Prágai Magyar Hirlap, 1938. április (17. évfolyam, 76-99 / 4519-4542. szám)
1938-04-16 / 89. (4532.) szám
24 ^X^COMAcfeSR-HIRLaB 1938 április 16, szombat A hit fényessége világítja be a biológiai tudomány ma elért ormait ■ Lelkünk intuitív élményében nincs különbség vallás és filozófia között ■ Írta: Neubauer Frigyes Az utolsó két évtizedben az élettan tudományában (a biológiában) ismét a vitalisztikus felfogás van erősen emelkedőben, — az a felfogás, amely szerint a szellem formálja a testet és hogy az összes ismert és még felfedezendő fizikai és vegyi törvényszerűségek nem elegendőek ahhoz, hogy az élő szervezetekben végbemenő folyamatokat tisztára gépműködésszerűen magyarázhassuk meg. Az élettani kutatás megmutatta, hogy ha eredményeket akar elérni, akkor tekintetbe kell vennie, hogy nemcsak az anyag és annak törvényei léteznek, hanem a szellem is, jelentkezzék akár növényi s állati életakarat, akár emberi lélek formájában, akár pedig nevezzük világszellemnek. E felfogás eleven igazságát a jelenkor biológusainak, Driesch tanár, a nagy botanikus Reincke és Bier, a híres orvosprofesszor megfigyelései kristályosították ki. Felemelő színjáték, ahogyan csodálatraméltó leleményességgel, mélybepillantó képzelőerővel intéznék kérdéseket e kutatók a Természethez, ahogyan mindig újabb s újabb szellemes állat- és növénykísérleteket és megfigyelési módszereket dolgoznak ki, melyek mind arra a megállapításra vezetnek, hogy a szervezetek fiziko-kémiájának mélyén titokzatos életerő lappang és bár ez az erő a maga látszólag sokszor való tudattalanságában kísértetiesen hat, számtalan megnyilvánulási formájában mégis egységesnek s ősinek mutatkozik. Ez erő számára az élő szervezetek rengeteg és bonyolult vegyi s fizikai mechanizmusa és titkos önszabályozója csak eszköz a célhoz. Az életcélhoz. Ez a teremtő életelv valósággal aláveti magát az egyes élőlényekben az önalkotta fiziko-kémiai törvényeknek, a segélyükkel működő életmechanizmusoknak, mert: természettörvények éppen csak a feltétlen és általános érvényesség révén nyerik érzékfeletti jelentőségüket értéküket s használhatóságukat a világüzemben ... A természettörvények sérthetetlensége és a kauzalitás áttörhetetlensége tehát nincsen ellentétben az akarat szabadságával (hiszen a tágabb — schopenhaueri — értelemben vett „akarat" is egyik megnyilvánulása a világ szellemi lényegének és az életerőnek). Mennél magasabbrendű azonban a szervezettség foka, annál több mechanizmusra van szükség, szabályozásra, bonyolultságra és az életfolyamat feltételeinek sokoldalúságára és annál több annak a lehetősége, annak a veszélye, hogy az okozati láncok, a biológiai mechanizmusok valahol ellentétbe kerülnek, egymás ellen dolgoznak, amikoris az életerő elveszti az egységes vezetést és az addig engedelmes szolgák, a mechanizmusok, vak véletlenné, a sors látszólag értelmetlen kegyetlenségévé válnak, legyen az betegség, legyen az baleset, legyen az válság, akár állatnál, akár embernél, akár egy egész nemzetnél (hiszen a nemzetek is élő szerves egységek), melyet akkor megrázva szemlélünk. Az életerő működésére, arra, hogy a szellem formálja a testet, különösen érdekes nyomatékkal a biológiai sugárzások s az úgynevezett materializációs jelenségek utalnak. Foszforeszkáló ködszerű képződmények elsötétített kísérleti helyiségben, alkalmas körülmények között tapasztalható jelentkezése ma a biológusoknál gyakori vizsgálat tárgya. Az itt alkalmazott magyarázó feltevések egyike, hogy e jelenségek az illető élőlény gondolatainak (tudattalantiaknak is), érzéseinek s egyéb életműködésének úgyszólván a térbe történő, láthatóvá vált vetületei. Ez pedig csak egyenes folytatása és következménye ez érzékszervek fiziológiájában ma uralkodó annak a felfogásnak, melynek egyik megalapozója a most nemrégen elhunyt magyar tudós, Pilder Gyula tanár volt és amely szerint érzékszerveink működése nemcsak a külvilág passzív észrevevéséből áll, hanem teremtő és ideologikusan (céltudatosan, vagy ha úgy akarjuk: célt sejtően) szervező tevékenység, azonnali és az „én“ egységéből fakadó reakció, a benyomások aktív feldolgozása énünk céljaira. Ez az aktivitás az, mely néha alkalmas körülmények között a külső térbe való hatolásig fokozódhatik. És ez ama pontok egyike, ahol a biológia a filozófiai szférába utal: a világ a világszellemnek, Istennek, emanációja, teremtő gondolatainak materializációja, testet öltése, — amiből azt a jelentős következtetést lehet levonni, hogy a materializációs jelenségekben a Teremtés halvány mását szemléljük. Az ebbe a csoportba tartozó „szellemjelenségek" is ezek szerint nem az illető élőlényen kívüli szellemeknek, hanem csak a médium életműködésének térbevetülései, testet-öltései és tehát nem egyebek, mint rendkívüli biológiai jelenségek. Ezek a jelenségek ma még meglehetősen osztályozatlanok, bár legtöbbjét a komoly kutatás már a tudomány fénykörébe vonta. Nagy részük ezért már sokat vesztett titokzatosságából, habár itt még egész sereg rejtély vár a megoldásra. De vájjon a tény, hogy a csak nagyítóval látható csirasejttel a gyermek már átvette apja jellegzetes mosolygási módját, arcvonásait, egyes mozdulatait (az apa már a gyermek születése előtt is meghalhatott), ez a tény tán kevésbé megfoghatatlan? csak azért, mert — mindennapos? Az életerő hatómódjai, ujjai e lassú folyamatnál, melynél a milliméter törtrészébe egy egész szellemi világot zár el* vajjon kevésbé titokzatosak-e a „szellemjelenségeknél", csak azért, mert ez utóbbiaknál az életerő munkája pillanatokra láthatóvá válik és tán a működési sebessége ezerszeressé? Az élettan tudománya, amikor a materializációs jelenségek vizsgálatát ma exakt alapokra fektette, ismét egy fokkal elmélyítette bennünk a Teremtés ősi és örökkétartó folyamatának az eszméjét És amikor a biológia a sokféle kutatási módszer, tapasztalat és felismerés eredményeképpen a vitalizmusnak a régebbinél még magasabb síkján való igazságát látja alapvetőnek, ismét újabb fokkal mélyítette el bennünk annak tudatát, hogy a természettörvények sérthetetlensége, a kauzalitás áttörhetetlensége nincsenek ellenétben az akaratszabadságnak bennünk kiirthatatlan érzésével, mert az élőlények a bizonyságai annak, hogy törvények és mechanizmusok csak eszközök a világ szellemi lényegének alkotó kezében. Az „anyag" tudományának igazi úttörői, a nagy természettudósok, egy Brúnó, Kepler, Newton, Gauss, vallásos ihlettől áthatott természetek voltak, aminthogy Einstein és Piank is azok, mert ők, kik legjobban tudják, mily nagyszerű a világegyetem anyagi gépezete, azt is tudják, hogy annál megfoghatatlanabb és nagyobb a gépész. Nemcsak a biológia, hanem minden természettudomány mindenkori utolsó eredményei és határkérdései mindig újból és mindig jelentősebben és megrázóbban utalnak lelkünk intuitív élményeire, mint a filozófia alapvető igazságaira. A Kölcsey-centennárium jegyében Amikor Meítemich kancellár Kölcsey Ferenc minden lépését megfigyeltette Pozsonyban POZSONY. — A magyar nemzet ebben az évben ünnepli meg egyik legkiválóbb fia, Kölcsey Ferenc halálának századik évfordulóját. Fojtogató pesszimizmus és sürgető alkotási vágy voltak elemei annak a nemzeti érzéknek, amelynek korszakos kifejezője lett Kölcsey Ferenc „Himnusz1” és Vörösmarty Mihály „Szózat44 című költői műve. De Kölcsey egyúttal legszebb típusa volt az emelkedett szellemű nacionalizmusnak; cicerói tisztasággal megszerkesztett beszédei, amelyekben kora egyik legnagyobb szónokának bizonyult s a „Parainezis“-e, amelyet minden magyar intellektuelnek egyszer el kell olvasnia, egyedül megérdemlik Kölcsey minden más érdemén kivül, hogy halálának centennáriumi évében a magyar nemzet szeretettel és hálával idézze fel emlékét? .. r. -Pozsonyban még ma is van Kölcsey-ucca megváltozott viszonyok közt is, tehát Kölcsey Ferenc emlékére figyelmeztet az utókor kegyelete. Az Kölcsey-centennárium évében nemcsak időszerűségénél fogva, de a Pozsonyiban akkoriban szereplő magyar vezető emberek küzdelmes helyzeténél fogva is érdemes felelevenítenünk azokat napokat, amikor Kölcsey Ferenc látogatója volt a a pozsonyi országgyűlésnek. Itteni tartózkodásáról azonban nemcsak az „Országgyűlési Tudósításokban feljegyzett beszédeiben találunk nyomot, hanem elsősorban a bécsi kamarilla olyan nagyszerűen megszervezett titkos rendőrségének volt köszönhető, hogy Kölcsey Ferenc pozsonyi tartózkodásának annyi mozzanatát feljegyezte, mert őt is állandóan szem előtt tartották és annyira behálózták Metternich titkos rendőrségének emberei, hogy még a legszűkebb baráti körben történt beszélgetései is kiszivárogtak és azokról is rendszeres jelentéseket küldtek Bécsbe Sedlnitzky rendőrminiszternek. A pozsonyi országgyűlési titkos rendőrségnek ezek a jelentései, amelyeket nap-nap után küldtek fel Bécsbe a magyar követekről, tulajdonképpen csak a Habsburg-monarchia összeomlása után nyíltak fel a magyar történetkutatók számára. Bármennyire is rengeteg vekszaturát jelentett akkori magyarjainknak a pozsonyi országgyűlési titkos rendőrség hálózata, ma mégis „hálával”” gondolunk működésére, mert rengeteg érdekes adatot jegyzett fel az utókor számára. Ha a ligeti fák beszélni tudnának ... Az országgyűlés tagjai nem egyszer rájöttek arra, hogy bizalmas és titkos tanácskozásaikról a bécsi kormány pontos értesülést szerzett. Ezért mondotta az egyik tanácskozás után Klauzál Gábor követtársainak: — Én mindig mondtam, hogy a konferenciák nem érnek sokat. Még ha csak harmincan jövünk is össze, kémek akkor is akadnak mindig köztünk. Inkább sétáljunk a ligetben, vagy a hegyek közt, s szájról-szájra adjuk a közlendőket. Ez volna a leghelyesebb konferencia, mert az ember csak azzal közli a bizalmas dolgokat, akiben feltétlenül megbízik. Az is megesik, hogy a megye egyik követe derék ember, a másik kettő meg lókötő. Bizony, a pozsonyi liget vén fái sok olyan beszélgetésnek voltak a tanúi, amelyen Széchenyi István, Deák Ferenc, Batthyány Lajos, Wesselényi Miklós, felsőbüki Nagy Pál, Kossuth Lajos, Klauzál Gábor, Kölcsey Ferenc, Bezerédy István, stb. vettek részt, amikor a pozsonyi országgyűlések követei értekezletet tartottak a liget fái alatt. Ám miután a ligeti fák mélységesen hallgattak és soha nem szólaltak meg, az országgyűlési titkos rendőrség éber embereinek volt a feladatuk, hogy a beszélgetések még a ligeti fák tövében se röppenjenek el nyomtalanul, hanem részletes, kimerítő jelentésekben szerezzen tudomást azokról a bécsi rendőrminiszter és Metternichen keresztül azután maga az osztrák császár. Kölcsey Ferenc,, aki különben is magába zárkózó,komor kedélyű ember volt, sokszor sétált a pozsonyi liget fái alatt tavasszal, nyáron, ősszel Kölcsey — a „hírhedt demagóg“ egyaránt. Maga írja országgyűlési naplójában 1833 ban, hogy március 15-én este Dubraviczky a ligetben az 1809-ben elesett Napoleon-katonák sirhalmait mutogatta néki és őt mélabus érzések fogták el. Más helyütt igy emlékezik meg naplójában (1833 junius 2-án): „A vasárnapi meleg egész Pozsonyt a tiget árnyai közé kecsegteté. Kegyelmes urak, követek, jurátusok s a népnek minden néven nevezendő osztályai ültek, néztek, leskelődtek és sétáltak. Mi is ezt tettük, várván, hogy Pázmándy jön és újságjait vélünk tudatja.” Egyik beszédéről, amelyet a vallásügyekben mondott el, Ferstl rendőrtanácsos ezt jelenti Sedinitzky rendőrminiszternek Bécsbe: „An revolutionaren Geiste kaum mehr übertroffen werden.“ Kölcseynek nem volt egyetlen sétája, vacsorája, értekezlete baráti körében, amelyről máris ne küldtek volna Bécsbe jelentéseket. Fellépésének hatása az ellenzék tagjaira korlátlan volt, Deákkal együtt. Bizonyítja ezt az is, hogy 1834 augusztus 29-én ezt írja a titkos rendőrség Bécsbe: „Kölcseynek még mindig oly nagy befolyása van az ellenzék tagjaira, hogy ezek még az utasításokhoz is hűtlenek lesznek, ha ő kívánja.* Kölcsey Ferenc, a szatmári követ a „hosszú diéta”, idejében, amikor a karok és a rendek összesen 270 országos ülést tartottak, a reformpárt legerősebb egyénisége volt. Érdekes, hogy az az ember, akiről Kazinczy Ferenc egyik levelében így ír: „mily tudományos, lelkes és igen szép nyelvű férfi* — Kölcsey Ferenc az országgyűlési titkos rendőrség jelentéseiben álandóan csak mint „hírhedt demagóg” szerepel. A rendőri jelentések sűrűn mennek fel Bécsbe, s nemcsak Kölcseynek az országgyűlés alkalmával mondott beszédeiről szólnak, hanem megfigyeltették Kölcseynek úgyszólván minden lépését, amelyet Deák Ferenc és Wesselényi Miklós társaságában — e triumvirátus tagjai mindig együtt voltak — tett. S ha a titkos rendőrség jelentéseiben Kölcseyről csak mint „hírhedt demagóg“-ról emlékezett meg, mégis elismerte azt, hogy szabadelvű felfogásával szinte elragadja hallgatóit Szatmár megye generális gyűlése Kölcseynek és követtársának, Eötvös Józsefnek azt az utasítást adta, hogy az úrbéri javaslatban az uralkodó rezolúciójához tartsák magukat. Kölcsey kijelentette, hogy a megyegyűlést, amelyen meghozták ezt az utasítást, törvénytelen módon tartották meg, és inkább otthagyja az országgyűlést, semhogy ezt az utasítást kövesse. Kölcsey Wesselényivel utazott el, de nem sikerült Szatmár megyét rávenniök, hogy az utasítást visszavonja. Ezek után levonta a konzekvenciát s lemondott a követségről. Ferstl rendőrtanácsos pedig ezt jelentette Bécsbe: „Az ellenzék egyenesen dühöng Szatmármegye magatartása és Kölcsey elvesztése miatt.” Bucsuvacsorti Pozsonyban Kölcsey tiszteletére Kölcsey Szatmáriból még egyszer visszajött Pozsonyba, hogy búcsút vegyen Pozsonytól. Pontos érkezését senki sem tudta, a fiatalság ünneppel készült fogadni Kölcseyt. Felsőbüki Nagy Pál elnökletével elhatározták, hogy díszebédet adnak és tiszteletére emlékérmet veretnek, amelyet az ebéd alkalmával osztanak szét. Sedlnitzky bécsi rendőrminiszter január 4-én jelentette a császárnak, hogy mi készül Pozsonyban. Egy napal ezután az uralkodó intézkedett a magyar kancellár utján az emlékérem-verés betiltása ügyében. Kölcsey 1835 január 9-én este érkezett meg Pozsonyba. Fáradtan és komor kedéllyel. Az ifjúság — noha csak egy héttel később várta megérkezését — lelkesen megéljenezte. A titkos rendőrség máris újra küldözgette jelentéseit Kölcsey minden lépéséről. Január 11-én az országgyűlési ifjúság tisztelgett előtte, a rendektől pedig a kerületi ülésen vett búcsút. A rendőrség jelentése szerint „Kölcsey érzései mit sem javultak”. A búcsúvacsora február 9-én volt „A Naphoz 44 címzett pozsonyi vendéglőben. A titkosrendőri jelentés még aznap beszámolt arról, hogy azom résztvett Széchenyi István, Klauzál Gábor, Dessewffy, Palóczy, Bezerédy, Borsiczky, Marczibányi, Prónay, Dubraviczky, Ghiczy, Felsőbüki Nagy Pál, Eötvös, Hertelendy, stb. Ott volt Kossuth is, mint író. A főhelyen Kölcsey és követtársa, Eötvös József ültek. A vacsora, már azon pezsgőt is felszolgáltak, a rendőri jelentés szerint teljesen szokatlan volt. Kölcsey pohárköszöntőjében került minden izgatást, mérsékelt volt, de mást tett és megokolta, hogy izzó politikai hitvalmi után alapelveitől nem akart eltérni. Inkább lemondott a követségről. Utána számos pohárköszöntő hangzott el, többek közt Széchenyi is felszólalt. A felköszöntők során valamennyi jelenlévő megállapította, hogy Kölcsey szónoki tehetsége módfelett kifejlődött. Másnap, február 10 én reggel elhagyta Pozsonyt. Végleg. A titkos rendőri jelentés még aznap elment Bécsbe. „Ma, február 10-én Kölcsey eltávozott Pozsonyból. Nyolc kocsin kísérték barátai Köpcsényig.* O A régi pozsonyi országgyűlés épületében ma a Miért hagyta ott Kölcsey a pozsonyi országgyűlést? felsőbíróság működik. Mi, pozsonyi magyarok, egy kissé úgy vagyunk mindezzel, mint amikor Kölcsey pozsonyi tartózkodása után vagy tíz évvel későbben az Országgyűlési Tudósításokat Pozsonyban másoló Petőfi lelkét megrezegtette a „szent hely”. Ezeket a sorokat ugyan Nagykárolyban írta Petőfi, de éppúgy az egykori pozsonyi országgyűlés tárgyalótermére is vonatkoznak: „Hát e teremben hangozának Nagy szavaid, óh Kölcsey!* KÖRNYEI ELEK. .............. Renner Pál és fia aranym üves BESZTERCEBÁNYA ALAPÍTVA. 1887. e e ^ X a