Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)
1929-05-01 / 100. (2025.) szám
2 Igyon Gottdiener PEZSGŐT Május 1-én nem lesz munkásfelvonulás Budapesten Budapest, április 30. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Május elsejével kapcsolatosan a főkapitányság úgy intézkedett, hogy a rendőrség már kedd délután hat órától kezdve a főváros egész területén részleges permamenciálban legyen, szerda reggel hat órától kezdve pedig teljes perui anencia lesz. A rendőri őrszemeket megkettőzik és lovas, valamint kerékpáros járőrök fognak cirkálni a városban. A rendőrség semmiféle tüntetést nem tűr meg és a csoportosulásokat azonnal feloszlatja. A létért való küzdelem súlyos napjaiban csak a fiatalos erő, az acélos izomzat, a nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszer képesít bennünket arra, hogy megálljuk a helyünket. Az életküzdelem egész fegyver szárát egyesíti magában a valódi DIANA sóshorszesz Ha testünket és különösen serdülő gyermekeink testét esténként lefekvés előtt és reggelenként a napi robot megkezdése előtt tiszta vagy hígított DIANA sósborszesszel bedörzsöljük, rugékonyságra, frisseségre és erélyes tetterőre teszünk szert, mely a munkához kitartást és buzgó életkedvet kölcsönöz. Kísérelje meg mindenki, aki bágyadt, könnyen fárad, lehangolt, kedélybeteg, mert csodát fog látni. DIANA sósborszesz Az egész országban mindenütt kapható Csak Diana névvel valódi! Egy eredeti palack ára 5.50 K £. 1929 május 1, Mstrfo Özvegyek, nyugdíjasok, akikre nem gondolnak! Írta: VARNAY ERNŐ pártfőtitkár Kassa, április 30. Általánosan tudott és kétségtelen tény, hogy a magyar sajtó sokszor és kimerítően foglalkozott mindenkor a közalkalmazottakat érintő egzisztenciális kérdésekkel, az ő nehéz helyzetüknél is keservesebb sorsú nyugdíjasok, özvegyek sérelmeivel s ezt a humanitárius kérdést nemcsak a söreiről politika injekciózása miatt tartotta ébren, hanem a Prágai Magyar Hírlappal az élén kötelességének ismerte a magyar sajtó a lehetséges és remélt segélynyújtásnak ezt a formáját is a cél szolgálatába állítani. Tizenegyedik éve mindig és minden reszortban, fatális kapcsolatban az állampolgárság megadásával a legmostohábban bánnak a nyugdíjasokkal és özvegyekkel, kiknek keserves könnybullajtását minden rokonérző szívű embernek a szánalma és részvéte kíséri. Talán csak a minisztériumok és főleg a pénzügyminisztérium referensei kivételek, ahol az elintézés kategorikus imperatívusza, fedezet hiányában kérelme nem teljesíthető! Ezek a gondolatok tolulnak előtérbe, ha az ember újabb és újabb sérelmet, kisemmizést tapasztalt és végnélküli fájdalomról szerez tudomást. Egy özvegyekből álló küldöttség kopogtatott nálunk és kérte, hogy ne hagyjuk el az u. n. közigazgatási (régi megyei) nyugdíjasokat.. Ezeknek a volt megyei nyugdíjasoknak ügyét a 310—1024 sz. törvény igen szűk keretek között szabályozta és eladdig kiutalt nyugdíjfilléreiket némileg felemelte, azonban nem biztosította a létminimumot, sem arról nem is beszélve, hogy a 286.—287—924 sz. sem pedig a 310—924 sz. törvény meg sem közelíti a nyugdíj-egyenjogusítás mértékét. Ami pedig a közigazgatási kategóriára a legsérelmesebb, ez a csoport nem részesült a múlt évi 80—1928 sz. törvény előnyeiben, vagyis a 20 százalékos törzsnyugdíj emelésében. Természetesen hasztalanul kérvényeznek a volt megyei nyugdíjasok és a még inkább sújtott, özvegyeik emelésért, 20 százalékért, rideg elutasítás az eredmény, mert az indokolás szerint a megyei alapok likvidálásának ügye a szomszéd államokkal, nevezetesen Magyarországgal szemben nincs elintézve s addig is a kiutalt nyugdíjak afféle előlegnek tekinthetők! A választ megértjük, csak nem fogadhatjuk el sem jogi, sem békeszerződési, sem pedig a többi nyugdíjasok úgy-ahogy történt időközi rendezése mellett méltányossági alapnak! Mélyen tisztelt Illetékesek! Volna ehhez a rideg magatartáshoz néhány zokszavam és ellenvetésem a körülöttünk siránkozó nyugdíjasok nevében. Hibásak-e ezek a szánandó, csendes és legtöbbször családtagokkal közösen éhező és fázó volt megyeiek, hogy az államok egymással tíz év óta nem ültek le a nyugdíjas ügyek generális elintézéséhez és az alapok szétosztásához? Ugye, hogy nem?! Az elvi kiindulás a békeszerződés szerint is csak az, hogy a nyugdíjkérdések törvény szerint elintézendők! Márpedig valójában s ha később is, ezt a kategóriát el kell intézni akár megegyezéssel, akár törvénnyel. Van-e értelme, sőt alapja annak, hogy őket még a 20 százalékos csekélyke emelésből is kihagyták!? Mert azt igazán nem merjük feltételezni, hogy fokozatos kihalásukra várnak!? Hiszen bizonyos már az is, hogy tíz esztendő folyamán több mint a fele elhunyt a nyugdíjasoknak s pld. Kassán ilyen volt megyei nyugdíjas és özvegy alig van egy valamire való küldöttségnél nagyobb létszámú. Miután pedig a nemzetgyűlés albizottságai előtt legalább is ott fekszik a nyugdíjas-egyenjogusítás törvényjavaslata (Holota János dr. képviselő is beadott egyet!), a cseh oldalról is elhangzott, a méltányos rendezés szükségessége, vegyék a törvényhozók minden párt részéről kereszttűz alá az eszmicskát és a legtöbbször vétót parancsoló pénzügyminisztert, hogy a nyugdíjasok és özvegyek csekély számú hátralévő éveit, talán csak hónapjait ne töltsék a legszomombb kenyérgondok közepette. Végtére az állam élete nem rövid emberöltönyi, az kivárhatja az államközi megegyezéseket, de az egyén és család élete nagyon rövid s nem bír kivárni politikai velleitásokhoz fűzött hosszadalmas diplomáciai tárgyalásokat és taktikázást. A másik iniciáliter felmerült sérelem, ami a nyugdíjasok frontján újabb gondot és nyugtalanságot okoz, a lakbéremelésekkel kapcsolatos terv. Úgy látjuk, hogy a fokozatos lakbéremelések — melyek éppen a fix fizetésű és még csekélyebb fómamot jelentő nyugdíjasoknál már eddig is nagyon érezhetők voltak — el nem kerülhetők. Megindult tehát a lakók részéről az elhárítás, helyesebben a teherbírás fedezésének a munkája. Állami terv szerint a fix fizetéses alkalmazottak méltányos lakbérpótlékban fognak részesülni, ami természetesen jogos, dicséretes akció, az állam részéről célszerű és szociális intézkedés. Hol maradnak ismét ezen a ponton a nyugdíjasok?! Megérteném azt az álláspontot, hogy a becsületesen kiszolgált tisztviselők, tehát nyugdíjasok teljes fizetést, sőt jutalompótlékot kapnak s ehhez képest özvegyeik és hátramaradt családjaik is emelkedő járandóságot élveznének. De legyünk az állam háztartásának szempontjából kissé számítók és ne kívánjunk többet a nyugdíjasoknak a szolgálatban lévőknél. Ámde állandóan a megrövidítés, a félreállítás hátrányait alkalmazni azokra, akikre az állam szekerének húzásánál már nem lehet számítani, sem nem szociális, sem nem demokratikus és semmiesetre Beán humánus eljárás. A lakbéremelések törvény szerinti vagy novelláris keresztülvitele természetszerűleg megköveteli a nyugdíjasok pótlékainak legelsősorban való emelését és conditio síne qua non-szerüleg a demokratikus, szociális nyugdijegyenjogusítás törvénybe iktatását! Ezeknek a konszolidációt és becsülést jelentő nemes gesztusú intézkedéseknek mielőbb meg kell valósulniok abban a köztársaságban, amelynek élén egy nyugalmazott egyetemi tanár, a nagy humanista, Masaryk G. Tamás elnök áll. Egy kérdésre három felelet! Miért a legjobban a Rákosy likőrspecialitások, melyek a leghíresebb, de méregdrága külföldi márkával szemben fölveszik a versenyt? 1. Mert kizárólag friss, nemes gyümölcsből készülnek! 2. Mert töltés előtt évekig érnek és finomodnak! 3. Mert Csehszlovákiában az egyedüli likőrgyár, mely likőrkülönlegességeit ultraviolett sugarakkal kezeli! A láthatatlan ellenés A Prágai Magyar Hírlap eredeti regénye Irta: DARVAS MOL (3) — Szó sincs róla, Fenség. Ezek a „felsőbb parancsot” valóban nem felsőbb helyről, hanem a legmagasabb fórumtól, egyenesen az égből veszik. A mennyei hatalmak nevében parancsolgatnak. A start tömegpszichózisa következtében megőrülhetett valaki és most biztosan valami világrengető jön molesztálni minket. Dobják ki,marhasággal A fiatal adjutáns, aki egyben Byrd unokaöccse volt, tisztelgett és sarkon fordult. — Várjon, — szólt a Trónörökös. — Ez biztosan érdekes lesz. Szeretnék egyszer egy ilyen embert látni. Mondja meg neki, hogy beszélni akarunk vele. Vezessék be a térparancsnokságra. A trónörökös és Byrd elvonultak a tribünről. Lucy fölemelkedett és merengve bámulta a szétoszló tömeg hullámzását. A térről most óriási űr tátongott feléje. Elgondolta, hogy akik elrepültek, egyre távolabb és távolabb száguldanak az űrben. Borzasztó elképzelni ezt a lesújtóan végtelen űrt. Az űrt finom ködnek képzeli s ez a köd maga a szomorúság. S a szivében is köd és szomorúság üreskedik. Valami hiányt érzett. Mi lehet az? Észrevette, hogy éhes. Szégyellő magát. Fáj. Milyen nagy dolgok történnek körülötte s neki ilyen kicsinyességek tolulnak a tudatába. Ami még az imént élő jelen volt, most, már i..szavonhatatlanul csak halott múlt.. Halvány emlékképek elmosódó árnyvilága. Próbálta élénken maga elé képzelni Garvent. Az arcát. Ahogy búcsúzott. Nem ment. Szétfolyt az egész arckép. A múltba olvadt bele. Fájt neki a jelen. Hát csak a festők tudnak képzelni a szemükkel és látni a képzeletükkel? Barátnője, a fiatal barna lady Hampton zavarta meg merengésében. — Szervusz Lucy, sáppadtnak látszol. — Szervusz, Eddy, nagyon elfárasztott ez a délután.Talán meg is vagyok hülye. Az éjjel lázam volt. Képzeld azt álmodtam, hogy egy bandita a soffőrünk helyébe ült és elkezdett vágtatni velem. Az autóból nem tudtam kiugrani, sem kiáltani nem bírtam. Élénken emlékszem a bandita arcára. Nagyon hasonlított Fairbannksra, de Fairbanks nem eléggé férfi. Ez pedig az volt. Különös, de szép arc. — Szép férfival álmodná szív veszedelem, mondja az álmoskönyv, Lucy, vigyázz, veszélyben a szíved. Átsétáltak a repülőtér parancsnoksági irodájába. A térparancsnoksági hivatal egy pompás várószalonból és egy párnázott ajtajú dolgozószobából állott, ők a szalonban vártak. Lord Hampton akkorára már bevezette a dolgozóba a trónörökös és Byrd főparancsnok elé a különös idegent A trónörökös jelenlétére, való tekintettel Lord Hampton őrnagy az idegentől mintegy két lépésnyire állt meg és állandóan szemmel tartotta. Hogy rávethesse magát, ha esetleg őrültségroham tör ki rajta, mert az őrülteknél ilyenre mindig készen kell lenini. Byrd zilált nézésű, izgatott ember megjelenésére számított, aki hadonászva fog beszélni a „felsőbb parancsi” nevében a maga világmegváltó találmányáról. Az idegenen azonban halvány nyoma sem volt az őrülteket, jellemző külső jeleknek. Nyugodt tekintet, mosolygó arc, fölényes meghajtóa. A trónörökösnek úgy rémlett, ilyen arcot már látott, de nem emlékezett rá, hol. Vagy a főrendek házában, vagy valahol mozivásznon. Kreol barna arc, alig észrevehetően ivett sasorr, széles váll, de sovány, izmos testalkat, erélyt sugárzó fekete szem, férfi, harminc és negyven között.Virágzó korú — Mi van, kérem, azzal a bizonyos felsőbb paranccsal? — kérdezte Byrd vállveregető hangon, mint ahogy a betegekkel szokás beszélni. Az idegen elmosolyodott. — Bocsásson meg, Lordságod, részemről ez pia fraus volt. Ha ezt nem mondom, semmiképpen sem juthattam volna Lordságod elé, már pedig ezt minden áron, még a füllentés árán is el kellett érnem. Nem kaptam én semmiféle felsőbb parancsot, de ha Ön végighallgat, be fogja látni, hogy mégis felsőbb érdekből cselekedtem így. — Ez egy uj eset — jegyezte meg kedélyesen Byrds jelentését pillantott a Trónörökösre. — Tehát nem felsőbb parancs, hanem felsőbb érdek. Hát halljuk. — Igen, Mylord. ön most bemutatta s útnak indította az úgynevezett láthatatlan repülőhadat. — Szóval már a tárgynál vagyunk. — Igen, Mylord. Azonban ezeknek az úgynevezett láthatatlan gépeknek van egy óriási hibájuk. — Igazán? — évődett Byrd. — óriási hibájuk, hogy a pilóták láthatók. — De ez a pilóták hibája, nem a gépeké, — vetette közbe a trónörökös. — Ez nem a pilóták hibája, hanem a hadvezetőségé. Fenséges Uram, — mert nem gondoskodik a láthatatlanná tételükről, — válaszolt finom meghajlással az idegen. — Honnan tudja, hogy én ki vagyok? És kicsoda ön? — Fenségedet csak arcképe után ismerem, a magaim nevét illetően pedig egyelőre minden okom megvan, hogy ne áruljam el kilétemet. Ha úgy tetszik Miszter Láthatatlan vagyok, az elektrotechnika mérnöke. Byrd és a trónörökös ismét megértően pillantott egymásra. — Nagyon sajnálnám, ha nevem titkolását félreértenék és bizarr különcködésnek vélnék. — Dehogy is, Mister Láthatatlan, ön felsőbb érdekből ment ne maradhatna inkognitóban? — felelt Byrd elvillanó mosollyal. — Pardon, a felsőbb érdek az, hogy ön megismerje találmányomat, azt pedig, hogy egyelőre elhallgatom kilétemet, csupán az én érdekem diktálja. Nekem biztosítanom kell magamat minden eshetőség ellen, azért egyelőre ismeretesen kívánok maradni, ha azonban Anglia légügyi hivatala hajlandó megvenni találmányomat — — Nos és miben áll ez a találmány? Az idegen nyugodtan folytatta. — Lordságod láthatatlan gépein a pilóták sokkal jobban vannak kiszolgáltatva az ellenség golyóinak, mint eddig. A közönséges gépnél a repülőgép szárnya, vagy farka a célpont, itt egyedül a pilóta teste. — Sajnos, még nem tartunk ott, hogy a pilótákat is carvonitből önthessük — tréfálkozott Byrd. — Az én találmányom abban áll, hogy az emberi testet láthatatlanná, helyesebben átlátszóvá tudom tenni, önnek, Mylord, megvannak a láthatatlan gépei, és a pilótáit tudom láthatatlanokká varázsolni. Fölajánlom tehát találmányomat Angliának. Kérem önt, mint a légi haderő első lordját, nyilatkozzék, hajlandó-e ezt a döntő előnyt az angol repülőhadsereg számára biztosítani? — Természetesen, hogy hajlandó vagyok, de nem csak én vagyok ebben illetékes dönteni, hanem a Fővezérkar. Adja be ajánlatát részletesem írásban s akkor majd beszélünk róla. No, a viszontlátásra. (Folytatjuk.)