Postás Dolgozó, 1968 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

A SAJTÓTERJESZTÉSRŐL A posta forgalmi dolgozóit ez új árrendszer bevezetése kétféleképp is érintette. Egy­részt, mint fogyasztót (vásár­lót), másrészt mint a sajtó terjesztőjét, értékesítőjét. A januári fogyasztói árvál­tozások során — mint ismere­tes — a Posta által terjesztett több mint 200 féle belföldi sajtótermék ára, előfizetési dí­ja is emelkedett. Áremelkedé­sek a sajtó területén már a múlt évek során is előfordult­­tak. Pl. 1964-ben, amikor meg­nőtt az egyes hetilapok oldal­terjedelme és bevezették né­mely hetilapnál a többszínnyo­mást. Tavaly változott meg a Magyar Ifjúság, a Rádió és Televízió Újság, a Magyaror­szág és az Esti Hírlap előfize­tői és példányszámonkénti ára is. A sajtó fontos politikai és kulturális termék; a tőkés or­szágokban is gyakran kapnak egyes sajtótermékek állami tá­mogatást. Miért volt mégis szükség a lapok árának emel­é­­­ére? Már az új mechanizmus be­vezetését előkészítő tárgyalá­sok során ismeretes volt, hogy a lapárak (fogyasztói árak) korántsem fedezik az előállí­tással, terjesztéssel kapcsolat­ban a kiadóknál, szerkesztősé­geknél, nyomdáknál és a pos­tánál jelentkező költségeket. A belföldön előállított vagy tőkés devizáért importált­­ papírt jóval a beszerzési ár alatt biztosították a sajtó szá­mára. A sajtóterjesztésnél új költ­ségtényezőket is figyelembe kellett venni az új mechaniz­­mus bevezetésével, így például a társadalmi haszon eszközle­kötési járulék formájában, amelytől a jövőben, még az ilyen fontos politikai munka esetén sem lehet eltekinteni. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy az előző évek során egy­re növekvő dotációval, illetve veszteségtérítéssel szemben a Posta, illetve a postások ér­dekében is tisztességes haszon elérésére kell törekedni. Ha a kb. 3 százalékos nyereséget a számításoknál nem vettük volna figyelembe, ez a fejlesz­tésnél és a postások különböző juttatásainál hátrányos hely­zetet jelentett volna más szer­vekkel, illetve más dolgozók­kal szemben. E fontos elvek szem előtt tartásával alakítottuk ki az új hírlapárakat és a postai hír­laptarifákat. Az új tarifák bér­vezetése már az idén szükség­telenné teszi az eddigi évi több mint 130 milliót meghala­dó állami dotációt és veszte­ségtérítést. A postai lapter­jesztés is a rentábilis üzlet­ágak közé kerül. Ha ebben az évben a múlt évek során elért terjesztési eredményeket tartani tudjuk — amire minden lehetőség megvan, még a felemelt árak esetében is — már nyereséges­sé válik a hírlapszolgálat. S ez minden postás személyes ér­­­deke is. Előzetes számításaink szerint, a Posta a kiadóválla­latoktól, minden egyes értéke­sített sajtótermékért átlag — az eddigi 22 fillér helyett — 38 fillért kap. Ez az összeg a ráfordításokat teljesen fedezi. A teljes postai ráfordítás te­hát a sajtókiadást terheli. Nyilvánvaló azonban az is, hogy a nyomdák és a kiadó­vállalatok is biztosítani aláír­ják ráfordításaikat a sajtóbe­vételekből. Az egész sajtóki­adást és terjesztést a tervezett­ben több mint 300 millió fo­rinttal nagyobb összeggel ter­helték meg. Ilyen költségnö­vekedést a sajtó még a hirde­tésekből eredő több mint 100 millió forintos nyereség elle­nére sem bírt volna el. Nem maradt tehát más meg­oldás, mint választani: az ál­lam továbbra is támogassa­-e az említett szerveket, (ami rengeteg közgazdasági problé­mát vetett volna fel az új me­chanizmusban), vagy pedig: az egyes sajtótermékek fogyasz­tói ára fedezze a tényleges rá­fordításokat. Kormányunk az egyes sajtótermékek fogyasz­tói árának emelését határozta el. A sajtókiadásban és a ter­jesztésben az új árak beveze­tésével nagy lépést tettünk előre. A kiadóvállalatoknak és a Postának — most már nemcsak a terjesztésben, ha­­nem gazdaságilag is — teljes az érdekazonossága. A sajtótermékek ára az el­múlt 20 év során koránt sem emelkedett olyan mértékben, mint a lakosság reálbére, reál­­jövedelme. A postás dolgozók havi átlagkeresete 1949-ben 570 Ft, az ipari dolgozóké pe­dig 641 Ft volt. Ugyanezeknek a dolgozóknak az átlagos ha­vi keresete 1967-ben 1778, illet­ve 1800 Ft volt, ami átlag kb. háromszoros növekedésnek fel­­et meg. A sajtóárak többsége ugyanebben az időben alig változott, legfeljebb az oldal­terjedelem lényeges bővülésé­nek, vagy egyéb minőségi vál­tozásnak a következménye­ként. Nem mindig célszerű az áru­kat és a béreket így kiragadva összehasonlítani és nem sza­bad a számokból messzemenő következtetést levonni. Az em­lített példák azonban igazol­ják, hogy a sajtóárak növeke­dése messze elmaradt a jöve­­­delmek növekedésétől. Ezért az egyes sajtótermékek árá­nak emelését nem lehet kira­gadva vizsgálni, hanem figye­lembe véve az említett körül­ményeket is. A több millió előfizetőt érin­tő mintegy 167 millió forintnyi évi áremelés következtében az első hónapokban bizonyára több előfizető lemond. A le­mondásokat új olvasók beszer­vezésével, illetve később a ré­giek visszaszerzésével ■pótol­hatjuk. Kívánatos, hogy az el­múlt 17 év alatt szervezett 6 milliós előfizetői tábor tovább­ra is megmaradjon, sőt a ké­sőbbiek folyamán növekedjék. A postások és hírlapkézbesítők ezekben a napokban tekintsék fő céljuknak a városokban és községekben, a külterületeken és a tanyákon minden egyes előfizető megtartását. A hivatásos árusoknak — akik a megjelent lapoknak mintegy 70 százalékát adják el — szintén nem lesz köny­­nyű a feladatuk, ők is és min­den postás dolgozó, aki áru­sítással foglalkozik, tanúsítson nagy türelmet és udvariasságot a vásárlókkal szemben. Toplak Ferenc Rendkívüli termelési tanács­kozásra ültek össze Budapes­ten és országszerte a postai hírlapkézbesítők és -árusok. A téma: a hírlapárak felemelé­se, az előfizetők, vásárlók meg­tartása. A lapárak emelése kö­vetkeztében ugyanis az előfi­zetőknek mintegy 10 százalé­k­­­i­■ felett ii több lapra elő­fizetők —"néhány újságról le­mondanak, mondván: keve­sebbel is beérik. A sajtó fon­tos szerepének megfelelően az a cél, hogy ne csökkenjen az előfizetők száma az 1967. no­vemberi szint alá. A postásoknak — őszintén szólva — nem lesz könnyű dolguk. A termelési tanácsko­zásokon hallottuk, hogy csu­pán Budapesten, 1 százalékos csökkenés , 1 millió forinttal kevesebb bevételt jelenthet. Most különösen fontos az ud­variasság, türelmesség. Nagyon fontos azonban a Posta illeté­kes vezetői, a kiadóhivatalok és nyomdák hatékonyabb együttműködése is. A felszóla­lók sok olyan problémát fel­tártak, amelyek megoldásával segíthetnék az előfizetők­­ meg­tartását. Például: a 62-es Postahiva­talban Vida Istvánné, Meleg Béláné, Gerhardt Györgyné hiába mennek a lapokért haj­nali fél 4-kor, nagyon sokszor csak fél öt, öt órakor kapják meg, s emiatt az előfizetők so­kat reklamálnak. Lassú a ki­­osztók munkája, ezért olykor saját költségükön kénytelenek taxnn a körzetbe menni. Ben­­dauer Győzőné azért panasz­kodott, hogy pénteki és szom­bati napokon mintegy 30—35 kiló súlyú újságot kell cipel­nie. A kiadók, szerkesztőségek megegyezhetnének a megjele­nési napokban, hogy a legtöbb lap ne a hét végén jelenjen meg. Hasonló tartalmú volt a ter­melési tanácskozás a 70-es Postahivatalban is. A beszá­moló agitációs érveket adott a hírlapkézbesítőknek. Felhív­ta a figyelmet néhány hibára, de megemlítette a követendő példákat is. Például, hogy jó néhány lapkihordó asszony többször is felkeresi a lemon­dó előfizetőt, s gyakran nem is eredménytelenül. A lapok reg­geli késését itt is szóvá tették. Azt is, hogy sokszor olyan piszkos lapokat kapnak, hogy nem is merik odaadni az elő­fizetőnek. Kérik, hogy az ex­pedíciókban jobban vigyázza­nak. Kéri Ferencné — és sokan mások — itt is, és a 62-es Pos­tahivatalban is vállalták, hogy május 1-re ismét elérik az 1967. novemberi lapelőfizetési szintet. Tóth Mihályné kerék­párral viszi ki területére az újságokat, de mindez hiába, ha csak későn indulhat az elosz­tóból. A XIV. kerületi Ameri­kai úti elosztóban csak egy vödör szenet biztosítanak a fű­tésre, s a várakozók fagyos­kodnak. Sötétormos Ignácné szerint még a 15—20 fokos hi­degben sem kapnak melegítő védőitalt, teát. Benfent Gyula kereken kijelentette: Ha a la­pok ezentúl is későn jönnek az elosztóba, nem tudja vállalni az előfizetők megtartását! Rémusz Józsefné brigádve­zető, mint szakszervezeti bi­zalmi is segít egy-egy lemaradt brigádtagjának. Nejhold Gyu­ láné szerint: a terület és az el­osztó között igen nagy a távol­ság. Németh Józsefné: baleset­veszélyes az elosztó pincéjében a közlekedés a lépcsőn. Gab­­nai Istvánné kérte, hogy ebben a hidegben ne kívánják a ke­rékpáros hírlapkézbesítőktől, hogy külön is behozzák kerék­párjukat szemlére. A Kulich Gyula téri 4-es számú elosztóban, l­apárusok, úgynevezett standosok tanács­koztak. László Miklós Nagy­várad téri árus kérte, hogy a vasárnapi előlapszállítást újít­sák fel; szaktársaival együtt szóvá tette, hogy későn, reggel 6, fél 7 körül kapják a lapo­kat, s emiatt a vevőközönség sokat panaszkodik. Takács Jánosné felajánlotta, hogy a Népszínház utca, Kör­út, Rákóczi út sarkain levő árusok brigádba tömörülnek, hogy elérjék a szocialista cí­met. E kezdeményezés kedve­ző visszhangra talált, s bizo­nyára hamarosan sokan köve­tik a példát. Kósa Mátyásné egyes lapok tartalmát bírálta. Aranyi Gábor szerint csak a lapok korábbi kiszállítása biz­tosíthatja a feladatok teljesí­tését. Összefoglalva: a hírlapter­jesztők szinte egyöntetűen vállalták, hogy 1968. május 1- re ismét biztosítják a tavaly novemberi hírlapforgalmat. De ez csupán az egyik oldala a dolognak. Az illetékes vezető­kön is sok múlik, például a kiadóhivatalok, nyomdák jobb együttműködése tekintetében. Igaz, a jelenlegi nyomdakapa­citás korlátozott. Ez évben megépül az Árpád-híd pesti hídfőjénél levő nyomda-sajtó­­kombinát. Addig is fel kell mérni azonban az együttmű­ködésben rejlő lehetőségeket, hogy a lapok valójában koráb­ban kerüljenek a terjesztőkhöz, illetve az előfizetőkhöz, vá­sárlókhoz. A munkakörülményeken is javíthatnak. Vajon miért nem kapnak melegítő védőitalt a 62-es Postahivatal hírlapkéz­besítői? Miért nem fűtik ren­desen, csupán egy vödör szén­nel az Amerikai úti elosztót? A Városház utcai elosztóban nincs egy pad, ahová leülhet­nének a várakozó asszonyok, másutt balesetveszélyes a köz­lekedés a lépcsőn. Régi a panasz: a nők sokszor a meg­engedettnél nagyobb súlyt ci­pelnek. S régi az ígéret is: ké­zikocsit, megfelelő táskát kap­nak. Az előfizetők számának megtartása nagy feladat. A kiadóhivatalok és a Postave­zérigazgatóság jelentős össze­get biztosított a kézbesítők ju­talmazására. A termelési ta­nácskozások eredményességét növelték volna, ha megmond­ják: milyen eredmény, mennyi jutalommal jár. Hasznos lesz, ha ezt a hiányt mielőbb pótol­­ják. Bérces György Több segítséget a hírlapkézbesítőknek Illusztrációk: Bakállár József Tanulmány a nőkről Keleti Márton rendező már a Butaságom története című nagy sikerű filmjével is bebi­zonyította, hogy alapos isme­rője a női léleknek. Most be­mutatásra kerülő vígjátéká­ban három asszony lelkivilá­gát boncolgatja a líra, a ko­média és a szatíra esz­közeive. Három, különböző korosztály­hoz tartozó, férjében csalódott és válni készülő asszony sor­sának ábrázolása remek lehe­tőséget nyit a három főszerep­lőnek — Kiss Manyi, Ruttkai Éva és Pelényi Gyöngyi — humoruk csillogtatására. A véletlen játéka folytán a három csalódott asszony ügyét egy ügyvédi munkaközösség­ben ugyanaz a kezdő ügyvéd­nő — Venczel Vera alakítja — képviseli. Mondani sem kell, hogy a fiatal ügyvédnő kudar­cot szenved. Hogy meneküljön a férfiak kéretlen hódolata elől, gyorsan férjhez megy a filmbéli íróhoz (Darvas Iván). A szellemes, szórakoztató víg­játék férfiszereplői, a férjek alakítói, akiktől az asszonyok válni akarnak: Páger Antal, Latinovics Zoltán és Bodrogi Gyula parádés alakítást nyúj­tanak. Keleti Mártonnak a kitűnő rendezésben segítőtársai a for­gatókönyvet író Gyárfás Mik­lós, az operatőr Hildebrand István, a film kellemes zené­jét Fényes Szabolcs szerezte, a dalszövegeket pedig Szenes Iván írta. (v. i.) Bírál a postás néző Egy nagy dráma feltámadása Az őszi bemutató óta élénk érdeklődés mellett játssza a Nemzeti Színház Madách Im­re: Mózes című drámáját. A postás dolgozók, akik eddig látták, beszélnek róla otthon és a munkahelyen. Visszaidé­zik, a mű gondolatait, vitat­koznak az előadáson.­­ A 70-es posta vámhivatalá­ban Gyarmati Árpádné felvo­nókezelő már „törzsutasainak­’ is beszámolt minapi nagy szín­házi élményéről: — Újév estéjén, bizony eléggé fáradtan, kialvatlanul láttam. Attól tartottam, nem tudok majd kellően figyelni — hiszen eléggé komoly darab ez. Nem úgy lett. Az első perctől kezdve lekötötte fi­gyelmemet. Gyakran járok színházba, operába, de ebben az évadban eddig ez az elő­adás volt a legemlékezetebb számomra. Minden tetszett, a rendezés, a díszletek, a sze­replők, a főszereplő Sinkovits Imre mellett különösen Kohut Magda Mirjam-alakítása. Ér­dekes, nem is hallottam idáig Madáchinak erről a drámájá­ról. És most, merem állítani, hogy a Mózes hasonlóan érté­kes mű, mint a Tragédia. Érdemes volt újra színpad­ra állítani a Mózest, hiszen eddig jóformán csak az iro­dalmi tankönyvekben olvas­hattunk róla — folytatja a gondolatsort Bauer Pálné se­gédellenőr, a Távbeszélő Tu­dakozó munkahely-kezelőjé­ben. — Úgy érzem, egy nagy magyar klasszikus dráma tá­madt fel ezzel a bemutatóval és indult el azon az úton, hogy a közönség közkincse legyen. Jól sikerült Keresztury Dezső átdolgozása is; a dráma nyelv­­ve így élvezetes a mai fülnek, és mégis érzékelteti Madách nyelvének ódon zamatát. Ki­tűnő volt az előadás, én még­is elsősorban Sinkovits Imre alakításáról szeretnék bőveb­ben szólni. Csodálatos, aho­gyan az este folyamán leg­alább száz évet öregszik. Az elején, mint a fáraó környeze­tének daliás ifjú vitézét lát­juk, a végén reszketeg, száz­­egynéhány éves pátriárkaként. S megfigyeltem: nem annyira a maszkírozás révén öregszik így meg, hanem tartásában, járásában, hangjában, egész emberi lényében. —­ Lehet, hogy Sinkovits kiemelkedő alakítása miatt is, de úgy érzem, a többi szerep­lő elhalványul mellette. Tud­tommal elsőnek a veszprémi színház újította fel ezt a drá­mát, a tv-ben láttam. Szerin­­tem ott Józsué, Áron és a töb­bi fontos szerep alakítója is egyenrangú partnere volt a címszereplőnek. — Nem értek egyet! — til­takozik e vélemény hallatán Daróczi Ilona, a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság terv­osztályának előadója. — Sin­kovits Mózes-alakítása való­ban szuggesztív erejű és nagy élmény, de szerintem megrá­­zóan nagy színészi teljesít­ményt nyújtott Máthé Erzsi is Jókbebéd, Csernus Mariann Cippóra szerepében, s kitűnő volt, Sinkó László is, mint Józsué. Ami egyébként a mű­vet illeti, úgy éreztem, hogy a Mózes­ben Madách a mi ko­runkhoz is szól. Tulajdonkép­pen a hivatott népvezért festi meg, aki önfeláldozó, tud lel­kesíteni, de aki — miközben jót akar népének — konflik­tusba keveredik a tömegek­kel. Olyan nagy egyéniséget mutat be, aki a nép érdekében valami újba fog, amit még nem támogatnak egyértelmű­en, hiszen áldozatokat kíván tőlük. Mózes hisz célja igazá­ban — s ha neki nem is ada­tik meg, hogy a hosszas ván­dorlás végén, Kánaán földjére lépjen, népét, amelyért élt és küzdött, biztosan elvezeti oda utódja, Józsué. — Az előadást és a szerep­lőket illetően én is osztom a véleményt, hogy Sinkovits méltó partnereket talál a többi főszereplőben — vallja Schva­­ra Gizella, a Helyközi Táv­beszélő Igazgatóság pénzügyi csoportjának vezetője. — örü­lünk annak is, hogy láthatjuk a hazai és a külföldi klasszi­kus színpadi művek felújítá­sát. De szerintem legalább ilyen gondot kellene fordítani arra, hogy minél több mai magyar és külföldi drámát ismerhessünk meg. G. Szabó László SZÍNHÁZI KALAUZ Tíz bemutató februárban a fővárosi színházakban A legkisebbtől a legnagyobbig — a Mikroszkóp Színpadtól az Erkel Színházig — új bemutatóra készülnek Budapest szín­házai A nagyon kedves, intim kis színházban, a Mikroszkóp Színpadon, FŐ A FEJÜNK az új műsor címe. Persze nem a né­zők feje fő, hanem azoké, akik a műsort adják és akikről szólnak. Ám ha nevetés közben a néző mégis észreveszi, hogy az ő feje is az érintettek közt van , akkor a műsor fején ta­lálja a szöget. A Vígszínház Sartre: ALTONA FOGLYAI című világsike­rű darabjával jelentkezik. A világhírű francia humanista, író drámája az emberiség ellen elkövetett borzalmakért az egyént és egy népet — a német népet — terhelő felelősségről szól, és választ keres a ma legégetőbb kérdéseire. Füst­­Milán CATULLUS című darabja a Madách Színház­ban az irodalom Örök kérdését veti fel: elérhető-e az igazi boldogság? Korunk egyik legnagyobb költőjének, Pablo Neruda chilei kommunista költőnek első színpadi alkotását mutatja be a Thália. A JOAQUIN MARIETA TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA egy népi hősnek állít szép emléket — ugyanakkor az imperia­lizmus brutalitásaira döbbent rá. NERO JÁTSZIK. A fenevad hét komédiája játszódik le a Madách­ Színház Kamaraszínházának­ színpadán Hubai Miklós Imnód komédiáiban. Bár itt többről van szó, modern huszadik századi látomás e komédi­ázással felidézett kegyetlenkedés. Agatha Ch­ristie bűnügyi drámáját — GYILKOSSÁG A PAPLAKBAN — a József Attila Színház tűzte műsorára. Er­ről csak annyit, hogy fordulatokban, izgalomban bővelkedik. Az Egyetemi Színpad Edward Albeé: ÁLLATKERTI TÖR­TÉNET című híres egyfelvonásos darabjával kedveskedik. Az Erkel Színház Kacsóh Pongrácz JÁNOS VITÉZ c. dal­játékát újítja fel. Nagy sikernek ígérkezik a már világsikerű HELLÓ, DOLLY bemutatója a Fővárosi Operettszínház színpadán Fe­leki Kamill és Psota Irén főszereplésével. Az Operettszínház az Ódry Színpadon kamaraelőadás-so­­rozatot indít. Első bemutató Oscar Wilde híres BUNBURY-ja. Nagy László POSTÁS DOLGOZÓ 3

Next