Felsőkereskedelmi iskola, Pozsony, 1916

VII. Ifjúsági körök és egyesületek. 1. Az ifjúsági Önképzőkör magyar nyelvi osztálya. 1916. október 29-én alakult meg körünk magyar nyelvi osztálya Mayer Imre tanár úr vezetésével. A tisztikar a következő volt: Herczeg Gábor és Steiner Mihály, Gombai Béla és Weisz Imre, akik páronként, felváltva végezték az elnöki, illetőleg jegyzői teendőket. A körnek tagja volt az intézet valamennyi tanulója. Az év folyamán 15-ször tartott körünk összejövetelt. Megünnepeltük 1916. november 19-én Erzsébet királyné nagy­asszonyunk emlékét. 1916. november 26-án I. Ferenc József Öcs. és kir. apostoli Felsége halálára gyászünnepélyt rendeztünk. — 1917. január 5-én IV. Károly király megkoronázását, március 15-én a 48-as nagy napok emlékét, március 26-án pedig Arany János születésének századik évfordulóját ünnepeltük meg. Az év­záró ünnepélyt május 20-án tartottuk. A díszgyűléseken kívül Arany János emlékének két, Csokonay V. Mihály emlékének pedig egy ülést szenteltünk. Tartottunk továbbá egy háborús és öt szabadtárgyú gyűlést, amely utóbbiakon a tagok szavalatokkal, önálló versekkel, elbeszélésekkel, főleg pedig háborús közgazdasági kérdések kidolgozásával működtek közre. Buzgó és sikeres működésükért az évzáró ünnepélyen könyv­­jutalomban részesültek: Gombai Béla, Greiner Emil, Herczeg Gábor, Kardos Imre, Landstein Erik, Link Imre, Rosenfeld Nándor, Sándor Lajos, Steiner Mihály és Weisz Imre. 2. Az ifjúsági Önképzőkör modern nyelvi osztálya. Az önképzőkör ez osztálya 1916. évi november hó 12-én alakult meg Mann Alajos tanár úr vezetésével. Az elnöki és jegyzői tisztséget Steltzer Rezső és Grünwald Ernő felváltva gyakorolták. A kör tagjai az intézet valamennyi tanulója. Körünk az év folyamán 9 gyűlést tartott. Előadásra kerültek, közgazdasági, a jelen háborúval összefüggő tárgyak és egyéb témák; néhány klasszikus költemény kivételével többnyire háborús verseket szavaltak. Felolvasásaikkal kitűntek: Steltzer Rezső, Grünwald Ernő, Rosenfeld Nándor, Kardos Imre, Landstein Erik és Vajda Hugó. Tréfás felolvasásokat tartottak Feuer Gábor, Lubelszky Béla és Landstein Erik. Szavalataikkal kitűntek: Link Imre, Stromp Gyula és Herlinger Rezső.

Next