Prágai Magyar Hirlap, 1930. december (9. évfolyam, 275-296 / 2496-2517. szám)

1930-12-25 / 293. (2514.) szám

18 rPRXGAI-MACIfeAR HÍRLAP Pozsony kapujában külön életet él Ligetfalu, amelynek ma már 15.000 lakosa van Tizenötezer lélek templom nélkül — A kommunista gazdálkodás szomorú mérlege — Tizene gy0­ c korcsma, de nincs ku­tur­alézmény, világítás, csatornázás — N­ncs magyar iskola sem — Pozsonyhoz csatolják-e Ligetfalut ? — A Szent Ferenc-rend templomépitési akciója Pozsony, december 23. (Pozsonyi szerkesztő­ségünktől.) A csehszlovák köztársaságnak nyu­­gatszlovenszkói oldalán a Duna a határ Ma­gyarország felé. Dévénytől Párkányig­­ hé npö­­työg a hatalmas folyam, amely Pozsony alatt két nagy ágra oszlik s ez a két ág öleli közre a Csallóközt, amelyet a békeszerzők egészéb­en Csehszlovákiához csatoltak. A két kilométeres folyamon túl már magyar terület vonul, ám egy­ helyütt, éppen Pozsony alatt a csehszlovák államterület átnyúlik Dunántúlra. Ahogy a geográfusok mondják, ezt a kis darab ’id­i­­nai földet Csehszlovákiához azért kellett hoz­zácsatolni, hogy Pozsony városának. ..melyet Szlovenszkó fővárosául szemeltek ki az állam­­alapítók, hídfője legyen. Ezen a hidfőn, egy kőhajitásnyira Pozsonytól, alig tízperc­­nyire a város főterétől, külön életet él Liget­­falu község, amelyet most Petrzsajkának neveznek. Po­zsony elővárosa ez, amelyet a magyar határtól mindössze négy, az osztrák határtól pedig alig két kilométernyi távolság választ el. Mezőgazdaságot és kertészetet űző lakossá­ga abból él, hogy Pozsony piacára élelmiszert szállít. Egész élete a fővárostól függ, arra van berendezve, annyira rá van utalva, hogy mindinkább előtérbe nyomul az a kívánság: Ligetfalut Pozsonyhoz kell csatolni, hiszen rendőri szempontból már amúgy is ide tartozik. A közigazgatási egyesítés a Azonban még nincs végrehajtva, Ligetfalu önálló köz­ség elöljárósággal, jegyzői hivatallal, posta­épülettel és­­ autóbuszstandokkal. Mert a po­zsonyi villamostársaság agilis igazgatója már megcsinálta azt, amit a közigazgatás urai talán csak évtizedek múlva csinálnak utána: a fej­lődő nagy Ligetfalut sűrűn közlekedő autó­buszjáratokkal kapcsolta Pozsonyhoz, így a li­getfalusiak már szinte Pozsonyban élnek, mert sűrűn akad dolguk a dunaparti nagyvárosban. Hiszen, hogy egyebet ne említsünk, Ligetfalunak nincs temploma s a község te­kintélyes számú lakossága egyházi szempont­ból a pozsonybelvárosi plébániához tartozik. A háború előtt mindössze háromezer em­ber lakta Ligetfalut, ma a lakosság száma el­éri a 15.000-t, tehát Ligetfalu város lett, annyi lakosa van, mint Nagyszombatnak, vagy Zólyomnak. A ligetfalusiak önérzetesen hivják község­üket a Stadtnak, a községi bírót pedig Bürgermeister­­nek. Az utóbbi három év alatt 1800 uj házat épi­­tettek Ligetfalun és 116 uj uccasor nőtt ki a földből igazán városias jellegű, széles uccasorok mo­dern épületekkel. Ha egy idegen Ligetfalu felől közelítené meg a köztársaságot s ebben a városkában tartja első megállóját, a Fő-uccán nyomban érdekes megfigyelést tehet s talán téves következtetés­re is juthat. Az első pillanatban azt hihetné, hogy Szovjetoroszországba jutott, mert az uc­­catáblákon a Fő-ucca nevét igy olvashatja: Marx Károly-ucca. Persze, aki a viszonyokkal ismerős, rögtön megérti ezt, mert hiszen 1919 óta a községi elöljáróságban éveken át a kommunisták vol­tak többségben és évekig kommunista bírája volt Ligetfalunak. A kommunista gazdálkodás külsőleg is igyeke­zett a Fő-ucca elnevezésében érvényre jutni, egyebet azután aligha produkált, mint hogy a Fő uccát Marxról keresztelte el. Viszont — amint ségnek,mondottuk — temploma nincs a köz­nincsen semmiféle kultúrintézménye sem, de van tizennyolc korcsmája és van egy sűrűn látogatott mozija is. Valamikor a pozsonyiak kedvelt kiránduló­­helye volt Ligetfalu. A lankás domboldalon ringüpielek, hajóhinták vonzották a vasárnap délutáni szórakozásra vágyókat. Szóval Liget­­falu volt Pozsony vurstlija. Ma már a­­ vurstli­nak nyoma veszett, de eltűntek a régi ligetfa­­lusi parasztcsaládok is, mintha a föld nyelte volna el őket. Az őslakosság, amely 35 száza­lékban németajkú, főként fuvarozással és zöld­­ségtermeléssel keresi kenyerét, míg a lakosság többi, nagyobb része, gyári mun­kás, amely részben a tizenkét ligetfalusi gyárban, részben a pozsonyi gyárakban dol­gozik. A nemzetiségi megoszlásban a csehszlovák elem képviseli a többséget, amelynek százalék­száma ötven, míg a német elem 35, a ...agyar pedig 15 százalékkal szerepel. Azok a cseh tisztviselőcsaládok, amelyeknek már nem jutott lakás a város belső területén, itt telepedtek le. Bankkölcsönt szereztek, házakat építettek, de az amerikai iramú fejlődésnek hátránya is mu­tatkozott és most nyakig úsznak az adóssá­gokban. A község gazdálkodása passzív, Ligetfalu­­l­nak nagyon kevés bevétele van. ’ Tízmillió évi kiadással szemben mindössze egymillió bevétel áll. A passzíva tehát kilenc­milliót tesz ki, úgyhogy az eddigi 180 százalékos községi pótadót 1931 január elsejével 250 százalékra kell emelni. Hogy a község lakossága elbírja-e ezt a nagy megterhelést, nagy kérdés, de félő, hogy jövőre sok lesz a tönkrement exisztencia s a községi terhekhez való hozzájárulás egyszeriben cső­döt mond. A községi háztartás még az állami kiegészítési alapból, meg azután a kölcsönök­ből fedezi kiadásait. A kommunista gazdálkodás nem tudott Li­getfalunak közvilágítást és csatornázást bizto­sítani. Ma az a helyzet, hogy a módosabb m­a­­gánházak az áramot Pozsonytól kapják, de az uccák, terek vaksötétek, mert uccai vilá­gításra nem telik. Kulturális téren is nagy a visszamaradottság, a községnek nincsen polgári iskolája s a diá­kok zöme Pozsonyba jár iskolába autóbuszon, villamoson, propelleren, vagy gyalog. Az álla­mi iskolában 24 osztály van, ebből 14 csehszlo­vák, 10 német tanítási nyelvű, magyar azon­ban egy sincs, holott a magyar lakosság száma 15 százalékos. A gazdasági válság lura is kiterjeszti hatását,természetesen Ligetfa­A munkanélküliek száma ezer körül van. * nya: Ellátásukról a község gondoskodik. A községi népkonyhán kapnak ebédet a krízis elesettjei. A Pozsonyhoz való csatolás gondolata min­den évben fölvetődik a pozsonyi képviselőtes­tületben is, de sokan vonakodnak ennek a terv­nek a meg­valósításától mert nem akarják a nagyrészt kommunista érzelmű lakossággal föl­borítani a városháza jelenlegi szociális rétege­­ződését. A csatlakozást főleg a Ligetfalun lakó állami tisztviselők forszírozzák. A templomnélküli faluba talán rövidesen mégis bevonul a kereszt. A Szent Ferenc-rendiek tárgyalnak a köz­séggel, ingyen telket szeretnének, amelyen kolostort és templomot építenének. Erre a célra egymillió koronát fordítana a rend. A kommunista és szocialista elöljárósági tagok persze ellene vannak a templomépitési akciónak, de remélhető, hogy végre bennük is győz a józan belátás és elismerik a 15.000 hivő lelki szükségletének fontosságát. Ezzel a gaz­dasági válságon is enyhítenek, mert ha a temp­­lomépités munkája komoly stádiumba kerül, sok munkanélküli jut kenyérhez. Rehorovszky Jenő. A gömöri kurtától Paris szellem barátságáig Egy csetneki magyar mű­vész élete és tragédiája Madarász Viktor centennáriumára Gömörmegye.. Csetnek... Furcsa egy magyar ember élt ott száz évvel ezelőtt. Amolyan Jókai-regényalak. Nemes ur és ezermester egy személyben — azokban az időkben, amikor a magyar nemes csak föl­­desur lehetett vagy legföljebb fiskális. Tulaj­donképpeni foglalkozása az utóbbi volt, de ő nem elégedett meg ezzel. Új, nagy perspek­tívákat látott meg olyan dologiban, amelyhez akkor még magafajtája nem mert hozzá­nyúlni — ő volt az első magyar nemes ur, akiből nagyiparos lett. Rézhámor, kőszénbá­nya, papírgyár — egymásután jöttek létre a gömöri birtokon és a megyei urak összenéz­­tek, hogy hát mire való is mindez... A KIS VIKTOR... Ennek az uj utakon járó, mai szemmel nézve is modern gondolkozásu embernek volt a fia Madarász Viktor, aki most száz eszten­deje, 1830 december 14-én született a cset­­neki öreg családi házban. Különös apának különös gyermeke volt ő, mert ámbár ellenszenvvel viseltetett minden könyv és tanulás iránt, némely dolgokra rendkívüli hajlandóságot mutatott. Nyolc esz­tendős korában folyékonyan levelezett lalinul és konokul megmaradt amellett a kívánsága mellett, hogy ő belőle semmi más nem lesz, csakis festőművész. Tanulni mégis kellett s így került az iglói, majd a pozsonyi gimná­ziumba. De nem végezte el a nyolc osztályt, mert közben kitört a szabadságharc és ö mint tizenhét éves honvéd boldogan vett részt az ütközetekben. A KEZDET PARISBAN A háború önállóvá teszi a gyerekembert is és Madarász Viktor ezután már — mint azt későbbi életében és mindhaláláig cselekedte — csak a maga utján járt. Bécsbe utazott föl, ahol a bidermagendek legkedvesebb, legfris­sebb felfogású mesterének, Waldmüllernek tanítványa lett. Nála ismerkedett meg Zichy Mihállyal, akihez azután még évek hosszú során keresztül szoros és mély barátság fűzte. Majd Párisba ment, hol a szerencse melléje szegődött, az a szerencse, amely csak akkor hagyta el őt, amikor tizenhat boldog­ságban, sikerekben és jólétben eltöltött esz­tendő után honvágytól gyötörve, elhagyta azt a várost, amely idegen létére is dédelgetett fiává fogadta. SIKER-SIKERRE Díjakat nyert, a legszebb kritikákat kapta, Teoph­il Gauthier, a Dumas-k versenyeztek barátságáért. Uounodnak egyszer azt mon­dotta, hogy majd megmutatja neki, mi az igazi zene és elvitte hozzá Patikárus Ferkót muzsikálni. A nagy zenész ámulva és elérzé­­kenyülve hallgatta a cigányprímás bús ma­gyar melódiáit. AZ ASSZONY ÉS A GYEREKEK Parisban nősült meg, egy kedves, fiatal francia leányt, Grosjean A­dél­inét vette el fe­leségül. Nem a modellje volt, mint azt róla többen megírták, annyira nem, hogy mikor mint újdonsült menyecske férje műtermében először pillantott meg aktvázlatokat, sírva fakadt és darabokra tépte „azokat az illetlen képeket*... „ Minden jó volt Párisban, de amikor gyer­mekei születtek, nem találta ott többé helyét. Egyszeriben érezte, hogy valami nincs rend­jén, a magyar ember gyermekei magyar föl­dön kell hogy nevelődjenek, magyar levegőt kell szívniok és magyarul kell beszélniök. Pestre érkezve, telket vásárolt a fasorban és műtermes villát építtetett rája. Ez volt Budapestnek a legelső műtermes villája. AZ ELSŐ MŰTERMES VILLA Nagy ambícióval kezdett újra munkához —■ most már itthon, hazájában. Egyik képe a másikat követte a kiállításokon , és nem­hogy a várt és megszokott elismerés fogadta volna azokat, de még lesújtó kritikákban sem volt hiány. Hatalmas vásznain a kuni célét, a magyar történelem tragédiáit elevenítette meg olyan izzással, olyan lángoló temperamentummal, amilyent itt még nem láttak. De nem is kel­tettek senkinek. Az akadémikusok akkori fanyarrá, tompává koptatott stílusa után isten ki sér­tésszerűek voltak Madarász Viktor csodálatos világítási effektusai. Túlságos illúziót keltők voltak az édesded és sima képek közepette, pedig ezek végre festmények voltak, annyi színe­zett kép után! Dalmáciában és Horvátországban, ahol áp­rilis elseje, Zrínyi és Frangepán kivégzésének napja nemzeti gyászünnep, minden esztendő­ben ezen a napon valamennyi templom oltá­rán Madarász „Zrínyi és Frangepán“-jának másolata állott fekete fátyollal letakarva. DERŰRE—BORÚ Madarász Viktor Budapesten alkotott fest­ményei, amelyeket a meg nem értő és elfo­gult kritika nem ismert el érdeme szerint, éppen olyan értékes munkái a művésznek, mint a Párisban kiállítottak, amelyek ottan olyan lelkes fogadtatásban részesültek, s ki­rályi szalonokba kerültek. Mi mindent al­kothatott volna még legérettebb férfikora éveiben, ha tovább folytatja pályáját?.. De Madarász Viktor nem vette fel a hiábavaló harcot, viszont jottányit sem engedett mű­vészi meggyőződéséből. Inkább búcsút mon­dott szerelmének, a piktúrának, amely kis­gyermek korától sorjáig elkísérte s amely sok dicsőséget, de még sokkal több keserűséget adott neki. Mert hiába, csak az az elismerés és az a sérelem ér igazán a szívünk mélyéig, amely honfitársainktól, hazánkból ered, így történt meg egyike,a legnagyobbik mű­­vésztragédiáknak, hogy Madarász Viktor, a Hunyadi László mának, a Kuruc és siratásának, a Thököly ál­Labancnak, a Zrínyi és Frangepán búcsújának, az Izabella királyné és a török köveinek, a Dózsa népének és még annyi más egyéni felfogású és megrázó erejű képnek festője, ötven éves korában, energiá­jának, egészségének teljében letette ihletett 1930 december 25, eszk­örtífr. HALTEHBERCER Gyártelepek: Budapest - Kon­ce­rteStany FEST - TISZTIT - MOS Központi üzem elme: Haltenberger Festögyár, KoSfce 2 ecsetjét és beült az Arany János-ucca egyik­­ bolthajtásos üzletébe vasat árulni. A VASKERESKEDŐ Es nem látott húsz esztendőn keresztül fes­téket, vásznat... Amit azonban a dacos férfi véghez tudott vinni, ahhoz az aggastyánnak nem volt elég lelki ereje. Nem volt már erős, hidegvérű és konok, most már csak a merész kerekedett benne felül, festeni, újra festeni! Ha nem is lehet többé már alkotni, legalább még egyszer érezikelni a festékek, a műterem szagát... S a hetven éves megtört öreg em­ber kínzó nosztalgiában, reszkető szemekkel és reszkető kezekkel kereste még egyszer a színeket, melyek egykor meghitt barátai és alázatos szolgálói voltak. RETTENETES ÖREGSÉG Későn volt már mindenre. Vaskereskedése megbukott, vagyonából kiforgatták, nem volt ő ipari zseni, mint apja, ízig-vérig művész volt é — megbántott, elbujdosott, eltévedt gyermeke a magyar művészetnek. Nagy dicsősége volt ő külföldön a magyar­ságnak, hiszen ő volt az első magyar festő, aki magyar történelmi tárgyú képekkel a Sá­lon Annuel 1861-i tárlatán aranyérmet nyert és egyben ő volt az, aki a magyar történelmi festészetet európai magaslatra emelte és ép­pen ezért sirhantja tragikus magyar életet takar. Hogy voltak más hasonló közöny és rossz­ indulat okozta művészi összeomlások, az nem von le semmit Madarász Viktor tragédiájából, csak annál sötétebbé, annál szomorúbbá te­szi azt. M. őszi Kató. Mikor nősül meg a walesi herceg Áz­siába következő rexwakáva­­l érdekes ciBkkel az angol arisztokrácia egy, udvari körökben otthonos, nőtagja írta, arról a súlyos gondról, melyet Angliának, a trónörökös nőtlen volta okoz. London, december hó. Minap a yorfka herceginek és hercegnőnek meg­­született a második gyermeke is. Legnagyobb meg­lepetésre ez a második gyermek is leány. Az ön­magában jelentéktelennek látszó körülmény aztán, most egyszerre a walesi hercegre, az angol király első fiára, tehát a trónörökösre irányította nemcsak az angol udvar, mint az egész angol közvélemény figyelmét. A walesi herceg ugyanis öccsének és sógornőjének megígérte, hogy abban az esetben, ha az utóbbiak házasságából nem születik fiúgyermek, erőt vesz házasságiszonyán és maga is asszony után néz. Mi mindnyájan, akik ismerjük a walesi herce­get, tudjuk, hogy ura a szavának és meg vagyunk győződve, hogy ígéretét egy éven belül be fogja váltani és meg fog m­en­ni, hogy az angol uralko­­dóházat egy trónörökössel ajándékozza meg. „Edward P.“, amely néven a herceget a nép szá­jára vette, a repülő­ és világot járó princ, ki a leg­szí­vesebben csavarog ide-oda világszerte, tisztában van azzal, hogy születése mily kötelességeket ró rá. Ha hajlamai és zabolátlan egyénisége, agglegé­ny életének minél tovább való meghosszabbítására ösztönzik is őt, nyilvánvalóan fejet fog hajtani azok előtt a szempontok előtt, amelyek kivét­eles közjogi állásából­ következnek. A Winds­or-ház, mely a háború előtt a Szász-Koburg-Welf ház nevet viselte, presztízsének tartozik a férfi trónörökössél Miután az orvosok véleménye szerint a yonki her­cegnő immár több gyermekre nem szám­í­that, a wa­lesi hercegnek kell­ gondoskodna arról, hogy Anglia jövendő kirá­la, India császára és a brit világ­birodalom ura az ő gyermeke legyen. Senki sem tudja, vájjon nem rejteget e a herceg szive mélyén valamely titkos szereknek Ez azonban kevéssé valószínű. Mert nem követek el in­diszkréciót, ha elárulom, hogy a walesi hercegnek házasságaiban a romantikáinak nem lesz szerepe. Valószínű, hogy „Edward P.“ házasságkötése után is meg­marad az, aki ma­ egyike a világ legegyed­ülá­llóbb embe­reinek. Mert az angol birodalom jogszerű trónörö­kösének, a legcsekélyebb tehetsége sincs a családi élethez. Nézetem szerint inkább a gentlemam-kalan­dor típusa ő Erzsébet királynő idejéből, akivel egyébként a Tudoroktól való leszármazása révén rokonságban is van. Egy bizonyos, hogy semmm­iese­tre sem valami pe­dáns szobatudós. A legszí­vesebben utazik, hogy újat lásson és kalandokat éljen át. Ezekkel a haj­lam­osságaival hivatásos kötelezettségei bizony nem valami jó lábon állnak Mert ugyancsak messze esik hajlamaitól, hogy naponta beszédet mondjon, amelyeket kívülről kell megtanulnia, hogy napról­­napra alkalmazkodjék az udvari etikéi új szabá­lyaihoz, hogy részt vegyen az udvari fogadásokét, és egyéb udvari kötelezettségekben és hogy az ü­gyekkel foglalkozzék. Ritkán jut szabadságba­. Ilyenkor azután elmegy vadászni, ha csak lehet az afrikai vadonba, ahol elfelejt­heti, hogy angol ki­rályi herceg. Alapjában véve igényei meglehetős szerények. A legjobban érzi magát néhány régi ba­rátja társaságában, csak az a baj, hogy napi elfog­laltsága, amely már reggel hétkor kezdődik, vajmi kevés időt hagy neki baráti köre számára. Gertrudt Lady Dodii

Next