Politikai Ujdonságok, 1882 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1882-10-18 / 42. szám
42. szám, 1882. xxvm. évfolyam. POLITIKAI ÚJDONSÁGOK. már, hanem csak meghalni. Hisz a kardját is elajándékozta másnak. Azt a hires tenyérnyi pallost, a mit ő maga guillotinnak nevezett. A döntő ütközetet a csatatéren nézte végig, de fegyvertelenül. Az a bolond kozák, a ki őt leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel! Azt mondják: szép halál az ilyen; én pedig azt mondom , hogy jó halál volt ! Magyarország elbukásával Petőfinek az élete be volt fejezve. Számára ezen a planétán többé nem lehetett hely. Utolsó költeményének czíme «Szörnyű idők». S amit elmond, azzal végzi «várjon, a ki ezt a történetet hallja, nem veszi-e egy őrült, rémülésteli zavart ész meséjének ?» Hát ami idők azután következtek. Azokban igazán meg kellett volna neki őrülnie. A halált nem félte soha, de van egy költeménye : «A munkácsi várban», ennek a refrain-je «Oh de ez a börtön. Ettül félek!» Ahonnan mások megőszülve jöttek, ő onnan megőrülve jött volna elő. Jól járt, hogy meghalt! mi akik megmaradtunk, mentül tovább toljuk az éveket egymásután, folyvást kisebbek leszünk, míg az ő alakja, mentül továbbra halad az időben, annál magasabbá nő fel. Jól történt, hogy porait szétszórták a szelek, így minden magyarnak jut belőle egy porszem, s minden porszemében él a hazaszeretet. Most érczszobra előtt állunk. Én azt hiszem, hogy ő maga is jelen van. A szellemnek ott kell lakni a szoborban, mit az igazságosztó utókor megörökítésére emel. Ez a szobor lát, érez és gondolkozik. S a szellemek igazságosak, világosan látnak s szenvedély nélkül ítélnek. Láthatja ez érző, gondolkodó szobor, mi történt azóta, hogy szelleme a földet elhagyta? A népszabadság, melyet ő még mint gyémántot keresett, és megtalálva annak tartogatott, ma már közönséges, de hasznos úttöltő kavics : sérthetetlen, elveszíthetetlen. . . Láthatja Budapestet, s ítélhet felőle, hová emelkedett, metropolissá lett az a város, melyről ő egykor oly tréfásan énekelt ? . . . Láthatja, hogy a mit a «vasúton» irt dalában ábrándul óhajtott, hogy Magyarország át legyen hálózva száz vasúttal: ime teljesült «ha nincs elég vasatok, törjétek össze lánczaitokat s lesz elég.» Ez is megvan : nincsenek lánczok . .. Láthatja, hogy a honvédsereg újra fennáll : erőben, hazaszeretetben a régivel versenyző, hogy Magyarország nem félti jövendőjét semmi ellenségétől többé . . . Láthatja, hogy van erős pártküzdelem, és abban van erős öntudatos nemzeti élet egész hazaszerte ! . . . Láthatja, hogy van szabad sajtó, egész légiójával a szellem harczosainak, s az olvasók száma egész tábor: egész ország! S a harczosok között nincsen egy sem, aki ne a szabadságot, a haza nagyságát védené : ha volna, nem lenne, aki olvassa . . . Láthatja, hogy szépirodalom, tudomány, művészet, ipar és kereskedelem mind úgy megerősült, úgy megöregbedett, hogy Magyarországnak nem kell többé könyörögni, hogy észrevegyék , betölti helyét a mivelt világban. És láthatja, hogy az, amit kincsül hagyott hátra, lánglelke művei százezernyi számban vannak elterjedve széles e hazában, s otthon vannak a főúr dísztermének mozaik asztalán épen úgy mint a földmives mestergerendáján. Szárnyaik is nőttek, berepülték már a kerek föld világát. Az a német nemzet, kivel annyit viszálkodott, maga nyitott utat szellemkincseinek a széles világba : francziák, angolok, olaszok és svédek, (lengyelek, spanyolok, világot gyújtottak nála : versei átmentek az óceánon az új világba: meglátogatták Japánt, még Khinát is ; s mint a nap, úgy tértek vissza kelet birodalma felől. És minden földön, amit bejártak, hirdették a magyar dicsőségét... És nem hiába hirdették: azt is jól láthatja. S aztán még egyet láthat. Azt, hogy «van még egy szeretett és népeit szerető király» s az Magyarországé! . . . S aztán hallgathatja, mit suttog fülébe a korszellem nemtője. Hogy minden haladni fog előre a magasság, a tökéletesség felé. Beszélni fog neki a jövendőnek olyan titkairól, miktől még a szobor szivének is meg kell dobbannia. Tán csak az én káprázó szemeim látják , de nekem úgy tetszik, hogy mikor e néptenger körülözönli őt, a szobor érezarczulatán dicsőült mosolygás túlvilági derengése ömlik át. Ah, jönnek még idők, amikor e szobornak a szive úgy megtelik gyönyörrel, hogy annak hőségétől a szobor izzóvá lesz s világítani fog az éjszakában! A hallgatóság lankadatlan figyelemmel kisérte Jókai beszédét s egyes részeit gyakran megéljenezte. (Jókai beszédének többi részét melléklapunkban a «Világkróniká»-ban közöljük, úgy hogy ekkér a teljes beszédet veszi az olvasó.) A tetszés zaja után Báth Károly fölkérte a közönséget, hogy csatlakozzék a bizottsághoz és vonuljanak a szobor leleplezésére. Erre megindultak a földiszített vonalon, nagy tömeg sorai közt. A szobor leleplezése. Tizenegy óra múlt, mikor a menet a Petőfitérre ért. A körül levő nagy házak ablakai mind telve voltak. A szobor körül tágas helyet tartottak föl a meghívottaknak, de ez a hely nem telt meg , annál nagyobb volt azonban a tömeg, egy kissé távolban tartva. Báth Károly beszélt itt is először, szólva az ünnepély czéljáról. «Nem ad e szobor semmit a Petőfi dicsőségéhez, csak nemzetét teszi gazdagabbá egy köteles hála lerovásának tudatával. Hulljon le tehát a lepel magasztos alakjáról.» S e szavaknál hirtelen lebomlott a vászontakaró, s előtűnt a szobor, szónokilag fölemelt karjával, kifejező arczával. A közönség éljenzett. Báth folytatta beszédét, elmondva a szobor történetét és megemlékezve Reményi Edéről, ki a szobor eszméjét megpendítette, aztán országszerte hangversenyeket rendezett, s a legnagyobb összeget ő gyűjtötte. Végül köszönetet nyilvánított az adakozóknak, a gyűjtőknek, s a haza éltetésével fejezte beszédét. A katonai zenekar rázenditette a költő «Honfidalát» s a dalegyletek énekelték. Majd Nagy Imre, a nemzeti szinház művésze lépett föl a magas emelvényre s elszavalta Endrődy Sándornak ez alkalomra írt pályanyertes költeményét, melynek elszavalása az ünnepélynek egyik hatásos részét tette. Reményi Antal, a bizottság jegyzője fölhívta a város hatóságát, hogy vegye át a bizottságtól a szobrot és viselje gondját. Gerlóczy Károly alpolgármester válaszolt. Kijelentette, hogy a törvényhatóság ép oly gondos kegyelettel fog őrködni a szobor fölött, mint amily lelkesen iparkodott annak létrehozását erkölcsileg és anyagilag gyámolítani. Még a dalegyletek énekelték Kölcsey «Hymnuszát», s ezzel a leleplezés ünnepe véget ért. A közönség pedig özönleni kezdett a szobor körül, hogy közelről is lássa s megtekintse a pompás koszorúkat, melyek körülbelől 8—10,000 frt. értéket képviseltek, oly összeget, amiből igen szép irodalmi alapítvány telt volna ki. lom és művészet remekei halhatatlanokká tették nemzetek neveit, melyek a politikai nemzetek sorából századok óta elenyésztek. Ha oly becsben van minden nemzetre nézve irodalma és művészete, mit kell éreznünk nekünk, ha tudjuk, hogy nehéz időkben, az irodalom és művészet volt az, ami a minden térről leszorított, már majdnem kétségbeeső nemzetérzület lüktetését fenntartotta. Minél inkább kell nekünk tisztelnünk irodalmunkat és művészetünket, midőn csekély számunk mellett annyira van szükségünk hódítást és biztosítást egyedül szellemi fegyverekben találni. És ép azért áthatva ezen érzelmektől, engedjék, hogy emeljem poharam mindazokért, akik Magyarország irodalmát és művészetét szent elhatározással emelni törekednek. Engedjék, hogy emeljem poharam magáért a magyar nemzeti irodalom és művészetért. Adja isten, hogy Magyarország irodalma és művészete hosszú századokon át fejlődjék és virágozzék, de nem mint a magyar nemzet múltjának emlékköve, hanem mint eleven nemzeti életének kifejezése. Adja isten, hogy századok múlva is emeljen a nemzet szobrokat íróinak és művészeinek, de soha se emeljenek szobrot a magyar nemzet múltjának.» Jókai fölköszöntőjében igy szólt: «A Petőfi-emlék a legdrágább szobor a kerek földön, mert ez a legcsengőbb érczből van öntve : csupa hegedűszóból készült, s nem lehet annál becsesebb áldozat, mint amit az egyik ihlettje a múzsának, a másik múzsa fölkentjének megörökítésére hozott. Reményi Edéről szólok. Ő karolta föl legelőször a Petőfi emlék eszméjét, és azután elindult keresztül-kasul bejárni a szegény kis Magyarországot, a hegedűjével öszszemuzsikálni egy érczszobrot a költő testvér számára. Reményi nagyobb csodát műveit a lantjával, mint Orpheus, mert ő a köveknél nehezebbet mozdította meg : a nemzeti közönyt, s meg tudta szelidíteni a minden fenevadaknál erősebbet, az akkori policzást, hogy engedje őt, a nemzetet föllelkesítve emlékalapot gyűjteni a szabadságharcz hirhedett dalnokára. Reményi Ede érdeme áll legelől e szobor létrehozói közt. Sajnos, hogy e mai örömnap diadalát ő nem oszthatja velünk. Petőfitől az egész ég választ el bennünket, Reményi Edétől az egész földtelre. De azért, ha az egész föld áll is közöttünk, lelkeink találkozni fognak s én hittem, hogy a mi szeretett barátunk, művészetünk büszkesége, ki most oda át éjfél után három órakor az igazak álmát aluszsza, meg fogja hallani azt a riadó szózatot, mely az országon átkél őt felébreszteni: «Az isten éltesse, hírben, dicsőségben és boldogságban Reményi Edét sokáig!»* A lakoma alatt üdvözlő sürgönyök jöttek a bukaresti magyaroktól; a bécsi magyar egyletektől ; Prágából a «Politik» főszerkesztőjétől és a cseh hírlapiró-egylet elnökétől; Bratek Ferencztől, Petőfi cseh fordítójától; a marosvásárhelyi Bem-szobor bizottságától. A lakoma. A redut dísztermében 4 órára gyülekeztek az ünnepi lakomára. Az asztalnál Eáth Károly főpolgármester, mellette Tisza és Trefort miniszterek foglaltak helyet. Jelen voltak a vidéki küldöttek is. Hölgyek nem vettek részt. A pohárköszöntések közül Eáth Károly mondta az elsőt a királyi családra; aztán Szász Károly a költő emlékére; Gerlóczy alpolgármester a kormányra; Tisza miniszterelnök az irodalomra és művészetre; Jókai a távollevő Reményi Edére ; Vadnai Károly a fővárosra; Sárkány József a Petőfi-társaságra; Puszky Ferencz a szobor művészére, Huszár Adolfra; Reményi Antal a szobor öntőjére, Turbain Károlyra, ki jelen volt; Komócsy József a szobor bizottságára; Földváry Mihály alispán Petőfi szülőmegyéje nevében üdvözlé a fővárost; Csernátony Fiume üdvözlését tolmácsolta. Mondtak még köszöntőket Gyulai Pál, Királyi Pál, stb. Szász Károly felköszöntőjében többi közt így szólt Petőfiről: Ajkán megrendült a magyar természet összes érzelmi világa. A szerelem gyöngédsége és mélysége, a hazafi büszkesége és fájdalma, a szabadság lángoló heve és bátorsága, a harag tüze s a gúny villámai a kétségbeesés viharában: mindez epedett és suttogott, mennydörgött és csattogott dalaiban, melyek a népdal egyszerű, de dallamos formáiban a mily könnyen és erőltetés nélkül születtek az ő lelkében, oly könnyen és észrevétlenül mentek át a nép vérébe s lettek az egész nemzet sajátjaivá. Nép és nemzet: különböző két fogalom előbb, a Petőfi költészetében egybeolvadt, s ő, a legnemzetibb költő, a legnépszerűbb is lett egyszers- ; mind. Mert a nép hangján szólott a nemzethez, s mikor ő a népet fölemelte a nemzet magaslatára, nemzete megértette szavát s magához ölelte a népet. Ezt tette a Petőfi költészete s tette akkor, mikor ez átalakulás és egybeforradás a társadalomban, a politikában, az államéletben is éppen végbement. S költészete, mely egyik vezércsillaga korának, egyszersmind legjibb kifejezése is jön annak. Minden nagy szellem, mikor úgy látszik, hogy korának csak tolmácsa, tulajdonkép irányadója.» Tisza miniszterelnök beszédéből idézzük e sorokat: «Irodalom és művészet azok, a melyek utján a mióta a háborús korszakok letűntek, bár fájdalom nem örökre, nemzetek legbiztosabban lesznek ismeretesek, szeretettek és becsültek nemzettársaik között. Az iroda- I A tiszaeszlári eset. Nyíregyházáról e hó 12-ikéről azt jelentik, hogy a bűnpörben az ügyészség már beadta indítványát a törvényszékhez. Havas Imre ügyész Budapestről keltezett indítványában a vizsgálat kiegészítését kéri. És pedig két pontra nézve kér pótvizsgálatot. Először is Scharf Móricz korának megállapítása végett a hiteles anyakönyvi kivonat megszerzését kéri, kiemelve annak nagy fontosságát Scharf Móricz tanúvallomására s eskütételére nézve. Másodszor a dadai hulla ruháin talált foltokra nézve kér az ügyészség pótvizsgálatot. E foltokat itt vérfoltoknak tartották,e 11 et ar Emil országos vegyész azonban lehetségesnek mondotta, hogy azok a foltok hullafoltok s nem a Dadánál kifogott holttesttől eredtek, hanem attól a hullától, melyen azelőtt volt a Solymosi Eszter ruhája. Csakhogy az országos vegyész azt is kijelenté, hogy ennek konstatálására nem ő, hanem a nyíregyházi törvényszéki orvos van hivatva, minek következtében az ügyészség indítványozza, hogy adják ki ennek. Havas Imre kir. ügyésznek a pótvizsgálatra nézve tett indítványa oda is kiterjed, hogy az öt havi vizsgálati fogság alatt még ki nem hallgatott vádlottak a vádra nézve kihallgattassanak. Havas kir. ügyész beterjesztette még a kir. törvényszékhez azt az indítványát is, hogy Vogel Ancsel tutajos, aki ellenében csupán Szmilovics ,Tankei tett terhelő vallomást, továbbá Scharf Józsefné, Scharf Móricz édesanyja és Taub vádlottak szabadlábra helyeztessenek. A pótvizsgálatot néhány nap alatt be lehet fejezni. A fiatal Scharf Móriczra vonatkozólag azonban eddig anyakönyvi bizonyítványt nem lehetett szerezni, mert ily anyakönyv nem létezik. Scharf Móricz: A szabolcsmegyei alispán engedélye folytán, Feuermann Sára folyó hó 585