POP Műsorújság, 1973. június 10.

3, 2, 1­­ START Amikor e sorok a papírra kerülnek, már elkezdhetnénk a visszaszámolást, csak néhány százezer másodperc van hátra, és a startjelre megkezdődhet az első magyarországi óriás­koncert. Ez a nap bőven ad témát a POP műsorúj­ság bevezetőjéhez. Hiszen, mint az utóbbi idő­ben egyre gyakrabban, nagyszerű, egészséges cél érdekében fogtak össze a fiatalok. A cél: az ifjúsági törvény egyik fontos ré­szének, a kulturált szórakoztatás megterem­tésének végrehajtása. Miskolcon ifjúsági park épül, és mi sem természetesebb, mint hogy a segítséget azok nyújtsák ehhez, akiknek hi­vatásuk a korszerű szórakoztatás. A munka, a hivatás, a kultúra számtalan közös vonást teremt, amely mindnyájunk éle­tének egyformán része. Így van ez a pop­ze­nével is, hiszen alig akad fiatal, akinek ne lenne kedves ez a muzsika. Itt a jó alkalom, sok ezren örülhetünk együtt: hetvenöt éne­kes, zenész gondoskodik arról, hogy felejthe­tetlen legyen ez a nap. Minden okunk megvan azt remélni, hogy nagyszerű vasárnap lesz ez, és másnap kön­­­nyebb szívvel indulhat mindenki munkahelye, iskolája vagy éppen a régen várt szünidő felé. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik lét­rehozták az együtt eltöltött vasárnapot: az óriási munkát végző rendezőknek, szervezők­nek, a muzsikusoknak, a miskolci tanács, a KISZ, a DVTK sportklub, a Molnár Béla If­júsági és Úttörőház vezetőinek és munkatár­sainak. Reméljük, az örömbe egy csepp üröm sem vegyül, a barátság és a szeretet jegyében telik el az egész nap. Ahogy vadonatúj kezdeményezés ez a kon­cert, ugyanúgy újdonság ez a kis újság is. Köszönet létrehozásáért a Borsodi Nyomda dolgozóinak és KISZ-szervezetének. Reméljük, mindenki talál benne olyat, amit szívesen ol­vas. Ha az újság —­ mint a koncert — sikeres lesz, a jövő nyáron talán újra találkozhatunk ezeken a hasábokon. Legalábbis — türelmüket köszönve — ezt reméli a szerkesztő: Hegedős László POP MŰSORÚJSÁG 1973. június 10. Kiadja: DVTK Miskolc, III., Marx Károly u. 61. Felelős kiadó: Fügeczki Róbert Felelős szerkesztő: Hegedős László Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat - 4627 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős vezető: Szemes István Írta: Hegedős László és Neményi Gábor Lektorálta: Végh Miklós POPKONCERT TÖRTÉNETE Valamikor a télen kezdődött... A Molnár Béla Ifjúsági Házban, ahol rend­szeres Tolcsvay Klub működik, az egyik kon­cert után összdugta a fejét TOLCSVAY BÉ­LA és a klubvezető, KURUCZ ATTILA. Mindketten tettre vágyó emberek, szüntelenül valami újon, eredetin törik a fejüket. Arról beszélgettek, hogy milyen jó is lenne, ha Miskolcon is lenne egy korszerű ifjúsági park. Nyaranként nem kellene a fülledt kánikulai időben a zárt klubokban szórakozniuk a fia­taloknak, de még a zenekarok is jól járná­nak, mivel nagyobb közönség előtt, jobb han­gulatban játszhatnának. A parkhoz pénz, a pénzhez ötlet szükséges. Rögtön meg is fogal­mazódott ötletük: egy óriáskoncertet kellene rendezni Miskolcon, ennek bevétele jelent­hetné az alapját a park költségeinek. Az ötlet támogatókra talált: KOVÁCS LA­JOS, az ifjúsági ház igazgatója és FÜGECZKI RÓBERT, a DVTK sportklub elnöke vállalta, hogy gazdája lesz a rendezvénynek. Elkez­dődhetett a szervezés. A támogatók sorába lépett a városi KISZ, a miskolci tanács, az Expressz Utazási Iroda, a Műsor és Propa­gandairoda, az Ifjú Gárda és természetesen a Molnár Béla Ifjúsági Ház klubjának lelkes kollektívája, TOLCSVAY BÉLÁÉ lett a műsor megszer­kesztésének, a zenekarok felkérésének felada­ta. A zenekarok szívesen vállalták a jó cé­lért a részvételt, csak néhány együttest kel­lett nélkülözni külföldi szereplésük miatt. (ILLÉSÉK még három NDK-beli koncertjü­ket is lemondták, hogy eljöhessenek Diósgyőr­be.) A végén már úgy megnőtt a koncertre jelentkezők száma, hogy a „később érkező­ket” ki kellett hagyni időhiány miatt. Álljon itt köszönet nekik is jóakaratukért. KURUCZ ATTILA mint a rendezvény tit­kára óriási szervezési feladatra vállalkozott: a zenekarok ideutazásának megszervezésétől a plakátok kirakásáig. Klubtagjainak segít­ségével nagyon értékes munkát végzett. FÜGECZKY RÓBERT és KOVÁCS LAJOS sok héten át éjjel-nappal dolgoztak, mint a rendezvény vezetői, hogy a jó szórakozás min­den előfeltétele biztosítva legyen. Az ifjúsági ház munkatársai: CSIDEY PIROSKA, IVÁN ERZSÉBET és még sokan mások szintén Ren­geteg energiájukat áldozták, hogy minden simán menjen. Ha mégis akadnának zökkenők, annak csak egy oka lehet: Magyarországon ilyen méretű popkoncert még sohasem volt, akik létrehoz­ták, párhuzamosan tanulták is ezt a mester­séget. Mindezt egy célért. Hogy Miskolc Hejőcsaba kerületében, a Gárdonyi Művelődési Ház mel­lett, rövidesen elkezdődhessen a MISKOLCI IFJÚSÁGI PARK felépítése.

Next