Premier, 2003 (26-34. szám)
2003-04-01 / 28. szám
„Először egy Armstrong-parkdiában láttam, lenyűgözött a csodás zenei érzéke - meséli Koós. - Az ORI szervezte közös szerepléseink során egyre közelebb kerültünk egymáshoz, értékeltük a másik humorát. A nyári műsor, a Halló, itt Balaton! Siófokról indult és ment körbe a tó partján. Mire két hét leforgása alatt befejeztük, turnusváltás volt, kezdhettük elölről. Egy szobában laktunk, rengeteget mókáztunk. Egyik este tábortüzet raktunk és nagy főzőcskézésbe, iszogatásba kezdtünk. Gézával oroszkórus-paródiát adtunk elő, aminek hatalmas sikere lett. Bilicsi Tivadar meg is kérdezte, miért nem játsszuk el színpadon? A másnapi előadáson megcsináltuk. A közönség őrjöngött. Az egész Hofi-Koós duett sorozatnak ez volt a nyitánya. Sokáig dolgoztunk együtt, nagy sikerélményekkel. Megkaptuk a szilveszteri műsorok éjfél előtti 20 percét, ami a legrangosabb produkciók jutalma lehetett. Anynyira egy hullámhosszon járt az agyunk, hogy leültünk egy üveg bor mellé, és fél óra alatt képesek voltunk megírni a műsorokat. Legnagyobb produkciónk, a Macskaduett ennél jóval komplikáltabban készült. Atyja Szenes Iván, a zenét Malek Miklós írta. Elementáris sikere volt, máig a magyar humoros zenei produkciók csúcsaként tartják számon. A hatvanas évek vége felé Géza érdeklődése egyre inkább a politikai humor felé fordult, engem továbbra is a felhőtlen nevettetés izgatott. Bár mindkét énje zseniálisan látta a hibákat és a hibákból kihozható humort, teljesen más típusú humort sugárzott a Macskaduett, illetve a Mikroszkóp Színpad (1969-ben szerződtette Komlós János) kemény politikai kabaréja. Elváltak útjaink, de továbbra is figyelemmel kísértük egymás pályáját. Géza hihetetlen érzékkel látta meg és adta elő a hibákat, a fájdalmakat, a megbocsáthatatlant, úgy, hogy a közönség harsogott a nevetéstől. A hatalom nem bántotta, mert valójában nem ártott neki. A néző nem kritizálta a hatalmat, hanem nevetett fogyatékosságain. Azt hiszem, Gézára ténylegesen használhatjuk azt a kifejezést, amit túlságosan gyakran mondunk, de valójában kevés művészre érvényes: a pótolhatatlant...” „ 1968 szilvesztere volt a nagy robbanása - emlékszik Gálvölgyi János. - A televízió szilveszteri műsorába bekerülve irgalmatlan sikert aratott. A népszerűség egyik pillanatról a másikra szakadt a nyakába hosszú várakozás után. Azt hiszem, hirtelen nem tudott vele mit kezdeni. Előfordult, hogy megsértődött, és egyszerűen otthagyta az előadást. Nagyon sokat léptünk fel együtt, mégis úgy éreztem, akkoriban kicsit eltávolodtunk egymástól. Emlékszem, 67-ben, mikor megismerkedtünk, ő a Hársfa utcában lakott, én a Csengeryben. Volt egy kis étterem a Dob és a Hársfa utca sarkán, gyakran találkoztunk ott és nagyokat beszélgettünk. Feljártam hozzá, zenét hallgattunk a magnetofonján (ami akkor még nagyon ritka dolognak számított). Hatalmas kitörése után hiányoltam ezt a Gézát. Komlós halála után eljött a Mikroszkóptól és megkapta éjszakára a Madách Kamarát. Az utóbbi időben legtöbbször az Alku után következett a műsora, így a kettő között mindig leültünk beszélgetni. Sokat nevettünk, kifejezetten jó kapcsolatban voltunk. Rengetegszer megnéztem a színházban. Ha Hofi nem tudott fellépni, elmaradt az előadás, vissza kellett váltani a jegyeket, helyette nem lehetett bemenni a színpadra. Soha, még a rendszerváltás idején sem vált köpönyegforgatóvá. Mindig megvolt a szilárd meggyőződése, és amellett haláláig kiállt. Hofi Géza minden szava Hofi Géza volt, a saját személyiségével hitelesítette mondatait.” Orosz kórus, Macskaduett - A közönség őrjöngött