Prágai Magyar Hirlap, 1927. június (6. évfolyam, 125-147 / 1459-1481. szám)

1927-06-01 / 125. (1459.) szám

2 Kettős ünnep a Vatikánban Prága­, május 31. A Vatikánban most kettős ünnepet ünnepelnek. XI. Pius pápa most töltötte be 70. születésnapját . Gasparri kardinális, a Szentszék államtitkára most ün­nepli 50 éves papi jubileumát. A szentatya életrajzát a P. M. H. már részletesen ismer­tette. Gasparri Pietro kardinális 1852 május 5-én született Capovalanzában. Tanulmányait Népiben folytatta, majd a római pápai szemi­náriumban megszerezte a filozófiai, the­ológiai és egyház­jogi doktorátust. Mertel kardinális a fiatal doktort magántitkárának választotta és egyúttal megbízták őt, hogy a Seminarium Romanumban előadásokat tartson. Gáspárrá fiatalkorában főleg az egyházjoggal foglalko­zott és nemsokára mint jogász nagy nevet szerzett magának. így lett a párisi katolikus intézet egyház­jogi tanára. Alapos tanulmá­nyokat folytatott nemzetközi, politikai és szo­ciális téren. XIII. Leó pápa, a kitűnő ember­ismerő, 1898 január 2-án kin­evezte Gasparri tanárt Cesaerea érsekének és mint apostoli ki­küldöttet Equadorba küldte. Ezzel megkezdő­dött diplomáciai pályafutása. Nemsokára Vatikán állami titkárságába hívták be a rend­­ kívüli egyházi ügyek kongregációjának titká­rául. X. Pius pápa 1907 december 16-án kar­dinálisnak nevezte ki és az egyház­jog kodi­fikálásának előkészítésével bízta meg. Ferrara kardinális halála után 1914 októberétől XV. Benedek, a békepápa oldalán dolgozott. XI. Pius pápa ezután államtitkárnak nevezte ki­ 50 éves papi jubileuma alkalmával a Szent­atya megáldotta s a világ minden részéből szerencsekivánatokkal halmozzák el a Vatikán nagytudásu és világszerte népszerű külügy­miniszterét. — A budapesti országgyűlés elnökeinek közjogi méltósága. Budapesti szerke­sz­t­ősé­günk jelenti telefonon: Horthy Miklós kor­mányzó ma a következő kéziratot intézte Bethlen István gróf miniszterelnökhöz: Ked­ves gróf Bethlen! A minisztertanács nevében tett előterjesztésére megállapítom, hogy a fennálló rendelkezéseknek, illetve az eddig érvényesült szokásoknak is megfele­lőleg s a jel­en körülmények között az ország­gyűl­és felsőházának és képviselőházának minden­kori elnökei ebben a sorrendben és rangsor­ban közvetlenül a mindenkori magyar ki­rályi miniszterelnök után következnek s az országgyűlés mind­két házának mindenkori elnökeit közjogi méltóságuknál fogva ezentúl a nagyméltóságu címzés illeti meg. x. Rendelje meg kiadóhivatalunknál a magyar irodalom kincsestárát, az Ifjúsági Könyvtár már megjelent 2. kötetét ifj. A Kis Pythagoras ára 12 korona. ■r jUijHUKmmBssesnESHnshHHBefishSímnBMEn w».v.jjii.uu».TOiajaa:M»3iJMntaMMBm!88gBifat»aMBUÉiMi—whmhbbwí Az elnök amnesztiát ad valamennyi politikai elítéltnek Az önhibájukon kívül idejében sor alá nem állt magyar if­jakról megfeledkeztek Prága, május 31. Az elnökválasztás a köztársaságnak mindig a legnagyobb belső eseménye s az újonnan megválasztott elnök ily alkalommal rendszerint élni szokott az államfő a­m­n­e­s­zti­aj­ogáva­l. Félhivatalos híradás szerint a kormány szombaton minisztertanácsot tartott, amelyen az igazságügyminiszter olyértelmű ja­vaslatot terjesztett elő, hogy az újonnan megválasztott elnök valamennyi politi­kai elítéltnek amnesztiát adjon. A javas­latot a minisztertanács elfogadta. Az amnesztia pártállásra való tekintet nél­kül az összes politikai elítéltekre vonat­kozik, akik büntetésük letöltését már megkezdték, illetve akiket jogerősen el­ítéltek. Ez az amnesztia tisztán csak politikai jellegű bűncselekményekre vonatkozik és ebbe a kategóriába nem tartoznak azok, akik politi­kai okokból és politikai körülmények között egyes személyeket becsületükben megsér­tettek. Ezt az amnesztiát vártuk és egészen természetesnek találjuk. Ezzel kapcsolatban azonban még egy szempontra hívjuk föl kormány figyelmét. Az 1918 utáni években, a­mikor — mint ismeretes — a csehszlovák hadseregben csak cseh és szlovák nemzeti­ségűek szolgáltak, a többi nemzetiségűek közül pedig csak azok, akik szolgálatra ön­ként jelentkeztek, számos magyar ifjú kül­földön folytatta tanulmányait s így az itteni előírásokat nem ismerve, nem állt sor alá. A katonai hatóságok most ezeket szöke­vényeknek tekintik s jóllehet szabály­szerűen kiállított mentők külföldre, csehszlovák útlevéllel most nem térhetnek vissza a köztársaságba, mert a katonai hatóságok letartóztatnák őket. A kormány nemes kötelességet teljesíthetne, ha a köztársasági elnöknek ezek amnesztiá­ját is javasolná, külföldön tartózkodó és ott tanulmányaikat folytató vagy állandó alkal­mazásban lévő ifjak nem tekinthetők kato­naszökevényeknek és meg vagyunk győződ­ve arról, hogy ők is szívesen sor alá állanak, ha a hatóságok a saját hibájukon kívül tör­tént mulasztásukért nem börtönzik be őket. Reméljük, hogy a kormány és főleg a szlovák és német miniszterek, akik nagyon is jól ismerik ezt a visszásságot, megszívlelik a dolgot és a köztársasági el­nöknél nemcsak a politikai elítélteknek, ha­nem ezeknek is kieszközlik az amnesztiát. A szlovák néppárt Masaryk után szlovák elnököt akar Gazsik miniszter érdekes nyilatkozata a Hlinkapárt programjáról és paktumáról Prága, május 31. A varsói Rziecz Pospo­­l­ita vasárnapi számában interjút közöl Ga­zsik mntlfikációs miniszterrel a szlovenszkói kérdésről. Gazsik kijelentette, hogy a szlo­vák néppárt védi nézetét, amely szerint a köztársaságban egymás mellett két nemzet él és mindkettőnek joga van a szabad és egyenlő értékű fejlődésre. A szlovák néppárt mindazáltal a cseh­szlovák állam alapján áll és semmiféle szeparatizmust nem hirdet. A szlovensz­kói kérdés elsősorban gazdasági, nyelvi és vallási probléma. Vallási azért, mert Szlovenszkónak 75 százaléka katolikus. Gazsik miniszter a szerkesztő azon kérdésé­re, melyek a néppárt legfőbb követelései, ki­jelentette, hogy a néppárt a pittsburgi egyezmény reali­zálására törekszik. ■ i - \ r •- •' :*V < >vr:í j A külpolitika, a pénzügy és a katonaügy egy­séges legyen, de a szlovák néppárt követeli, hogy a közigazgatást Szlovenszkón szlovákok vezessék. Ugyanez a követelés vonatkozik a bíróságra és az iskolákra is. A szlovák néppárt egyelőre nem kér 1927 junius 1, szerda. külön országgyűlést, mert a szlovák in­telligencia még nagyon csekély. A miniszteri székekre sem fektet nagy súlyt. A miniszter azonban bejelenti, hogy hét év múlva a szlovákok arra fognak törekedni, hogy a köztársasági elnök szlovák ember legyen. Arra a kérdésre, hogy miért lépett be a néppárt a kormányba, azt felelte a miniszr­­er, hogy a néppárt hét éves ellenzéki politi­kája után az 1925. évi választások alkalmával a szlovenszkói választók 61­­ százaléka a nép­pártra szavazott A párt, mint a többség kép­viselője, köteles volt politikai befolyását ér­vényre juttatni. A kormányba kompromisszum alapján lépett, amely kompromisszum nagy vo­násokban egyezik a pittsburgi egyez­ménnyel (!?). A kompromisszumba föl­vették Szlovenszkó követeléseit a föld­reformmal kapcsolatosan, továbbá azt a követelést, hogy Szlovenszkón országos iskolatanács létesüljön, adják vissza az egyházi birtokokat, szállítsák le a vasúti tarifákat és Szlovenszkó összes hivata­laiban a szlovák nyelv legyen a hivatalos nyelv. A kompromisszum pontjainak teljesítése ter­mészetesen nagyon nehéz és a néppárt leg­főbb feladata abban áll, hogy ezeket mielőbb megvalósítsa. — Prágai főiskolai hallgatók látogatása a fü­­leki zománcgyárban. Losonci tudósítóink jelenti: A prágai kereskedelmi főiskola ipari osztálya jelen­leg szlovenszkói tanulmányúton van, melynek fo­lyamán megtekintik Szlovenszkó nagyobb ipari vállalatait. A kirándulók a napokban megtekintet­ték a füleld, zománcgyárat és a kirándulást vezető tanár a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Hu­lk­a Vilmos gyárigazgató előtt a gyárban szerzett tapasztalatairól. — Mű­kedvelő előadás Somorján. Somorjáról je­lentik. A Somorjai Testgyakorlók Köre június 4-én és 5-én mű­kedvelő előadást rendez, amelyen Kele­men Viktor vígjátéka, a Gól kerül színre.­­ A fináncokat akarta agyonlőni. Lőcsei tudó­sítónk jelenti: Navrata Vladimír és Svec János csehszlovák pénzügyőrök múlt év júniusában a lengyel határszélen teljesítettek szolgálatot, ami­dőn az esti sötétségben lövések dördülntek el felé­jük. Hosszas hajsza után a lövöldöző egyént Gont­­kovics József pibhóci lakos személyében elfogták. A lőcsei törvényszék gyilkosság kísérlete miatt teg­nap hathónapi börtönre ítélte el Gontkovicsot. — Elítélték s szepesbélai templomok fosztoga­tóját. Lőcsei tudósit­ónk jelenti: Makovczky András szepesbélai napszámos hónapokkal ezelőtt sorra fosztotta ki éjjelenkint a szepesbélai templomokat. Mindenüvő élkulccsal hatolt be s a perselyeket feltörve, a bennük lévő pénzt elvitte. Azonkívül több szepesbélai korcsmárostól nagymennyiségű italt és élelmiszert lopott el. A lőcsei törvényszék tegnap Makovszkyt egyévi börtönre ítélte el. ^Komáromi d­ános ^Reménytelen szerelem Segény , (u) Hat ilyen szoba volt a házban, de leg­szívesebben a pipázóban tartózkodtam, ahol naphosszat tett-vett, dolgozott és számolt a fiatal házigazda, ha odakint őszi eső hullt vagy a hóvihar kezdett kurjongatni. A ház minden bútora más-más időben kelt: ahány darab, annyi stílus. Látszott, hogy vala­mennyi ős-szülő hagyatékából került ide va­lami. A pipázóban például, kétméteres öreg állványon, londoni óra állt, amelyet három­­százötven esztendővel előbb készített remek­be egy nevezetes mester. Zengve szólt ez az ócskaság s ahányszor hallottam, mindig eltű­nődtem utána. Hányan hallgatták ezeket az ütéseket nemzedékeik rendjén át és ma hi­­rük-hamvuk sincsen ... Odébb egy tünemé­nyes berakásu, széles szekrény födte el a fal felét, melynek már a zára is méltó volt rá, hogy megcsodálják s csak bizonyos fogá­sok szerint csukot és zárt. Szemközt, a sarok­ban, takaros könyválvány, keményk­áju, melynek polcairól talán már akkor is olvas­mányokat szedegettek le, amikor Thököli szerencsétlensége késztette növekvő búra az elméket. A kör asztalnál kényelmes karszékek mindenfelől, melyekben nyugalmas beszél­getés lesett ebéd után a feketekávénál. S a két ablak között egy olyan­ méretű dívány, hogy egy fiatal­ pár lakár el is lakhatott volna rajta s áki végigfeküdte egyszer, úgy bele­veszett, hogy ak­ár estig is ott­ szunyókál­­hatott s nem vette észre senki a szobából. Az ajtó­ melletti sarokban még egy pántos láda húzódott meg, melynek kulcsait mindig magával hordozta a fiatal házigazda. Csak sejteni lehetett, hogy családi dokumentumok rejtezhetnek benne. Ilyen volt az egész ház és ha két egy­­másba nyíló­­ szoba ajtaját feltárták, az­­ ember nagy sétákat tehetett meg a két szobában föl és alá anélkül, hogy feltünő-gyakran kellett volna fordulót tennie. Így végezte délelőtti sétáját a fiatalasszony is, ha fedél alá szorí­totta a rüt idő. A háztól oldalt, kis kerülővel, a gazda­sági udvarba lehetett kijutni, melyet az istállók, magtárak és a cselédlakások fogtak közre három oldalról. Mindjárt a ház mögött gyümölcsöskertre nyílt a kiskapu, élő líceum­­sövénnyel, melynek vége orgonabokrok, kanyargó ösvények s itt-ott kis gyepes közé veszett el s akkor el lehetett érni a nyárfást. Zugó fái félig eltakarták a tanyát. (A nyárfás alatt sokat csatangoltam s még­ többs­zör a nádas szélein, mely ott sötétlett alig­ negyed­­órányira a háztól. ) Azóta, hogy a Tisza partjára rándultunk ki akkor­ délután, csaknem két hét multt el. Ez alatt ia két hét alatt többször össze­jöttem Bordás bácsival, a mindenes­gazdával. Egyszer a gazdasági­ udvarban bukkantam rá, máskor ia mezőre mentem ki utána, hol a tavaszi szántásnál parancsnokolt az öreg. Ha beszélgetésbe merültünk, rendszerint az este vetett haza. So­k­ mindent tudott Bordás bácsi, de leg­­szívesebben mégis a letűnt világ emlékeit költögette. Ő látta még a Bodrogközt, amikor tavas­­­szal és ősszel csak ladikon lehetett járni egyik falutól a másikig. Nem toronyiránt, hanem a nád- és káka vadon titokzatos csapá­sain.­­A pákászvilág fénykora volt még az ... Ha elbődült valahol a bölömbika busán, há­rom falu körül remegett a határ. Viziszár­­nyasok kiabáltak szerte s ha fölcsaptak olykor millió­ tömegükkel, negyedórára elkfödték a napot. Micsoda zsivajgás volt a lápok élete, biztos tanyája futólegénynek, szökött katoná­nak. Bordás bácsi látta az utolsó árvizet is, csaknem negyven esztendeje már ’ ennek, mikor a nádvilág közepén találkozott össze a Tisza és Bodrog, magasra csaptak f­öl a hullámaik s maguk alá temettek mindent és mindenkit az­­ ismeretlen ingoványok között. Fiatal legényke volt Bordás bácsi; a tanyán szolgált már akkor is, de emlékszik jól, jy a vizek taraja az ura­sági­ udvar szélét csap­kodta és ha onnét széttekintett a szorongó menekült, nem látott egyebet, csak ” igen távol egymástól tornyait az apró do­m­­bokon s itt-ott egy-egy kétségbeesett evezőst (talán valami kiöntött pákász lehetett), amint táncoló lélekvesztőjén bukdácsolt a hullámok között. De éjjelre sem tudott elvergődni a tanyáig. Másnap reggel nem látták sehol a magános evezőst, de déltájt kivetette a víz a keskeny csónak roncsait. A hullámok pedig tovább tarjtékzottak a piszkos vizek fölött.. . Bordás bácsi fedetlen fejjel állt meg ilyenkor a barázdában s csak felsóhajtott: — Sok­ mindent megértem, tekintetes ur. De hálát adok az Istennek, hogy meghagyott mindig l­e­lki b­ékességbe­n. Hogy azonban oly gyakran elidőzgettem a Bordás bácsi társaságában, annak más oka is volt.­­Az­óta a két hét óta, hogy a Tisza partján hallgattunk el a harangszóra, nehéz csönd­­ volt az egész ház. Amikor, ott a töltés tetején, sfigyelni kezdtünk­­ a távoli és rejtelmes harangkonga­­tásra, a fiatalasszonyt váratlanul­­ nagy nyug­talanság rohanta meg. Kissé messzebb állt tőlünk, a gát tetővonalán s riadt tekintetre a látóhatárt kereste, melynek szélén a hegyek ormai lángoltak fila fényben.... A­ férj is nyughatatlanul nézte akkor az asszonyt s ezt a nyugtal­a­nkodást nem tudta elleplezni azóta sem. Pedig embertelen önuralommal vigyá­zott minden mozdulatára, hogy el ne árulja magát. Hedvig­ asszony mintha csillapodott volna valamit. De ha fölmosolygott is olykor, inkább udvariasságból tette. Nagy szomorúságot lát­tam a tezemében. Félig-med­diig sejtettem csak, mi lehet az oka zavaruknak, melyet a legnagyobb erő­feszítéssel igyekeztek takargatni mind a ket­­ten. Gyanúm volt, hogy az asszony megint kísértésbe esett s nem tud szabadulni a régi nosztalgiától, mely ismeretlen messzeségek felé húzza s amelyről ő m­aga sem tud számot adni magának. Csak mehetne el, el! Egy délelőtt, alig reggeli után, a nádas körül kóvályogtunk ketten a barátommal. Én most sem kérdeztem semmit, de éreztem, hogy előbb-utóbb ő maga fog előhozakodni vele. Úgy n­e történt. Hirtelen megállt, szöges botjával be­lepiszkált a vakondtúrásba. i Rámnézett: — Mondd csak, nem untad még­ed maga­dat közöttünk? —­­Akkor már hazamentem volna. — S némi kerülgetéssel tettem i hozzá: — Hangu­latváltozások mindig vannak az ember életé­ben. S úgy van ez helyesen. — Szóval te is észrevetted. De ez érthető is, — mondta maga elé. — Kell, hogy sze­m­ elszúrjon az embernek. Szembenéztem vele. — Miről beszélsz? — Hát erről a mi­­ furcsa ételünkről. Azóta, hogy kintjártunk a gáton, megint idegenül állunk egymás előtt. Pedig hát mi történt voltaképpen? Megláttam rajta, hogy megint a hegyek­­ felé néz s nyugtalankodni kezd. De más itt a baj: a hegyeken túlra szeretne látni. Megérezte, hogy figyeltem akkor s azóta nem értem a viselkedését. — Talán csak ideges. Előfordul ez a leg­több házasság első hónapjaiban. Barátom a fejét rázta: sző, — Nem, neim! Valami egyébről lesz itt jönni, aminek még nem tudtam a nyitjára Annál különösebb előttem minden, mert tudom, hogy kívülem soha senkire nem gondol. Még álmában sem. Én, barátom, hiszek a házitűzh­ely szentségében, mert kü­lönben minek élnék? Hinnem, hinnem kell valamiben. Hedvig is ugyanígy van vele, ami nagy megnyugtatásul szolgál nemegyszer felzaklatott napjaimban. És mégis, ha magam­­hoz­ vonom s feje­m­ vállamhoz simul, rémül­ten veszem észre többször, hogy turnéz vállam fölött s elvágyik innét... Valami baja a lehet szegénynek ... (Folytatjuk.). wH

Next