Prágai Magyar Hirlap, 1933. augusztus (12. évfolyam, 172-197 / 3282-3307. szám)

1933-08-26 / 193. (3303.) szám

rtilREK^. 0­0 Augusztus Cn%T Szombat Oitft jSi üti IfliM! Lindbergh Kopenhágában Kopen­hága, augusztus 25- Egész Kopenhá­­gáiban izgalmas Lindbergh-láz uralkodik­ Pén­tek délutánra várják a híres repülő megér­kezését. Lindbergsh­ a kikötőben fog leszállni és a vámterületen fogják először üdvözölni. A kikötőből hosszú autómenetben történik a bevonatl­ás a városházra, ahol a hivatalos fo­gadtatás lesz. A bizottság Lindbergh kifeje­zett kívánságára figyelmeztette a lakosságot, hogy a repülő csak mint magánszemély fog a városban tartózkodni. A biztos fair, hogy Lindbergh Koppenhágába érkezik, egy dán tengerésztiszttől származik, aki tegnap tért haza Grönland­ból, őt bízta meg Lindbergh személyesen azzal, hogy jelezze Kopenhágá­ban az érkezését. A Lindbergh-házaspár elő­­­reláthatólag hét-nyolc napig marad Kopen­hágában. Ezen idő alatt Lindbergh Schonen­­be is el akar repülni, ahonnan családja szár­mazik. — Még mindig ruszin egyetemről álmodoz­nak Ruszinszkóban. Ruszinszkói szerkesztő­ségünk jelenti. Egy évtizede már, hogy a ru­szin­szkói egyetemi ifjúság egy ruszin egye­tem feláiatását követeli. A terv sokszor je­lent már meg ígéret alakjában, különösen választások idején. A napokban ismét érte­kezletet tartottak ebben az ügyben az érde­keltek, de kénytelenek voltak megállapítani, hogy jelenleg nincs olyan anyagi helyzetben az állam, amely megengedné a ruszin egye­tem felállítását, eltekintve attól, hogy nincs elegendő számú ruszin ifjú sem, de még ideiglenes helyiséget se lehetne találni az uj főiskola számára. — Ismét elkobozták a Slová­kot. A Slovák mai számát a pozsonyi államügyészség ismét elkoboztatta. A szlovák néppárt lapja második­­ kiadásban jelent meg. — Halálozás. Tatár István nyug. tani­tó­­képzőinté­zeti kertésztanár Léván életének 72. évében elhunyt­ A megboldogult hosszú időn keresztül állt a lévai önkéntes tűzoltó­ság­­ élén, mikor az még a fénykorát élte. A református egyház életében is buzgón műkö­dött intimt presbiter. Temetése nagy részvét mellett folyt le. A megboldogultban Tatár István budapesti tanár, az ismert sportveze­tő, édesatyját gyászolja­. A Venkov, a cionista kongresszus és egy belépőjegy. A cseh agrárpárti Venkov tegnapi számában a cionista kong­resszui­óra szóló belépőjegyének kliséjét közli, melyet a lap dr. Marecek nevű szerkesztője számá­ra állított ki a kongresszus irodája. A Ven­kov felhábozik azon, hogy a­­ belépőjegy tin­tával kitöltött három szóból álló cseh szöve­gében nem kevesebb, mint három hiba van. Ugyanis dir­ Marecek nevét a kongresszusi iroda német helyesírással Maretseheknek merte inni, a csehül földszintet jelentő „pfi­­zemi“-t az iroda ,,primesi“-nek irta és az asztalt jelent­ő cseh „stül‘ szót úgy irta, hogy .,,sfiül“. E helyesírási hibák, melyeket az idegenből idekerült kongresszusi tagok min­den bizonnyal nem rosszindulatból követtek el, meglepő izgalmi állapotba hozták az utóbbi időben különben is izgulékony agrár­­lapot. A Venkov újabban vatikánellenes ki­ro­­hanásokkal vonta magára a figyelmet, el­lensúlyozásképpen most a cionistákba köt. —■ Nagymihály mellett szabályozzák a La­­borcot. Nagymihályról jelentik: A Laborc év­ről-évre ismétlődő áradása, amely mindig hatal­mas károkat okoz, arra késztette a nagymihályi városi vezetőséget, hogy a maga területén meg­valósítsa a folyó szabályozását. A szabályozási mimikáik végrehajtását lehetővé tette az is, hogy a városnak sikerült két és fél millió ko­ronát kapnia a munkakölcsönből , ennek az összegnek nagyobb részét a Laboré szabályozá­sára fogják fordítani. Ugyancsak tervbe vették, hogy egy vasbetonhidat­ is építenek a Laboreon keresztül s mindkét munkát állítólag még ebben az esztendőben elkezdik. — Uccai karambol súlyos sebesüléssel. Pár­kányból írja tudósítónk: Csütörtökön reggel 7»ill.iéh Ernő bajtai tanító személyautója Pár­kány főutcáján összeütközött a kerékpáron haladó Baranyai László 16 éves szabóinassal. Baranyai lezuhant gépéről és vállcsont-törést szenvedett. Beszállították a komáromi kórház­ba. A rendőrség az autó vezetője ellen megin­dította a eljárást, ■ " T>l^GfflM­GkARHlRLAg 5 Pár­is, augusztus 25. A Matin római tudósí­tójának jelentése szerint Mussolini a közel­jö­vőben változtatásokat eszközöl kormányában. Az általános vélemény szerint a Duce Rómába rendeli Grandit, az eddigi londoni nagykövetet és újra megbízza a külügyminisztérium vezeté­sével. Ezenkívül "nemzetvédelmi minisztérium" név alatt egyesíteni akarja a hadügyi, tengeré­szeti és légügyi tárcát és az új minisztérium vezetését önmaga venné át. Balbo marcalit a szárazföldi, a tengeri és a légi haderő vezérkari főnökévé nevezné ki. Köszönet az alpesi városoknak Cuoao, augusztus 25. Mussolini miniszter­elnök visszaérkezett a hadgyakorlatokról és beszédet intézett a feketeingesek vezetőihez és a néphez. Megköszönte a hegyvidéki városok­nak a szíves vendégszeretetet, amelyben a had­sereget részesítették, majd emlékeztette a pom­pás alpesi város lakosságát, hogy a történelem hatezer esztendeje alatt bebizonyosodott, hogy csak az a nép élt boldogan, amely békében és háborúban egy­aránt erős volt. Az olasz népnek is erősnek kell maradnia. Ma már senki sem­ vonja kétségbe, hogy az olasz kormány és az olasz nép békét akar. A fasiszta Olaszország a 20. század közepén az egyetlen nemzet, amely példát adott a kultúrnépeknek az új életformá­ra és a megelégedett, fejlődő életre. Este a fiatal fasiszták nagyszabású fáklyás­­menetet rendeztek Mussolini tiszteletére. A Ducét lélekjelenléte mentette meg egy élet­­veszélyes balesettől Róma, augusztus 25- Gairessi­ közelében , ahol Mussolini ez idő szerint az olasz had­gyakorlatokkal kapcsolatban tartózkodik majd neo­ végzetes gépkocsi szerencsétlenség áldozata lett az olasz miniszterelnök. A gép­kocsi, amelyben Mussolini ült, keskeny hegyi úton robogott és szembetalálkozott egy katonákkal zsúfolt teherautóval. Mussolini autója ki akarta kerülni a katonai gépkocsit, de eközben a kocsi elülső kerekei lecsúsz­tak a hegyi útról és a kocsi a szakadék fölött függött. Mussolini nem vesztette el lélek­jelenlétét, hanem azonnal kiugrott a gép­kocsiból, amelyet azután nagy erőfeszítéssel visszahúztak az országútra . Mussolini a huszadik század mintaképeként ünnepli Olaszországot Grandi újra külügyminiszter lesz — Balbo marsal a vezérkar főnöke A bukar­est-prágai gyorsvonat utasait banditák akarták kirabolni Szinaján Bukarest, augusztus 25. (Tudósítónk tele­fonj­a leütés*©) A Prágába induló gyorsvonat tetejére Szína­já­ban öt bandita mászott fel, akiknek az volt a szándékuk, hogy a háló­kocsin át a vonat belsejébe hatolnak és ki­fosztják az utasokat A banditákat azonban idejében felfedezték és üldözőbe vették. A kocsik tetején menekülő banditákból egy ül­döző főhadnagynak és egy mozdonyvezető­nek sikerült négy banditát elfogni. A bandi­tákat azonnal le is tartóztatták. Az ötödik SzepsiszentgyörgyöH gonosztevőnek sikerült elmenekülnie, a rózsák is „izgatnak" A román ügyész le akarta tartóztatni Nyirő Józsefet és Keresztes Károlyt a „Júlia szép lány" című színdarab szerzőit Sepsiszentgyörgy, augusztus 25. Nyirő Jó­z Zsef és dr. Keresztes Károly nagy sikert elért székelytárgyú színdarabja, a Júlia szép lány­ bemutató körútján Sepsiszentgyögyre is elérke­zett, ahol két este zsúfolt terem mellett mutat­ták be a sepsiszentgyörgyi műkedvelők. Az elő­adáson a szerzők is megjelentek, akiket a­ kö­zönség nagy lelkesedéssel fogadott. Az egyik hölgy az előadás alatt egy csokrot akart átnyújtani a szerzőknek, de megkérté­k, hogy ezzel ne zavarja az előadás menetét. A hölgy erre a sugólyukba helyezte el a csok­rot. Az előadáson jelent volt Papadopol sep­siszentgyörgyi főügyész is, aki kifogást emelt a virágcsokor ellen, mert az piros, fehér és zöld rózsákból volt összeállítva. A főügyész románellenes tüntetést vélt a cso­korban felfedezni s azért egy detektívet küldött a szerzőkhöz és megfenye­gette őket, hogy mindkettőjüket letartóztatja és az előadást is letiltja, ha a csokrot el merik fogadni. Szentkereszthy Béla magyarpárti kép­viselő erélyes tiltakozást jelentett be Serbán kisebbségi miniszternél, ennek dacára a fő­ügyész a legszigorúbb eljárás lefolytatását he­lyezte kilátásba, mindazok ellen, akiknek a cso­korügyben valami részük volt. mű­­velés­ügy­i miniszter vezetésével augusz­tus 29-én és 30-án a magyar közélet számos kiválósága hajókiránduláson vesz részt Tiszán- A tanulmányút Tokajból indul ki s a végcélja Szeged. A hajóútnak a gróf Széche­nyi István által kezdeményezett Tisza-sza­bályozás 100. évfordulója ad aktualitást- A kirándulók a Lukács Béla nevű hajón augusztus 29-én reggel 5 órakor indulnak Tokaj­ból, este Szolnokra érnek- Másnap folytatják az utat Szegedig. Ez a második út­szakasz is egész napot vesz igénybe. A tiszai­­ tanulmányút után Kállay miniszter Lengyel­ i­országba­­ utazik, ahol részt vesz a Báthory­­emlékün­nepén- A magyar kormány segítőakciót indított az eladósodott gazdák érdekében A minisztertanács letárgyalta a török-magyar kereskedelmi egyezményt Budapest, augusztus 25. (Budapesti szer­kesztőségünk telefonjelentése.) A magyar kormány mai minisztertanácsán Kájlay és Fabiaiyi miniszterek beszámoltak a római, illetve a bécsi tárgyalások eredményéről A minisztertanács ezen kívül a gazdaadósságok rendezésének kérdésé­vel foglalkozott és elhatározta, hogy e kér­dés rendezésére külön bizottságot küld ki. Ez a bizottság a hosszúlejáratú mezőgaz­dasági kölcsönöket záloglevelekkel rende­zi , tehermentesíti a gazdákat. A minisztert­an­ács letárgyalta a török­­magyar á­rucáéin­eegyezm­én­y­t és ki i­ring mag­ál­lapodóst. Az egyez­mény értelm­ében Ma­gyarország egy millió kéregúzje­tven ezer pen­gő értékül hurconthat vagon török dohányt importál, melynek ellenértékét szárított gyümölccsel és szénnel fizeti. „A bécsi megállapodás mindkét felet kielégíti*" Budapest, augusztus 25- (Budapesti szer­kesztőségünk telefon jelentése) Kállay Mik­lós földművelésügyi miniszter egynapi bécsi tárgyalása után visszatért Budapestre- A saj­tónak adott nyilatkozata szerint a bécsi tár­gyalások mindkét fél teljes megelégedésével fejeződtek be. A megállapodások valószínű­leg már hétfőn életbe is lépnek. Tanulmányút a Tiszaszabályozás centennáriuma alkalmából Budapest, augusztus 25- (Budapesti szer­­kes­testégünk telefonjelentése­ j Kállay flöld­ Gyomor-, bél- és anyagcsere­­betegségeknél a természetes „Ferenci, József“-keserűvíz az emésztőszervek] működését hathatósan előmozdítja s­ így megkönnyíti, hogy a tápláló anya­gok a vérbe kerüljenek. Orvosi szak-,* vélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József-víz különösen ülő élet­­módnál igen hasznos gyomor- és bél­­­szabályozó szer. A Ferenc Józsefi keserűvíz gyógyszertárakban, drogé­riákban és fűszerüzletekben kapható. » A kisszebeni országúton egy kocsis agyonütötte utasát, akit maga hívott kocsijára Kassa, augusztus 25. (Kassai szerkesztősé­günk telefonjelentése.) Titokzatos gyilkosság­­ bűnügye bér, nyomoz a kisszebeni csend­őrség. Tegnap délután Mikula Péter kies­z­eberni gaz­dálkodó leányával együtt a szomszédos faluiból hazafelé igyekezett és útközben egy utas nél­kül haladó kocsi érte utól. A kocsis látva a gyalog haladó gazdát és leányát, fölajánlotta nekik, hogy elviszi a kocsin őket Kisszebenybe. ■ Mikula Péter elfogadta a meghívást, a leány azonban vonakodott a kocsira fölszállni és gya­log folytatta útját. Alig haladt azonban a kocsi pár száz métert, amikor Mikula Péter hangos kiáltással eszméletlenül zuhant le a kocsiról a földre. A hozzásiető leánya segítséget nyújtott a fején erős ütést szenvedett apjának, akit a kórházba szállítottak, ahol azonban reggelre belehalt sebébe. A csendőrség nyomozást indí­tott a gyilkos kocsis­­ kézrekerítésére. — Letartóztattak egy boldvai munkást, aki százhatvankilenc juhot és két tehenet lopott el. Kassai szerkesztőségünk jelenti: A tornagörgői csendőrség letartóztatta Lelkner Bertalan, a ma­­gya­rországi Bo­ldva községből származó mun­kást, aki tavaly százhét, ezidén pedig hatvan­két­ juhot lopott a tornagörgői határban s az állatokat áthajtotta Magyarországra. Leknért azonikívül két tehén ellopásával is gyanúsítják, amit egy zsarnói gazda kárára követett el. A juhitól vájt beszállították a szepsi járásbíróság fogházába.

Next