Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)

1928-11-01 / 250. (1877.) szám

i polititikai jele­ntősége vám. Váratlanul rávilá­gított azokra a machinációk­ra, amelyekről az európai sajtó már heteik óta ír s amelyek egy új titkos keleteurópai politikát inaugu­­rálna­k. A minden oldalról felizgatott és zak­latott ukrán emigránsok a jobbról, balról jövő uszítások következtében elvesztik fejü­ket és olyan elkeseredett tettekre ragadtat­ják magukat, amelyek végeredményben az európai egyensúlyt is megingathatják. Vall a merénylő Prága, október 31. A lengyel főkonzul elfogott merénylője, aki sem a cseh, sem a német nyelvet nem bírja, a smichovi rendőrségen a déli órákban egy ukrán tol­mács segítségével bevallotta, hogy tulaj­donképpen a prágai lengyel követet akarta meggyilkolni. A merényletre a mai napot, „a lengyel árulás nagy emléknapját””, vá­lasztotta. A konzulátus folyosóján egy autón érkező elegáns arra lőtt, mert azt hitte, hogy ez a követ A merénylet után elfutott, de még a Stefaniková­ utcán el­fogták. A vizsgálat teljes apparátussal megin­dult, mert illetékes körök véleménye sze­rint Aziuk nem személyes elhatározásból követte el a merényletet, hanem a Prágá­ban székelő nagy ukrán emigránscsoport megbízásából cselekedett Egyéni terror A merénylő zsebében megtalálták az uk­rán titkosszervezet Prágában kiadott lapjá­nak, a Surmó­ nak egy példányát. A lap leg­utolsó száma egy nyilatkozatot közöl, amely lényegében a következőket mondja: A lengyel statáriális bíróság tavaly sú­lyosan elitélte az ukrán katonai szervezet néhány tagját, mert júliusban merényletet követtek el a lembergi postaépület ellen. Or­­dinee Volodimirt és Porodvinev Ivánt halálra, Mirov Volodimirt és Tachenovski Eugent pe­dig súlyos börtönre ítélték. Az ukrán kato­nai szervezet kinyilatkoztatja, hogy a lengyel kormánynak erre a tettére a kormány és a közhatalom képviselői el­it­ sí egyéni terrorral fog válaszolni, nyilatkozat felhívásszerü fogalmazás­ban jelent meg s a lapnak ezt a példányát meg is találták a merénylő zsebében. Az a körülmény is, hogy még további nyolc töl­tényt találtak a zsebében, arra enged követ­keztetni, hogy a merénylet politikai terror és bosszú müve. Négy képviselőre nSinalt a­ magyar demokraták parlamenti csoportja Budapest, október 31. (Budapesti szer­kesztőségünk telefon jelentése). Az a válság, melyet a demokrata párt kebelén belül a Fá­bián—Sztranyavszky-ügy idézett elő, a de­mokrata kör és szervezetek együttes megbe­szélésein végleges tisztázást nyert. Miután Rassay Károly, Szterényi, Hegymegi Kiss Pál és mások kiléptek a demokrata párt parla­menti csoportjából, a parlamentben a demok­ratáknak csak négy képviselőtagjuk maradt: Fábián, Pakots József, Bródy Ernő és Gál Je­nő személyében. ­PB«GAWV>AGI?AR.­HIRN­AE> ismét betiltottak két kommunista lapot A Csinkké Hoviny és a Rovnost szintén a Rudé Právo sorsára jutott Prága, október 31. Megírta a P. M. H., hogy a rendőrség kikézbesítette a Rudé Prá­vo és annak estifapja kiadójának az országos közigazgatási hivatal végzését, amely szerint a Rudé Právót, valamint annak estilapját egy hónapra betiltják. A kommunista párt az estilap helyett naponta rendkívüli kiadásban kiadta hetilapját, a Delnické Novinyt. A na­ponta való megjelenésének bejelentését a rendőrség azonban nem vette tudomásul s a rendtörvény 34. paragrafusának 3. fejezete értelmében betiltotta a Delnické Noviny v.­erését is azzal az indokolással, hogy a Delnické Noviny kiadásával tulajdonképpen más névvel a beszüntetett Rudé Právót akar­ják megjelentetni. ílrünni jelentések szerint a morvaorszá­­gi országos hivatal október 30-iki keltezés­sel értesítette a Rovnost című kommunista lap kiadóját, hogy a lap megjelenését egy hónapra betiltja. Értesülésünk szerint tervbe vették, hogy az összes kommunista lapok megjelenését betiltják egy hónapra. Pospisil, ylasák vagy Brdiik lesi ai uj pénzügyminiszter? Prága, október 31. Amióta a miniszter­tanács Srárnek elnökletével és Englis pénz­ügyminiszter távollétében a cukorkérdésben meghozta döntését, egyre tartja magát az a hír, hogy Englis az október 28-iki ünnepsé­gek után lemond és ismét elfoglalja tanári székét a bríviai egyetemen. Englis közvetle­nül 28-ika előtt kijelentette egyes újságírók előtt, hogy nem mond le, de már az ünne­pek után az összes prágai napilapok a legha­tározottabb formában ismét azt írják, hogy a pénzügyminiszter d­emissziója befejezett ténynek tekinthető. Englis valószínűleg a mai nap folyamán benyújtja a lemondását, bemondásának oka a cukorkérdésben közte és a kormányelnökhelyettes között felme­rült differenciákban keresendő. Lemondásá­ról jelenleg még nincs tudomása hivatalosan sem a m­i­niszter tanácsn­ak, sem a köztársa­sági elnöki irodának , még nem biztos az sem, hogy a köztársasági elnök a lemondást elfogadja. A Prager Tagblatt értesülése sze­rint ......... a­ pénzü­gyminiszteri tárcát a decemberi választások előtt nem töltik be új ember­rel. Engtíe legkomolyabb utódljául Pospísil dr.-t, a Nemzeti Bank kormányzóját, Vlasák dr. meghatalmazott minisztert és Brdiik dr. egyetemi tanárt emlegetik. A Nément Politika szerint Englás most már végérvényesen ragaszkodik lemondásá­hoz és lemondását talán már ma el is fogad­ja a köztársaság elnöke. Utódja minden va­lószínűség szerint Vlasák lesz. Ugyanezen lap más forrásból nyert értesülése szerint Englis ma rendesen ellátta a minisztérium­ban teendőit. Srámek miniszterelnökhelyet­­tes jelenleg Brünnben tartózkodik, csak ma este tér vissza Prágába, Vlasák viszont Genfben van, ahonnét csak a hét végén, jön vissza. A Národni Listv azt írja, hogy t­­igris minden valós­zínűség szerint még tizennégy napig a pénzügyminisztérium élén marad, amig a szenátus is megszavazza a jövő évi költségvetést Englis benyitotta lemondását? Prága, október 31. A Lidové Noviny esti kiadásának értesülése szerint Englis ma be­nyújtotta lemondását Srámek miniszterelnök­helyetteshez. Ez tehát Englis második hiva­talos lemondása s minden jel arra vall, hogy a köztár­asági elnök ez alkalommal Englist felmenti állásától. E hírrel szemben azt jelenti a PTTA, hogy Englis ma megkezdte több hónapos sza­badságát. Szabadságát minden valószínű­ség szerint külföldön fogja tölteni. Távolléte alatt Novák kereskedelmi miniszter helyet­tesí­ti. A ICopM Hét előfizetési díja Praha IL, Panská 12. sz. III. emelet címre küldendő 1928 nov­ember 1, csütörtök^ Magyarország koszorúkkal jubilálja az utolsó tíz évet Budapest, október 31. (Budapesti szer­kesztőségünk távirati jelentése.) A reggeli lapok kivétel nélkül vezető helyen emlékez­nek meg az ország sorsának legutóbb eltelt tíz esztendejével, amely az októberi forrada­lom­ról, Tisza István halálától és az ország széthullásától a mostani állapotokig ívei és amelynek jubiláns napja misztikus jelentő­séggel esik­ egybe a halottak ünnepével. A­ székesfőváros a kerepesi temetőben koszo­rúkat helyez el Kossuth, Deák, Batthyány, a Petőfi-család, Arany János, Mikszáth Kál­mán, Jókai Mór, Reviczky Gyula, Ady Endre, Munkácsy Mihály, Blaha Lujza, Jászai Mari, Klapka, Görgey, Martinovics és a magyarság tökbi nagy halottjának sírjára. ­ A tarsentasidi kérdés­­ nem verhet éket Magyar­­­ország és Németország Ilie Lipcse, október 31. A Leipziger Neueste Nachrichten hosszabb cikkben foglalkozik a burgenlandi kérdéssel és megállapítja, hogy­­ Burgenlandnak Ausztria részére való aján­dékozása valójában nem a nemzetiségi elv megvalósítása akart lenni, hanem a győztes hatalmak el akarták választani Magyarorszá­got Ausztriától és ezért ajándékozták meg őket az „elzászi problémával". Bethlen Ist­ván miniszterelnök soproni beszéde csak vá­lasz volt Loebe, a német birodalmi gyűlés elnökének burgenlandi beszédére. Seipel kancellár, aki a Németország iránti barátsá­ga ellenére is becsületes ellenfele az osz­trák-német csatlakozásnak, megnyugvással vette tudomásul Bethlen nyilatkozatát azzal, hogy a­ burgenlandi kérdés csak a csatlako­zás esetén válik aktuálissá. Ilyenképpen üt­közőponttá válhat ik Németország és Magyar­­ország között is, ami azonban csak taktikai jelentőségű és soha sem verhet éket a két ország­ közé, Államellenes izgatás a jubileumi ünnepen Bitón német színházában Brünn, október 31. A brünni városi szín­házban a tegnapi előadás alkalmával, amikor a zenészek az állami himnuszt játszották, Beyer Károly, a brünni német műegyetem hallgatója az egyik páholyból államellenes beszédet tartott. A közönség körében általá­nos pánik tört ki. Több diák csatlakozott Beyerhez. A rendőrség azonnal közbelépett és Beyert öt diáktársával együtt letartóztatta. Beyer kihallgatásakor bejelentette, hogy til­takozni akart a köztársaság jubileumának né­met megünneplése ellen. HINNÉKAHA („XACASO VÍZ") REGÉNY. Írta: EMIL DRQ8NBERG (54) A felhívás nagyon is jó időben jött, far­kas-étvágyam volt.­­ Bementünk tehát a bar­langba val­amennyien, két ember kivételével, akik a foglyok őrzésére visszamaradtak. Vidám tűz égett itt, a nagy üst alatt, amelyet a gőzölgő kávé főzésére használtak fel. Hat vagy hét ember, hordókon vagy a földön, körülülte a tüzet és élvezettel szür­­csölte a kávét. Kenyér, kétezer sült és tojás egészítette ki a reggelit. Midőn Minnehahával és az altisztben a helyiségbe léptem, élénk üdvözléssel fogad­tak minket és nekem már reggeli­zés közben el kellett mondanom a földalatti szeszfőző felfedezésének és a két gonosztevő gyilkos támadásának minden részletét. A két rendőrbiztos és a békebíró meg­beszélték azután a további lépéseket. Meg­állapodtak abban, hogy foglyaikat Graysonba viszik és csak onnan kérnek utasításokat a reginai parancsnokságtól. Nekem el kell kísérnem a csapatot Graysonba, ahol majd jegyzőkönyvbe veszik vallomásomat. Ketten, az egyik rendőr vezetésével, házkutatást tar­tanak az indián és Craig otthonában és eset­leges egyéb bűntények után is nyomozást in­dítanak. Útjukra az indián szánját használják fel. Minnebaha is ezen akart hazatérni a re­­«er vadonjába. Nagy meglepetést keltett, amikor el­mondtam megfigyelésemet arról, hogy a whiskyt Estár házában a szállodás veszi meg, aki ezenfelül titkos játékbarlangot is rende­zett be a házában. S most tudtam csak meg, hogy ez az ember minden tőle telhetőt meg­tett, hogy megmentésemet meghiúsítsa és társainak jelt adjon a fenyegető veszedelem­ről. Hogy ez nem sikerült neki, egyedül csak Minnehahának köszönhetem. Valójában csak akkor tudtam meg, hogy mennyi hálával tartozom neki, amikor később zavartalanul beszélhettünk. A békebű­rő­k és a rendőrök néhány emberrel eltávoztak, hogy megtekintsék a meggyilkolt detektív csont­vázát. Ezalatt Minnethahának alkalma volt arra, hogy mindent elmeséljen, ami a meg­mentésem körül vele történt, nem halogatva el, hogy közben milyen akadályokra és ne­hézségekre talált. Világos volt előttem, hogy a történtek után a rezervati­onban nem élhet többé nyu­godtan. Megállapítottam azt is, hogy az utolsó órák rémülete a törzs jövőjébe vetett hitének még a maradékától is megfosztotta, — pedig ez volt életének legszentebb célja, legféltet­tebb reménysége. A törzsével szemben érzett kötelesség tudása azonban még mindig olyan élénkem élt benne, hogy mimdenárom vissza akart térni falujába. Csupán azt ígérte meg, hogy másnap vagy az utána következő napon, még egyszer eljön barlangomba, hogy el­mondja:­­ miképpen alakult helyzete a törzsben a legutóbbi események következ­tében. Tervem az volt, hogy Graysonból m­ég egy vagy két napra visszatérek barlangomba. Semmi esetre sem akartam elhagyni a kör­nyéket addig, amíg Minmehaha sorsa felől teljes megnyugvást nem szerzek. A fegyveresek egyik rés­ze Imoet vissza­tért a csontváz megszemlélésétől. — Még egyszer vissza kell i­de jönnünk — mondta a lovasrend­őrség altisztje —, hogy fén­yké­p-fe­lvételt készítetünk. A csontvázat ugyanis nem lehet úgy elszállítani, hogy egy csomó csont össze ne törjön, akkor pedig nem lesz kellő bizonyítékunk a gyilkosság kegyetlen módjára nézve. Úgy gondolom, papot ás kell hoznunk magukkal, hogy hadd­ jusson szegény Mc­­Lean keresztény temetés­hez. Rászolgált — és most már ez minden, amit érte tehetünk. — Mondja csak, rendőrbiztos úr — szólt a fegyveres csapat egyi­k tagja —, nem vé­gezhetnénk rövid uton Mc­­lean gyilkosaival? Ennél a vastag fánál jobb akasztófájuk Regi­nában eeon lesz. Meggyőződésem, hogy az ördög már úgyis túl sokáig várt erre a zsák­mányra. Éppen ezért azt hiszem, hogy az ilyen gazembereket, akik az összes ördögök­kel kómáznak, nem szabad sokáig elvonni a sorsuktól. — Nem­­ lehet — felelte az altiszt — A kötelet biztosan megkapják amúgy itt. Álta­lában én is a gyors eljárás híve vagyok, de ezt mégis ált­al engednünk a törvénynek. A szánt, amely a csapatot idehozta, köz­ben beterelték a szakadékba. A lovakat megetették, majd újból befogták, mi pedig indulásra készülődtünk. Mlnnehaha fölült az­­ indián faluba induló szánra, amely azokat az embereket vitte, akiknek az indián otthonában, azután pedig a falábú farmján házkutatást kellett tarta­ni­uk. Mi többiek a másik szánba ültünk a foglyokkal, akik sötéten és hallgatagon tel­jesítették a nekik szóló parancsot. Kísérletet tettem arra, hogy megvizsgáljam és rende­sen bekössem a falábú kar­ sebét, amelyet golyóm ejtett, rajta, ő azonban dun­ám elutasított: — Törődj az ördöggel! A megjegyzéseiből­ azt látnam, hogy­­ a sebe csak jelentéktelen lehet Néhány perc múlva a folyó havas tükrén siklottak tova a szánok. A mienk a legköze­lebbi völgy nyilasnál bekanyarodott és úgy folytatta útját Graysoo felé. XV. Még sötéten nyújtózkodott a hajnal az alvó föld felett. Csak kelet felé jelent meg egy élesen határolt háromszög, amely olyan volt, mintha vonalzóval vágták volna­,ki az ég sötét boltozatából. Két alsó csücske a sötétbe sülyedt szemhatár vonalára feküdt, hegyesszög­ben haladó szárai pedig hosszú, egyenes vonalban nyúltak fel az ég fekete bársonyába. A szokottnál korábban keltem fel, össze­csomagoltam felszerelésemet és a zsákmá­nyolt bőröket. Készen állta­m az elutazásra, csupán Minnehahát vártam még, hogy tőle elbúcsúzhassak. ígéretéhez képest ma, vagy holnap kellett eljönnie a barlangomba. Lassan múlott az idő a várakozásban, amikor dél felé felcsendült a jól ismert, ked­ves hang s a „halló" kiálltásra kiléptem a barlangból.. Minnehaha megérkezett Lassan, lehajtott fejjel lépett ki a fák közül s úgy láttam, mintha könnyed hajlékonyságából, fiatalos rugalmasságából veszített volna. Mintha esztendők teltek volna el azóta, hogy itt élt velem együtt, egy héten át, a barlang­ban. — Isten hozott, Minnehaha — mondtam neki olyan gyöngéden, mintha gyászoló állana előttem, akit vigasztalnom kell. — Mi há­r van a faludban? — Semmi jó — felelte szomorúan. — Nem békültek meg veled? — Nem. Az anyám sem. — S most mi lesz? — Nem maradhatok közöttük. — Vége következik -

Next