Prágai Tükör, 2000 (8. évfolyam, 1-5. szám)

2000 / 4. szám

16 MAGYAR MOZAIK lenzék egyik vezéregyénisége volt, aki a forradalmi Batthyány-kormányban el­vállalta az igazságügyi tárca vezetését. 1849-ben visszavonult birtokaira, majd a szabadságharc leverése után a passzív ellenállás politikájának lett a legfőbb megtestesítője. Deák megrögzött aggle­gény és a kompromisszumok embere volt egész életében. Erre alapozta a magyar­osztrák kiegyezést is. A múlt század hat­vanas éveiben kidolgozott politikájának lényege, hogy Magyarország elismeri a Habsburg birodalom létérdekeit, s ilyen kérdésekben enged, ha Bécs viszon­zásképpen elismeri az 1848-as törvé­nyeket. Mint ismeretes, Kossuth élesen bírálta s megalkuvónak minősítette ezt a politikát. A gyakorlatban azonban ez a politika vezetett ahhoz, hogy az idegen­ben elhunyt Kossuth földi hamvait haza­hozhatták, s az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc vezére hazai földben aludhatja örök álmát. Ma a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben két kiemelkedő, egymáshoz hasonló mauzóleum van: az egyik Kossuth Lajosé, míg a másik Deák Ferencé. Mindkét személyiség megér­demli, hogy a nemzet hálával emlékezzen meg róla. Ugyanakkor a két nagy szemé­lyiség példája azt is mutatja és bizonyít­ja, hogy a történelmet olykor a radiká­lisok, máskor pedig a kompromisszumok emberei vitték előre. Deák Ferenc nagy­ságára vall, hogy a kiegyezés után, amely az ő politikájának sikere és tető­pontja volt, már politikai szerepet nem vállalt, s visszavonult a közélettől. Egyébként ezt a hozzáállást is tanítani kellene. Számos mai politikus is tanul­hatna belőle. Kokes János (archív felvétel)

Next