Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1883-01-03 / 1. szám
Dl pTulYrw ajándéka / 1903. ........HM EGYETBIP)iapest, január 3-án 1883 Mimtet l-sö szám. Előfizetési föltételek: VASÁRNAPI UJSÁG~['egész évre 12 frt\ VILÁGKRÓNIKA /egész évre 14 frt Csupán a POLITIKAI egész évre 6 frt |a VILAGKRONIKA-va és POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt : \ félévre ... 6 » / ’ ,qi/félévre , | ÚJDONSÁGOK : félévre ... 3 « f* Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldij is csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6. | egész évre 8 frt / félévre ... 4 «XXIX. folyam SZEMLE. A természet közönbös a halál iránt, mondja Schopenhauer; a halál pedig közönbös a naptár és az emberek mindennemű szokásai iránt. Nem nézi, hogy újévre virradva az emberiség valami kellemes meglepetést, ajándékot várna inkább, mint megijesztést. És csakugyan megcselekedte ez udvariatlanságot. Egy kis megdöbbenést érezhetnek még azok is, akik a babonaburkos Szilveszter éj nagy halottjának, tettdús pályája alatt, mindig elkeseredett ellenfelei voltak Egy kissé elszégyenelhették magukat, hogy az ostobák és ügyefogyottak védője, maga a láthatlan gondviselés szabadította meg őket ez általuk legyőzhetlen ellenféltől, s a legközönségesebb illemérzék is tiltja nekik, hogy örülhessenek az esemény fölött. Ki tudja, lesz-e okuk örülni a következmények fölött is? A csatatéren a kedvelt vezér eleste nem okvetlen, nem mindig idézi elő a vereséget, sőt sokszor épen annak ellenkezőjét. A sereg hirtelen szörnyű haragra lobban, boszuvágya lobbot vet, és ellenállhatlanul rohan diadalra az elesett vezér holttestén át. De hát ez eset mégis csupán csak mint lehetőm/ forog fönn, míg a másik föltevés, az úgy Francziaországra mint atalán a világra nézve rosszabb, sajnos, de az a valószínűbb. Ez az, ami megdöbbenti nemcsak azokat, akik Gambetta párthívei voltak, de azokat is, akik az európai békét óhajtják. Sőt van egy szempont, melyből azok sem olvashatnak ki kedvező jelentőséget, akik az ellenkező nemzetközi szövetségcsoportban foglaltak állást. Értjük ez utóbbiak alatt mindenekelőtt a magunkét. Nekünk most erős várunk a Németországgal való szoros, és természetes, mégpedig nagy, legfontosabb, mert egyenest életérdeken alapuló szövetség. Csaknem úgy látszik, mintha a roppantul hatalmas Németország volna az, mely erősebben szorul hozzánk, mint mi hozzá. Mintha ő jobban félne Francziaországtól, mint mi Oroszországtól. A megtorlástól való félelem az, mely szülte a Németországgal való véd- és daczszövetséget. Közöttünk és Oroszország közt is van sok, kiegyenlíthetlen ellentét. De az ellenséges indulat, az engesztelhetlenség, a megférhetlenség mégsem oly merev, föltétlen, mint a két nyugati szomszéd közt. Aminthogy nálunk még folyton kisért is egy orosz transzakcionális megalkuvási politika szelleme. De német és franczia közt nem lehet alku, mint két, azon egy szépségeszménybe halálosan szerelmes ifjú ember között. Mi még osztozkodhatnánk, mert aspirácziónk tárgya, egy idegen birodalom, szétdarabolható. Az ideált azonban nem lehet ketté vágni. Az elsőség presztige, a hadi dicsőség istennője — az csak egy személy, azt nem lehet ketté vágni, mint ahogy Salamon se vághatta ketté a pörös gyereket. Hogy így lesz-e, amúgy lesz-e? ki tudhatja? de a kombináczió átalánosan az, hogy Gambettával elesett a köztársaság, a helyét elfoglaló monarkhiának pedig első föladata, úgyszólván létjogának föltétele az, hogy teljesítse a megtorlásnak műveletét. De hol az ember, aki Gambetta ürült nyomába lépjen? Ő majdnem annyi volt a franczia népnek és katonának, mint Kossuth a 489-ks honvédnek. Nekünk pedig voltak kitűnő hadvezéreink is. A francziának jelenleg nincsenek, ellenben nagyon is kitűnők vannak az ellenkező részen. És ha még egy lelkesítő, egyesítő, szervező szellem sincs, ha nem él a cahorsi diktátor, aki lábdobbantásaival hadseregeket varázsolt elő a földből, — hát bizony a győzelem esélyei szinte láthatlanok. Várni egy negyed századot, míg az ellenfél nagy vezérszellemei is kimúlnak, és amíg tán egy új franczia ivadék valamely korszakos vezéri nagyságot szül, várni addig nem lehet, mert a fülig fegyverkezettség mai terhét sem Francziaország, sem Európa sokáig ki nem állhatja. Bele kell és alighanem bele fog rohanni Francziaország a megtorlás háborújába, és ha Németország újólag oly alaposan leverné, hogy többé nem volna oka tőle rettegni, hát akkor a mi német szövetségesünk is azt mondaná: meghalt a gyerek, vége van a komaságnak. Nincs oka többé rettegni a francziától, a többinek meg áll elébe ő maga, akárki legyen is. Íme úgy látszik, Gambetta halála határozottan csak nemzetközi nagy ellenfelére, a szerencse tüneményszerű kedvenczére, berlini nagy ellenlábasára kedvező jelentőségű, no meg aztán azokra, akik a hazánál és szabadságnál jobban szeretik felekezeti és rendi érdekeiket, az ultramontánok és feudál arisztokratákra. Minden egyéb politikai tömbök és csoportozatok, valamint atalán a szabadság és korszerű haladás barátai aggódhatnak a baljós omen fölött, melylyel a végzet a jelen új évet fölavatta. Ki lesz erősebb Olaszországban a nemzet vagy a kormány? Ámannak közvéleménye, vagy ennek politikája? Ez fog határozni arra nézve, hogy melyik szövetségi csoportba vetődik a legújabb nagyhatalom. Ellenünk lesz-e vagy mellettünk? Hogy melyik utat választania volna jobb reá nézve? az épen oly igen világosan nem szembeötlő, hogy vitázni ne lehetne fölötte, aminthogy jelenleg is meg van efölött oszolva maga az olasz társadalom. Mert legmagasb csúcsai, udvari, kormány- és államférfi, valamint érettebb politikai körök, legalább ez idő szerint, úgy látszik, simulni kívánnak a középeurópai szövetséghez. Tavaly az olasz király látogatást tett Bécsben, ami az előzményekhez és fennforgó körülményekhez képest nagy engedmény, nagy jele a politikai közeledésnek, nem csupán a személyes barátságnak, jóindulatnak. És ez a látogatás még nem lett viszonozva, ami meg másfelől méltán bánthatja az egyébként is érzékeny és egy kissé fellengős fiatal olasz nemzeti önérzetet. Mindamellett az olasz udvar és kormány mindenkép azon van, hogy fönntartsa a jó viszonyt, melyet a nemzet nagy tömege, mint egy úgynevezett rettenetes fiú befoghatlan szája, untalan meg akar zavarni naivul őszinte tüntetéseivel, ildomtalan «böffeneteivel», mint Mókány Bérezt mondaná az ő szaftos elmélkedései közben. Legutóbbi tüntetéseik a lehető leggyöngédtelenebb természetűek, és ennélfogva legfélreérthetlenebbül bizonyítják, mennyire mélységes, olthatlan gyűlölet izzó parazsa ég e vulkanikus mérsékli nép keblében az osztrák monarchia iránt, melyet az sem bír lehűteni, hogy ez a monarchia immár nem kizárólag osztrák, de félig-meddig magyar is. Ez már igazán netovábbja a fanatikus gyűlölet féktelen kicsapongásának. Egy irredentista merénylőt, ki maga is tüntetőleg, dicsekvőleg vallja be, hogy meg akarta ölni az osztrákmagyar uralkodót, a katonai törvényszék halálra itél és az ítéletet rajta végrehajtják. A merénylő osztrák-magyar katonai szökevény, tehát a katonai törvények sokkal szigorúbb ítéletének súlya alá tartozik, mintha polgárember lett volna. A katonai fegyelem úgy kívánja, hogy nem egy fejedelem, de egy káplár elleni szándékolt gyilkosság vagy erőszakos támadás is halállal bűnhődjék. Mindamellett Olaszországszerte erőszakos zajos tüntetések rendeztetnek, melyek a kivégeztetést kárhoztatják, és a merénylő dicsőítése abban éri tetőpontját, hogy adakozások gyűlnek a nyilvános emlékszobra költségei fedezésére. Ez már csakugyan olyan erős dohány, hogy nemcsak méhet ölhet, de a legjobb