Állami főreáliskola, Pozsony, 1908

amelyet 2­/2 órai járás után értünk el. Kevés pihenő után egész d. u. 2 óráig számtalan szebbnél szebb részleteket rajzoltunk s festettünk le. Majd csónakon átkeltünk Hamburgba, ahol ebéd után ismét sok vázlatot készítettünk. E tervszerűen vezetett tanulmányi rajz kirándulásnál a cél az volt, hogy a tanulók a természetet megfigyeljék s iparkodjanak a maguk sze­mével látni, s a látottak kifejezési erejét a vonal néhány mozdulatába szorítani. e) Kirándulás az Aldunára. Vezető tanár: Skála József. Az V. osztály tanulói június 24—29 közt tanulmányi kirándulást tettek az Aldunán, erről azonban csak a jövő évi értesítőben lehet bővebben beszámolni. f) Majális. A rendezést az idén is Gagyhy Dénes, az Önképzőkör vezető tanára végezte, aki minden lehetőt elkövetett a siker érdekében. A rendező­bizottság a következő meghívót bocsátotta ki : MEGHÍVÓ. • 1 A Pozsonyi Állami Főreáliskola Ifjúsága 1909. évi május hó 22-én, alkalmatlan idő esetében junius hó 7-én, (ha az ev. líceum majálisa május hó 29-én sikerül, akkor junius 5-én) a Vaskutacskán majálist rendez, melyre uraságodat és a nagyrabecsült családját tisztelettel meghívja. — A tánc délután 3 órakor kezdődik. — M. kir. honvéd zenekar. A rendező bizottság elnöke: Gagyhy Dénes főreáliskolai tanár. Alelnökök: Holesch Béla, Novák Adolf. Jegyzők: Jäger Nándor, Weisz Lajos. Pénztár­nok: Steiner Ernő. Ellenőr: Bohr Ernő. Gazda: Graeser Elemér Tánc­rendezők : Kruml Ferenc, Mátéffy Sándor, Töpler Gyula. Bizottsági tagok: Bednárz Imre, Beranek Alajos, Csikor István, Dalotti Tibor, Drobek Antal, Durvay Károly, Éliás Győző, Graeser Ferenc, Honiss Vilmos, Jány Antal, Kálhy János, Lö­wh Ferenc, Manderla János, Peinlich Béla, Peinlich Vilmos, Schmechál Oszkár, Schusnix Károly, Steckl Bódog, Wieklein Frigyes főreáliskolai tanulók. Lefolyásáról a Nyugatmagyarországi Híradó a következőket jelenti: ..Szerencsés emberek a realisták. Megint szép idejük volt a majálisra, mint tavaly, pedig egyre fenyegetődzött az eső még délután 2 órakor is. Hanem meg is érdemelték, mert nagyon kedves szórakozást nyújtottak a közönségnek, Vízvári Béla zenekara pedig a táncoló ifjúságot ragadta magával, h így mindenki, aki megjelent szombaton a Vaskutacskán, egy kedves délután kellemes impressziójával távozhatott. Részletesen a következőkben számolunk be a főreáliskola tavaszi mulatságáról: A tanuló-ifjúság már kora reggel, fél 7 órakor gyülekezett a főreál-

Next