ma­gyar országgyűlésnek, ez a jog át volt ruházva a progettóban a szövetségi gyű­lésre. Ezt a jogot nem adta át a dualisztikus alkotmány a delegáczióknak, azok csak a költségekről szólhatnak, a delegácziók te­hát nem azonosak a tervezet szövet­ségi gyűlésével. Én tehát a magam felfogása szerint tudva igazat mondtam. — Országgyűlés-e az, melytől el van véve a hadi kontingens (ujoncz­­illetmény) megszabásának joga? — Ez a thézis! «De a­mit én nem mondtam el Illyefalván, s a­mit most Kossuth e levelében felidéz a progettó­­ból, hogy nemcsak a szövetségi gyűlés lett volna ambulatorius, hanem maga a szövetséges végrehajtó hatalom is ambulatorius, azaz sor szerint egy-egy évben Magyarországon székelt volna, hisz ez sokkal súlyosabb annál, a­mit el­mondtam. Hogy a konföderáczió elnöke vagy királya csak minden negyedik évben jött volna ide Magyar­­országra, három évig pedig összes c­entrális hata­­lomkörével majd Zágrábban, majd Bukarestben, majd Belgrádban települt volna le s onnan regnált volna felettünk, nagy Magyarország felett. Holott most a magyar király évenkint több hónapot tölt el Magyarországon, s minden alkalommal lejön hozzánk, midőn mint Magyarország királyának itt uralkodói teendője van; az államhatalom azonban állandóul Budapesten van. — Nem akarom ezt a különbséget illusztrálni. Fájdalmat okoznék vele Kossuthnak, ha egész részletességében feltárnám előtte a két kép közötti különbséget, a­melyek közül az egyiket az ő leghívebb hívei sem fogadnák el cserébe, s ez nem szándékom. «Én tűröm a súlyos kifejezéseket, a­miket ismé­telve elmond reám. Neki minden szabad, neki egyedül a kerek világon. Ebből láthatja, hogy milyen «pária» ő Magyarországon.» POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. 26. SZÁM. 1881. XXVII. ÉVFOLYAM. A KÉPVISELŐ VÁLASZTÁSOK. A választások ötödik napján körülbelől ugyan­azt az arányt tüntetik föl a pártállások, mint az országgyűlés vége felé, mikor tudvalevőleg a kor­mánypárt megfogyatkozott. Az eddig ismeretes névsort nehéz pontosan összeállítani pártok sze­rint. Sok függ attól, hogy­­az úgynevezett párton­­kívüliek vagy nemzetiségiek (például a szászok) hová számítandók. Az ellenzéki árnyalatok közt is van néhány, kikkel szemben nem egészen világos, hogy mennyiben hajlanak jobb vagy bal felé. Ha a június 28-án megjelent pártlapok szá­­motgatásait tekintjük, igen különböző kimutatást találunk. A kormánypárti «Hon» a kor­mánypárt addig megválasztott képviselőit 173-ra teszi, a mérsékelt ellenzékieket 47-re, a független­ségi pártot 60-ra, a párton kívülieket 6-ra, a nem­zetiségieket 7-re teszi; vagyis a kormány részére 53 többséget jegyez föl 293 képviselő közül. A «Pesti Napló» 255 képviselőt így oszt föl: kormánypárti 142, mérsékelt ellenzéki 61, függet­lenségi 50, pártonkívüli 1, nemzetiségi is csak 1; e szerint a kormánypárt többsége 29. A függet­lenségi párt lapjai ugyanakkor 66 képvi­selőt számítanak a függetlenségi párt részére, s a négy első napi választásokban a párt tiszta nyere­ségét huszonkét kerületre teszik. A kerületekben sok változás történt, minden árnyalat kölcsönösen vesztett és nyert. Az ellen­zékkel szemközt a kormánypárt eddig több kerü­letet elvesztett, melyek csorbáját még nem köszö­rülte ki. A fővárosi választások igen kedveztek a kor­mánypártnak. Jelöltjeit, a Józsefváros kivételével mindenütt megválasztották. Csak a belvárosban és a Terézváros egyik kerületében (a­hol nem állított föl jelöltet) s a Józsefvárosban választottak mérsé­kelt ellenzékieket, a többi hat kerület választottjai kormánypártiak. A függetlenségei párt elvesztette a Ferenczvárost, a­hol Thaly Kálmán helyébe K. Kemény Gábor minisztert választották meg. A mérsékelt ellenzék leginkább a felvidéken és Dunántúl bontotta ki zászlóját, váltakozó sze­rencsével. A függetlenségi párt néhány érzékeny veszteséget okozott az egyesült ellenzéknek, neve­zetesen Aradon, Miskolczon. A függetlenségi párt átalában a nagyobb városokban vívott ki jelentékeny győzelmeket, melyekkel fővárosi vereségét helyre­hozta. Kolozsvár mindkét kerületében, Maros- Vásárhely és Miskolcz egyik kerületében, továbbá Pécs, Győr, Arad városban a függetlenségi párt nyert többséget. Szeged egyik kerületét azonban elveszíti. Hátra van még Debreczen három kerü­letével, melyeket a múlt választásoknál hódított el. Tisza miniszterelnök három kerületben lé­pett föl, s épen saját birtokán, az ugrai kerületben nem választották meg. Megválasztotta Nagy-Várad és Sepsi-Szent-György. Szende Béla miniszter is két helyt van megválasztva: Szegeden és Lugo­son. O­r­d­ó­d­y miniszter szintén két kerület man­dátumát viseli, a csongrádit és udvardit. Kétszer választották még meg eddig: Ugron Gábor füg­getlenségit Kolozsvárit és Székely-Udvarhelyen, s Turgonyi Lajos függetlenségit a tolnamegyei pinczehelyi és zalamegyei baksai kerületekben. Három kerületben nem volt eredménye a választásoknak. A biharmegyei margitai kerület­ben erőszakosan megakadályozták az eredmény kihirdetését. A veszprém megyei enyingi kerületben és a csanádmegyei nagylakiban pedig a jelöltek nem kapták meg az abszolút többséget, tehát új szavazás lesz. Az e hó 28-án reggelig érkezett választásokról alább közöljük a kimutatást, megyék és városok szerint. A jun. 28-ika estéjéig érkezettek «Leg­újabb» rovatunkban emlittetnek. A választások július 3-án végződnek. A fővárosiján. A főváros június 24-én választott. Most a vá­lasztások nem tüntették föl azt a nagy elevensé­get, mint a korábbi években. A közvélemény nem érdeklődött — mondjuk ki nyíltan — nem lelke­sült oly mértékben, mint a korábbi választásoknál, mikor egy-egy jelölt mellett az összes főváros mint­egy állást foglalt. A legtöbb érdekeltség a józsef­városi, de főkép a ferenczvárosi választás iránt nyilvánult. A józsefvárosi választás iránt azért, hogy két ellenféllel szemközt Szilágyi Dezső (kinek nagy pártját mindenki ismerte) megnyeri-e az abszolút­ többséget. A Ferenczváros pedig az utolsó pillanatig kétséges volt, mind a két párt nagy erőfeszítéssel működött, a függetlenségi párt azon­ban elveszti e fővárosi kerületét.

Next