Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)
1928-10-25 / 244. (1871.) szám
'JWKA.Wii* * !AVí íAk*H Í fduák'' m, amely az állam lakosságának 5,57 százalékát teszi ki, de amely az álam közgazdasági és kulturális életében ennél a százalékaránynál sokkal nagyobb szerepet jérezik! Óriási hiány magyar elemi és polgári iskolákban Nagyon sajnáljuk, hogy az iskolaügyi minisztérium költségvetése nem részletezi csakazt a kiadásokat, amelyekért az elemi és polgári iskolák fentartása fölemészt. Ennek oka bizonyosan az, hogy az iskolaügyi miniszter úr ezekkel az adatokkal nem mer a nyilvánosság elé lépni, mert akkor kiderülne, hogy a nemzeti kisebbségek, különösen a magyarság elemi és polgári iskolai oktatása milyen csekély összegekkel kénytelen beérni azokkal a hatalmas tételekkel szemben, amelyeket a cseh és szlovák iskolák, de elsősorban az úgynevezett kisebbségi iskolák — értsd a német és magyar vidékeken létesített cseh iskolák — céljaira fordítanak. Részletes pénzügyi adatok nélkül is meg lehet azonban állapítani azt, hogy a csehszlovák köztársaságban legalább százzal kevesebb magyar elemi iskola van, mint amennyi a lakosság számaránya szerint megilletne bennünket és a meglévő elemi iskoláknak 90 százalékát is nem az állam, de a hitfelekezetek, községek és e^esüleleik tartják fenn, tehát közvetve ,a magyar lakosok önmaguk, meg lehet továbbá állapítani azt is, hogy a meglevő 17 magyar polgári iskola helyett minimális számítás szerint legalább 94 illetné meg a magyarságot, hogy a polgári iskoláknál egyáltalában nem fordítanak gondot a fiúnevelésre, hogy a magyar osztályokban aránytalanul több tanuló van, mint az államnyelvű iskolákban, hogy a szlovák állami iskolák épületei valóságos paloták az ugyancsak az állam által fentartott magyar iskolákhoz képest és így tovább... Szóvá kell tennem azt is, hoszy a tanfelügyelői karban tudtommal egyetlenegy magyar sincsen, aminek következménye azután az, hogy a tanfelügyelők a színmagyar községek iskolaszékeivel és tanítóival is törvényellenesen, nem magyarul, de szlovákul levelesnek. Mint említettem, a kisebbségi magyar elemi iskolák nagy részét a hitelekezetek tartják fenn. A felekezeti iskolák Szlovenszkó kulturális fejlődésének évtizedek óta fontos támaszai voltak. Sajnos azonban, hogy a mai polgári kormány minden tendenciája azt a célt szolgálja, hogy a valláserkölési alapon átlásó iskolákat létalapjukban megrendítse így lassú elsorvadásra és megszűnésre készítesse. A felekezeti iskolák sorsa A nyilvánosságra jutott, de visszavont iskola törvénytervezert, a mostani tanügyi irányát, amely olly súlyos nehézségeket, majdnem teljesíthetetlen követeléseket támaszt a felekezeti iskolák építése, fejlesztése s fentartása elé, az újabban oly gyakran jelentkező elközségesítési törekvések, mind-mind a kormányzat burkolt szándékairól tanúskodnak. Felekezeti tanítóink és tanáraink oly messze estek a tanítás szabadságától, mint Makó Jeruzsálemtől. Az állami tanfelügyelőknek a törvény az ellenőrzés jogát biztosítja. A valóság azonban azt mutatja, hogy az állami tanfelügyelő úgyszólván élet és halál ura a felekezeti iskolák és tanítók fölött. Ezrekre, tízezrekre menő illetékeket szüntethet be egy tollvonással a felekezeti tanítóknál! Hogy a felekezeti iskolák fentartására az iskolaügyi kormány mennyivel járul hozzá, az a költségvetésből nem tűnik ki, de tudom jól, hogy a mostani állami tanfelügyelet úgy szereti feltüntetni a felekezeti iskoláik helyzetét, hogy azok az állam kegyéből élnek. Ez falsum, ez megtévesztés, ami ellen a legerélyesebben kell, hogy felemeljem tiltakozó szavamat! A felekezeti iskoláik tanítóinak állam segélyei busásan kikerülnek az állami adókból és pótadókból, amelyeket a földekezet adózó tagjai, mint állampolgárok fizetnek. Ez nem ajándék, hanem igenis az államnak köteles járuléka a felekezeti iskolák fentartásához! Ha egész tárgyilagosan tekintjük a dolgok meg kell állapítanunk, hogy’ éppen allénké réteg, a hitfelekezetek adnak ajándékot az államnak, amikor 100—200 stb. százalékos külön hitközségi adót fizetnek a felekezeti iskolák fentartására! Vajjon mit fog a Szentszék szólni ahhoz, hogy éppen a modus vivendi megalkotása idején akarja a kormányzat az egyház kezéből, a legfontosabb jogot, a gyermeknevelést kicsikarni? Merem álltani, hogy a felnövekedő nemzedék valláserkölcsi alapjának megszűnésével az állam léte rendül meg, ha pedig ezt akarja az kkolaügyi kormány, úgy lássa a következményeket ! Indexen a magyar könyvek Ha a kulturális életnek általános vonatkozásait veszem szemügyre, úgy lehetetlen meg nem állapítanom azt, hogy ennek az államnak kultúrpolitikája a magyarságot kínai falak közé akarja szorítani s ily módon akarja megakadályozni azt, hogy az itt élő magyarság lépést tartson korunk szellemi áramlataival. Ennek jellemző példája az, hogy miképpen alkalmazzák az azóta már régen megszüntetett szlovenszkói teljhatalmú minisztériumnak azt a rendeletét, amellyel a Magyarországon 1918 után megjelent könyvek Szlovenszkóra való behozását cenzúra alá vetette. Kezeim között van egy jegyzék, amely összefoglalja azokat a Magyarországon 1918 után megjelent könyveket, amelyeket Szlovenszkón és Ruszinszkóban szabadon lehet terjeszteni. összesen 78 könyvet engednek be Magyarországnak egy évtized alatti rendkívül gazdag könyvtermeléséből! Ezeknek a könyveknek a jegyzékében azonban hiába keressük a magyar irodalom klasszikus nagyjainak műveit, az egyetlen Madách Imre kivételével valamennyi száműzve van a csehszlovák köztársaság területéről. Bizonyára van tudomása az iskolaügyi miniszter úrnak is arról, hogy Kassán számos könyv között elkobozták Balassa Bálintnak, a XVII. században meghalt magyar lírikusnak a műveit, továbbá Csokonai Vitéz Mihály dalait, Gárdonyi Gézának Egri csillagok című művét és Krúdy Gyula Podolini kisértetét. Vagy mit szóljunk ahhoz, hogy mig a szlovákoknak Szent Adalbert-egyesülete — nagyon helyesen — szabadon működhetik Budapesten és ott fiókot nyithatott, addig a budapesti Szent István Társulat Szlovenszkó területéről ki van tiltva, sőt Prohászka Ottokárnak, a korán elhunyt nagy székesfehérvári püspöknek gyönyörű filozófiai műveit sem szabad Szlovenszkón terjeszteni. Az iskolaügyi miniszter úr, aki a magyar kultúra emlőin nevelkedett s aki minden képességének kifejlesztését a magyar iskoláknak köszönheti, kulturemberi kötelességének tenne eleget, ha ezeknek a hihetetlen kilengéseknek egyszer véget szakíttatna! Emlékeztetnem kell itt arra is, hogy alig fél esztendővel ezelőtt az itteni hatóságok megtiltották, hogy Kosztolányi Dezsőnek, a magyar irodalomnak egyik büszkeségének, akinek a cseh irodalom is hálás lehet, hiszen ő fordította le Csapeknek RUR-ját, szlovenszkói irodalmi turnéját, s ezzel ismét kiderült az, hogy a kormánynak az emberek szellemi együttműködésére vonatkozó minden kijelentése és Hodzsa iskolaügyi miniszter úrnak a bécsi Beethoven-ünnepségen tartott beszéde, amelyben azt mondotta, hogy a kultúra a híd a különböző népek között, üres frázisnál egyébnek nem tekinthető. Ilyen körülmények között a magyar kultúra fentartása és ápolása a legheroikusabb feladatok közé tartozik. A csehszlovákiai magyarság kultúráját el akarják zárni az anyanemzet kultúrájától, hogy magára maradva, minél előbb elsenyvedjen. A kormány semmivel sem támogatja az itteni magyar kultúra kiépítését, hiszen akár az irodalmi és zenei, akár a képzőművészeti és tudományos életet nézzük, mindenütt azt látjuk, hogy az a kormány, amely súlyos milliókat áldoz a cseh és a szlovák, de még a német kultúrának is, egyáltalában nem törődik azzal, hogy ebben az országban tekintélyes számú magyar alattvalói is vannak. A szlovenszkói tankönyvek Éppen e napokban olvastam a Berliner Tageblattban, hogy a német kormány Lengyelország felsősziléziai részében levő német, tehát kisebbségi iskolák céljaira mennyit áldoz. Mi nem kívánjuk a kormánytól azt, hogy engedje meg a magyar államnak, hogy Szlovenszkóban és Ruszinszkóban magyar iskolákat tartson fenn, azonban teljes joggal megkövetelhetjük a kormánytól azt, hogy az állami költségvetésben adja meg a magyaroknak azt, ami számaránya alapján megilleti őket. Ez nemcsak az igazság elvéből folyik, hanem a kormány ezt már a saintgermaini szerződés alapján is megtenni tartozik, amelyben tudvalevőleg erre kötelezettséget vállalt. De ha már a kormány ezt a kötelezettségét nem akarja teljesíteni, legalább azt kellene minden rendelkezésére álló eszközzel megakadályoznia, hogy az iskolákban gyűlöletet hirdessenek a nemzetiségekkel szemben. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a gimnáziumokban használt tankönyvek között ott van Pesek Haza és Világ című könyve, amely azt állítja, hogy a régi magyar időkben a szlovák beszédet bűnnek tartották és mint hazaárulást üldözték. A magyar a szlováknak még emberi méltóságát sem ismerte el. Az iskolaügyi miniszter úrnak kellene a legjobban tudnia, hogy ez az állítás milyen szemenszedett valótlanság, mert a régi Magyarországon senkinek sem jutott eszébe valakit anyanyelve miatt üldözni, amire legjobb példa a boldog emlékű Csernpeli János, aki egyszerű szlovák fiúból Magyarország hercegprímása lett. Vagy ott van egy Hlavicska nevű szerzőnek történelmi könyve, amely szerint a magyarok mint nomád nép gyilkosságokból és rablásokból élnek. A régi, sokat ócsárolt magyar rezsim idejében elképzelhetetlen lett volna egy tankönyv, amely ilyen szavakkal szította volna a gyűlöletet az országnak egy nemzetisége iránt! Beszédem végéhez közeledve nem mulaszthatom el, hogy újból szóvá ne tegyem a lefoglalt egyházi birtokok ügyét. Szlovenszkó katolikusai már többször tiltakoztak az egyházi birtokok jogtalan lefoglalása és visszatartása ellen. Az országos keresztény szocialista párt most is a leghatározottabban követeli, hogy a birtokok minél előbb visszaadassanak jogos tulajdonosuknak, az egyháznak s a birtokok jövedelme pontos elszámolással szolgáltassák át a jogos frászoméi vésők kezeihez. Ezzel kapcsolatban követeljük, hogy a patronátusi birtokok fölparcellázása után gondoskodjék a kormány a templomok, paplakok és egyéb épületek, valamint a papság paitromátusi járandóságának biztosításáról. A birtokokat parcellázzák, de a patronátusi törvényjavaslat még mindig késik és félő, hogyha elkészül, nem lesz benne sok köszönet. A medius vivendi tárgyalásával kapcsolatban nem mulaszthatom el felhívni a kormány figyelmét az itt élő katolikus magyarok siralmas helyzetére. A szlovenszkói katolikus magyarok az egyházi téren is érzik azt a nagy magukrahagyatottságot, amelyet más téren is tapasztalnak. A magyar katolikus papság számos tagját minduntalan súlyos sérelmek érik. 20—80 év óta itetműködőket zaklatnak az illetőség miatt,,, elvonják a kongnnist s nincs fórum, amely ezen zaklatások ellen védelmet nyújtana. A bírósági út hosszú és lassú s legtöbbször nem vezet célhoz. lillió ii házmegyél a magyar katolikusoknak Ezek a szomorú jelenségek szerintem onnét származnak, hogy a Szlovenszkónak több mint félmillió katolikusnak nincsen kilön magyar egyházmegyéje. Nem kegyet kérnek, de a természetadta jogos alapon állnak a szlovenszkói katolikus magyarok, amidőn azt Lffúo M, («Uhirt)NÚ WEIGEL tánciskola , Nyitra Iparos székház információ a Huszár cégnél, Wilson utca kívánják, hogy külön egyházmegyét kapjanak és egyházi életük élén saját fajukból való főpásztor álljon. Ha a kormány jogosnak ismerte el a szlovák katolikusok igényét szlovák származású püspökök kinevezése iránt és ezt a kívánságot a püspöki kinevezéseknél mint követelményt képviselte, úgy követeljük, hogy ismerje el és képviselje a magyar katolikusok hasonló igényét a méltányosság és igazság, a demokratikus egyenlőség elve alapján. Fontosnak és aktuálisnak tartom a katolikus magyarok kívánságát hangoztatni most, amikor a modus vivendivel kapcsolatban az egyházmegyék határait rendezik. A kongha kifizetése még mindig késik Végül újból szóvá kell tennem a lelkészkedő papság kongrua-ügyét. A végrehajtási utasítás ugyan megjelent már, azonban az állam még mindig nem gondoskodott arról, hogy a papságnak a törvény értelmében járó kongnia ki is fizettessék. Szlovenszkó területén alig van nap, aki a felemelt kongruát megkapta volna. A legnagyobb méltánytalanság az is, hogy azoknak a lelkészeknek, akik évtizedek óta itt működtek, de az itteni botrányos állampolgársági és illetőségi joggyakorlat következtében csak a legutóbbi időben kapták meg az állampolgárságukat, nemcsak, hogy az elmúlt évekre járó kongruájukat nem fizették meg, hanem még eddigi szolgálati éveiket nem számították be s ezáltal felbecsülhetetlen nekik.Károkat okoznak Vannak olyan papok is, akik már 4 — 5 évvel ezelőtt letették a fogadalmait az illetékes egyházi fenhatóság kezébe, az iskolaügyi minisztériumban mégis azt állítják, hogy a püspök nem volt feljogosítva a fogadalom kiverésére. Az iskolaügyi minisztériumnak legelemibb kötelessége volna, hogy végre rendet teremtsen saját minisztériumában. Éppen a napokban olvastuk a szlovák agrárpárti lapokban, hogy számos református lelkésznek, akiknek vitás volt az illetősége, az állampolgárságot csak azzal a feltétellel adták meg, hogy belépnek az agrárpártba és annak érdekeit fogják szolgálni. Nem tudom feltételezni, hogy akadna lelkész, aki meggyőződését elárulná egy állampolgársági oklevél s egy párttagsági igazolvány kedvéért, azonban nagyon jellemzőnek tartom azt, hogy ilyen hírek egyáltalában szárnyra kelhetnek, mert ezzel demonstrálják azt a hihetetlen terrort és a párturalomnak azt a kilengését, amely ebben az államban uralkodik. Ismét csak azt kell mondanom, hogy a régi Magyarországon ilyesmi nem volt lehetséges és soha az állampolgársági kérdésiből pártpolitikai kérdést nem csináltak! Az európai kultúra harcol Afganisztán királya a turbán és a szakáll ellen — Lenviratta és átöltöztette parlamentje képviselőit —■ London, október 24. Az angol lapok érdekes részleteket közölnek Amanullah afgán király reformjairól. A legutolsó ezek között az volt, hogy Afganisztán királya a parlamenti képviselőket európai ruhaviseletre kötelezte. Kerek 700 képviselője van a kabuli parlamentnek s a király rendeletére valamennyien összegyülekeztek a fővárosban. Temérdek sokan jöttek automobilon, mert ez a közlekedési eszköz hihetetlenül elterjedt Afganisztánban. A hegyvidéki törzsek képviselői természetesen régi arab népviseletükben, bő humuszokban és festői, színes turbánokkal jelentek meg a király színe előtt Amanullah király kihirdette a képviselőknek, hogy ezentúl nyugateurópaiasan kell öltözködniük. Az arab népviseletű képviselőket bevezették a palota, együk termébe, ott nadrágot kellett húzniok és európai szabású kabátot,bőrlajordkoraikat, illetőleg fa talpú papucsaikat fel kellett cserélniök 'bőrcipővel és a turbánt cilinderrel. De ez még hagyján, noha a hegyvidéki képviselők alig tudtak járni a szokatlan cipőben. A hosszú szakáll sehogy sem illett a nyugateurópai öltözethez s mikor Amamil1ah király végignézett, a sorakozó képviselőkön, nyomban megparancsolta, hogy senki sem viselhet torzonborz szakállt. A képviselőknek azonnal meg kellett borotválkozniuk, csak keveseknek engedte meg a király, hogy rövidre nyírt szakállal járhassanak. De a kabuli parlament ülésterme is nagy változáson ment keresztül. Eddig a képviselők a földre kuporodtak le s középen egy alacsony emelvényen ült maga alá húzott lábbal az elnök. Nyugateurópai viselethez ez sehogy sem illett volna, tehát A mánullah király padsorokat állíttatott föl a törvényhozás termében. Az afganisztáni képviselők az ülésnek ezt a módját nagyon kényelmetlennek találják. Százezer hontalan küszöbön áll a jubileumi ünnep, amelyre Prága városa és a csehszlovák nemzet olyan nagy parádéval készül. De az állam fennállásának tizedik esztendejében is csak Szlovénokéban százezret felülmúlja azoknak a száma, akiknek állampolgárságát a hatóságok nem akarják elismerni. Vannak emberek, akik a hetvenes évek óta megszakítás nélkül Szlovenszkón laknak, ezt a területet soha nem hagyták el, szorgalmas munkájukkal hozzájárultak e földterület felvirágoztatására, fiaik a csehszlovák hadsereg legjobb katonái, hatalmas adóösszegeket, fizettek be az állam pénztárába és mégis, ma is idegeneknek tekintik őket. Beszélhetünk-e végleges konszolidációról egy államban, ahol a hontalanok szívét állandó bizonytalanság érzése marcangolja? Ily körülmények között nem nehéz megérteni azt, hogy miért annyira elégedetlen a magyarság ebben az államban, amikor fiainak egytized részét nem akarják állampolgárokul eltemerni. Ütött a tizenkettedik óra, hogy ezt a kérdést, amelyet már Európa botrányának kell tekinteni és szégyene az itteni kultúrának és civilizációnak, végre likvidálják! Ütött a tizenkettedik óra, hogy a nyugdíjasok, valamint özvegyek és árváik megdöbbentőn szomorú helyzetén javítsanak és a hadikölcsön problémáját, amely annyi kis exisztenciának keservesen szerzett vagyonát tette tönkre, revízió alá vegyék! Masaryk köztársasági elnök úr a köztársaság kilencedik évfordulója alkalmából lelkére kötötte a kormányzatnak és a hatóságoknak, hogy tegyék jóvá a jubileumi esztendőben azokat a hibákat, amelyeket eddig elkövettek. A jubileumi esztendő azonban már vége