Prágai Tükör, 2015 (23. évfolyam, 1-6. szám)

2015 / 5. szám

Domokos 1773. szeptember 5-én született a székelyföldi Sáromberkén (ma: Dumbr­­avioara, Románia) a családi kastélyban. Tanulmányait a közeli Marosvásárhely­en, majd a híres nagyenyedi kollégiumban folytatta. Tize­nöt éves korában már a bécsi, három évvel később a pesti egyetem hallgatója. Húsz éves korában, 1793 tavaszán, atyja példáját követve hosszú utazásokba kezd. Előbb a Felvidéket (a mai Szlováki­át) járja be, majd 1794-ben erdélyi körutat tesz. Többhónapos nagyváradi pihenő után 1795 elejétől az adriai tengerparton barangol, majd 1795 nyarán a cseh- és németországi útja során jut el Karlsbadba. Utazását Kolozsvárott fejezi be 1796 júniusában és még ugyanazon évben, Bécsben megjelenik útleírása. Az „Egynéhány hazai utazások leírása Tót- és Horvátországoknak rövid ismertetésével együtt” című kötetével Teleki Domokos több téren is úttörő munkát végzett. A kötetet a bu­dapesti Balassi Kiadó 1993-ban újra megjelentette. A kötetet gondozó Éder Zoltán szerint Teleki könyve tekinthető az első magyarországi, magyar nyelvű útleírásnak. Szerzőjét pedig nemcsak a magyar néprajztudomány, hanem a magyar művészettörténet-írás egyik előfutá­rának is tarthatjuk. Teleki azt írta le, amit saját szemével látott - ez a személyes jelleg útleírá­sának legfőbb értéke (Éder). A fentiek ismeretében csak sajnálhatjuk, hogy Teleki nem írta meg a folytatást, a cseh- és németországbeli élményeit, tapasztalatait. Valószínűleg egyre súlyosbodó betegsége, majd 1798. szeptember 16-án bekövetkezett halála akadályozta meg őt az írásban és fosztott így meg minket a karlsbadi élmények olvasásától. Hogy érzékeltessük, mit vesztettünk ez által, idézzük könyvéből a szklenói (ma: Sklené Teplice, Szlovákia) fürdő leírását: „Körmöcről Selmecre indultunk. Útban esett az úgynevezett Glas-Hütten meleg feredő Skleno nevű falu határán. A meleg források egy hegyecskének tövében erednek, és három különböző feredőkbe vitettetnek, melyek a nemesi, közönséges és szegényferedőknek hí­­vattatnak. A víznek büdösköves (kénes) szaga van, és ámbár sem melegsége, sem tisztasá­ga nem változik, mégis egy bizonyos kőnemnek részecskéivel terhes, melyek mind a cső­kben, mind a feredőkben levő padokon megülnek, és azokat egy kőhártyával behúzzák; ez a kőhártya pedig darázskőnek (tufa) lenni ismértetik. Azon dombnak oldalában, amelyből a források erednek, egy hasonló darázskőből formált, természetes lyuk vagy üreg vagyon, me­lyet izzasztólyuknak neveznek. Ez is egy feredő, mert egy fél ember magasságnyira mind az oldalról, mind fel­ülről víz szivárog bé, mely a lyuknak fenekén megrekesztetik; a kőbe pa­dok vágynak bévágva, melyeken mintegy húsz feredő ember ülhet. A lyukban pedig mind a víznek melegsége, mind a víztől hevített kő miatt oly nagy a hévség, hogy a legerősebb ember is egy fertályóránál tovább ki nem állhatja; mindazonáltal gőzöt vagy füstöt az em- Karlovy Vary - régi oszlopsor

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék