Prágai Magyar Hirlap, 1923. június (2. évfolyam, 122-145 / 275-298. szám)
1923-06-08 / 127. (280.) szám
2 A jegyzők és a konszolidált helyzet. Szlovenszkó, jubcius eleje. A cs'dh-S zlovák állam fennállása óta kormánylapok siókat foglalkoztak a jegyzők a államosításával s kérésztü Ihaj szólásával a közigazgatási reform és úgy tüntették mindig azt fel, mint az egyedül boldogító nagymegyerendszer alapépítményét, amely ősiak álltalános megelégedettséget válthat ki. A közigazgatás állami centralizálásába rejtett vérmes remények azonban csalódásra váltak. S a csalódást legjobban érzik a jegyzők. Természetesen ama jegyzők, akiket a régi rezsim szolgálatából vettek át állami szolgálatba. Az állami gépezet utolsó végrehajtó szerve a jegyző és pedig oly fontos szerve, amely nélkül a gépezet képtelen működni. Az általakulás után itt maradt jegyzők — akiket élethossziglan választottak meg — a politikától teljesen függetlenül végezték tovább idegölő és felelősségteljes munkájukat, azzal a pontos és lelkiismeretes szaktudással, ahogy azt a magyar kormány idejében megkívánták, abban a hitben, hogy az új állam nem lesz hozzájuk mostoha, ígéret jött bőven. Különösen a kezdet nehézségeit élő első években. De ez érthető is volt. Szükség volt a képzett, a helyi viszonyokkal ismerős magyar jegyzőikre, akik, mint a végrehajtó államhatalom fontos szervei, a közigazgatás menetét biztosítani tudták. A jegyzők dolgoztak már csak azért is, mert államszolgálatba való végleges átvételükben vakon hittek. S most, a köztársaság fennállásának ötödik évében mégis mit látunk? Aki figyelemmel kíséri a napilapok híreit, annak nem kel bővebb magyarázat. A négy és fél évig kihasznált, ideiglenesen átvett jegyeket egymásután bocsátják el az állami szolgálatból. Az ok mindeniknél különféle, de végeredményben mégis mindeniknél ugyanaz: politikai megbízhatatlanság. A közigazgatás államosításával kapcsolatban a jegyzők az állam exponenseivé váltak, akiknek számtalan politikai természetű, bizalmas ügyet kell keresztül vezetnüök — illetőségi, kiutasítási, megfigyelési ügyek stb. És ha a jegyző csak egy esetben is, mondjuk, tisztán emberi szempontot tekintve, nem a mindenható állam érdekében intéz el valamit, kész a bűnlajstrom. Bevezetett szokás, hogy a jegyző politikai működését a csendőrség figyeli, sőt számtalanszor előfordult, hogy a jegyző által kiállított okmányokat (illetőségi, erkölcsi, vagyoni bizonyítványok) a főszolgabíró leküldte a csendőrségnek igazolás és vélemény végett. Ez megalázása a hivatali címnek, mert legalábbis abszurdumnak kell tartani, hogy egy jegyző felett egy nálánál kevésbé intelligens és kvalifikálatlan csendőr gyakoroljon felügyeletet s adjon véleményt, különösen akkor, maga is állami alkalmazott,amikor a jegyző Természetesen ilyen esetek csak ott fordulnak elő, ahol a jegyzőt a magyar állam szolgálatából vették át, vagy ahol a jegyző magyar, illetve politikailag megbízhatatlan. A tények szerint tehát csaknem mindenütt. A régi jegyzőknek a szolgálatból való elbocsátását programszerűen hajtják végre. Hogy miért, az érthető és világos. A négy és fél év alatt kiképzett, de gyakorlattal nem bíró, új anyag az állam rendelkezésére áll. Ezeket pedig el kell helyezni. A jegyzőség ma már politikai bizalmi állás. S az elhelyezés gyors iramban történik. Naponta akasztanak koldustarisznyát egy-egy a magyar rezsimből átvett jegyző nyakába s sok könny és keserűség omlik csendben ártatlan családok szeméből — a konszolidáció ötödik évében. Az egyén, a család nem fontos, az államérdek a fő, így történik az ígéretek beváltása, tud. Számtalan esetben a jegyző miről sem Beállít hivatalába valaki, előveszi kinevezési okmányát s kéri a hivatal átadását. Miit tehet a kétségbeesett ember? Szalad fűhöz, fához, kutatja az okokat, pörrel, panasszal él, de mindenütt zárt ajtókra és süket fülekre talál. „Nagyon sajnáljuk, de önt el kellett bocsátani, mert magyarnak van beirva; mert Hlinika-párti; mert két évvel ezelőtt résztvett egy gyűlésen, ahol a magyar Himnuszt énekelték; mert magyar lapot járat; mert stb. — politikailag megbízhatatlan. De a magyar nyugdíjat kérelmezheti, ahhoz joga van.“ A szerencsétlen család mehet koldulni. Az elbocsátások napirenden vannak s nincs senki, aki eme sérelmes eljárás ellen felemelné tiltakozó szavát. Az utóbbi időben — csak hogy példa emlittessék — a volt párkányi járásból öt, a voltsági járásból eddig tizenegy jegyzőt bocsátottak el, illetve kényszernyugdijaztak. Hogy mennyi az összes elbocsátott jegyzők száma, érdemes volna statisztikába gyűjteni. De hogy már nem sokan vannak azok közül, akik megalapozták a közigazgatás épületét, akik reménnyel telve várták sorsaik javulását s helyette keserű csalódást nyertek, az bizonyos. A jegyzői kar felfrissítése — amint azt már régebben jelezte egy jól informált kormánylap — gyors iramban befejezéséhez közeledik; a magyar rezsimre emlékeztető utolsó nyomok is hamar eltűnnek. Az elbocsátottak sok százai pedig levonhatják konzekvenciát, amit a keserű csalódás válatott ki belőlük, hogy a jog és a törvény csak a kiváltságosok torzszülötte. Egy nyugdíjas jegyző. M m<m&T&€ ST noiadl&tatmaR a vni Tárcarovatunk: Szombat: Vécseyné-Jankovich Lujza: Utolsó levél. Vasárnap: Mécs László: Egy asszony zongorázik. (Vers.) Radnay Oszkár: Kain. Üzenet. Felhőkkel üzentem: Alkonyatkor várlak, ígérték, megmondják. Hiszen arra járnak. Jöjj! Egyedül leszünk. Mint mindig egyedül. A hold sem les majd ránk Felhőrongyok mögül. Várunk szerelmünk Régi helyén. Ketten: Szivem , meg én. Bézay Zoltán. ,-■*—. . . ----------------- Péntek, junhis 8. Stinnes Milánóban késziti elő Németország nemzetközi kölcsönét. — A Prágai Magyar Hirlap eredeti tudósítása. — Berlin, juniius 7. Stinnnes, alki kétségkívül szellemi kezdeményezője a garanciaajánlatnak, amint azt a német gyáripar birodalmi szövetsége a német kormányhoz intézett emlékiratában formulázta, nem várta be a garanciaajánlat nyomán megindult eszmecserét, hanem — amint azt egy bizalmas barátjával közölte — Olaszországba utazott, mivel ott fontosabb munkálatok várnak reá Németország érdekében. Abszolút megbízható forrásból jelenthetjük, hogy Stinnes úr milánói utazása és onnét további útja Zürichbe nagy horderejű politikai ügynek tekintendő, amely szorosan összefügg az új német jegyzékkel és melynek az a végső célja, hogy egy Németországnak szánt nemzetközi kölcsönnek a jóvátételi probléma keretében való megoldási lehetőségét keresse. Stinnes, aki bejelentés nélkül érkezett Milánóba, igen kimerítően tanácskozott az olasz pénzügyi világ egyik vezető személyiségével Toeplitz úrral, aki a Banca Commerciale Itialiana ügyveztő igazgatója. Hogy utazása célját elleplezze, Stinnes olyan nyilatkozatot tétetett közzé, hogy milánói sürgős látogatása tisztán személyes és magánjellegű és hogy csak néhány óráig akar ott tartózkodni. hogy Stinnes Mi azonban megállapíthatjuk, a Toepfitz-vel való megbszélés során nemcsak a nemzetközi kölcsön ügyét vitatta meg, hanem más kombinációkat is, amelyek úgy az amerikai pénzügyi érdekeket, mint az olasz gyáripart is érintik. Milánóból Zürichbe utazott Stinnes, hogy missziója folytatásaképpen más pénzügyi személyiségekkel is tárgyalhasson. Darino Carnevali. A i&9*z©«sB*üwés§ p»ü>h* s$«e«I®§ 1©!©e»1©z©s©I. Franciaország szervezte a puccsot. — Bajorország, Baden és Würtemberg elszakítása. — Cseh-Szlovákia állítólagos szerepe. München, junius 6. (Saját tudósítónk távirata.) A Fuchs—Machhaus árulási pör tegnapi első tárgyalási napja elé lázas érdeklődéssel nézett Németország egész közvéleménye. Az államügyészség vádja szerint Fuchs és Machhaus nagyarányú puccsot készítettek elő abból a célból, hogy Bajorországot, Badent és Würtemberget Németországtól elszakítsák és Franciaország, illetve Cseh-Szlovákia szövetségesévé tegyék. Az első tárgyalási nap folyamán beigazolást nyert, hogy Richert francia ezredessel Machhaus vezette a tárgyalásokat. Richert nagy pénzösszegeken kívül katonai felszerelési tárgyakat és fegyvereket is ígért az összeesküvőknek. Richert beismerte, hogy a franciák igényt formálnak a Rajna balpartjára, de Pfalz tekintetében nem tettek kijelentéseket. Bajorországnak abban az esetben, ha az összeesküvés létrejön, megigérték a majnai vonalat. Richert kifejezte azt a reményét, hogy a Cuno-kormány lemondása után, mely a puccs következtében meg fog történni, a franciák szándékai előtt meghajtó baloldali radikális kormány jut uralomra. Az összeesküvés előkészítésében nagy szerepet játszott Műnk cseh-szlovák állampolgár, aki több csehországi állami férfiúval lépett érintkezésbe. A puccs napjául február 13-át tűzték ki, mely napon fegyveres felkelés mellett diktátori hatalommal felruházott kormányzótanácsot alakítottak volna és elfogták volna a kormány és parlament tagjait. Műnk tagadta, hogy a Franciaország és Cseh-Szlovákia érdekeit szolgáló puccs előkészítésében részt vett volna. Fuchs a keresztkérdések alatt végül beismerő vallomást tett. A tanúk kihallgatása Mahr vezérkari őrnagy kihallgatásával kezdődött. A tanú előadta, hogy a tervezett akcióba, mint katonai tanácsadót, vonták bele. Machhausnak jegyzéket adott át, melyben többek között százötven tankot, százötven repülőgépet egyéb katonai felszerelést követeltek Francsciaországtól az akció támogatására. Ezt jegyzéket Rielertnek továbbították. Az őra nagy előadta azt is, hogy Mank társaságában Prágába kellett volna utaznia, hogy a cseh-szlovák minisztériumokkal és vezető katonai hatóságokkal a puccs előkészítése tekintetében összeköttetésbe lépjen. A tervezett út végrehajtására azonban nem került sor. Január 29-én Fuchs telefonon Machhaushoz rendelte Mahrt és e találkozásnál Fuchs kijelentette, hogy a puccs napja közeledik, addig azonban Cseh-Szlovákia közreműködését meg kell nyerniük, erről Monk gondoskodni fog. Megveszi az ember... — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája. — írta: Kocsis László. Keresztes Gáspár meg a hitves felesége Szitás Mária. Gáspár gazda odajárult az ajtó elé, felnézett az égre, meg a csizmája orrán a sárra is, oszt bekopogott. Krákogott egyet és bekopogott. Hogy senki nem szólott odabentről, megint krákogott, oszt megint bekopogott . . . — Hát semmi, szó . . . Megveszi az embör a fődet. Ha van kitől ... De ha nincs. Mer nincs ... Az emibör csak kopogtat. A szegény emibör. Oszt néha beeresztik, néha meg nem . . . Választáskor birják is. Le is ültetik. Hogy aszongya iljiék csak le kend Gáspár. Ne csak abból a tavalyi körtvélyesiből . . Vagy egy pohárka sligoyica is jól esne talán . . . Oszt kezelnek is. Jól összekezelirek. Mór Keresztes Gáspár szaval. Olyankor becsülete van a szavaló polgárnak. Most meg kopoghat az ember . . . Affenét engedik be . . . Azt. Keresztes Gáspárné született Szálas Mária csiak állott csöndesen az ura háta mögött, várta mikor lesz vége a befelé beszédnek. — Kopogják csak kend még egyszer. Urnái papnál háromszor szokás. De kopogják ám, ne csak simogassa az ajtó fáját. Persze mikor korcsmázik kend, olyankor kopog. Majd hogy be nem szakad az ablak keresztfája. Hát csak úgy kopogják. — Asszony — szóla nagy tekintélyesen Keresztes Gáspár — már otthon megmondám néked, hogy hallgatás essék . . . De azért bekopogott. Szilas Mária elhallgatott, megvárták mig odabentről kihallatszott egy takarékosan elbocsátott igen. Meghallották. Szilas Mária áhitatosan felnézett az égre, de a tekintete valahogy odaesett a szőlőhegy lábán a tagra, észrevette, hogy az ökörészlegények buzgón szemezgetik a cseresznyét. Hirtelen szakított az ájtatos szándékával, másnapra halasztotta a fohászát, kezdte szépen egy sorba emlegetni a Sátánt meg az ökörészek zsivány fajzatát, de mert Keresztes Gáspár utoljára csak kikrákogta magát, Szilas Mária is átlépte utána elszántan a küszöböt. — Adjon az Isten jó napot. — Kendteknek is Keresztes Gáspár uram. Hát hoznak-e, vagy visznek? A zsidó az asztal mögül kérdezgetett, azonban Keresztes Gáspár előcipelt valahonnan két széket, feleségestül beleteremtődtek, amíg ezzel el nem készült, dehogy is adta volna ki a szót. — Hát együttümk mondok a feleségemmel . . . — Azt már látom. Az asszony szapora szóval közbevágott. — Teccsik tudni a főd végett . . . — Affenét . . . Má dehogy is a főd végett. Ne is tessék hallgatni rá . . . Pedlg meg is mondtam neki, hogy hallgatás essék . . . Má hogy gyönne az emiber ilyenkor főd végett . . . Nem kall most a főd . . . — Kend mondta, hogy avégett . . . Kerestess Gáspár felfortyant. — Hát hiszen mond az ember . . . Mit csiináljék az asszonyával . . . Mond valamit . . . Hát befogja a száját ... De nem azér, hogy fecsegés legyek . . . Nem azér. — Hát hiszen . . . — No ugye? Here úr tudja. — Már hogy mit tudok? — Hogy sok baja van az embernek az asszonnyal . . . Here urnak is vót. Oszt elvált tüle. Urak elválnak . . . — Szegény emberek is. De csak nem bolondult meg kend Keresztes Gáspár. Hogy válni akar . . . — Affenét akarok. Csak mongya az ember. Megszoktam a főztjét. Oszt a kézinek is jó a járása. Korcsmázás után oly egészségesen odateremtődik az ember képbe. Oszt beleszokik. Az embör is, az asszony is. Még nem csinálhat az ember közmegbotránkozást. Elég egy zsidó a faluban urambocsá . . . Aki elválik . . . Oszt mit szólna az eklézsia... No meg a plébános úr . . . Affene fél tőle, de mégis no . . . Hisz teccik érteni. — Hát hiszen megértem no. — Gazdasszonynak is megtartanám az asszonyt. — Bolond kend Gásápár — megszólalt megint csöndesen az asszony — nem vóna az akkor válás . . . — Hát persze hogy nem. Még aszondanák, hogy egy bolond százat csinált. Mer a Here urra mondták. Hogy bolondul csinál. Akkor is mikor házasodott. Meg hogy vált is. — Hagyjanak már békét nekem. — Hát hisz igen. Csak mongya az ember. Hát mondom együttünk . . . — Jól tették. Köszönöm a látogatást . . . A zsidó mosolygott egyet befelé, aztán hogy kikivánkozott a mosolya, fölállt az asztal mögül, elsétált az ablak előtt, ki se nézett rajta, várta a beszéd folytatását. , Keresztes Gáspár megbökte az asszony könyökét, oszt odasúgott már.— Ammondó vagyok, hogy szólhatnál — Kend fogta be a szám. — Nyitom már no. Nem lehet ajtóstul rohanni a házba . . . Meg kell fontolni az embernek, hogy mit csinál. Drága a főd . . . Here úr! — Tessék. — Elgyüttünk. — Már mondták. — Hisz igen . . . Már mondtuk. Az asszony beleszólt. — A föd végett . . . — Affenét — öreg keresztes Gáspár hamar letorkolta. — Milyen a termés. Megkérdezni . . . Nem jól fog fizetni ... A buzia ... Rosszak az esztendők. Az idő is rossz. A főd is rossz . . . .• — Nem rossz lesz az. — Már ha én mondom. Elhiheti . . . Rosszak a fődek. Lement az ára is a fődnek... Nincs aki vegyék . . . Már nem lesz háború... Szilas Mária közbebátorkodiik. — Mink azér vennénk . . . — Ne beszélj bolondokat. Már hogy a fenébe is vennénk . . . Mikor nem veszünk. Nem vesz az ember. Minek. Lemegy az ára úgyis. Ha venne is az embör. De mondom nem vesz . . . — Csak ezért? — Nincs is jó főd eladó. — Már hogyne vóna ... — a zsidó közbevágott. — A Nyirjes alatt. Az enyém. Elsőrangú föld. — Dehogy is elsőrangú . . . Rossz főd. Tudja a fene hogy osztályozzák az urak a