Politikai Ujdonságok, 1883 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1883-01-03 / 1. szám
a szomszédi, türelmes baráti viszonyt is megzavarhatja. Elhiszszük, hogy az olasz udvart és kormányt e tüntetések mód nélkül feszélyezhetik, annál inkább, mert nincs elég ereje, hogy bebizonyíthassa, miszerint képes lesz ez áramnak válságosabb pillanatban ellenállani. Értjük azon alkalmat, melyben az európai szövetségi csoportosulások úgy alakulnának, hogy Olaszországra nézve lehetővé válnék, erőhatalommal is megkísérlem az irredenta vágyódásainak valósítását. Olaszországban a nemzeti akarat, mely a közvéleményben nyilvánul, ellenállhatlanabb, mint bárhol másutt. Többnyire úgy van ez minden oly országban, amelynek népe egy fajú, egy vallása, mint például Franczia-, Angolországokban is. Ehhez járul még Olaszországban, hogy ez állam egy csak imént lezajlott forradalom alkotása, s még életben, java erejükben vannak az elemek, az ivadék, mely e forradalmat csinálta. Minden intézmény azon alapon áll fönn, melyen fölépült. Az olasz királyságnak nehéz megtagadni azt a szellemet, melynek lételét köszöni. Attól lehet tartani, hogy az irredentista szellem vesz erőt az egész olasz nemzeten, és akkor bizonyos, hogy a nép a kormányt, az indulat az eszélyt magával rántja. Mert az olasz nép fejében most a régi nagy ős Róma hódító dicsőségének képei rajzanak, zsákmányra vágyik, és csak szövetségesre vár, hogy ebbeli czélja valósítása végett egy új hadjáratba induljon, hogy ott próbára tegye óriás tengeri és szárazi hadseregét, melynek száma, fölszerelése, egyátalán minden tekintetben előnyös minősége magasan fölötte áll az 1866-diki állapotnak, mely a kustozzai és lisszai diadalokat könnyűekké tette. Szeretnék már látni a « Duilio»-t komoly működésében. És ha már zsákmány kell neki, végre is leghamarabb van erre kilátása — Oroszországgal oldalán. Az Adriánál monarkhiánkba, Afrika partjain Angol-Francziaországokba ütközik, azonkívül pedig a Vatikánnal szemben is inkább összetalálkozhatik Oroszországgal. Denique, hogy miféle csoportokba verődik majd össze Európa a Kelet végleges rendezése körül, erre nézve csak a mi szövetségünk Németországgal látszik majdnem bizonyosnak, de ami Olaszországot illeti, ennek az Oroszország mellett vagy mögötte való sakálszerű állásfoglalása a valószínűbb. Gambetta halála. Francziaország nagy fia épen az újév beköszönte előtt néhány perccel kiadta lelkét. Gambetta a jövő embere volt. Ebben áll a nagy veszteség, mely a köztársaságot érte. Németországban Gambettát tekintették egy legközelebbi háború megszemélyesítőjének. Halála nagy megnyugvást, sőt örömet fog okozni Németországon. A legveszedelmesebb franczia, akit Bismarck méltó ellenfelének tekintettek, egyszerre csak ott hagyta azt a nagy küzdtért, amelyen meg kellett volna mérkőzniük. A hirtelen, rendkívüli nagy erő által fölmagaslott franczia hazafit elnyelte a sír, megszakítva oly életet, melynek folyásától annyit lehetett remélni. Tökéletes ismeretlen nevet hozott magával a politikai világba, s e név nemsokára egészen programmá lett. Ha Gambetta szólt, az egész világ megjegyző szavait. Cherbourgban a franczia haderő szervezésének szükségéről beszélt egyszer és Németországot aggodalom szállta meg. Tavaly nyáron, a választások alatt az ő programmbeszéde lett alapja a köztársasági párt jelöltjeinek, s az ország e Programm alapján választotta meg a köztársasági nagy többséget. Párthívei csaknem bálványozták. Ellenfelei szenvedélyesen gyűlölték. Még a köztársaságnak is vanígy töredéke, mely gyűlölte, hatalmas befolyásától rettegett és e befolyás szokatlan súlyának még növekedésétől tartva, azt egyenesen mint császári hatalmat látta a jövőben. A nagy szerencsétlenség közepette, mely Francziaországot érte, Gambetta a hazaszeretet lángoló fényében jelent meg, a kétségbeesés napjaiban seregeket teremtett és megmutatta, hogyan kellett volna védelmezni a hazát, melyet a császárság az ellenségmartalékául juttatott. Az egyszerű ügyvéd a nagy szellemek minden kiváltságával bírt. Törhetetlen erélylyel, eszmékkel, ékesszólással és imponáló jellemmel. Valóban nem tudni hirtelenében, ki fogja betölteni vezérszerepét. Thiers után Gambetta váratlan halála — igen nagy csapás a franczia köztársaságra. Betegsége váratlanul vett aggasztó fordulatot. Néhány hét előtt egy golyó megsebesítő bal karját. Sokan állították, hogy e lövést nem véletlenül és nem saját maga ejtette, hanem női bosza szánta neki a golyót. A sérülést könnyűnek mondták. Majd bélgyuladás járult hozzá, s amint súlyosabb lett a betegség, ismét beszélni kezdtek a rejtélyes golyóról. De Gambetta környezete és a orvosi jelentések a végzetes betegséget a lövéssel összefüggőnek soha sem mondták. A «Republique Francaise» decem 29-én így írt: «Minthogy Gambetta az utóbbi időben folyton végbél-fájdalmak miatt panaszkodott, amelyek lázzal jelentkeztek, tegnap este tanácskoztak a kezelő orvosok és meghívták Gharcos, Trelat és Verneuil tanárokat is. Az orvosok a jelek vizsgálása után egyetértve megállapodtak, hogy sebészi beavatkozásra most nincs szükség. A gyuladás helyi természetű. Remélem lehet tehát, hogy az eloszlatás alkalmas kezelés mellett is meg fog történni, amiben szintén megegyeztek az orvosok. Az átalános állapot ma kielégítő. Ugyanekkor a többi lapok hosszú czikkekben számos részletet közöltek az orvosok állítólagos egyenetlenségéről, a betegség aggasztó voltáról és Gambetta lelki állapotáról. Némelyik közté a járosban elterjedt azt a hírt is, hogy a bélgyuladást másik golyó okozta, amelylyel megsebesítette valaki Gambettát, amit azonban eltitkoltak eddig. * Életének amaz évei,melyeket 1870 szept. 4-ikétől számítanak, a történelem évei. Ő és a mostani franczia köztársaság egymáshoz vannak forrva. Azok közzé a férfiak közzé tartozott, kik elég hatalmasak, nem a fegyver, nem a születés, nem az összeköttetések és hagyományok, de egyedül a szellem és akarat erejével, korukra ütni a saját egyéniségük jellegét s befolyni nemzetük sorsára, sőt a történelem folyamának irányára is. Benne minden ember a köztársaság leendő elnökét látá. Született 1838-ban ápril 20-án Gahorsban, génuai származású családtól..Jogi pályára készült s 1859-ben kezdett ügyvédkedni Párisban. Szónoki nagy ereje csakhamar Favre vetélytársává téve, ki az ideig páratlanul állott mint ügyvéd a politikai pörök terén. Rendkívüli sikert aratott a torlaszokon elesett Baudin emlékének hozott ováczió alkalmából egy bepörölt párisi hírlap védelmében 1809-ben, amidőn is a kormány és az államcsíny ellen intézett heves támadásai egyszerre a legnépszerűbb emberek egyikévé tevék, úgy, hogy nemsokára főoszlopa jön az u. n. intranzigens, nem alkuvó köztársaságiaknak s a radikális ellenzék egyszerre két helyről is, Parisból és Marseilleből megválasztotta képviselőül a törvényhozó testületbe. Mint a szélsőbal vezérszónoka, rendszerint keveset beszélt, de élesen, egyes alkalmakkor azonban ragyogó szónoklatokat tartott, nevezetesen az 1870. ápril 5-ki népszavazás alkalmával. Ugyanazon év július 15-én élesen kárhoztatta a könnyelmű hadüzenetet, a szükséges hitelt azonban a dolgok ezen stádiumában mégis megszavazta a háborúra. 1870. szept. 4-én a törvényhozó kamara tanácstermében proklamálta III. Napóleon és családja trónvesztettségét örök időkre, s a honvédelem szervezésére alakult minisztériumban elvállalta a belügyi tárczát. E minőségében rendkívüli erőfeszítéseket ten az országot elárasztó ellenség feltartóztatására. De sikertelenül: Parist körülfogták a német hadak s elesése mind bizonyosabbá lön. Ekkor történt a legendába illő eset. Az akkori mozgalmak lelkévé vált Gambetta, hogy az ellenállást máshol szervezhesse, a minden oldalról körülzárt zárásból a levegőn keresztül, egy léghajóban menekült, szerencsésen túl jutott a zárvonalon s a földre jutva, Toursba ment, hol a kormány egy bizottsága szervezte a nemzeti ellenállást. Toursban a belügyi tárcza mellett a had- és pénzügyi tárczát is egyesité kezében s valóságos diktátori hatalmat ragadott magához a szerencsétlenség e válságos napjaiban s úgy akará feltüzelni honfitársait az ellenállásra egész a késhegyig, lángoló szónoklatokkal s az I. Napóleonéhoz hasonlítható proklamácziókkal. Senki se bizonyult nála alkalmasabbnak a nép szenvedélyeit fölkorbácsolni s a háborút a végletekig erőszakolni. Fegyver alá szólitá a nemzet minden épkézláb fiát s egész hadseregeket teremtett elő, úgyszólván a földből, azokat fölfegyverzé s némi begyakorlás után a csatatérre állitá. E hadtestek háta mögött azon felül erődített gyakorló helyeket alkotott, hová nagy csapatokat terelt össze fölfegyverzés és begyakorlás végett. Ez óriási munka keresztülvihetésére egyúttal nagy kölcsönt kötött Angliában, s a departementokban bámulatra méltó áldozatkészség kifejtésére tüzelte föl a közvéleményt. Ebből szerzett fegyvert, lőszert, s teremtett tekintélyes tüzérséget. Az 1792-iki és 93-iki forradalmak emlékének behatása alatt lehetőnek hivé s e hitét nemzetével is közössé tudá tenni, hogy nagy tömegeknek az előnyonsuló ellenséggel szembe állítása, háta mögött kisebb csapatok alakítása s a guerilla-háboru szervezése által lehetséges lesz az ellenséget elfogyasztani s azt franczia területről kivenni. E hitét a legnagyobb balsikerek is sokáig nem bírták megrendíteni s még inkább tüzelték, hogy maga is részt vegyen a hadi akczióban, hadvezéreket csapjon el és nevezzen is s vakmerő hadiparancsokat bocsásson ki. Még Paris eleste után sem akart tudni a békéről, s egy dekrétummal még a nemzetgyűlésből is megkisérlé kirekeszteni a békére hajlandóbb elemeket s midőn a párisi kormány e dekrétumát megsemmisítő, Gambetta beadta lemondását, 1871. február 6-ikán. A végkép kimerült nemzet, noha meggyőződött, hogy hiába való vérontás lett volna tovább is harczolni, mégis méltányolni tudó Gambetta megdöbbentő erélyét s elismerte, hogy erőfeszítéseivel, ha egyebet nem, Francziaország becsületét legalább megmentette. A legközelebbi választáson nem kevesebb mint tíz kerület választotta meg képviselőjének, s az alsórajnai kerület mandátumát fogadta el, beadta szavazatát a békekötés ellen s aztán az átengedett területről választott képviselőkkel egyetemben lemondott a képviselőségről és San Sebastianba vonult vissza. Csak 1872. július 2-án, a kommune elnyomása után lépett be ismét a nemzetgyűlésbe, ahol a köztársasági baloldalnak jen vezére. A diktatúrája ellen intézett tömérdek támadással nem sokat törődött, sőt 1872-ben még ő lépett föl a nemzetgyűlés ellen, beutazván az országot s a provincziákon hatalmas beszédeket tartván, hogy a nemzetgyűlés föloszlatását követeljék. A tömeges aláírásokkal ellátott peticzió mellett maga emelt szót a nemzetgyűlésben 1872. decz. 14-én, remélvén, hogy az uj választások radikális többséget fognak eredményezni s meg lesz alkotható a tiszta, a valóságos respublika a Thiers és később Mac-Mahon konzervatív köztársasága helyén, melyben nem volt bizodalma s csak szükségből, ideig-óráig fönnállónak hitte. — Azzal, hogy Barodét jelöltségét támogatta, még a köztársaság elnökének, Thiersnek bukását is előidézte. Azonban heves irányának több balsikere, a monarkhikus pártok egyesülése, a klerikális befolyás nagyobb jelentőségre vergődése, s kivált a bonapartisták üzelmei, akik iránt kiolthatatlan gyűlölettel viseltetett, arra bírták, hogy politikáját mérsékelje. Csakhogy megmentse a köztársaságot, még az 1875. febr. 25-ki alkotmányhoz s egynémely általa nem helyeselt nagy fontosságú törvényjavaslatokhoz is hozzájárult s lemondott a nemzetgyűlés azonnali föloszlatását sürgető magatartásáról, amiért sok szemrehányást kellett szenvednie tulajdon párthíveitől. Politikájában ezentúl határozottan több mérséklet, nagyobb államférfii körültekintés tapasztalható. Az 1876. febr. 20-ai választások alkalmával Gambetta négy helyen választatott meg. a Páris egy kerületének mandátumát fogadta el. Ekkor is kétségtelen vezére maradt a köztársasági pártnak s midőn ápril 4-én a költségvetési bizottság elnökévé választatott, uralkodó befolyása a dolgok menetére biztosítva jön. Gambetta a belügyi kérdésekben ezentúl is nagyobbára hive maradt eddigi nézeteinek. A nov. 1. szám, 1883. XXIX. évfolyam.