Politikai Ujdonságok, 1886 (32. évfolyam, 32-52. szám)
1886-08-11 / 32. szám
32. szám. Előfizetési feltételek: VASÁRNAPI ÚJSÁG (egész évre 12 frt|TVTT jr-VRnvri't TMJ egész évre 14 frt POLITIKAI ÚJDONSÁGOK együtt: (félévre _ 6 . |a VILAGKRONIKA-val^ félévre _ 7 ■ Csupán a POLITIKAI ( egész évre 6 frt ( ttTT apvrontitá | egész évre 8 frt ÚJDONSÁGOK: (félévre _3 ■ (aVILAG R0 1X4 | félévre _4 «XXXI folyam. Kiadóhivatal: Budapest, IV., egyetem-utcza 4. | Külföldi előfizetésekhez a postailag meghatározott viteldija* csatolandó. | Szerkesztőségi iroda: Budapest, IV., egyetem-tér 6. SZEMLE. A gasteini találkozás e napok nagy eseménye. Sok fényes napja volt már e vadregényes fekvési osztrák fürdőhelynek, de a jelenlegi ünnepélyes fejedelmi találkozás pompájával, nagyszerűségével egyik sem mérkőzhetik. Ott van az agg német császár, unokájával, Németország majdani uralkodójával, Vilmos herczeggel együtt, ott van Bismarck herczeg nejével együtt, velük van fiuk, sokak hite szerint apjának szellemi és politikai örököse, Bismarck Herbert gróf, továbbá Reusz herczeg német nagykövet. A mi részünkről Ferencz József ő felségén kívül, ki vasárnap este érkezett oda, régebb idő óta ott időz Erzsébet császárkirályné, hétfőn megérkezett gr. Kálnoky külügyminiszter is. A mérvadó személyek csoportját ragyogó keretként környezi az udvari és diplomácziai magasrangú tisztviselők egész serege. A fejedelmi találkozásnak ily nagy fénynyel való rendezése is azt bizonyítja, hogy a két udvar ezáltal is jelezni kívánja, mily kiváló nyomatékot helyez a két fejedelmi barát ezúttali összejövetelére. Nem is szenved kétséget, hogy a közelebbi jövő politikai fejleményeire nézve a gasteini találkozásnak s az ennek alkalmával folyó eszmecserének nagy befolyása leend, habár az európai helyzetre vonatkozó érdemleges kérdések már a döntő miniszterek megelőző értekezletein kétségkívül alaposan megbeszéltettek. Hogy a Gasteinban jelenleg folyó s Bismarck és Kálnoky közt már előbb folytatott politikai beszélgetésből nyilvánosságra tulajdonkép semmi lényeges közlés sem kerül, ez magától értetődik. A diplomáczia nagyon megszokta már a titoktartást s amit az intéző legfelsőbb körök igazán titokban akarnak tartani, arról a beavatott fejedelmi személyeken és minisztereken kívül senki nem tud meg semmit, azt még a külügyi hivatal magasrangú tisztviselői előtt is a titok sűrű fátyola fedi. Innét van, hogy sem a Danzigban, sem a Skierniewiczében, sem a Kremsierben folyt értekezletekről ma sem tudunk semmi bizonyosat, habár minden ily alkalommal egész Európában ezer politikai czikkíró és levelező lesi, találgatja és magyarázza a legkisebb jeleket, melyek a való megismerésére vezethetnének, így vagyunk a mostani gasteini találkozással is. Az évek óta megszokott félhivatalos formulázás, hogy t. i. ezek a találkozások a két birodalom közti szoros barátság újabb ünnepélyes megpecsételését s az európai békének újabb biztosítékát képezik, — ez a megszokott s ezerszer ismételt formulázás alkalmasint nem ellenkezik a valóval, de ki nem meríti a dolgok lényegét. Aligha csalódunk, ha a gasteini találkozás politikai súlypontját nem annyira az ott jelen levő két hatalom egymáshoz való, mint inkább e két hatalmasságnak a harmadik nagy tényezőhöz, Oroszországhoz való viszonyának tisztázásában látjuk. A német császár és Bismarck komolyan és határozottan akarják a békét. E békének jelenleg legnagyobb biztosítékát a Németország és monarkhiánk közt fenálló szoros szövetség képezi, mely forma szerint, 1889-ig, tényleg alkalmasint határozatlan időre megköttetett s Vilmos császár életében megváltozni aligha fog. Nem valószínű, hogy ez idő szerint e kettős szövetségnek hármas szövetséggé kibővítése czéloztatnék. De bizonyos közeledés Oroszország és a két középeurópai nagyhatalom közt igenis czéloztatik s e közeledés mikénti alakulása képezi ma az egész európai helyzet csomópontját. A béke megzavarásának veszélye ez idő szerint leginkább Oroszország részéről fenyeget, mely mindegyre jobban távolodni kezdett ama konzervatív politika alapeszméjétől, mely Kremsierben és Skierniewiczében megállapittatott. Oroszország diplomácziai balsikerei olyanforma helyzetet teremtettek számára, mint a minőbe III. Napóleon a porosz-osztrák háború befejezése után jutott. Napóleon császár is bizonyára látta, érezte a diadalmas Németországgal való összetűzés veszélyeit, de a nyughatatlan közvélemény nyomása kényszerítette, hogy a porosz győzelmek ellensúlyozását diplomácziai után megkísértse. Ennek erőszakolása a villámszikra kipattanását s a háború kitörését idézte elő. A keleti név szerint a betű szerint csupán ideiglenes personális unióban létező, de tényleg véglegességi czélzattal egyesített Bulgária képezi ama viharközpontot, ahonnét a legközelebbi háború fergetege kiindulni fog. Oroszország, mint tudjuk, a keleten igen sajátságos kétszínű játékot folytat, melynek segítségével időnként eredményeket ért el, de mely Bulgáriában csúfos kudarczot vallott. Oroszország igyekezett a san stefanói békében Nagy-Bulgáriát megteremteni s midőn ezt a berlini szerződés meghiúsította, forradalmi uton törekedett ugyanazon czélra. Egyfelől a czár Kremsierben és Skierniewiczében becsületszavával kötelezte magát, hogy konzervatív politikát fog folytatni a keleten, de másfelől az izgatók s a közmondásos orosz rubel erősen dolgoztak oda lenn s az akna Bulgáriában épen akkor lobbant fel, mikor ez a czárra nézve legkellemetlenebb volt, mert az adott szavában vetett hitet ingatta meg. A büszke uralkodó személyesen látta magát sértve a filippopoli lázadás által s haragjában a bolgár unió ellen lépett fel. Az eredmény, mint tudjuk, az lett, hogy Bulgária az orosz befolyás halójából kisiklott s ezzel Oroszországra nézve egy véres háború eredménye füstbe ment. Oroszország ma lefőzöttnek érzi magát s az orosz sajtó dühös kifakadásai Ausztria-Magyarország és Németország ellen őszinte kifejezései az orosz közvélemény hangulatának, mig az udvar és a kormány kénytelen elfojtani dühét s jó arczot vágni a rosz játékhoz. Németország és Ausztria-Magyarország törekvése tehát oda irányul, hogy balzsamot csepegtessenek a fehér czár szivébe, nehogy az magát kalandos kísérletekre adja, s Francziaországgal szövetkezzék a középeurópai liga ellen. Ebben fekszik az Oroszország és a középeurópai két hatalom közti közeledésnek jelentősége s e czélnak szolgál kétségkívül királyunk öcscsének, Károly Lajos főherczegnek, szentpétervári útja is. Ha sikerül Oroszországot még jó ideig féken tartani, időközben Bulgáriában megszilárdulhat az állapot, talán Ausztria- Magyarország végleg bekebelezheti Boszniát, s a kis Balkán-államok orosz előőrsökből lassankint e hatalom ellen szolgáló bástyákká alakulhatnak át. A középeurópai liga államférfiainak vezéreszméje az időnyerés és e politikának eredménye egy bizonytalan állapot, a határozatlan időre prolongált béke állapota. De a háttérben fenyegető jellegként ott áll a végleges leszámolás kikerülhetlen szükségessége, mert ha egy oly hatalmas nemzet, mint az orosz, századokon át beleélte magát bizonyos eszmébe, melyet missziójának hisz, akkor előbb-utóbb egész erejével megkísérti annak keresztülvitelét. Az orosz nemzet törekvéseinek, ábrándjainak czélpontja háromszáz esztendő óta Konstantinápoly. Ez eszményképről lemondani nem fog soha. A belpolitikában a legfontosabb esemény Tisza Kálmán miniszterelnök isdili útja volt. A miniszterelnök szombaton érkezett vissza a fővárosba, innét pár napra geszti birtokára rándult s azután újra visszatér ide, hogy a költségvetést előkészítő minisztertanácsokban elnököljön. A belpolitika láthatárát boritó sötét felhők eloszlottak, a kormánypárti korifeusok komor arczai kiderültek, a miniszter válság fenyegető veszélye elvonult. A miniszterelnök, mint a beavatottak állotják, rendkívül kegyteljes fogadtatásra talált a királynál, ki két ízben több óráig tanácskozott első magyar tanácsosával. E hosszas tanácskozások alatt Tiszának .