Prágai Tükör, 2010 (18. évfolyam, 1-5. szám)

2010 / 4. szám

magyarok és csehek - múlt és jelen­ tik, de értékeihez nem fér kétség. A kommunista diktatúra idején kezdődött kapcso­lata az alapítvánnyal, 1977-ben aláírta a chartát, szövetséges volt a politikai átmenet éveiben, bírálta a bős-nagymarosi erőmű tervét - emelte ki életének néhány fonto­sabb állomását. A XIX. és XX. század legnemesebb cseh hagyományaiból származik gondolkodása, illúziók nélkül szemléli a cseh politikát és térségünk történéseit. Az elismerésért magyarul köszönetet mondó író úgy fogalmazott: tartós béke csak az igazságosságra, a megbékélésre és a megbocsátásra épülhet, ezért nem elég imádkozni, tenni is kell érte. Kányádi Sándor költőt Bíró Zoltán kurátor úgy méltatta, hogy a nyolcvanéves költőnek nem kell mentegetőznie sem életműve, sem életfilozófiája, sem élete kisebb-nagyobb fordulói miatt. Úgy szereti anyanyelvét, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőséget a játékra és a vigasztalásra egyaránt. Életműve önmagát jelölte ki a költészet táborában - mutatott rá. Für Lajos történészt Hende Csaba honvédelmi miniszter méltatta. Kiemelte: egész életét a nemzet szolgálatában élte le, politikusként mindig a köz érdekét szolgálta. Felidézve életútját és kiemelve a honvédelem ügye iránti elkötelezettségét, hangsúlyozta: olyan életpálya áll mögötte, amelyet a nemzet szolgálatában futott végig, s nem kímélte magát. Politikából történő távozása után sem szűnt meg tenni közös dolgainkért - fűzte hozzá. Megfogalmazta azon véleményét is, hogy a rendszerváltozás kormányának teljesítménye a jelenkori értelmezésnél lényegesen jobb értékelést kap majd. Király Tibor jogtudósról, a negyedik díjazottról Bakos István kurátor mondott méltató szavakat. Kiemelte részvételét az 1993-as felsőoktatási és 1998- as büntetőeljárási törvény kodifikációs előkészületeinél. Hitvallását az 1957-58 32

Next