Prágai Tükör, 2016 (24. évfolyam, 1-6. szám)
2016 / 3. szám
Olykor anekdotát is felhasznál, mint „A tintásüveg” és a „Csokonai” című versekben (mindkettő 1844-ből való), amelyek szereplői történelmi személyek ugyan, de az elbeszélt tréfás történet általánosabb annál, semhogy egyénítené őket. A Petőfi-kutatók nem alaptalanul nevezik költőnk korai pályaszakaszát a lírai szerepjátszás korának, hiszen a személyesség közvetettebb módon érvényesül ezekben a műfajokban. Ekkor Petőfi még nem tisztán lírikus, hanem az úgynevezett epiko-lírikus kevert hangnem költője. A „Csokonai” című versében Petőfi Sándor nagy költőelődje vidámkodó jelleme előtt is tiszteleg, amikor megörökíti őt ebben a tréfálkozó helyzetben, amelyikben egy kálomista pap társaságában jelenik meg a magyar felvilágosodás legnagyobb, ugyanakkor szüntelenül éhező és nélkülöző költője. Talán éppen Petőfi Sándor korai alakja tűnik elénk? Petőfi Sándor: Csokonai Egy kálomista pap s Csokonai Egymásnak voltak jóbarátai. Kilódul egyszer Debrecenből S a jóbarát előtt megáll, S: ihatnám, pajtás! így kiált fel Csokonai Vitéz Mihály. „No, ha ihatnál, hát majd ihatol, Akad még bor számodra valahol Ha máshol nem, tehát pincémben, Ottan nem egy hordó bor áll.” Szólott a pap, s leballag véle Csokonai Vitéz Mihály. „Ihol ni, uccu!” felkiált a pap, Amint egy hordóból dugaszt kikap: „Szaladj csapért! ott fönn felejtem; Szaladj öcsém, de meg ne állj!” És fölrohan lóhalálában Csokonai Vitéz Mihály. A tikra tette tenyerét a pap. Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap, S a csap nem jött, és a pap morgott: „De mi az ördögöt csinál Hol a pokolba marad az a Csokonai Vitéz Mihály?” (...) (Pest, 1844. november.) Hogy a Pesten 1844 novemberében keltezett Petőfi Sándor-vers pincébe ballagó kálomista papjával és a Csokonáról elszármazott Vitéz Mihályunkkal mi is történt? Én bit el nem mesélem, ehelyett inkább húzok egy kortyintást a hegy levéből, a nagyra becsült Olvasó meg szíveskedjék nyomába szegődni ennek a Petőfi Sándor-versalkotásnak, és szüntelen jókedvvel tessék csak olvasgatni! Kedves Olvasó, hát ki vitatja azt, hogy érdemes leemelnünk a polcunkról Petőfi Sándor összes versét ismét és ismét? H. Tóth István A segesvári csata színhelyén