Prágai Magyar Hirlap, 1923. október (2. évfolyam, 222-247 / 375-400. szám)

1923-10-02 / 222. (375.) szám

22Kedd, október 2. nemzeti szocialistáik 227, a szociáldemokraták pedig 1025 szavazatot kaptak. A nyitrai járásban a keresztény szociális pártra 5400, a szlovák néppártra 8200, a kommunista pártra 5303, a zsidó pártra 2307, a robicka,pártra 6116, a cseh nemzeti szocialista pártra 1234, a szociáldemokrata pártra pedig 1950 szavazat esett. Az ellenzéki pártok e járásiban abszolút többséget szereztek. A somorjai járásban 15.400 szavazatot adtak le. Tudósítónk értesülése szerint a keresztény szociális pártra 6 mandátum jut a 8 mandátum közül A vágújhelyi járásban. A szlovák néppárt 7500, a ro lickapárt 5970, a cseh nemzeti demokrata párt 570, a cseh nemzeti szocialista párt 290, a kommunista párt 1970, a szociáldemokrata párt pedig 530 szavazatot kapott. A rolickárok tehát kisebbségben maradtak a szlovák néppárttal szemben. A zólyomi járásban a szlovák néppárt 10.680, a rolickapárt 6259, a kommunista párt 2470, a cseh nemzeti szocialista párt 570, a szociáldemokrata párt pedig 1852 szavazatot nyert A legerősebb párt tehát a Hlimkia pártja. „ Tiszta” választás Pozsonyban Pozsony, október 1. A keresztényszociális pártvezetőség közli: A tegnap lezajlott megyei választások alkalmával Pozsonyban a következő beigazolt visszaélések történtek, amelyeket jegyzőkönyvileg azonnal bejelentettek a zsupánnak: A választási főmmegbizott, Szkalsky megyei főjegyző, a keresztényszociálispárti bizalmi embereknek az urnákhoz való beállítását megakadályozni iparkodott, de pártunk az 1920. évi 330. számú törvény 35. szakaszára hivatkozva erélyesen fellépett, úgy hogy Szkalsky referens is kénytelen volt a bizalmi embereinknek helyt adni. A kitanított bizalmi emberek rendes időiben elfoglalták helyüket, azonban a cseh vagy csehszlovák választási bizottságok több helyütt nem voltak hajlandók bizalmi embereinket elfogadni, de a párt feni idézett törvényre hivatkozva, keresztülvitte a bizalmi ember elhelyezését. Már szombaton este tudomással bírtunk arról hogy a ki nem kézbesíthető választási igazolványokat az Ustredné Dnuzstvo épületének második emeletén a robickapártnak adták ki, amelynek helyiségében nagy tömegszavazásra jogosító igazolvány fekszik, szavazólapokkal felszerelve. A Druzstvo tisztviselőinek egyenként megmondták, hogy tetszésük szerint vihetnek választási igazolványt, amennyit akarnak. Hogy az ellenőrzést meggátolják valószínűvé tegyék, és a személyazonosságot a választási igazolványok hátlapjának baloldalára jegyezték -annak az embernek születési évét, akinek nevére az igazolvány szólt. így tehát az illető Tárcarovatunk: Szerda: N. Jaczkó Olga: A kenyér. Csütörtök: Jakab Géza: Álmodik a gyopár. (Vers.) Szabó Imre: Wranyowsky mester. I. Péntek: Szabó Imre: Wranyowsky mester. II. Szombat: Zsoldos László: Az élet romjain. Vasárnap: Reményik Sándor: Az árnyékkapitány. (Vers.) Dánielné Lengyel Laura: A gyilkosok. tisztviselő életkorához képest válogathatott az igazolványokban. Petreoh Rezsőt, Druzstvo tisztviselőjét is felhívták és a párt a titkára azt kérdezte tőle, hogy hányszor akar szavazni, amire Petreoh azt felelte, hogy ő nem tudja. Erre hét darab választási igazolványt szavazólapokkal felszerelve nyomtak a kezébe, hogy ezekkel különféle urnáknál szavazzon le. Petreph ezeket az igazolványokat Kaiser Gyulához, a keresztény közlekedési alkalmazottak szervezetének elnökéhez vitte, ott a tényállást elmondotta és igy a pártnak módjában állott az ellenőrzést ebben az irányban is kiterjeszteni. A szavazás napján megállapítást nyert, hogy a 274. és 353. számú autókban egyes cseh szavazók (4—6 ember) egyik urnától a másikhoz mentek és szavazatokat adtak le. Egyes helyeken embereink ezt megakadályozták, viszont más helyeken a választási elnökök vétót emelő megbízottunkat a szavazóhelyiségből eltávolították. Választási megbizottaink, Förster Viktor dr. és Neumann Tibor dr., a zsupánnál bejelentették az Ustredné Druzstvónál lefolyt esetet, amiről a zsupán hivatalnál jegyzőkönyvet vettek fel. Megállapítható tehát, hogy a pozsonymegyei választás körül a cseh pártok részéről minő visszaélések történtek. A zsupán kijelentése szerint ő személyesen lepecsételte a ki nem kézbesíthető igazolványokat. A vizsgálat során ki fog tűnni, hogy ilyen körülmények között miképpen szerezhettek egyesek maguknak olyan tömegű választási igazolványt és szavazólapot, amely a választás eredményét befolyásolni alkalmas. Ez alkalommal is kitűnt, hogy a fennálló törvények és rendeletek betartása egyedül az őslakosságra kötelező, a csehekre és csehszlovákokra azonban nem vonatkozik. Még a kormány beszél terrorról! A Tribün a mai vezércikke e rezignált szavakkal végződik: „Ismételten kijelentjük, hogy a választási eredményeket a terror és az erőszak eredményeinek kell tekintenünk. A tegnapi választásokon nem nyilvánult meg a szlovák nép igaz akarata." Hírekt a bajor Királyság kikiáltásáról A bajor trónörökös diadalmenete Münchenben — „Éljen a király” — Vérbefull a rajnai szeparatisták düsseldorfi nagygyűlése — Francia katonaság rohamozta a német rendőrséget — A Rajnavidék nem szakad el A nacionalisták elfoglalták Küstrin várát Prága, október 1. Németország tegnapi kritikus vasárnapján Poincaré és a francia külügyminiszter beszéltek. Poincaré egy arcizmát sem rándította meg a német passzív ellenállás feladásának hírére s kijelentette, hogy Németország ne várjon engedményeket addig, amíg nem segíti a megszállókat a megszállott területek kizsákmányolásához, Maginot pedig azt harsogta, hogy Franciaország a második csatát is meg fogja nyerni és nem elégszik meg egy tökéletlen békével. Úgy látszik, tökéletlen béke alatt Németország tökéletes a megsemmisítését értik. Míg Poincaréék beszédét a megszállott területek szövetséges vasútigazgatósága azzal a kijelentéssel húzta alá, hogy a kiutasított német vasutasokat nem engedi vissza a megszállott területekre, addig Németország megnyerte az első csatát Düsseldorfban. A rajnai köztársaság kikiáltása kudarcba és vérbe fúlt, hiába avatkozott be a küzdelembe a francia katonaság fegyveresen a szeparatisták oldalán. Düsseldorf és a Rajnavidék véres vasárnapja a német egység diadalnapja lett. Míg Düsseldorfban a francia lovasság rohamozta a német rendőrséget. Münchenben a müncheni háziezred húszezer harcedzett legénye defilirázott a bajor trónörökös előtt s a főváros milliós tömege mámoros lelkesedéssel kiáltotta: Éljen a király! Bajorországban a monarchizmust ünnepelték vasárnap. A Stresemann-kormány most súlyos döntések előtt áll. Kahr legutóbbi rendeletei a birodalmi kormánnyal és a köztársasággal való szembehelyezkedést jelentik. Hogy egyes körök mennyire komolyan veszik Bajorország elszakadásának lehetőségét, az abból is kitűnik, hogy a bajor cégek berlini fiókjaikat már nyolc nap előtt megszüntették, hogy a szeparáció esetén a berlini kormány azokat le ne foglalhassa. Megnehezíti a Stresemann-kormány helyzetét pártja jobbszárnyának az oppozíciója is. Ezek a körök nem akarják a szakítást a német nemzetiekkel. A szociáldemokraták körében nő az ellenzéki hangulat a nagykoalícióval szemben s csak úgy lehetne leszerelni, ha a birodalomban megszüntetnék az ostromállapotot, amelyet különösen a köztársasághoz Ilii Szászország nehezményez. Mai távirataink: München, szeptember 30. A mai nap eseményei azt a benyomást keltik, hogy Bajorországban, ha még formálisan nem is, valójában visszaállították a monarchiát. A kormányhatóságok és a hivatalok Rupprecht trónörököst azzal a tisztelettel kezelik, amely csak a koronás államfőnek jár ki. A bajor főváros Kahr diktátorsága alatt ismét felvette a királyi székhely arculatát. Ez különösen a müncheni háziezred mai emlékünnepén jutott kifejezésre, melyen az utcákat ellepő embertömegek a trónörököspárt „Éljen a király és királyné!" felkiáltásokkal viharosan ünnepelték. A trónörökös az ünnepségen katonai díszruháiban vett részt. Von Epp tábornok beszéde után, ki a háziezrednek a háborúban parancsnoka volt, a trónörökös leleplezte a kaszárnya udvarán elhelyezett emléktáblát, majd szemlét tartott az ezred mintegy húszezer főnyi volt legénysége fölött. A trónörököspár kíséretében számos herceg és hercegnő volt és ott volt Kahr főkormánybiztos, Knilling miniszterelnök, Lossow tábornok, Bothmer vezérezredes és számos más tábornok is. A leleplezési ünnepségek után a trónörökös Kahr főkormánybiztos kíséretében díszszemlét tartott a müncheni rendőrség fölött. Ez alkalommal Schwayer vezérezredes beszédet tartott és a legélesebben elítélte a novemberi forradalmat. A főváros ünneplő hangulata a késő éjjeli óráikig tartott. Rendzavarás nem történt. Berlin, október 1. A Bajorországból érkező jelentések alapján megállapítható, hogy ott a tegnap megtartott nyugalomban játszódtak le.tüntetések teljes Düsseldorf, szeptember 30. (Wolff.) Vasárnap délután a szeparatisták egy állig fölfegyverzett csapata megtámadott a városban egy rendőrosztagot. A rendőrség fölvette a harmot a szeparatistákkal, akiket sikerült szétvernie. Ekkor azonban francia lovasság és páncélautók támadták meg a német rendőrséget és azt körülzárva, lefegyverezték és átengedték a szeparatisták dühének. A szeparatisták a lefegyverzett rendőrséget a legsúlyosabban bántalmazták s egyiküket agyonlőtték. A francia csapatok ezalatt tovább folytatták támadásukat a rendőrigazgatóság épületében tartózkodó rendőrség ellen, amelyet szintén lefegyvereztek és a szeparatistáknak adtak ki A halottak és sebesültek számát még nem sikerült megállapítani. Eddig négy rendőr és tizenkét szeparatista hulláját találták meg. A kórházak tele vannak sebesültekkel. A városban erős francia járőrök cirkálnak. Düsseldorf, szeptember 30. Az eddig jelentett véres összeütközéseken kívül a szeparatisták számos más összeütközést is provokáltak. A szeparatisták, akiket a francia és belga különvonatok Aachenből, München- Gladbachból, és Kölnből szállítottak Düsseldorfba, mintegy tízezer főre rugó menetben végigvonultak a városon. A menetben kétezer főnyi rohamcsapat is részt vett. A Königallén a tüntetők a rendőrség hat hivatalnokát lefegyverezték és bántalmazták. A Hindenburgwallban két rendőrt földre tepertek és Csóka — A Prágai Magyar Hírlap eredeti tárcája — írta: Maróthy Jenő Volt Csókának egy nagy erénye s egy súlyos fogyatékossága. Erénye az volt, hogy nem lehetett annyi krumplit, árpát vagy moslékot zúdítani a vályúra, hogy az utolsó atomig fel ne falta volna — súlyos, sőt jóvátehetetlen bűne volt azonban, hogy nem nevelt utódokat. S ha hozzátesszük még, ami az előzmények után önmagától is valószínűnek látszik, hogy tudniillik Csóka disznónak született, előttünk áll egész rejtellmességében a probléma: mi legyen Csókával? Valóban: mi legyen Csókával? Mert nagy, szinte megbecsülhetetlen tulajdonság a disznónál, ha a mai karcsú formákra törekvő korszellem mellett skrupulus nélkül szedi magára az egyik szakma a réteget a másik után; ugyde a táplálkozás mellett ott sötétítik az élet folytonosságának második, nem kevésbé fontos princípiuma s ennek bizony szegény Csóka — akárhogy szépítsük is a dolgot — nem tudott megfelelni. Nem volt tehát csekély a küzdelem, melyet Mumuszikné Csóka jövője felett sajátmagával folytatott. Szinte attól lehetett már tartani, hogy a két egyenlő erő, mint Ormuzd és Ahriman, Ítéletnapig se fog egymás fölött diadalmaskodni,amikor közbevágott a sors s a szomszéd Halusikáék anyadisznaja váratlanul tizenkét malacot hozott a világra. Ember! — kiáltott Hanuszikné felbőszülten az urára, aki elég együgyű volt az örvendetes hírrel egyenest a feleségéhez szaladni — ember! Hát már az egész világ malacozik, csak Csóka nem?! Hamiszik régen megszokta, hogy minden bajért őt terheli a felelősség, de most az egyszer mégis megpróbált ellentmondani. — E ennek talán már mégse én vagyok az oka? — Hát ugyan ki?! — vágott vissza Erzsók asszony. Hanuszik lesütötte a fejét. Szegény, keskedt, nyugdíjas hivatalnokocska volt, aki öreg napjait Erzsók asszonnyal együtt az örökségképpen reájuk szállott falusi portán morzsolgatta s tette azokat még mindig életerős feleségének parancsaival szemben a szolgai engedelmesség láncolatává. Most is ijedten hallgatott el, még hirtelen eszébe jutott, hogy neki magának sincsen gyereke s Erzsók asszony talán ebben látja azt a káros befolyást, mely Csóka erkölcseit oly végzetesen megrontotta. Az a csekélység, hogy ha így áll is a dolog, nem lehet egyedül őt okolni, a világért se jutott eszébe, tett ő már nagyobb logikai kerülőket is, míg belátta, hogy minden látszat ellenére Erzsók asszony a mártír, ő pedig álnok, vén, megátalkodott gonosztevő, nem érdemli meg a mindennapi kenyeret.uiki — Hát ugyan ki a hibás, ha nem te? — csattogott-pattogott Erzsók asszony —nem mondogatom már időtlen idők óta, hogy el kell adni azt az istenverte Csókát a legközelebbi vásáron? Hanuszik semmire se emlékezett, de azért csak bűnbánóan lógatta fejét mint a tetteiért gonosztevő. — Holnap van a kékkői vásár. Jóikor reggel felszeded magad, eladod Csókát s más disznót hozol helyette. Érted? Vége a türelmeimnek. Értette azt Hamszik, meg látta is, sőt örült is neki, hogy egyszer már lekerül a napirendről Csóka, de mikor arra gondolt, hogy a két rendbeli vásárt neki kell nyélbeütnie, olyat érzett, mintha a Hruskár-hegyet hengertették volna a mellére. Na — gondolta a fejét vakar ® alva —, most vedd elő, Hanuszik, amit kifelejtett belőled a természet: az eszedet. Hosszú volt az éjtszaka, akár a Rickiapatak, de az se csörgedezik el annyi kavics fölött, mint amennyi Hamszik derekát ropogtatta a puhára vetett nyoszolyában. Nyitva maradt a szeme estétől reggelig, mert ha lehunyta véletlenül, olyanokat látott, hogy inkább kinyitotta. Pedig a valóság se volt valami biztató. Hajnalodott s az udvarról belli átlátszott Csóka röfögése. — Eh — csapott a térdére Hanuszik —, egyszer muszáj meghalni. Felöltözött, felment a padlásra, behozta a ruhaszárító kötelet s Csóka lábára kötötte. A konyhaasztalra négy jókora tepertős pogácsát készített ki este Erzsók asszony. Azt zsebrevágta. S elindult Csókával a kékkői hegyeik felé, de szép is lett volna máskor az a bükköktől szegélyezett illatos erdei csapás. Fúvókázott a fekete rigó, piros vércseppek buggyantak ki itt is, ott is a földből ért már a szamóca. Hamszik nem volt költő, de most valahogy nagy otrombaságnak vette a sorstól, hogy neki ezt a gyönyörű májusi utat Csókával kell megtennie. Bosszús lelkiállapotban érkezett a vásárra. Ott jóformán ideje se volt körülnézni s már három-négy vevő állta körül Csókát s verték az árát egymás fejére,mint a karikacsapás. Ez jókedvre hangolta. Félrecsapta fején a kalapot s packázott az atyafiakkal, mintha egész életében azzal foglalkozott volna. — Ezer korona! — vágta ki végül a legkitartóbb kupec. Hanuszik belecsapott az eléje tartott tenyérbe. — Magáé a disznó! Ide azzal az ezer koronával! — Sugárzó arccal tette el1 a pénzt, nyomban rá bevágta a zsíros útravalót s körülnézett.. . Inni kéne a terem barátját! Ott volt a kocsma mindjárt balkéz felé. Lehajtott négy fröccsöt (mégis csak szép dolog a szabadság!), akkor eszébe jutott, hogy neki tulajdonképpen még nem járt le a megbízatása: az egyiket ugyan eladta, de most már meg kell vennie a másik disznót. Fizetett s gangos léptekkel ment ki a vásárra: ért ő a disznókhoz, mint annak a rendje! Csak úgy brizgált hosszú mogyorófa,botjával a portékában. — De ni! Ez a hosszú fekete talán megfelelne. Jó húsban van, jó fajta, mint Csókái, no már ez ellen Erzsók asszonynak se lehet kifogása hoz.— Mi az ára? — fordult a tulajdonos— Ezernégyszáz! — volt a felelet. — Ezret adok érte. — Kevés. Ezerháromszázon alul nem adom. Megegyeztek végül ezerkétszáz koronában.