Prágai Magyar Hirlap, 1923. január (2. évfolyam, 1-24 / 154-177. szám)

1923-01-28 / 22. (175.) szám

— (Megrövidítik a paris—bukaresti expressz menetidejét). Bécsi szerkesztőségünk jelenti: A legutóbbi nemzetközi menetrend-konferencián, amelyen az utódállamok is részt vettek, a delegá­tusok megállapodtak abban, hogy a dunai álla­mokat közelebb kell hozni Nyugateurópához. En­nek érdekében elhatározták, hogy a london—pá­risi, valamint a bukarest—konstantinápolyi ex­­presszjáratokat közelebb hozza egymáshoz. Legközelebb megrövidítik a páris—bécs—■ buda­­pest—bukaresti orient expressz menetidejét is. A menetidő rövidítése a páris—bécsi szakaszon fog történni. A páris—bécsi szakasz ezentúl csak 25 és fél óráig fog tartani. Ezzel az intézkedés­sel nemcsak Bécs, hanem Budapest, Erdély és Bukarest is közelebb kerül Párishoz. A másik határozat Jugoszláviára nézve bír nagy jelentő­séggel. Az elmúlt nyáron ugyanis kitűnt az, hol a Németországból, illetőleg Ausztriából Jugo­szláviába és Olaszországba haladó gyorsvona­tok állandóan tömve voltak és alig bírták a nap­forgalmat lebonyolítani. Éppen ezért a tavasz vé­gén új gyorsjáratokat fognak létesíteni a mün­­chen—villach—trieszti és a mü­nchen—villach— laibach—zágrábi vonalakon. — (Az uj orosz dipomácia.) Az orosz kor­mánynak a keletázsiai országokban kifejtett pro­paganda-munkájáról és diplomáciai tevékenysé­géről a Le Figaro legújabb számában a következő érdekes és új adatokat olvassuk: Most,már be­bizonyított dolog, hogy az 1919-iki indiai lázadást Moszkvábban szervezték meg és onnét irányítot­ták. Azóta az orosz propaganda teljes erővel rá­vetette magát Kis-Ázsia muzulmánjaira. A szov­­jet diplotmácia és a propaganda vezetői úgy tün­tetik fel magukat mint a mohamedán világ védel­mezőit, akik föl akarják szabadítani Ázsia moha­medán vallású lakóit az európai kapitalista or­szágok rabsága alól. Egyik jellemző szovjeteszt­­u Itásban fogalmazott kiáltvány­a többek között a következőket mondja: „Világ muzulmánjai, a ka­pitalisták áldozatai, ébredjetek. Oroszország ab­bahagyta a cárizmusnak ti irántatok ellenséges politikáját és segítséget nyújt nektek abban, hogy az angol zsarnokságot lerázzátok magatokról. Oroszország meghozza nektek a vallási szabad­ságot és az autonómiát. A Dardanellák a tietek marad és Konstantinápoly lesz a muzulmán világ fővárosa. Tőletek viszonzásul csak annyit kivá­lnunk, hogy harcoljatok a kapzsi kapitalisták ellen,, akik ki akarják zsákmányolni országotokat és azt gyarmattá akarják tenni.** Az elmúlt esztendőben — írja a Le Figaro munkatársa — az ázsiai sárga népeknél rendkívüli mértékben megerősödött a szovjet propaganda. Amióta a japánok Mandzsúriát és Vladivosztokot kiürítették, a szovjet kormány direkt összeköttetésbe lépett Pekinggel. A kínai propagandának az a célja, hogy a kínaiakat rá­bírja az indusokkal való szövetségre, hogy azután együtt támadják meg az angol uralmat. — (Tűzvész Sopronban.) Budapesti szerkesz­tőségünk jelenti telefonon: Sopronban a Szent M Mihály-uiteáiban nagy tűzvész dühöngött, igen sok ház melléképületeivel együtt leégett. — (A berlini reggeli lapok ismét ugyanaznap érkeznek Prágába). Tegnap óta a berlini reggeli lapok ugyanaznap, még­pedig este 1S órakor ér­keznek Prágába, ugyanúgy a levélposta is. 1914 óta tegnap először történt ez. — (Milyen volt Jézus arca.) Egy olasz folyó­iratban — „Női e il mondo“ — olvassuk az alábbi­akat: Hogy milyen volt Jézus arca, amíg élt, azt nem tudjuk. Az Istenember valódi arcvonásai el­tűntek a sírboltban, anélkül, hogy valaki hitelesen megrögzítette volna az emberiség számára. Épp ezért egyetlenegy festői vagy szobrászati hason­mása­ sem tekinthető Jézus arcképéül, az eredeti vissza­tükrözéséül. Igaz ugyan, hogy a Jézusról készült első rajzok a szent Calixtusról és szent Cecíliáról elnevezett katakombákban vannak, de az is igaz, hogy a rajzok gyermekded kezdetle­gességük ellenére is legalább is három évszázad­dal keletkeztek Krisztus születése után. Az első egyházatyák, kik az Üdvözítő testi megjelenésé­ről is beszélnek, állításaikat nem kézzelfogható hagyományokra alapítják, hanem érzésükre. Több­nyire azt hangsúlyozzák, hogy Jézus- testi meg­jelenéseiben lelkies volt, távol mindattól, amit földi szépségnek nevezünk Justinianus mártír és alexandriai Kelemen határozottan állítják, hogy minden emberi szépség híján szűkölködött. En­nek a megállapításnak ellene szól a következő századok érzülete. Akkor mindnyájan azt hang­súlyozzák, hogy tekintetében, hangjában, mozdu­lataiban elbűvölő varázs lakozott. Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy azok az arcképek, melyeket a festők, a leghíresebbek is festettek róla, nem a testi hasonlóságon, csak a képzeleten alapulnak. xx (Mautner Frigyes dr.) ügyvéd, törvény­széki hites •magyar tolmács, Prága I., Mikulásba tflda 28. Telefon 46—08 Vállal fordításokat a ma­gyar nyelvből német és cseh nyelvre és megfor­dítva. xx­­ Rbeuiíia, fog- és fejfájás, izomfájdalmak és hűlés ellen az „ALPA" -mentből sósbor,szesz a legjobb. — (A bűnbánó férj.) A következő mulatságos, de igaz történetről ad hírt egy londoni lap. Egy belfasti asszony észrevette, hogy az ura meg­csalja. Elhatározta, hogy nem fog neki szemrehá­nyást tenni, hanem felkeresi egyházközsége lel­készét és arra kéri, hogy vasárnapi prédikáció­jában ostorozza a házasságtörést és hogy így megbánásra bírja hűtlen férjét. A lelkipásztor megható beszédet tartott, amelyben azt mondta­, hogy a hívők között van egy házasságtörő, akit természetesen nem fog megnevezni. De térjen magába ez a férfi és bűnbánati­ jeléül adomá­nyozzon e­gy aranypénzt a szegényeknek, ami­kor az istentisztelet végén gyűjteni fognak. Ami­kor aztán vége volt az istentiszteletnek és a gyűj­tést befejezték, a csengős gyüjtőperselyben har­minchét darab aranypénzt találtak, mert ennyi volt­­ a­ hitközség házasságtörő férjeinek száma.­­ (Cseh-Szlovákiában­ mindössze harminc­ezer betegágy van). A statisztika legújabb kim­u­­tása szerint Cseh-Szlováki­ában kerek mindössze harmincezer betegágyas van, számban h­árom­­­ezerötszáz ápolónővel. Tizenhárom és félmillió lakos részére kevesebb már alig lehet. Vasárnap, január 28, IROSALOn ÉS PIKVÉSZET Szendrey Júlia és keserűi Fráter Erzsébet: Szlovenszkó, jubileumok hava. Petőfi—Madách—Juliska—Erzsiké! Mind régen pihentek már! Eliramlott az élet, ki­hűltek a lángoló szivek! Szerelem, boldog­ság, fájdalom, bu,­vágy és remény, szépség, bűbájos kacagás, sirás és dal, mind elhallgat­tatok. Erdőd—Költő—Sztregova! Felkeresem a bokrokat, melyeket még Juliska ültetett, az elvadult rózsatöveket, melyekről hajdan a feleségek­ felesége virágot tűzött a legsze­­retőbb költő mellére, felkeresem a sztregovai angolpark hársfáit, vadgesztenyéit, ahol a boldog Éva paradicsomi napjait élte, ahol Erzsike vidám kacajjal vonta keblére urát, hogy fülébe sugdossa az élet bajai közepette: „küzdj és bízva bízzál!“ Fényt látok, hogy ebből kikerülve, annál nyomasztóbb sötét bo­ruljon lelkemre, amikor belé botlik két, elha­gyott sir dombjára, az egyikbe a kerepest a másikba a nagyváradi temetőben. Látom a sárga avart, a piszkos hófoltok alatt, mely épp úgy megülte a két sirt, mint az emberek közönye, feledése, tisztátalan mendemondája a ti emléketek, két szegény asszony! Felke­resem ami még megmaradt belőletek, amit el nem porlasztott a homok, vágy­ agyag, a nagyképű álszenteskedés, vagy hazug szó. Nem látom a két összetett csontkart a két dobogó kebel helyén, melyeket azóta ta­lán a századik pókivadék font át meg át­szemfedő szálaival, nem a csábos ajkak, a su­gárzó szemek halotti torz üregeit, ahonnan egykor annyi édes hang fakadt, annyi bű­báj sugárzott. Nem! Jelenjetek meg nekünk olyan alakban, aminők voltatok. Legyetek újra szépek, boldogítók, csábosak! Szeret­ném gyenge szavaimmal emléketekről lefu­­togatni a port, amely ezt megülte, le fogom veregetni a sarat halotti köntöstökről, ame­lyet oly sokan beszennyeztek. Oda üzenem a svét nagy léleknek a Marsba vagy Siriusba: Juliskátok, Erzsikétek nem bántja már senki­­sem! A harmadik, vagy negyedik nemzedék szférájában tiszták, megdicsőültek ők is, mint ti magatok. Szendrey Júlia és Fráter Erzsébet, bár az életben sohasem találkoztatok, sőt talán nem is hallottak egymásról, mégis ikertest­véreknek mondhatók. Születésük, a miliő melyben élnek, szerepük és bukásuk ilyennek avatják őket. Mind a kettő származásában, gondolkozásában, előnyeiben és fogyatkozá­saiban tipikus magyar urileány. Az erdődi inspektor és a csehtelki zsentri magyar le­ánya egy és ugyanazt a levegőt szívják ma­gukba, azt a levegőt, mely telve idealizmus­sal, költészettel, lángoló nemzeti érzéssel, de sajnos sokszor hiú ábrándozással is. Aki költő, aki művész, vagy szónok, aki csak egy fej fejjel emelkedik ki a köznapi emberek kö­zül, az előttük már inkarnált. A főzőkanál, a varrótű helyét elfoglalja a sok naplóírás, le­velezés, olvasás, egy-egy ábrándos Schubert dal, vagy a cigánymuzsika. Nemcsak Júlia találja fel Petőfiben az ideált, aki előtt ekkor már az egész magyarság hódol, hanem Frá­ter Erzsi is felismeri az akkor, vőlegény ko­rában még csak 22 éves ifjú Madáchban az emberfeletti lényt, akinek szive, lelke később hivatva leend a költészet lángjává­ bera­­gyogtatni­ az egész világot. Sokat vitatott kérdés, vájjon ruha nélkül birnánk-e a „Talp­ra magyart**, a „Szeptember végét”*, az „Egy gondolatkor s mindazt, amit 1846-tól 1849 július 31-ig elzen­gett a Petőfi lant. Ám abban már ma senki sem kételkedik, hogy Madách Imréné nélkül sem olvashatná az Ember Tra­gédiáját. Mind a két nő, Juliska és Erzsike egyaránt mosolygott, kacérkodott, ölelt, csó­kolt, szerető és jó hitves volt. Mindkettő bol­dogított s szive dobogásával zengésbe hozta azt a két lantot, melynél édesebben, méláb­ban más hangszer eddig nem szólalt boldog­ságról, fájdalomról, emberi sorsról e földön a küzdőknek és bízva bízóknak. De hasonlítsuk össze tovább a két költőfeleség sorsát egy­mással. Petrarka Laurája öreg napjaira korcsmát nyit. Szegedy Róza, mint a legpéldásabb fa­lusi gazdaasszony viseli fején a sümegi Kis­­faludy-ház koronáját. Csokonai Lillája mint sok gyermekes falusi rektorné mesél unokái­nak a bohém poétáról, aki ivott, verselt és vándorolt az egyik portáról a másikra. Arany Jánosné az­t válaszolta a nagyszalontai üd­vözlő küldöttségnek, amikor koszorút, virá­got hoznak Toldi írójának a csonka torony tájáról: „Szép, szép, édes lelkeim, de bár hoztak volna inkább valami kamarába valót, mert idefenn nagyon nehéz ám­ az élet.** Laborfalvy Róza a háztartásban nem Gertrudis, nem Noémi, vagy Baradlayné, hanem Jókai Mór felesége, aki pöröl, veszek­szik a mindenessel, aki nem restell saját megénekelt, körülrajongott rózsás körmeivel neki feküdni a padlónak s aztán elő a súroló kefével. Szendrey Júliát és Fráter Erzsébetet nem rendelte ily szerepre a sors. Lelkük előbb átérezte azt, amit Reviczky 50 év után mond: „A világ csak hangulat**. Szép, dicső, felemelő hangulat, a forradalom már­ciusától, dalaival diadalról diadalra törő hon­védéivel élükön Petőfivel. Idilli a hangulat a csesztvei, majd a sztrogvai úri kastélyban ,hol épp oly egymást boldogitóan élnek és szeretnek, mint Koltán Sándor és Juliska an­nak idején. De im elsötétül a nézőtér, válto­zik a kép. Sándor eltűnik, Isten felragadja magához, mint Il­lést tüzes szekerén. Imre fogságba kerül, Juliskát a kis Zoltánnal Szendrey apa fogadja Erdődön, legkevésbé barátságosan. Erzsike a legelőkelőbb gondol­­kozású, de egyben a leghatározottabb akara­tú anyós, az öreg méltóságos asszony hatal­ma alá kerül Sztregován. Juliska hamar, alig egy évvel a segesvári csata után szegre akasztja az özvegyi fátyolt s mint Horváth Árpád egyet, tanár, később elvált neje küzdi át exentrikus életét. Egy-két kortársán kivel alig bántja valaki azért, mert a Petőfi kul­tusz köréből kilépett. Elfeledve halt meg 1868-ban, tizenkilenc évvel élve túl férjét, a szabadság, szerelem dalnokát. Fráter Erzsé­bet körül, amint férjének kezére a zsandár bilincset rak, elcsendesedik, elkomorodik minden. Ilyenkor volna a fiatal asszonynak a legnagyobb szüksége egy megértő, szerető, bizalmas szívre, egy rokonkebelre. A szegény asszony ezt a Madách-családban nem találta. Levelei, amelyekkel férjét Pozsonyban, majd az Újépületben, Pesten felikeresi, szomorú bizonyságai annak a csendes kálváriajárás­nak, amelyet élni kénytelen. Az úgy szelle­miekben, mint előkelő, nemes s korrekt föl­fogásban épp oly kiváló, mint energiájában, büszkeségében, határozottságában párjára nem találó anyós, id. Madách Imre kamarás özvegye s a naiv, gyermekes kedélyű, gyá­moltalan, otthonhagyott asszony éppenség­gel nem férnek meg egymással. Az egyik csak parancsom, előkelő tekintetével még né­mán is az egész házat katonai példás rend­ben tartani, a másik csak érzékenykedni, duzzogni és sírni tud. Szembe kerül egymás­sal a tű­z és víz, az abszolút pedantéria és korrektség, meg a hangulat. A nagyanya azt tartja s joggal, hogy amikor az egész nemzet gyászol, a Madách-kastély tor nyílt s fél­­árbócra kell bocsátani a zászlót, azt­­ vall­ja, hogy a gazda távollétében csukva legyen a kapu s miközben az unokák imádkoznak a fogoly atya hazatértéért, ne zavarja meg semmi profán zaj a magábaszállás óráit. Erzsiké azonban épp ellenkezője az nvósnak Ö bánatában szórakozást keres, az 5 nett kevésbé szerető szivét s ennek fájdalmát csak a vidám baráti kör tudja elzsongitani Igazi Éva c. Urát elkíséri a teremtéstől kezd­ve, ha kell egész az eszkimó országig, ami­ ennek erős kezét, forró leheletét önmagát érzi, mihelyt azonban Ádámot nem látja, le­­l­ke elcsapong s szórakozást keres. Fráter Erzsébet semmivel sem rosszabb — ha szabad e kifejezéssel élni — Szendrey Júliánál. Ez is csak addig marad a feleségei felesége, mig ura él, mig a dicsőség tart s mir a szeptember végi jóslat be nem teljesedett Madáchné egy egész boldog élet föláldozásá­val fizet azért az épp oly ártatlan, mint meg­gondolatlan flörtölésért, melyet egy-két férfi ismerősével folytatott. Mint elvált asszony vezekel, más férjet nem választ, más nevet föl nem vesz­i a láng, mely egykor a világ egyik legnagyobb költőjét bevité, mint ön­­­emésztő tűz, öt magát sorvasztja el tizenegy évvel Madách Imre halála után a nagyváradi kórházban. Régi morál­ filozófiai fölfogás, hogy a zseniális, a rendes idegrendszerű egyénektől eltérő személyek erkölcsi szempontból más elbírálás alá kell, hogy essenek, mint az át­lagemberek. Sem Szendrey Júlia, sem érke­­serüs Fráter Erzsébet nem mondhatók köz­napi lényeknek, mindennapi gondolkozású nőknek. Mind a kettőben több volt a tempe­ramentum, mint amennyit az akkori idők eti­­kettes, exkluzív fölfogása el tudott viselni. Egy félszázaddal haláluk után, amikor már mind elpihentek, akik szerették vagy gyűlöl­ték, dicsőítették vagy ócsárolták egymást, más nézőpontból vetítünk világot a két kü­lönc lény, Juliska és Erzsike alakjára. Amit a kortársak nem jónak, nem szépnek láttak rajtuk, megtisztult már mind az ötven év tisztító tüzében. Akit egykor Petőfi és Ma­dách ringatott szívében, azt mi nem helyez­hetjük a nyárspolgári fölfogás, a kisvárosi szatócs vagy­ a falusi fosztónénikék mérlegére. Csak hódolat illeti meg emléküket részünkről és nem ítélet. De folytassuk elmélkedésünk fonalát tovább. A nő szivének értékét nem­csak a szerelmi mámor foka, hanem az anyai kötelességek mikénti teljesítése is szabá­lyozza.­­ Úgy Szendrey Júlia, mint Madáchné jó anya­ volt. Madáchné a neki ítélt lánykát hű­ségesen nevelte mindaddig, míg az anyagi nélkülözések terhe alatt össze nem roppant. Gyakran fölkereste szóval, üzenettel, vagy írásban az előle elzárt többi kedveseit. Jele ez annak, hogy a „Traviata*” megbélyegzés­sel egyes kortársai őt a legméltatlanabbul illetik.* Az 1823. év telén két csillagot vetett le a firmam­entumról valamely jószivü angyal keze. E két csillagból, mire földet ért, emberi szív lett ott a kiskőrösi kunyhóban és a sztregovai úri palotában. És e két szív, amint nőtt, még egyre gazdagabb lett s egyre pa­­zarabbul szórta kincseit, virágait, úgy, hogy nemcsak a szegény, elárvult magyar nem­zetnek, hanem az egész világnak is jutott be­lőlük. És aki e két termő szivet csókjaival fölmelengette, dalra késztette, két gy­arló nő, de mégis csak magasztos lélek, mert akit Pe­tőfi és Madách szeretett, az méltó rá, hogy maga is részt kérjen a halhatatlanságból. Petőfi és Madách szobrán a legszebb rózsacsokor Juliska és Erzsike jeltelen sírja­ illeti. Hrisovényi Béla. i Udvaros Ferenc, Noveiámkg-frsehnjvár I ajánlja mélyen leszállított áron saját gyártmányú kolbászáruit lapítva 1350-b4en. Jfík­&nattai oxonnal sttíld úrjegnxíiftet. Sielefonssdni; lOO. Látogassak meg is állítsanak ki § ¥ 1. nemzetközi prágai mintavásáriF 192$ márc. IM0125-ig [Többb mint 3000 ezer rendű t kiéiltitő cég.; százalékos utazási kedvezmény. Biat.« sít,ott szállás. Tolmácsszolgálat. Szál kongresszusok. Külön gyorsvonatok.­­ Igazolványokat 25 Kft-ért, illet­ve 300 már­káért kiadnak a Csehszlovák Köztársaság külföldi képviseletei és a Vásárhivatal tZrága f­. Tórosfiáta Nézzélek meg Prágát a világ egyik legszebb városát! Vll.prágai őszi vásár: szept.2—9 ig ions

Next