Prágai Tükör, 2021 (29. évfolyam, 1-6. szám)
2021 / 2. szám
tudósok, feltalálók, utazók A mérnöki pálya vonzásában Ez az intézmény II. József császár (a „kalapos király”) 1782. augusztus 30-án kelt alapító rendelete nyomán kezdte el működését, és Európában a második polgári mérnökképző intézet volt. Az első is a Bányászati-kohászati Akadémia a Habsburg Birodalomban jött létre, mégpedig Selmecbányán 1770-ben, tehát ezen a téren jóval megelőztük a többi európai államot, hiszen a „rangos” francia École Polytechnique csak 1794-ben vált főiskolává. Az Institutum Geometricum alapítólevelében az a nem lényegtelen kitétel is szerepelt, hogy nyilvános mérnöki állásra csakis olyan személy alkalmazható, aki az elméleti és a gyakorlati ismeretekből is nyilvános vizsgát tett az egyetemen, és erről bizonyítványa is volt. A fő tantárgy az alkalmazott matematika volt és ennek keretében oktatták a földmérés és a vízépítés tudományát. Mechanikát és mezőgazdasági ismereteket is tanultak a hallgatók, de ezek afféle melléktárgyak voltak és kisebb óraszámban adták elő őket. Vásárhelyi Pál 1816. november 30-án kapta meg a mérnöki oklevelét. A következő két évben Veszprém és Zemplén vármegyében úrbéri és erdőmérésekkel foglalkozott, majd a Helytartó Tanács 1819. március 11-én napidíjas mérnöknek nevezte ki a Tisza, valamint a Körös és Berettyó folyók vízrajzi felvételi munkálataihoz, amelyeket a nagyváradi kormányszéki mérnöki hivatal irányított. Itt az ugyancsak felvidéki gyökerű (a Bars megyei Kisherestyénben született) Huszár Mátyás (1778-1843) volt a felettese, akiről szintén elmondhatjuk, hogy egy kiváló vízszabályozó mérnök és geodéta volt. Elsőként térképezte fel a Dunát, a Marost, a Tiszát és a Körösöket, de fontos műszereket is tervezett, például egy szintezőt állványzattal és mikrométeres csavarral. ő kezdeményezte a tízes számrendszer alkalmazását a szintezőléceken és általában a földmérés területén. Főnöknek azonban nagyon szigorú és kemény volt, Vásárhelyivel a viszonya nem volt éppen szívélyesnek mondható, és voltak helyzetek, amikor már-már elzavarta volna a csapatából. Huszár azért tisztában volt Vásárhelyi képességeivel is, hiszen a keze alatt dolgozó két tucat mérnök között kétségtelenül a legrátermettebb volt. Huszár Mátyás elsőként ismerte fel, hogy a vízszabályozás egyik alapfeltétele a viszonyítási pont kijelölése. Addig ebben nem voltak túlságosan következetesek, ő viszont egyértelművé tette, hogy a szintezést csak egységes alapfelületre lehet vonatkoztatni és az általa tanulmányozott folyók - Tisza, Körösök, Maros - esetében a legalacsonyabb vízszint Szegeden jelölhető ki. (Később, az 1870-es évektől ez a viszonyítási pont előbb az adriai-tengeri, 1960-1993 között a balti-tengeri, napjainkban pedig az ún. amszterdami középtengerszint Európában.) A Tisza szabályozásával kapcsolatban már 1819-ben nagyjából ugyanazokat az elveket fogalmazta meg, mint 1845-ben Vásárhelyi Pál, és bár nem szeretném hősünk érdemeit kisebbíteni, abban, hogy negyed századdal később egy olyan tervezetet nyújtott be, amely valóban a legjobb megoldás volt, Huszár Mátyás tervezetének ismerete is kellett. A két mérnök nem éppen felhőtlen kapcsolatát jobbára csak feltételezésekre alapozhatjuk, Vásárhelyi életrajzírói rendszerint diszkréten kerülik ezt a kérdést. Mindezt azért említem, mert Huszár Mátyást