Postás Dolgozó, 1972 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Vegyék komolyan a IX. kongresszus határozatát! „Segítsék a postás szülőket gyermekeik pályaválasztásában, szorgalmazzák, hogy közülük minél többen élethivatásuknak válasszák a postai munkát” — írja elő a kongresszusi határozat a szakszervezeti tisztségviselőknek. Hogyan tesznek eleget e fontos feladatuknak? — erről beszélgettünk Szabó Jenővel, a 8-as mozgóposta szb titikárával. Ha valahol van létjogosultsága e feladatnak, akkor ott feltétlenül. — A létszámból legalább ötven-hatvan ember hiányzik — mondja. — Sokan már régen nyugdíjjogosultak, de még mindig szükség van a munkájukra. (Ezután legalább anyagilag is érdekeltek lesznek ebben.) — Mi eddig is adtunk pluszt — havi 300 forintot — azért, hogy maradjanak — jegyzi meg az szb-titkár. Azután elmondja, hogy a létszámhiány következtében sok a túlóra. 1971. második negyedévében az utazó szolgálatot teljesítők átlagos kinttartózkodási ideje 788,7 óra volt, de a maximális idő a 910 órát is meghaladta. A kezelők a második negyedévben 956 órát voltak távol, a maximum 1047 óra. Kollektív szerződés szerint a munkaidő havi 210, a kimaradási idő 250 óra. A kimutatások alapján látható, hogy sokan száznál is több pluszórát dolgoznak, illetve vannak készenlétben havonta. A postai átlagot meghaladó létszámgondok oka alighanem az utazó szolgálatban rejlik. E munkakörben bizony gyakran le kell mondani az előre megkomponálható szórakozásról, a szabad időről. A szolgálati beosztást csak hat nappal korábban tudják meg, de hiányzik a többlet szabadnap is. — Elsősorban a földrajzot kedvelő fiatalemberek kellenek nekünk — magyarázza Szabó Jenő. — Ismerniük kell ar minden postahivatalt, tudniuk kell pontos helyüket. Természetesen el kell sajátítaniuk a postai munka alapfogalmait, a biztonsági követelményeket és így tovább. Jelenleg tizenkilenc fiatalember tanul. Tíz hónap múlva kezelők, rovatolók, illetve menettisztek lesznek. A betanulási időre havi 1500 forintot kapnak, a tanfolyam elvégzése után azonnal 350 forinttal emelkedik a fizetésük. Emellett az úton töltött időre óránként 3 forint 20 fillér jár nekik, ami havi átlagban elég szép. Egyébként a mozgóposta rovatolóit ezen túl vezetőnek sorolják be, az alsó határ az eddigi 2020 forintról 2400 forintra emelkedik, a felső határ 4100 forint. Az útipénz átlagban 800—1000 forint. Az elmondottakból látszik, hogy ma már nem annyira az anyagiakban, hanem inkább a munkakörülményekben kell javítani a mozgóposta vonzerejét. — Vizsgáljuk, milyen további kedvezményeket lehetne biztosítani. Egyébként a létszámgondok megoldására intézkedési tervet készítettünk, toborzóplakátokat, propagandakiadványokat szerkesztettünk az igazgatósággal együtt. A Fővárosi Pályaválasztási Intézetnek tájékoztatót készítünk a gimnáziumban érettségizettek figyelmének felhívására. Kapcsolatot tartunk a Fóti Gyermekvárossal, egyelőre, sajnos, kevés sikerrel, ami az utánpótlást illeti. Szeretnénk kapcsolatba lépni általános iskolákkal, ahol földrajzórán igyekeznénk kedvet csinálni e munkához. Az itt dolgozó Szülők körében sikerült propagálni a mozgópostát? — Sajnos, nem — hangzik a válasz. — őszintén szólva, pályaválasztási kérdésekben sosem jönnek a szakszervezeti bizottsághoz. A gyerekek sorsát mi csak addig kísérjük figyelemmel, amíg halasodói vagy óvodai helyre van szükségük. Azután szem elől tévesztik őket. (!?) Kár, hogy így van! De nem törvényszerű, hogy így is kell maradnia! A kongresszusi határozat ugyanis minden szakszervezeti bizottságra vonatkozik, az abban foglaltakat komolyan kell venni! Lukács Mária Az agitáció mmn kémia maki A SZOT elnökségének az agitációról és propagandáról szóló határozata többek között kimondja: az alapszervezetekben az agitáció „nagyobb energiát fordít a célok ismertetésére, mint realizálására. A szükségesnél gyakrabban korlátozódik kampányokra, hiányzik az agitáció folyamatos jelenléte a tagság körében.” Ha vannak gondok, bajok, fogyatékosságok az agitációban, az főként a munka természetéből adódik. Ezt tapasztaltuk, amikor beszélgettünk Székesfehérvárott a négy alapszervezet agitátoraival. A részvevők: Varga Jánosné Székesfehérvár 1-es, Lajos Olga, a 2-es hivatal, Németh László, a távközlési üzem és Rapai Ferenc, a rádióállomás szakszervezeti agitációs felelőse. Valamennyien hosszabb ideje végzik e munkát, van, aki már több hetes szakszervezeti iskolán van. Szó esik arról, hogy a szakszervezet egyre több olyan társadalmi rendezvényre kerít sort, mint a vállalati fenyőünnep, a gyereknap, a társadalmi esküvő, a névadóó. Ezek tulajdonképpen nagyon látványos agitációs formák, pontosan megjelölhető a nap, amikor rendezték, a részvevők száma stb. Amolyan „mutatós” munka. De ők, akik nap mint nap próbálják formálni a postásközvéleményt, azt mondják, hogy a rendezvények, kezdve a politikai oktatáson, az ilyen társadalmi ünnepségeken át a termelési tanácskozásokig nem elegendők. De a legfontosabb, hogy az élet mindennapjaiban, a folyosói beszélgetések, az íróasztalok között vagy a műszakiak helyiségeiben létrejövő spontán „röpgyűlések” is a politikai tisztázás, a nézetek azonos kialakítását szolgálják. S ezt már nem lehet naptárra tervezni. Pedig ezeken dobják fel a dolgozók azokat a problémákat, gondokat, amelyek őket a legjobban foglalkoztatják. Itt kell az agitátoroknak helytállni! S még egy szempont: a szakszervezet agitációs felelőse, valamennyi aktívája maga is postás dolgozó. Nem valamiféle elvi, az élettől független „politikai brosúra” agitál, hanem az az ember, aki ugyanazokat a gondokat, nehézségeket érzi, mint a többiek. Egy sereg kérdésben talán tisztábban lát, de van egy csomó olyan dolog, amiben esetleg ő sem ért egyet a „hivatalos” állásponttal. Vegyük mindjárt az egyik legaktuálisabb postai témát, a bérrendszerváltozást és az új törzsgárdaszabályzatot. Azt mondja Németh László: a legnehezebb agitálni a régi postai dolgozók között. Nem ő teszi először szóvá, valamennyi hivatalban, intézménynél újra és újra szólnak az idősek: helytelen, hogy a 25 éves szolgálat után nem emelkedik automatikusan a bér. Mintha 31 éves szolgálat után véget érne a törzsgárdatagság. Pedig sokan szolgálnak ennél többet. Melyik agitátor helyeselheti ezt az intézkedést, érvelhet mellette jó szívvel? Érthetetlen is a dolog! Varga Jánosné úgy véli, sokkal jobban helyt tudnának állni, éppen az olyan fontos spontán beszélgetésekben, ha őket, az agitátorokat időben informálnák a változásokról, újdonságokról. Újra az idei nagy téma, a bérrendszerváltozás. Elterjedt a postások között, hogy „valami tesz”. Nagy volt a várakozás! Nagyobb, mint a lehetőségek. Azután kiderült, hogy nem lesz jelentős emelés, hanem a prémiumokat, a ruhapénzt építik be a bérbe. A felfelé kerekítésekkel majd mindenki kicsit jobban járt, de ez kevesebb volt, mint amit előre vártak. S a szakszervezeti agitátorok a többiekkel együtt tudták meg, hogy milyen lesz az ,új bérforma. Ha nekik előre szólnak, jobban tudtak volna dolgozni, eleve le tudták volna szerelni a nagy előzetes várakozást. Ezt az álláspontot erősíti Lajos Olga, aki éppen az első helyre teszi az agitációs munka javításában a szakszervezeti apparátus, az agitátor időben történő előzetes, pontos informálását. Népszerű kérdéseknél ők szeretnék megvinni a jó hírt a tagságnak — ez növelné hitelüket, tekintélyüket —, s ha valami nehéz kérdés kerül terítékre, ők is emberek, először önmagukat kell meggyőzniük, nekik kell elfogadniuk a szempontokat, hogy azután a tagság között helyesen képviselhessék. Rapai Ferenc esete éppen ezt példázza. A székesfehérvári rádiónál régen a műszakiak 240 órát dolgoztak, a munka természete miatt havonta tízszer 24 órát, s mindegyik szolgálat között volt 48 szabad óra. Aztán a munkaidőt 210 órára csökkentették, plusz szabadnapok beállításával. Mindenki örült. Végül lementek 191 órára, akkor meg kevés volt a személyzet. Akkor jött a mostani megoldás. A három naponkénti húszórás munkaszolgálatok előtt négy órával előbb kell bemenni, ez az úgynevezett készenlét. Gyakorlatilag ott van 24 órát. Igaz, az első négyben alhat, de ha van valami munka, azt el kell végezni. Bérrendezés is volt, s ha azt számoljuk, kinek menynyivel emelkedett a jövedelme, ezekre a négy órákra — egy hónapban negyven — esik körülbelül 100 forint emelés. Ez az oda-visszaszervezgetés nem tett jót a hangulatnak. A munkának olyan a természete, hogy éjjel-nappal ott kell lenni. A visszaszervezés, a munkaidőcsökkentés olyan — a jelenleginél jobb — helyzetet teremt, ami nem felelt meg a műszaki követelményeknek, de nagyon jó volt a műszakiaknak. Az agitátor meg ugyanazon a munkahelyen dolgozik. ..ugyanabban a cipőben jár”, mint a kollegái. E példa bizonyítja: elsősorban az agitátoroknak kell jó érveket adni, őket kell meggyőzni az intézkedések helyességéről , ha azok helyesek. S a másik oldal: nagyon oda kell figyelni a munkatársai között dolgozó agitátor véleményére mert ha valamiről nem lehet őt meggyőzni, ha ellenvéleményét nem lehet eloszlatni, akkor az is előfordulhat, hogy téves valamilyen intézkedés, akkor azon kell változtatni. (faludi) Szakszervezetünk székházában, az egyik panasznapon idős, fáradt munkásember jelent meg. Kérem, engem a bíróság küldött ide, hogy kérjek jogi képviseletet. — De hát milyen pere van a szaktársnak? — Baleset ért munka közben. A megcsúszó kábeldob egy másikhoz nyomta három ujjamat, s megcsonkultak. Soha többet nem tudok azzal a kezemmel úgy dolgozni... — Hogyan történt a baleset? — 1971. január 5. A fagy miatt csúszós volt minden. Egy 40 mázsás kábeldobot kellett mozgatni. A dobhoz csak az egyik oldalról lehetett hozzáférni. A gépkocsi nem tudott odajönni, hogy a dobot kihúzza, nagy volt a sár. Egyik szaktársam vallal rugaszkodott a beragadt kábeldobnak, magam háttal nekifeszülve próbálkoztam. A munkát nem irányította senki. Csákányon, lapáton kívül semmi munkaeszközünk nem volt. Hirtelen megmozdult a kábeldob. Vitte magával a felszakadt talaj ráragadt tömegének nagy súlyát. Már nem lehetett segíteni. Megtörtént a baleset. A munkáltató postaszerv a baleset folytán felmerült kár felét vállalta, a további kár viselésére — vétkesség címén — a dolgozót kötelezte. A balesetes munkás döntőbizottsághoz fordult, de az is a munkáltató véleményét osztotta. Így került az ügy bírósághoz. A munkáltatót a Posta Jogügyi Hivatala képviselte, a dolgozó egyszál maga állt ügyével a bíróság előtt. A bíróság megérezte az egyenlőtlen helyzet súlyát és javasolta: a munkás kérjen a szakszervezettől jogi segítséget. Megkapta, sőt a szakszervezet munkavédelmi főfelügyelője megállapította: a balesetért kizárólag a munkáltató felelős, a biztonságos munkafeltételeket nem teremtette meg, a munka irányításáról nem gondoskodott, a szükséges védőeszközöket, felszereléseket, munkaeszközöket nem biztosította. A szakszervezet tehát fellépett a bíróság előtt a dolgozó érdekében. A tárgyalás légköre megkapó volt. A fiatal bíró Juhász bácsinak szólította az idős munkásembert. A postaszerv képviselője erőtlenül — az igazságnak szurkolva — védte a nem éppen emberséges munkáltatói álláspontot. A bíróság ítéletet hirdetett. A balesetet szenvedett dolgozónak adott igazat, és megállapította, hogy a balesetet kizárólag a munkáltatónak felróható, gondatlan magatartása idézte elő, és kötelezte a postaszervet: a baleset folytán felmerült teljes kárát térítse meg a dolgozónak. Dr. Pike—Maur A szakszervezeti munka segítői „Mit nyújt a társadalombiztosítás külföldi tartózkodás esetén?” Ez a címe a Válaszolunk a dolgozók kérdéseire című füzetsorozat legújabbjának. Bizony, jó ha tudjuk, mit kell tennünk, ha tavasszal vagy nyáron a baráti szocialista országokban vagy a tőkés országokban turistáskodunk és valamilyen betegség, vagy baleset érne bennünket. A füzet erre választ ad. „A csökkent munkaképességűekkel való foglalkozás módszerei” c. zsebkönyv útmutató a szakszervezeti bizottságoknak, középszerveknek, de ugyanígy a gazdasági vezetőknek is. A kiadvány közli az érvényes jogszabályokat, azok végrehajtásának magyarázatát, illetve módszerét. Fábián Sándor: Tűzoltókészülékek kezelése és karbantartása c. füzetének címe magáért szól, de úgy véljük, mindenkinek meg kell ismernie a készülék kezelését, hogy — ha arra kerülne sor — magabiztosan használhassuk, és megvédjük a társadalmi tulajdont vagy otthonunkat. 2 POSTÁS DOLGOZÓ Üzemi demok a gyakorlat. „Alapvető szakmai és szakszervezeti feladat az üzemi demokrácia szélesítése a vezetés minden szintjén.(IX kongresszus határozatának 1/5. pontja.)• Csaknem egy esztendő telt el a határozat óta. Vajon hogyan éltünk e lehetőséggel? Nézzük meg elsősorban, melyek is voltak azok a nagyobb jelentőségű feladataink, amelyek igényelték a dolgozók közreműködését. Ezek: a posta 1971— 1975. évekre vonatkozó kollektív szerződésének megkötése, valamint az új bérrendszer bevezetése. A kollektív szerződés és a függelékek tervezetének vitája során, a termelési tanácskozásokon nagyon sok jó javaslat hangzott el, amelyeket a rendelkezések elkészítésekor figyelembe is vettek. Voltak azonban olyan észrevételek is, amelyeket a szűk anyagi lehetőségek miatt egyelőre nem lehet megvalósítani. (Ilyen például az üzemi étkeztetéshez való hozzájárulás mértékének felemelése, a mozgópostas utazási átalány egységes rendszere stb.) Az új bérrendszer ismertetésekor több helyütt azt hitték: jelentős béremelésre kerül sor, s amikor kiderült, hogy tévedtek, vitatkoztak. Pedig-hát többször is elhangzott: az új bérrendszer nem egyenlő a béremeléssel. A szocialista brigádvezetők területi tanácskozásain mintegy 350-en nyilvánítottak véleményt. Elmondták, milyen gondok, nehézségek akadályozzák helyenként az üzemeltetést, a fejlesztést, az eredményes gazdálkodást. Tallózzunk a hozzászólásokból . Barta Gyula: Nagy gond a munkaerőhiány, sok a hiányzás. A kiadatlan szabadságnapok száma 100. Az elhúzódó építkezés miatt az értékek biztonsága nem megnyugtató. Sok az orvhallgató. Javasolja: a zseb- vagy táskarádiót is be kell jelenteni. Egyeki Zoltánné (Budapest 70.): Sokan eltávoznak a postáról. A kiválások egyik legfőbb oka a szabadidőhiány. Antos István (Budapest 70.): A vámcsomagbontók, a kötözők többsége nő, kérte, vizsgálják felül besorolásukat. Nehéz fizikai munkát végeznek, naponta több mázsát megmozgatnak. Szajkó Sándorné (Eger 1.): A távbeszélő-központ helyisége kicsi, az automata rossz, a berendezés elavult. Az előfizetők száma megnőtt, az igényeket nem tudják megfelelő színvonalon kielégíteni. Koczka Antal, a Miskolci Postaigazgatóság vezetője: az egrieket el kell szomorítanom, mert az új távbeszélőközpont nem épül meg a IV. ötéves terv folyamán. Az ott dolgozó szaktársnők munkakörülményeit azonban a lehetőséghez képest javítják. Molnár Ilona (Veszprém 1.): A bejelentőben két szaktársnőre, csúcsforgalmi időben 200 előjegyzés jut. Ilyen intenzitás mellett nem lehet hibátlanul dolgozni. Hován János (Szécsény): A kézbesítő szaktársak úgy érzik, a körzetek nagysága aránytalan. Szükséges a mielőbbi járatfelmérés és rendezés. Tóth László (Törtei): Megoldották a kézbesítők vasárnapi szabadnapját. (Célszerű volna a jó módszert, ahol a feltételek adottak, megvalósítani.) Horváth Mihályné (HTI): Sok a felesleges szállítás. A Gyártó és Szerelő Üzemnél a nyilvántartást 1966-ban megszüntették. Azóta, ha egy műszer javításra szorul, először a Kőfaragó utcába viszik, ott nyilvántartásba veszik és csak ezután szállítják a Gyártó és Szerelő Üzembe. Visszafelé ugyanez a folyamat. Dékány Mariann (Debrecen 1.): Kevés az olyan propagandaanyag, amellyel közelebb lehetne hozni a postához a közönséget. Bogáth Gyula (Vas megyei Távközlési Üzem) : Egyik-másik körzetmester durván beszél a brigádtagokkal. A hozzászólásokra a Vezérigazgatóság és szakszervezetünk képviselői, illetve a szakvezetők válaszoltak. Tájékoztatták a brigádvezetőket többek között arról, hogy további munkaidőcsökkentés várható, valamint döntenek a 31 éven felüli szolgálattal rendelkező dolgozók anyagi megbecsülésének kérdésében és egyéb bérügyekben stb___ Az üzemi demokrácia szélesítése nemcsak szakszervezeti feladat, hanem a gazdasági vezetők kötelessége is! Az utóbbi időben e téren egyre több jó példával találkozunk. Gondolunk itt azokra a levelekre, amelyeket a Miskolci Postaigazgatóság küldött a szocialista brigádvezetőknek. Követendő a Budapest vidéki Postaigazgatóság vezetőjének és Területi Szakszervezeti Tanácsának módszere: a brigádvezetők tanácskozását nem öszszevontan, hanem megyénként tartották meg. E tanácskozások jó előkészítői voltak a Postások Szakszervezete székházában, február 16-án megtartandó postás szocialista brigádvezetők IV. országos tanácskozásának. Tehát a múlt évben rendszeresebbé vált a dolgozók igényeinek feltárása, elemzése, rangsorolása, megválaszolása és megoldása. Jelentősen növekedett a dolgozók társadalmi aktivitása, szakszervezetünk tömegkapcsolata, erősödött az üzemi demokrácia. Barta Miklós A hosszú megterített asztal körül a HTI ceglédi erősítőállomásának Dózsa brigádja, az arcokon mosolygós figyelem, hiszen három úttörő állt az asztalfőhöz virágcsokrokkal. — Kedves nénik és bácsik! Köszönjük a villanyt, s ígérjük, hogy eztán jobban fogunk tanulni. Igen, tanulók, méghozzá a kocséri Dózsa-tanya iskolájában, ahol még néhány nappal ezelőtt a korai sötétedéskor petróleumlámpát gyújtottak. A fényt a kilencfős szocialista brigád hozta el Ceglédről a kocséri határba. Ezt ünnepelték, s az ünnepségre meghívták Egyed Ernőt, a HTI Szakszervezeti Tanácsának titkárát és szerkesztőségünket is. Hogyan jutottak erre a gondolatra Cegléden, és egyáltalán milyen emberek azok, akik ilyen feladatot oldottak meg? Sorolom a neveket: Varjú József üzemvezető, Peresztegi Ferenc brigádvezető, Szűcs Miklós, Oracza Dénes, Szűcs Eszter, Balogh Györgyné, Kállai Zoltánné, Szűcs László, Molnár Károlyné brigádtagok. — A legnagyobb gond az aggregátor volt, de a honvédségtől kaptunk egyet. Aztán meg 30 méter kábel kellett. Azt is megszereztük. Szabadnapokon, szabad szombaton végeztük a munkát, bizony, nagy nézősereg mellett. Én egyébként 45 éves vagyok, 3 gyermek apja, tudok angolul, oroszul, most tanulok franciául. Szeretem a gyerekeket, s azt a 11-et ott, Kocséron. De így vagyunk valamennyien — összegezi Oracza Dénes. Nemcsak nappal hasznos a fény a Dózsa iskolában. Este a környék tanyalakói ide járnak tévét nézni. S amikor a brigád vezetője meghatódott szavakkal adta át a villamosítást, arra kérte az igazgatót, írjon néhány szót a brigád naplójába. Körülnéztem a kis tanyaiskolában. A régi fáskamrában találtam rá az aggregátorra. Bekukkantottam a tanító szobájába, körülnéztem a tanterem falain , amelyeken ízlésesebben is elrendezhették volna az egészségügyi plakátokat a tanítási segédeszközökkel. De a lényeg mégiscsak az, hogy postások keze nyomán, szocialista brigád öntudata eredményeként, a kocséri puszta egyik iskolájában, a petróleumlámpát felcserélte a villanykörte. (bérces)